Marcus Sakey: Briliánsok
4/5
Na, ez tipikusan az a történet volt, ahol a fülszöveg olvasata után teljesen másra gondoltam, és nagy lelkesen fogtam neki olvasni. Aztán csak pislogtam, mint nyuszi a nullás lisztben, mert egyáltalán nem azt kaptam, amire vártam.
Ez sem volt rossz, de azért kicsit rosszul esett a dolog.
Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember." /Babits Mihály Ritmus a könyvről, részlet/
2015. május 31., vasárnap
Az erdő sűrűjében
Robert Holdstock: Mitágó-erdő
5/5
Már régebben kinéztem magamnak ezt a könyvet, de a félév rohanásában nem sikerült egyhamar a kezeim közé kaparintanom. Végül a hőn szeretett könyvtárunkból sikerült hozzájutnom.
És az olvasásával kezdetét vette egy furcsa, ám mégis izgalmas utazás. És egyike lett azon kevés könyveknek, amiket olvastam, és mégis, saját példányként a polcomon a helye.

2015. május 24., vasárnap
Stony Mayhall második élete
Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete
4/5
Igazából komoly bajban vagyok ezzel a könyvvel. Még ennyi idővel az olvasása után sem tudom eldönteni, hogy igazán tetszett-e, vagy sem. Mert voltak benne nagyon jó ötletek, néha úgy magába szippantott, hogy semmi más nem érdekelt. Máskor meg napokig félredobva hevert, mert rá sem akartam nézni, ha mégis megtettem, akkor pedig fanyalogtam. Szóval egy elég ambivalens történet ez, mégis, talán a pozitív élmény felé hajlik inkább a döntésem.

2015. május 5., kedd
12 tojás nyomában
David Benioff: Tolvajok tele
5/5
Az első, ami megfogott a könyvben, az az író stílusa volt. Nem feltétlenül mondanám könnyednek a történetet, ő még sem akarta túl cifrázni, nem hangsúlyozta feleslegesen sem a szörnyű, sem a boldog pillanatokat. Ő az igazi mesélő, aki csak eljuttatja hozzánk a történetet, ám hagyja, hogy az maga keljen életre bennünk.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)