A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotika. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 30., kedd

Angyalok között vadászva

Nalini Singh: Angyalcsók
4/5

Nos, a második kötet ott folytatódik, ahol az első abba maradt. (Tehát spoileres lehet arra nézve a bejegyzés, kérlek ezt vedd figyelembe.)

A mi hőn szeretett vadászunk, Elena igyekszik megbarátkozni az új tartozékaival, vagyis a szárnyakkal és minden velejáróival. Úgymint a kitüntetett figyelem a legöregebb arkangyal személyétől. Mindezek mellett egyre több gyilkosság, és kínzás történik meg az addig biztonságosnak hitt Menedékben, és a tettes nyomába természetesen Elena és Raphael indul. Mi fog kisülni ebből?

Továbbra is tetszik a történet, elég jól felépített világba lépünk be ismét, hogy követhessük hőseinket. Utunkat az első kötetből már jól megszokott erotika és vérzápor kíséri. Ha egyikhez, vagy másikhoz, netalán mindkettőhöz rosszul állunk hozzá, nem ajánlom olvasni a könyvet.
A nyomozós szál is elég jól van megírva, én személy szerint csak a legvégén jöttem rá, ki a "főgonosz". Igaz, hogy lefoglalt az, ne akadjak ki minden 3. oldalnál azon, hogy a két hősszerelmes egymásnak esik, már majdnem, már majdnem...aztán: "jaj, nem lehet, mert nem bírnád ki..." és 3 perc múlva már megint kikezdenek egymással. Véleményem szerint vagy menjenek végig, vagy legyenek önmegtartóztatóak...:D.

Érdekes volt az is, hogy egyre több bepillantást kapunk Raphael és Elena múltjába, de még mindig nem a teljes igazságot tudjuk, legalábbis nekem maradt egy ilyen érzésem. Meglepő dolgok derülnek ki. Valamint imádtam az iskolában játszódó részt. O.o Én is angyal gyerekek között akarok tanulni! (És lehetőleg nem azért, mert elpatkoltam.)

Szóval, szórakoztató, véres, erotikus könyv, ha szereted ezt a fajta kombinációt, hajrá.

Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 432

2012. július 18., szerda

Lady Chatterley szeretője

D. H. Lawrence- Lady Chatterley szeretője
3/5

Szintén kölcsön könyv. Nos, a 3 közül ez az, amivel nem tudom mit kezdjek.

Lady Chatterley egy nem túl kielégítő házasságban él rokkant férje mellet. Habár nagyra tartja a szellemi frissességet, lassan teljesen belebetegszik, hogy nem szeretik, és napjai szürke mindennapokként telnek. Egészen addig, míg viszonyba nem keveredik a vadőrrel.

Hát...nem estem hanyatt a könyvtől. Pedig még én sem tagadhatom, hogy fontos gondolatok vannak benne. Olyanok, amik még napjainkra sem tűntek el. Ilyen például a pénz folyamatos hajhászása, vagy hogy a különböző társadalmi rétegek egymással milyen viszonyban vannak, illetve az ideális férfi-női viszony.
Ám mindezt néha olyan tálalásban kapja az olvasó, hogy már-már ütőeren akartam magam harapni. Kevdenc mondat kezdésem a következő volt: "Az érzés egészen a méhéig hatolt, és az beleremegett..." O.o Hm? Hogy hatolhat egy érzés a méhéig? Még ha szívéig. Na mindegy, nyilván az én fantáziám kevés ehhez.
Viszonylag sok filozófiai okfejtés van benne, amivel nem is lett volna különösebb bajom, csak néha a leghihetetlenebb helyzetekben adott egy-egy komoly gondolatot a szereplő szájába. Melyik pasi kezd el okfejtést a pénz hatalmáról, ha közben a nő épp a testét fedezi fel? :D. Micsoda önuralma lehet :D.
Ha valaki nem szereti a viszonylag sok erotikát, akkor nem ez lesz a kedvenc könyve. Elég realisztikusan leírja a dolgokat. Ezzel sem lenne bajom, bár azért a John Thomas és Lady Jane megnevezéseknél erősen vissza kellett fogni a röhögésemet, na meg amikor elkezdték egymást virágba borítani...O.o
A szereplők közül igazán egyet kedveltem meg, Mallors-t, a vadőrt.

Mindezek ellenére nem bánom, hogy elolvastam. Adott elgondolkodni valót, méghozzá a pozitív értelemben.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 451