5/5
Őszintén szólva nem vagyok az a nagy romantikus regényekért rajongó. Persze szeretem, ha a szerelmesek élete végül rendeződik, méghozzá boldogan, de a túl giccses, nyálas dolgokért nem rajongtam. Ezért némi fenntartással kezdtem bele ebbe a könyvbe. Egy átlagosan szórakoztató estét ígért számomra a fülszövege. Ám amikor elkezdtem olvasni meglepődtem. Méghozzá pozitívan.
A történet elején Jennifer próbálja meg magát túltenni férje elvesztésén, nem sok sikerrel. Életét próbálja visszaterelni a megszokott mederbe, amikor telefont kap, miszerint imádott nagyanyja -Sam- kórházban van, kómában. Így hát csapot-papot otthagyva rohan gyermekkori nyarainak színhelyére, ahol nemcsak a saját emlékeit kell megemésztenie, hanem a nagyszüleiét is. Persze közben besétál életébe a nagy szerelem...de vajon sikerül-e megtartania?
Ezt így nézve csupa klisét látunk. Mégis...valahogy a történet magával ragadja az embert. Talán azáltal lesz személyesebb a hangvétele, hogy a nagymama levélben meséli el életének eleddig elhallgatott részeit. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, vajon milyen volt a nagyszülője gyerekként, és miket élt át. És mégis...ma már alig van rájuk időnk, és az a sok történet, ami a múltunk része, elvész örökre.
Persze nem tökéletes a mű, volt ahol csak felhúzott szemöldökkel jeleztem hitetlenkedésemet, de ez meglepően kevés helyen volt. Lefoglalt ez a világ, ahol a nő megpróbál a saját maga által alkotott falakon átlépni (ez ismerős rész számomra is), és elfogadni az élet adta örömöket, miközben vele együtt alig várjuk, hogy folytathassuk a leveleket Sam múltjáról.
Nem túl hosszú történet, ami tökéletes egy délután-este eltöltésére, amikor egy kedves, kicsit romantikusabb könyvet szeretnénk olvasni, ahol szerethető szereplők vannak. Ez a történet nem akar többnek látszani, mint ami. De időnként pont erre van szüksége az ember lányának.
Kiadó: Európa
Oldalak száma: 216
