4,5/5
"Egy nap Vancouver lakossága azt tapasztalja, hogy
senki, vagyis szinte senki nem aludt előző éjjel. Másnap ugyanez
történik. Harmadnap megint. Kiderül, hogy az egész világ ugyanabban a
bajban szenved. Csupán néhányan maradnak az alvás képességének
birtokában, ráadásul mind ugyanarról álmodnak: egy furcsa, aranyszínű
fényről.
Hat napnyi teljes alvásmegvonás után bekövetkezik az alvásdeprivációs pszichózis. Négy hét után a test belehal. A két időpont között pedig elszabadul a pánik és a pokol. Egy bizarr új világ jön létre, amelyben azok veszik át a vezetést, akik korábban a társadalom peremére szorultak, és az új hatalom egészben nyeli le a régit.
Adrian Barnes bemutatkozó regénye a legvadabb posztapokaliptikus rémálom – nem véletlenül jelölték érte az Arthur C. Clarke-díjra, és tekintik a kortárs sci-fi egyik legizgalmasabb és egyben legfélelmetesebb új hangjának."
Figyelemfelkeltő borító, érdekes fülszöveg, és én már tudtam is, hogy nekem kell ez a könyv.
Belegondoltatok már abba, mennyire fontos az alvás a számunkra? És most nem arra gondolok, hogy a nehézkes reggeli felkelésnél még 5 percet szeretnénk eme tevékenységgel tölteni.
Hányszor hagytuk el, amikor a határidők már a nyakunkon voltak, vagy hányszor kívántuk azt, hogy bár képesek lennénk meglenni nélküle, és akkor mennyi plusz időnk lenne elvégezni a mindennapi dolgainkat. De vajon tényleg jól járnánk vele?
Paul szemén keresztül látjuk a dolgokat, pontosabban ő az, aki utólag leírja nekünk, mi is történt ez alatt a pár nap alatt, amikor a világ, amit ismertek megszűnt létezni, és helyét átadta Nód-nak.
Az ő alakja hamar közel került hozzám, sok mindenben hasonlítunk, és sok mindenben különbözünk. Voltak dolgok, amiket nem biztos, hogy úgy tettem volna, ahogyan ő, de nagyon remélem, sose lesz lehetőségem ezt élesben letesztelni.
Egyike az álmodóknak, annak a kevés embernek, akik képesek aludni, és ugyanazt az álmot látják. Ám ez is veszélyes, mert előfordulhat, hogy többet nem lesz képes felébredni belőle. Néha én is szeretném az életem egy részét átaludni, de nem a teljes egészét. Csipkerózsikák, csak éppen nincs herceg, aki felébressze őket.
A hangulat teremtés nagyon erős a történetben. Nem csak látod a szemeid előtt, amit leírt az író, de ott vagy vele együtt ebben a kifordult, és perverz világban, amit egyszerre megvetsz, és félsz tőle, de valamiért mégis ismerős. Mert ki ne érezte volna már azt, hogy jó lenne egy kicsit szabályok nélkül játszani? Ha megtehetnél mindent, amit most tilos? Csak aztán nehogy a préda szerepébe kerülj, mert ahol azt hisszük, hogy nincs szabály, ott is van: aki gyenge, elpusztul.
Ahogyan végig követhettem az emberiség kivetkőzését, végig azon gondolkodtam, honnan tudja ezt ilyen jól? Mert az ott történtek tényleg olyan dolgok, amiket eltudok képzelni rólunk. Mert mindig lesznek, akik az utolsó pillanatban is nyerészkedni akarnak, hiába sejthető, hogy azt a pénzt már nem lesz mire elkölteni. És lesznek, akik hatalomhoz akarnak jutni, meg akarják mutatni, hogy mire képesek, vagy egyszerűen csak megtorolni azt a sok sérelmet, amit a társadalom addig elkövetett ellene. És lesznek olyanok, akik kétségbeesetten keresnek egy kapaszkodót, bármit, ami utat mutathat nekik. Na meg a meghunyászkodók, akik az életben maradásért elvetik az elveiket. Mert az ösztön erősebb, mint az összetartás.
Túl jól ismer minket, vagy legalábbis a bennünk élő szörnyetegeket. És talán ez a legijesztőbb a könyvben. Nem egy idegen faj, nem mutáns élőlények döntik végül romba azt, amit ismertünk. Hanem mi.
A szereplők tényleg hétköznapi emberek, tökéletlenek, és a kapcsolataik is azok. Itt nem fogunk feddhetetlen hős lovagokkal találkozni. Pont ezért szerethetőek, és utálhatóak. Mert tükröt mutatnak nekünk. És tetszik, vagy nem tetszik a kép amit látunk, attól még igaz.
Rengeteg elgondolkodtató kérdés merült fel bennem az olvasása közben, és nagyon sokra egyáltalán nem kaptam választ. Úgyhogy lesz min elmélkednem egy darabig. És ez jó. Mert még mindig bennem él a történet, a szereplők. Még látom magam előtt azokat a jeleneteket, amik nagyon megfogtak, és nem eresztenek.
Szóval, ha keresel egy jól megírt, kerek történetet, amely rólunk szól, arról, hogy milyenek is vagyunk ( és ennek a részletességétől nem félsz), bírod az erőszak ezen formáját, és szeretsz gondolkodni, akkor ez a te könyved.
És abban az esetben isten hozott Nód-ban.
A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.
Hat napnyi teljes alvásmegvonás után bekövetkezik az alvásdeprivációs pszichózis. Négy hét után a test belehal. A két időpont között pedig elszabadul a pánik és a pokol. Egy bizarr új világ jön létre, amelyben azok veszik át a vezetést, akik korábban a társadalom peremére szorultak, és az új hatalom egészben nyeli le a régit.
Adrian Barnes bemutatkozó regénye a legvadabb posztapokaliptikus rémálom – nem véletlenül jelölték érte az Arthur C. Clarke-díjra, és tekintik a kortárs sci-fi egyik legizgalmasabb és egyben legfélelmetesebb új hangjának."
Figyelemfelkeltő borító, érdekes fülszöveg, és én már tudtam is, hogy nekem kell ez a könyv.
Belegondoltatok már abba, mennyire fontos az alvás a számunkra? És most nem arra gondolok, hogy a nehézkes reggeli felkelésnél még 5 percet szeretnénk eme tevékenységgel tölteni.
Hányszor hagytuk el, amikor a határidők már a nyakunkon voltak, vagy hányszor kívántuk azt, hogy bár képesek lennénk meglenni nélküle, és akkor mennyi plusz időnk lenne elvégezni a mindennapi dolgainkat. De vajon tényleg jól járnánk vele?
Paul szemén keresztül látjuk a dolgokat, pontosabban ő az, aki utólag leírja nekünk, mi is történt ez alatt a pár nap alatt, amikor a világ, amit ismertek megszűnt létezni, és helyét átadta Nód-nak.
Az ő alakja hamar közel került hozzám, sok mindenben hasonlítunk, és sok mindenben különbözünk. Voltak dolgok, amiket nem biztos, hogy úgy tettem volna, ahogyan ő, de nagyon remélem, sose lesz lehetőségem ezt élesben letesztelni.
Egyike az álmodóknak, annak a kevés embernek, akik képesek aludni, és ugyanazt az álmot látják. Ám ez is veszélyes, mert előfordulhat, hogy többet nem lesz képes felébredni belőle. Néha én is szeretném az életem egy részét átaludni, de nem a teljes egészét. Csipkerózsikák, csak éppen nincs herceg, aki felébressze őket.
A hangulat teremtés nagyon erős a történetben. Nem csak látod a szemeid előtt, amit leírt az író, de ott vagy vele együtt ebben a kifordult, és perverz világban, amit egyszerre megvetsz, és félsz tőle, de valamiért mégis ismerős. Mert ki ne érezte volna már azt, hogy jó lenne egy kicsit szabályok nélkül játszani? Ha megtehetnél mindent, amit most tilos? Csak aztán nehogy a préda szerepébe kerülj, mert ahol azt hisszük, hogy nincs szabály, ott is van: aki gyenge, elpusztul.
Ahogyan végig követhettem az emberiség kivetkőzését, végig azon gondolkodtam, honnan tudja ezt ilyen jól? Mert az ott történtek tényleg olyan dolgok, amiket eltudok képzelni rólunk. Mert mindig lesznek, akik az utolsó pillanatban is nyerészkedni akarnak, hiába sejthető, hogy azt a pénzt már nem lesz mire elkölteni. És lesznek, akik hatalomhoz akarnak jutni, meg akarják mutatni, hogy mire képesek, vagy egyszerűen csak megtorolni azt a sok sérelmet, amit a társadalom addig elkövetett ellene. És lesznek olyanok, akik kétségbeesetten keresnek egy kapaszkodót, bármit, ami utat mutathat nekik. Na meg a meghunyászkodók, akik az életben maradásért elvetik az elveiket. Mert az ösztön erősebb, mint az összetartás.
Túl jól ismer minket, vagy legalábbis a bennünk élő szörnyetegeket. És talán ez a legijesztőbb a könyvben. Nem egy idegen faj, nem mutáns élőlények döntik végül romba azt, amit ismertünk. Hanem mi.
A szereplők tényleg hétköznapi emberek, tökéletlenek, és a kapcsolataik is azok. Itt nem fogunk feddhetetlen hős lovagokkal találkozni. Pont ezért szerethetőek, és utálhatóak. Mert tükröt mutatnak nekünk. És tetszik, vagy nem tetszik a kép amit látunk, attól még igaz.
Rengeteg elgondolkodtató kérdés merült fel bennem az olvasása közben, és nagyon sokra egyáltalán nem kaptam választ. Úgyhogy lesz min elmélkednem egy darabig. És ez jó. Mert még mindig bennem él a történet, a szereplők. Még látom magam előtt azokat a jeleneteket, amik nagyon megfogtak, és nem eresztenek.
Szóval, ha keresel egy jól megírt, kerek történetet, amely rólunk szól, arról, hogy milyenek is vagyunk ( és ennek a részletességétől nem félsz), bírod az erőszak ezen formáját, és szeretsz gondolkodni, akkor ez a te könyved.
És abban az esetben isten hozott Nód-ban.
A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése