Velencében jártam, s pestist találtam...

Marina Fiorato: A velencei szerződés
4,5/5

Oké, az már egy szint, mikor barátomnál járva is a polcot lesem, mi az, amire érdeklődésemre számot tarthat. (Mindenki megnyugtatására, találtam egy párat :D) Az egyik, amit végül elhoztam, ez a könyv volt. Elsőre a borító az, ami felhívta rá a figyelmemet. De ezesetben a külcsin egészen jó belsőt takar.

Feyra Konstantinápolyból kerül Velencébe, nem éppen a legszerencsésebb módon, és cseppet sem a legmegfelelőbb időben. Orvosi tudományát ideiglenesen hanyagolva, hogy jelenlétét titokban tartsa, ideiglenesen mint szolgálólány él a városban, ám nem is olyan sokára lelepleződik, és menekülni kényszerül. Segítője ebben az esetben a vonakodó fiatal orvos, Annibale lesz, aki elviszi a szigetre, ahol a pestisben szenvedőket gyógyítja.
Ám meddig élhetnek itt békében, elvonulva a világtól? Megtudják-e akadályozni Velence pusztulását?

Meglepődtem, ugyanis amikor egy történet két párhuzamos szálon fut, általában kilyukadok az egyik mellett, és azt nagyon szeretem, míg a másik kevésbé, vagy egyáltalán nem fog meg. Itt nem így volt. A megrázkódtatást csak annyi jelentett, hogy Annibale név alatt egy férfiút kellett elfogadnom, nekem ez valamiért inkább női névnek tűnt, és mindig emlékeztetnem kellett magam olvasás közben, hogy ő egy pasi. :D. Ennek ellenére nagyon tetszett az ő szála is, akárcsak Feyra-é.

Ha jobban belegondolok, mind ketten két világ között álltak. Feyra, aki félig velencei, félig török származású, s ezzel együtt a két vallás között is áll.
Annabale, aki orvos, és a két fajta orvosi hozzáállás között állt, sőt, ha azt nézzük két osztály között is, származását tekintve.
Mindkettejüknek döntéseket kellett hozni, amik komoly hatással voltak a saját, és mások életére is.

Számomra a két alak megelevenedett, és a város is, velük sétáltam Velence utcáin, még ha nem is a legjobb időszakában.
Palladio alakja nekem annyira nem emelkedett ki a történetből, ő inkább tűnt mellékszereplőnek, legalábbis számomra. Ennek ellenére igazán megnézném az általa épített templomot, vajon olyan-e, mint amit a leírása alapján magam elé képzeltem?

A történet pedig elég izgalmas volt, és beszippantott. Egy csomó időt töltöttem azzal, hogy tippelgessek, mi lesz a 4 ló. Hát, nem jöttek be :D.
Az is érdekes volt, hogy akkoriban hogyan próbálták meg gyógyítani, az egyik legijesztőbb és legpusztítóbb betegséget. Hát...némelyik gyógymódtól azért a hajam égnek állt.

Igazán ajánlani tudom, kikapcsol, és szórakoztat.

Kiadó: IPC-Mirror
Oldalak száma: 382

A város megmentése

Marina Fiorato: Siena lánya
4/5

Töredelmesen bevallom, ezt a könyvet még karácsonyra kaptam, és illett volna már kiolvasni, de mindig volt újabb és újabb kölcsön könyv, ami miatt tologattam az olvasását. Aztán mivel aktívan tanulni kellett volna a hétvégén a jövőheti dolgozatomra, úgy gondoltam valami könnyed és rövid könyvbe fogok, mert azért olvasni kell. Így végre sikerült ezzel a történettel is megismerkednem...

Sienában járunk a 18. században, épp a hagyományos lóversenyt, a Pailo-t rendezik meg, ahol is Pia Tolomei azért szurkol, hogy frissen kiutalt jegyese ne győzzőn a versenyen, illetve felfigyel egy másik lovasra. A verseny elkezdődik, ám tragikusan ér véget, Pia vőlegénye Vincenzo meghal, ám az fiatalabb testvére készen áll, hogy feleségül vegye a gyönyörű nőt és másban is a fivére helyébe lépjen...

A történet olvastatja magát, remek hangulatú, tényleg ott érezzük magunkat a tomboló tömegben, vagy épp a lovak körül sürgölődünk. A politikai összeesküvés van a középpontban, ezt próbálja az igen furcsa szövetség megakadályozni. Persze a szerelmi szál sem elhanyagolható. Itt meg kell említenem, hogy igen elgondolkodtató volt azt olvasni, hogy egy ilyen városban, ahol körzetek leginkább önmagukhoz hűségesek, milyen a helyzete egy fiatal nemesi lánynak. Pláne ha a kedves édesapa magasabbra tőr, mint kellene. Mert hogy egyszer olyan férjet néznek ki neki, akihez ilyen-olyan okokból hozzá kell menni...nos ez többször is előfordult már a történelemben. Na de hogy a haláleset után rögtön a kistesóhoz adják hozzá? Tiszta egyet fizet, kettőt kap akció...na de komolyra fordítva a szót, nem irigyeltem a kiszolgáltatottságáért.

Ha a végét tekintjük, amolyan tündérmesés a történet, mert győzedelmeskedik a jó, a gonosz pedig végül elnyeri méltó büntetését. Ami ellen nem volt ellenvetésem, mostanában sok szomorú könyvet olvastam, de ha az előzményeket nézzük, akkor egy sokkalta drámaibb befejezést is ki lehetett volna hozni. De ha nem, hát nem. Legalább gyermeki énem elégedetten gömbölyödhetett össze a lelkem mélyén, hogy a könyvben azért mégiscsak győzhet a jó.

Tetszett, hogy az olasz szavak jelentései az oldal alján lábjegyzetben voltak, és nem kellett mindig hátulra lapozni. (Mellesleg muszáj lesz megtanulnom olaszul.)
És a lópatkolás, ápolás néhány lépését is sikerült megtanulni. Mindig csodálattal figyeltem ezeket a gyönyörű lényeket, és a könyvben olyan szeretettel beszélnek róluk. (Azt hiszem lovagolni is meg kellene tanulni...)
Az irodalmi utalásokért pedig külön piros pont! Érdekes volt, ahogy összekötötte a dolgokat a könyvben, a múltat és a jelent. Ötletes megoldás.
Hogy történelmileg mennyire hiteles, nos azt nem tudom. De ha nem feltétlenül fontos, hogy ilyen szempontból is pontos legyen, akkor szerintem nem lesz gond az olvasásával.

Ajánlom egy alkalomra, amikor gyorsan akarunk haladni egy könyvvel, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni a mindennapi kerékvágásból.

Kiadó:I.P.C Könyvek Kft.
Oldalak száma: 324