Ármány és kézfogó

Böszörmény Gyula: Ármány és kézfogó

4/5

Nem hazudok, ha azt mondom, erre a folytatásra vártam 2016-ban a leginkább. Karácsonyi ajándékként pihent a fa alatt, és nagy reményekkel fogtam bele az olvasásába. Nem állítom, hogy egy részét nem teljesítette a várakozásaimnak, de azért a vége eléggé szíven ütött...

Szerelmes íróink, költőink

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
5/5

Az első, ami megfogott a borító. Aztán persze megláttam az árát, és le is mondtam róla, de a szívem sajgott érte. Ám, mivel nekem van a világ legjobb anyukája, karácsonyra ezt találtam a fa alatt O.o.
Először komolyan csak nézegettem, aztán belelapoztam...

Magyar írók, költők életébe nyerünk bepillantást. Mert ők is szerettek, szenvedtek, hagytak el másokat és hagyták el őket. Voltak féltékenyek, és keserítették meg párjuk életét, vagyis olyanok voltak mint te vagy én. Emberek.

Ami nagyon tetszett benne, hogy tényleg egy olyan oldalról nyerünk bepillantást az életükbe, amit nem nagyon osztanak meg a magyar órákon. Aztán ott vannak még a képek, amik egyszer csak megelevenedtek a szemeim előtt, élettel teltek meg.

Bevallom töredelmesen nem egy történeten meglepődtem, sőt olyan nevekkel is találkoztam, akik nem mondtak semmit, ellenben ezek után biztos utánuk fogok nézni.
Ami a problémám azaz, hogy rövid. 40 történetet olvashat a könyvtulajdonos, és ez a 40 történet bizony gyorsan véget ér.
Mindenesetre bennem felkeltette a vágyat, hogy a régen olvasott íróktól újra előkeressek valamit, az ismeretlenekkel pedig megismerkedjek, és ha csak néhány ember van így vele, akkor már megérte a könyv :).

Kiadó: Corvina
Oldalak száma: 132

Nélküled élni tovább

Szabó Magda: Liber Mortis
5/5

Mindenki azt reméli, hogy az életben megleli azt a személyt, aki a lelke másik fele, akivel összetartoznak, vagyis az IGAZIT. Elég romantikus elképzelés, de merjünk nagyot álmodni ugyebár. De vajon mi történik, ha tényleg megtalálod ezt a különleges személyt? Boldogság, szerelem, happy end. Egészen addig, míg el nem távozik az élők közül. Akkor vajon mit érzel? Mit teszel?

Szabó Magda halottaskönyve, sőt inkább könyvei ebbe a helyzetbe engednek nekünk bepillantást. Az elsőt Szobotka Tibor halála után kezdte el írni, amikor szembesült azzal, hogy nem és nem képes elfogadni a szeretett férj halálát. Leírja a mindennapokat, az ürességet, a félelmet, a vágyat. Hogyan próbálja meg összeszedni magát, és egy új életmódot kialakítani, már egymagában.

Ami hihetetlenül megfogott, az az őszinteség. Mondjuk nem igazán kiadásra írta ezt ő anno, de például mégiscsak figyelt arra, hogy ne írjon mindent le úgy, ahogy gondolja, mert nehogy halála után az illető elolvassa és megsértődjön. Egyszerre napló, levél ez a túlvilágra. Reménykedés, jobb-rosszabb hangulatú napokon keresztül siklik az olvasó Magdával. Megdöbbentő, hogy évek múltán sem lett kisebb a fájdalom és a veszteség érzése. Hiába láthatták mosolyogni, szerepelni, ő belül szenvedett. És semmi se volt elég jó és szép neki, mert nem volt kivel megbeszélni, megosztani.

Akárhány Szabó Magda regényt olvasok, mindig magával ragad az írónő stílusa. Ahogy választékosan kifejezi magát, ahogy olyan húrokat penget meg rajtam, amitől a szereplőket, a helyzeteket jobban megértem és átérzem. Itt is így volt. Választékos kifejezéssel meséli, sírja el a fájdalom fokozatait, a félelmeit, a harcot, hogy férje hagyatékát rendbe tegye.
Átéreztem, hogy fájhat neki a másik hiánya, talán azért is, mert hétköznap én is érzem hiányát a saját páromnak. Igaz, hétvégén találkozunk, nem kell abban reménykednem, hogy talán a túlvilágon majd összefutunk újra.

Több mint 600 oldalas könyv, és nem könnyű olvasmány. Néha csak 10 oldalt olvastam, de annyi érzelem jött át nekem, hogy úgy éreztem már legalább 100 oldalon vagyok túl, aztán meglepődtem.

Egy könyv, mely egy halhatatlan szerelemnek emel örök emléket.

 

Kiadó: Európa

Oldalak száma: 644

A város megmentése

Marina Fiorato: Siena lánya
4/5

Töredelmesen bevallom, ezt a könyvet még karácsonyra kaptam, és illett volna már kiolvasni, de mindig volt újabb és újabb kölcsön könyv, ami miatt tologattam az olvasását. Aztán mivel aktívan tanulni kellett volna a hétvégén a jövőheti dolgozatomra, úgy gondoltam valami könnyed és rövid könyvbe fogok, mert azért olvasni kell. Így végre sikerült ezzel a történettel is megismerkednem...

Sienában járunk a 18. században, épp a hagyományos lóversenyt, a Pailo-t rendezik meg, ahol is Pia Tolomei azért szurkol, hogy frissen kiutalt jegyese ne győzzőn a versenyen, illetve felfigyel egy másik lovasra. A verseny elkezdődik, ám tragikusan ér véget, Pia vőlegénye Vincenzo meghal, ám az fiatalabb testvére készen áll, hogy feleségül vegye a gyönyörű nőt és másban is a fivére helyébe lépjen...

A történet olvastatja magát, remek hangulatú, tényleg ott érezzük magunkat a tomboló tömegben, vagy épp a lovak körül sürgölődünk. A politikai összeesküvés van a középpontban, ezt próbálja az igen furcsa szövetség megakadályozni. Persze a szerelmi szál sem elhanyagolható. Itt meg kell említenem, hogy igen elgondolkodtató volt azt olvasni, hogy egy ilyen városban, ahol körzetek leginkább önmagukhoz hűségesek, milyen a helyzete egy fiatal nemesi lánynak. Pláne ha a kedves édesapa magasabbra tőr, mint kellene. Mert hogy egyszer olyan férjet néznek ki neki, akihez ilyen-olyan okokból hozzá kell menni...nos ez többször is előfordult már a történelemben. Na de hogy a haláleset után rögtön a kistesóhoz adják hozzá? Tiszta egyet fizet, kettőt kap akció...na de komolyra fordítva a szót, nem irigyeltem a kiszolgáltatottságáért.

Ha a végét tekintjük, amolyan tündérmesés a történet, mert győzedelmeskedik a jó, a gonosz pedig végül elnyeri méltó büntetését. Ami ellen nem volt ellenvetésem, mostanában sok szomorú könyvet olvastam, de ha az előzményeket nézzük, akkor egy sokkalta drámaibb befejezést is ki lehetett volna hozni. De ha nem, hát nem. Legalább gyermeki énem elégedetten gömbölyödhetett össze a lelkem mélyén, hogy a könyvben azért mégiscsak győzhet a jó.

Tetszett, hogy az olasz szavak jelentései az oldal alján lábjegyzetben voltak, és nem kellett mindig hátulra lapozni. (Mellesleg muszáj lesz megtanulnom olaszul.)
És a lópatkolás, ápolás néhány lépését is sikerült megtanulni. Mindig csodálattal figyeltem ezeket a gyönyörű lényeket, és a könyvben olyan szeretettel beszélnek róluk. (Azt hiszem lovagolni is meg kellene tanulni...)
Az irodalmi utalásokért pedig külön piros pont! Érdekes volt, ahogy összekötötte a dolgokat a könyvben, a múltat és a jelent. Ötletes megoldás.
Hogy történelmileg mennyire hiteles, nos azt nem tudom. De ha nem feltétlenül fontos, hogy ilyen szempontból is pontos legyen, akkor szerintem nem lesz gond az olvasásával.

Ajánlom egy alkalomra, amikor gyorsan akarunk haladni egy könyvvel, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni a mindennapi kerékvágásból.

Kiadó:I.P.C Könyvek Kft.
Oldalak száma: 324

Háború, szerelem, divat...

Theresa Révay: Párizs fehér fényei
5/5

Hm. Régóta szemeztem már vele a molyon, majd egy ismerősöm roppant pozitív értékelése után úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Kölcsön is kaptam, és amint tudtam neki kezdtem. Pozitív értelemben csalódtam.

A történet1917-1945 közötti időszakot öleli fel. Kezdetben Oroszországban vagyunk és megismerjük Xénia Osszolinát, valamint családját, és az akkori fenyegető helyzetet. Láthatjuk gyorsan felnőni, mert a helyzet azt kívánja tőle, harcolni a családjáért, hogy életben maradjanak, együtt maradjanak. A gyermekből hirtelen felnőtt nő lesz.
Majd megismerjük Berlinben Max von Passau-t, a fényképészt és az ő életét is. Hogyan lett az, aki, milyen barátai vannak, szerelmét...
Kettejük élete a divat miatt fonódik össze, és bár hosszabb-rövidebb időre elválhatnak egymástól, mindig találkoznak. Egymás bűvköréből nem tudnak és nem is akarnak szabadulni, annak ellenére hogy a körülöttük lévő világ lassan, de biztosan sodródik bele a II. világháborúba.

Tetszett, hogy mindenből a megfelelő mennyiséget kaptuk. A háború szörnyűségeiből, a szerelemből, a családi problémákból, összetartásból...még a divatból is, pedig rólam sok mindent ellehet mondani, de hogy a divat érdekelne...és mégis.
Meg van a sajátos, kicsit szomorkás, néhol sötét, máshol pedig éppen hogy vidám hangulata a történetnek, ami rengeteget ad a sodró lendülethez. Nem tudtam letenni, a vége felé már az óráimra is cipeltem, mert nehéz volt kiszakadni ebből a világból.
 Xénia erős személyisége, és az, hogy igyekezett a családját minden áron megvédeni nagyon közel hozta hozzám. Nem tudom, én képes lettem volna ilyen erőt találni magamban, de remélem erre sosem kell választ kapnom.
Maxnak pedig pont az az önfeledtsége tetszett, hogy képes volt gátlások nélkül, teljes szívből szeretni. Erre még én sem vagyok képes, csodáltam ezért. Ez is egyfajta bátorság az én szememben.

A könyv nem csak azt mutatja meg, milyen lehet egy családot összetartani, modellkedni. Megmutatja milyenek voltak az emberek egy olyan korszakban, ahol az üldöztetés hatalmas méreteket öltött, és a túlélés volt a cél. Az emberi értékek megváltozása, és a nép megvezetése is roppant hatásosan van ábrázolva.

Az utolsó mondat után csak ültem a kollégiumi szobában és gondolkodtam. Lényemtől távoli az, hogy valakit ennyire tudjak gyűlölni, és az, hogy az embereknek gyakran van szüksége egy bűnbakra/ellenségre akire kivetíthet mindent...nos ez megrémiszt. Ahogy az is, vajon én képes lettem volna ember maradni, és segíteni a bajba jutottakon akár az életem kockáztatásával? Vagy meghunyászkodtam volna akár a többiek?
 Aztán persze a szerelemről is elgondolkoztam. Tudok-e ilyen mértékig, ilyen őszintén szeretni? Vagy mindig lesz egy fal, ami véd, de egyben el is zár a másiktól?

Szeretem az ilyen könyveket, melyek rengeteg gondolatot ébresztenek bennem, felkavarnak egy kissé, felráznak a saját kis világomból és mutatnak egy másikat.
Ajánlom mindenkinek, mert tényleg meg talál mindent benne, ami kell.

Oldalak száma: 565
 Kiadó: Athenaeum

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Életek

Colleen McCullough: Tövismadarak
5/5

A könyv egyetlen család életét meséli el. A Cleary család tagjai Frank, Jack, Hughie, Stuart, Maggie, Fiona és Padraic. A történet elején még Új-Zélandon élnek, szűkös körölmények között. Ám mindent megváltoztat egy levél, Padraic nővérétől, Ausztráliából. Melynek hatására a család felkerekedik, és átköltöznek egy számukra ismeretlen világba. És elkezdik új életüket, mely éppúgy bővelkedik örömben, mint rengeteg szenvedésben.

Nagyon  megfogott. Talán mert világ életemben szerettem volna, ha több testvérem van, és nem én lennék a legidősebb. És mert egy olyan világot mutatott be, melyet én már csak hallomásból ismerhetek. Illetve megragadott az is, hogy itt a cselekmény szálai mindig nagyon erős női szereplőkre éplünek. Kezdetben Mary és Fiona, majd Fióna és a lánya Maggie, a legvégén pedig belép még a képbe Maggie lánya Justine. Elsőre talán nem tűnik ez fel az olvasónak, hiszen nagyon sok férfi szereplő van benne, szerelmek - melyek beteljesülése talán fájdalmasabb volt, mintha nem jöttek volna létre - háború, hűség...
És mégis. Bármi történik, vagy épp a múltba tekintünk vissza, az egészen tisztán köthető valamely nőhöz. Pedig abban a világban még mindig kevesebbet értek, mint a férjük, fiúk, testvérük.

Nagyon jól megírt történet, egy pillanatra sem ereszti az olvasót, és a váratlan fordulatok nagy része tényleg váratlan. És a személyek emberiek. Hibáznak, nem is egyszer. De újra felállnak. Már nem ugyanazok az emberek, akik előtte voltak, de megpróbálják folytatni az életet. Úgy ahogyan lehet. Bár mást talán nem is tehettek volna.
A háttér is precízen ki van találva, mind a környezetet, történelmi hátteret, és a vagyoni megkülönböztetésen alapuló rétegeket tekintve.
Szeretem azokat a könyveket, ahol a leíró részek megtalálhatóak, de nem esnek túlzásba. Itt mondjuk nagyon határvonalon mozogtunk - legalábbis az én ízlésemet nézve - de tagadhatatlanul elérte azt, hogy megjelenjen a szemem előtt a táj, ahol épp jártunk.

Ha olyan könyvet keres, ami több napon keresztül foglalja le, szeret egyetlen család életét végig követni, kíváncsi az emberi lélek különféle megpróbáltatásaira, és hogy ezeknek mennyire tudunk - illetve nem tudunk - ellenállni...akkor nyugodt lélekkel ajánlom.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 641, 892 (kiadástól függően)

Ez szerelem...?

Colette: Chéri - Egy kurtizán szerelme
3,5/5

A történet főként Párizsban játszódik. A gazdag kurtizánok világába csöppenünk, akik még hébe-hóba (főleg saját szórakozásuk érdekében) még el-elcsábulnak, de inkább már nyugodt "vénkisasszony" életüket élik. Összeülnek kártyázni, pletykálni, és a másik végzetét lesni.
De a történet vezérfonala nem ez. Hanem azaz érdekes kapcsolat, mely Léa és Chéri között van. Léa középkorú, és együtt él a nála jóval fiatalabb Chérivel, aki ráadásul kurtizán barátnőjének egy szem fia. (Nah, én kb. itt fogtam padlót.)
Kicsit az anyja, kicsit a szeretője. Anyáskodik felette, segít a feleségkeresésben stb. Miközben az akaratos, zsarnokoskodó, hirtelen haragú férfi - aki a leírás szerint az egyik leggyönyörűbb férfi, akit csak nő kívánhat - kiélvezi az életet. Más kontójára, mert a saját pénzét nem szívesen költi.

Egyikük sem mondja ki, hogy szerelmesek. Csak a házasság után jönnek rá arra, hogy valami hiányzik az életükből. És mindketten menekülni kezdenek, a maguk módján. De vajon tényleg szerelem, ami hajtja őket?

A nem mindennapi kapcsolat - bár manapság egyre többször lehet ilyen kapcsolatokat látni - és a személyiségek akár még érdekessé is tehetnék a történetet. De...annyira a kapcsolatra koncentrál, hogy mást nem nagyon bont ki a történet. Némi betekintést kapunk arra, hogy ezek a nők, milyen érdekes kapcsolatban állnak egymással.
Én hátast nem dobtam a történettől, de egyszer elolvasható. Komolyabb gondolatmeneti hiba nincs benne, egyszerűen csak nem varázsolt el.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 214

Gyógyszerek és mérgek

MaryRose Wood: Méregnaplók
3/5

Nekem egy kicsit csalódás volt a történet. Sokan dicsérték, és talán ezért vártam sokat.
Na nem mintha nem volna jó az alapötlet...de nekem nem volt teljes valahogy a történet. Hiányérzetem támadt, miután becsuktam a könyvet.

De voltak részek, amelyek megfogtak. Egyrészt a hangulat, másrészt ahogy a különböző növényeket bemutatta. Oleander herceget szinte láttam magam előtt.
De a szereplők maguk nem kerültek közel hozzám, ahogyan maga történet sem.
Talán mostanában túl sok könyvet olvastam, melyek a nálam fiatalabb korosztályt célozták meg és csömört kaptam. Talán. Vagy csak nem voltunk kompatibilisek ezzel a mesével.

Kiadó: Lybrum
Oldalak száma: 220

Vissza az időben

Diana Gabaldon: Outlander- Az idegen
3/5

A történet szerint Claire, aki az 1945-ös években éli az életét férjével, Frankkel, felföldön vakációznak, és élvezik a hely szépségeit, a történelmet (bár ezt leginkább Frank), és a fiatalságukat. Minden szép és jó, egészen addig, amíg egy kőkört meg nem látogatnak. Ezen a szent helyen ugyanis furcsa dolgok történhetnek meg...például a mit sem sejtő fiatal nő, visszamehet úgy 200 évet a múltba, ahol először egy angol próbálja megerőszakolni, majd egy csapat skót kezébe kerül...

A történet alapötlete kifejezetten tetszetős. Szeretem az ilyen témát könyvben, ahol vissza mennek, vagy épp előre ugranak az időben az emberek. Meg vannak a váratlan fordulatok, szökési kísérletek, egy nem kívánt házasság, boszorkány üldözés, és még sorolhatnám a történteket, melyek majd 900 oldalon keresztül zajlanak. Szép a környezet bemutatása, viszonylag hitelesnek tűnt számomra az is, ahogy a hétköznapi életet mutatta meg egy olyan korban, amiről maximum csak történelem könyvekben olvashatok. Még a szereplők kidolgozottsága sem olyan rossz...bár azért voltak dolgok, amiken fenn akadtam. Az kifejezetten idegesített, hogy Claire szökési kísérletei valahogy mindig bajba keverték, legtöbbször Randall karmai közé...vagy hogy a legnagyobb boldogság közepette jött rá a gondolkozhatnék, hogy ő most megcsalja Franket...na egen. Sokszor, sokféleképpen, és igen nagy élvezettel...komolyan mondom a nyulak példát vehettek volna róluk...de engem mondjuk Hamilton könyvei edzettek, úgyhogy ezen már fenn sem akadtam. :). De visszatérve Claire, a történet még jól is megmagyarázza, miért nem lesz ez házasságtörés, mégis újra meg újra elgondolkozik azon, hogy haza kellene mennie, miközben szereti Jamie-t is. Én azért bizonyos idő után biztos eljutnék arra a gondolatra, hogy a férjem abban az idő síkban, ahonnan egy éve eltűntem, talán túltette magát rajtam, és új életbe kezdet...igencsak meglepődne, ha egyszer csak ebbe az életbe röppennék vissza :D. Ráadásul ha szeretem azt a férfit, akihez ugyan kényszer megoldásként, de férjhez mentem, és ez a szeretet kölcsönös...nos akkor én maradnék a fenekem és örülnék a szerencsémnek. Jamie életében csak az a sok összeesküvés volt "érdekes", de őt jobban szerettem.
A könyv összességében még sem került közel hozzám. Nem utáltam, és ha elkezdtem olvasni, akkor arra az időre magába szippantott...de nem is imádtam. Nem éreztem azt a kényszert, hogy mindenféleképpen tudnom kell, mi a történet vége. Elolvastam mellette vagy 4 másik könyvet, anélkül, hogy késztetést érezzek a folytatásra. Szóval igazi örömünnep, hogy a végére jutottam. Egyszeri olvasásnak nem volt rossz, de nem hinném, hogy a közeljövőben ismét e kezembe kerülne.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 910

Időtlen szerelem

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
5/5

Azt kell mondjam ez a könyve jobban megfogott. Talán mert bármennyire is tagadnám, de mégiscsak romantikus alkat vagyok, és ebben a könyvben egy kivételes szerelemről olvashatok. Vagy talán a szereplők voltak kedvesebbek a szívemnek. Nem tudnám pontosan meghatározni. Valószínűleg ez is, az is.

Clare mindössze 6 éves, amikor először találkozik Henryvel, aki 30 éves, meztelen, fáradt. Nem ezt nevezné az ember ideális megismerkedésnek. De erről egyikük sem tehet. Henry ugyanis genetikailag nem szokványos ember, nem képes huzamosabb ideig ugyanabban az időben megmaradni, előre-hátra ugrál. És az ember azt hinné, ez milyen jó dolog. De ahogy a könyvvel halad előre, kezdi látni a hátulütőit. A meztelenül materalizálódás egy idegen helyen sem a legjobb dolog, de ezenkívül nem egyszer megverik az embert, börtönbe csukják. Titkolóznia kell mások előtt, lopnia, betörnie. Egyszóval túlélni.
Clare ehhez képest teljesen átlagos lány, leszámítva a férfit, aki időnként belecsöppen az életébe, és akit rejteget a családja, barátai elől. Ételt, italt, kávét és ruhát ad neki. És eközben szerelmes lesz belé...
Nem írom le, min mennek keresztül azért, hogy együtt lehessenek, hogy viszonylag normális életet alakíthassanak ki, gyermeket nevelhessenek, gyógyírt keressenek erre a rendellenességre. Ehhez az egész könyvet le kellene írnom, és inkább azt ajánlom olvassa el mindenki.
Félelmetesen biztos kézzel vezet bennünket az írónő a különböző időpontok világai között előre, miközben bizonyos dolgokat, érzéseket egy-egy múltba tekintéssel tesz világosabbá. A hangulat is szinte tapintható, majdhogynem éreztem az a feszültséget, ami Clare-ben fellobbant a féltés miatt, Henryben a túlélés miatt. Az egymás iránt érzett szeretetük és figyelmük viszont mint valami meleg takaró, úgy ölelt körbe.
Nem csak arról szól, hogy akit szeretünk, azt úgy szeretjük amilyen. Vagy hogy a másiknak sok mindent meglehet és néha meg is kell bocsátani. A kitartás, az akarat, az összetartás is éppúgy fellelhető e lapok között.
Csodálom Clare-t, hogy képes volt várni. Mindig, megingás nélkül (na jó, majdnem anélkül.) Hatalmas lelkierő és hit kell hozzá. És valljuk be, hit nélkül mit érne az élet?

Kiadó: Ulpius-ház, Athenaeum
Oldalak száma: 566, 564

Don Juan

Douglas Carlton Abrams: Don Juan elveszett naplója
3/5

Már régen szemeztem ezzel a könyvvel, amit minden héten megpillanthattam a bolt kirakatában. Végül a kíváncsiságom hatására megrendeltem őt is, több másik könyvvel egyetemben.
Don Juan, természetesen nekem is elsőként a szerető szó ugrik be erről a névről. Így nem tudtam biztosan mit találok majd a lapokban. Egetverő erotikus történeteket, vagy inkább történelmi tényekkel megtűzdelt életrajzot. Igazából ezt is, azt is. Hogy a történelmi tényeknek beállított dolgok mennyire igazak, nem tudom. Számomra hihetőek voltak. Akárcsak a főhős, akit az író elénk rajzolt. Nem egy aranyba foglalt ember, hanem egy árva, tolvajból lett nemes.
A szereplők megformálása néhol kicsit sablonosra sikeredett, de ettől függetlenül teljesen megfeleltek a célnak, volt kiért izgulni, és természetesen van olyan, akit lehet utálni, mert ő a fő gonosz. A cselekményben is van olyan, amit szinte vártam, és tényleg megjelent, de volt olyan is, amit meglepetéssel olvastam.
Ami engem igazán megfogott, az a terek, épületek, tájak, és hangulatok ábrázolása. Szinte láttam, éreztem a tárgyakat, ízeket, a hangulatot. És ezzel sikerült magába a történetbe szippantania. Külön értékeltem a végén a szómagyarázatot, ami az idegen szavakhoz tartozott.
Ha valaki kíváncsi egy igazi galanteador történetére, akkor nyugodtan olvassa el. Nem kell félni, nem esett túlzásba az író az erotikus jelenetek ábrázolásánál, nem erre helyezi a hangsúlyt. Kikapcsolódásra, szórakozásra kitűnő.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 323