Mobil

Robin Cook: Mobil

3/5

"Az ​orvosi hivatás gyökeres változások előtt áll – az információs technológia, a nanotechnológia és a genomika fejlődésének köszönhetően az orvosok hamarosan egészen más szerepet tölthetnek be. George Wilson, a Los Angeles-i Egyetem klinikájának negyedéves radiológus rezidense is tanúja annak, amint az okostelefonok új nemzedéke váltja fel a régi vágású háziorvosokat. Így afféle személyi asszisztensként komplex és a páciens igényeihez igazított szolgáltatásokat nyújtanak, életjeleket követnek és diagnózisokat állítanak fel, méghozzá fáradhatatlanul, a nap huszonnégy órájában. Az alkalmazás az iDoc nevet kapja.
George tragikus körülmények között ismeri meg a fejlődés új irányvonalát. Egyik reggel arra ébred, hogy menyasszonya, aki nemrég jelentkezett az iDoc bétatesztelésére, holtan fekszik mellette. Majd nem sokkal ezt követően több olyan beteg is meghal, akik nála jártak radiológiai vizsgálaton. Mint kiderül, valamennyien résztvevői a húszezer fős mintán végzett tesztelésnek.
Lehetséges, hogy hackerek törték fel a rendszert – s hogy az Egyesült Államok kormánya is részt vesz ennek eltussolásában? A megélhetését és a szabadságát érő fenyegetések dacára George fáradhatatlanul kutatja az igazságot annak tudatában, hogy ha igaza van, a következmények nemcsak számára, hanem számtalan más ártatlan számára is végzetesek lehetnek."

  Alapvetően tetszik az ötlet. Már csak azért is, mert annyira elérhetőnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogyan is élünk a mai világban. Annyi applikáció segíti a mobilunkon az életünket, hogy eggyel több, vagy kevesebb, már nem tűnik fel. Ráadásul egy ilyen alkalmazásnak még értelmét is látom, hiszen lássuk be, az orvoshiány hazánkban is érezhető. Meg a nővérhiány. Szóval egy jól megalkotott és tényleg működő rendszer sokat segíthetne a dolgokon. Csak hát...

  A történet pedig pont ezt mutatja be, mégpedig mi történik akkor, ha túl "jól" lett megalkotva a program. És ezzel sikerült is egy nagyon kényes kérdésbe beletenyerelnie az írónak. Ki dönthet arról, hogy kinek van joga életben maradni? Vagy hogy egyáltalán reményt kapjon a gyógyulásra? Mi a fontosabb, a közösség, vagy az egyén?

  Na de, míg az ember ilyesmiken elmélkedik, na meg gyanúsan vizslatja a mobilját (hátha az is ellene akar fordulni...)azért figyelemmel követi az eseményeket is.
És hát ez a George gyerek...alapvetően egy szimpatikus figura volt számomra, de azért jó néhányszor megtudtam volna rázni, vagy a saját fejemet a falba verni. Ennek a fickónak semmi életösztöne nem volt, csodáltam, hogy a könyv felénél még mindig játékban volt. Komolyan, ennyi idősen, egy ilyen világban, mint amiben élünk, senki, ismétlem senki nem lehet ennyire naiv. De komolyan. Na mindegy. Miközben a fejemet fogtam egy-egy megmozdulása után, azért szurkoltam neki. (Csak halkan jegyzem meg, hogy azért azt is túlzásnak éreztem, hogy az összes nő csak azért akarjon vele lenni, mert megakarja tudni, mit tud...hát ennyire nem lehetett csúnya :D.)

  Viszont kikérem magamnak, hogy sose tudom meg, mi történik a főhősünkkel. Ez a második könyv azt hiszem, amit az írótól olvasok, és itt is csak úgy huss, eltünteti a szereplőt, aztán lehet tippelgetni, mi lett vele. Ne már...legalább valami halvány utalást tehetett volna.

  Nem volt ez rossz, főleg így a nyárra. De még nem tudom, hányadán is álljak az íróval.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 368

Ilona története

Lányi Zoltán: Szép Ilona

3/5

"Mátyás király legendás szerelmének történelmi regénye
Mesebeli álmok mámora és a rideg valóság józansága szövődik nagyszabású történetté ebben a műben. Mintha középkori várak kövei suttognának a fülünkbe egy rég elfeledett világ üzenetét. Szemünk elé tárul egy régvolt királyság minden árnya és fénye, egy királyságé, amelynek uralkodóját egyszerre teszi naggyá és sújtja porba a sors rendelte, végzetes szerelem.
A Szép Ilona szívszorító története a magyar késő középkor legizgalmasabb időszakába kalauzol bennünket. Ez a kor a hatalmaskodó nagyurak, a huszita háborúk és a török fenyegetés kora. Magyarország történetének baljós érájában a Hunyadiak felemelkedése kínálhatja az egyetlen reményt. A regény nemcsak egy tragikus szerelem történetét követi végig, hanem Hunyadi Mátyás férfivá érésének és uralkodóvá válásának folyamatát is bemutatja, miközben a magyar történelem legendás alakjai elevenednek meg a szemünk előtt."

Scarlet

Marissa Meyer: Scarlet - Piroska és az Ordas Rend katonái

4/5

Jó nagy kihagyás után fogtam végre a kezembe a folytatást, úgyhogy az elején eltartott egy ideig, míg visszarázódtam ebbe a világba.

Ebben a könyvben két szálon fut a történet, egyrészt Scarlet életét követjük nyomon, aki az eltűnt nagymamáját keresi nagy erőkkel.
Másik esetben pedig Cinder szökik meg a börtönből Thorne társaságában. Persze egy ponton ez a két szál összefonódik.

Ami furcsa volt, hogy ebben az esetben valahogy Scarlet alakja sokkal közelebb került hozzám, Farkassal együtt, mint Cinder-ék csapata. Mondjuk nem is jutnak akkora szerephez, talán ez is közre játszott.

Még mindig tetszik, hogy az általunk ismert meséket veszi alapul, és kissé kifacsarva adja vissza. Bár Cinder esetében én még mindig nem tudok elvonatkoztatni a Sailor Moon animétől, tehát ha rá gondolok kb ez a kép ugrik be:

Na mindegy, ez személyes problémám csak :D.

Igazából számomra sok újdonság nem derült ki ebből a könyvből, arra jó volt, hogy bemutassa az új szereplőket -és még a szereplőknél is volt olyan, aki szinte teljesen hidegen hagyott. Thorne funkcióját nem igazán értem, azonkívül, hogy elvezetgeti a hajót. De majd csak kialakul valami.-, meg kicsit előrébb gördítse a cselekményt, de semmi különös.

Talán ez volt az, amit hiányoltam is belőle. Olyan sehova sem tart érzésem volt olvasás közben, nem igazán tudtam izgulni senkiért, arra voltam leginkább kíváncsi, hogyan reagálnak a többiek, ha rájönnek ki is Cinder valójában, de még ez is körülbelül 2 mondattal le volt tudva.
A nagyobb baj az volt, hogy a támadásnál sem igazán éreztem semmit. Legalább némi borzadály, vagy sajnálat, esetleg halovány félelem felbukkanhatott volna bennem, de nem. Lehet bennem van a hiba? 

Azért kíváncsi vagyok a folytatásra, mert az elképzelés és a világ kifejezetten tetszik. Hátha a későbbi részek elhozzák a várva várt izgalmakat is. 


Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 496

Nano

Robin Cook: Nano

3/5

Nem igazán szoktam olvasni az írót, korábban talán 1-2 könyve fordult meg a kezem között. Ennek ellenére a téma, ami a történet középpontjában áll, érdekelt, úgyhogy kíváncsian fogtam bele. Mert rengeteg mindent ki lehetett volna hozni belőle. Érzésem szerint ez nem igazán sikerült.

Adott ugye egy neves cégnél dolgozó tudós, Pia, aki nanorobotokkal kapcsolatos kutatásban segédkezik. Jól ért a munkájához és szereti is csinálni, annak ellenére, hogy a közvetlen főnökével nem igazán jön ki, a cég igazgatója pedig nem csak a tudását értékeli, hanem egészen más tekintetben is szeretné kipróbálni. Igazán idilli munkakörülmények, ha engem kérdeztek. De oké, nyilván az ember lánya nem hagy ott csapot-papot, az első nehézségek esetén. Ám amikor egyre furcsább dolgokra figyelünk fel, amik akár arra is utalhatnak, hogy embereken kísérleteznek ezek a jótét lelkek, na akkor én egészen másként viselkedtem volna. Mert azt nekem senki sem tudja bemesélni, hogy valaki ennyire a saját feje után menjen, főleg amikor egy okító célzatú balesetet is átvészel, többé-kevésbé épen.

Szóval, amikor nem azon dühöngtem, hogy a csaj mit csinál (ez amúgy eléggé ki tudja zökkenteni az embert az olvasásból, főleg ha azon elmélkedik, mivel tudná megcsapkodni az adott szereplőt), akkor azon agyaltam, hogy sikerült egy ennyire érdekes témát ennyire tönkre vágni. Ehhez komolyan tehetség kell.

Annyi kérdés merült fel bennem, csak úgy az olvasás hatására: mit szabad és mit nem, meddig mehet el az ember annak érdekében, hogy egy szebb jövőt hozzon el stb. És ugyan ezek megvannak említve, de ennyi. Pedig nyugodtan bele lehetett volna mászni jobban ezekbe az etikai kérdésekbe. Mondom ezt úgy, hogy mint biológus, nyilván a felesleges félelemkeltést sem szeretem, amit egy-egy új módszernél rögtön bedobnak az embereknek. Nem szabad félvállról venni semmit, megfelelő tisztelettel kell kezelni minden új módszert, mert a tudásunk közel sem terjed ki mindenre. De semmit sem szabad kapásból elvetni, vagy az ördög módszerének bélyegezni.
Ahogy embereket sem lehet/ lenne szabad kényszeríteni arra, hogy ehhez hasonló kísérleteken vegyenek részt, ha nem önszántukból teszik (és nem, véleményem szerint a halállal történő fenyegetés nem egyenlő az önszántukból történő jelentkezéssel).

Szívesen olvastam volna még többet arról, hogy hogyan is hatottak/működtek ezek a kis robotok, és hol tart vajon ez a technológia? Tényleg ennyire nem szabályozzák? (Mondjuk ezt azért kétlem, de sose lehet tudni.)

Szóval kérdések tömkelege viharzott a fejemben, válaszokat meg nem nagyon kaptam. Jó persze ne legyen tele teljesen érthetetlen szakzsargonnal, mert azt az olvasók nem élvezik. De lehet ezt úgy csinálni, hogy mindenki értse a dolgot, és közben egészen sok mindent meg is tudjunk az adott témáról. Másnak már sikerült.

Aztán itt vannak a karakterek. Piát mint említettem az esetek többségében felképeltem volna. De a többiek se voltak kutyák.
George az elején a tipikus hősszerelmes, némi papucsállatka beütéssel. És lépten-nyomon féltékenykedett. Ez hosszú távon fárasztó is lehetett volna, de hála istennek ő megfelelő időközönként elrepült a munkájához. (Mondjuk valaki mutasson már nekem egy olyan munkahelyet, ahol a kezdő dolgozótól elfogadnak ennyi kifogást, amikről messziről bűzlik, hogy nem teljesen fedik az igazságot.) Aztán a könyv végére meg kb. profi maffiózó válik belőle. Én meg csak pislogtam, hogy oké, szerelmes, meg minden, de nem durva és főleg nem gyors ez egy kicsit? Mert elhiszem, hogy ha szeretünk valakit és az veszélyben van, akkor sok mindent megteszünk érte, de nah. Nem gondolnám, hogy az én barátom kapásból betörővé és bérgyilkossá képezné magát, majd így indulna a megmentésemre. Aztán persze ki tudja.
Paul pedig, hát ő úgy van. Időnként segít, és csak kis mértékben hajlandó megszegni a törvényt, mert különben jujj mi lesz. (Én vallom, hogyha már valamit csinálunk, akkor azt csináljuk nagyban és jól, de nem lehetünk egyformák.) Ráadásul néha olyan információkat tudunk meg róla, amik nem viszik előrébb a történetet. De biztos lényegre törő, hogy tudjam, nem veti meg a férfiakat.

Szóval, olvastam már jobbat is, de egynek elment. Ha valaki ezeken áttud siklani, és nem akar agyvérzést kapni rajta, akkor még élvezheti is.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 416

Reuben könyve

Tabita King: Reuben könyve

3/5

"Stephen King felesége, Tabitha King ötödik regényében ismét megcsillantja kivételes tehetségét, amikor megnyerő és felismerhető jellemeket ábrázol, akik az élet váratlan viszontagságaival szemben hősiesen felveszik a harcot. A Reuben könyvében lenyűgöző az írónő érzelmi azonosulása Reuben Stylesszal, aki egész életét Nodd's Ridbe-ben tölti, Maine államban, és aki semmi mást nem akar az élettől, csak a boldogságot. Azokban az években, amit beárnyékol a vietnami háború és a sorozás, Reuben egy sovány, céltudatos tinédzser, akinek a romantikáról alkotott elképzelését az akkori generáció dalai alakítják, és akinek könnyen elérhető álmai vannak, zsarnok apja halála ellenére. Megpróbál helyesen cselekedni a szokásos amerikai sikertörténet forgatókönyve szerint – de az élet számára nem hoz könnyű és gyors sikereket. A középiskolában kiemelkedő eredményeket ér el a sport terén, de fel kell hagynia sporttal kapcsolatos ambícióival, hogy eltarthassa magát. Keményen dolgozik a helyi benzinkútnál, és kitartó munkával eléri, hogy megvásárolhassa a kutat és a garázst, de közben akadályok egész sorával találja magát szembe. Találkozik egy gazdag és gyönyörű, öregedő szépasszonnyal, aki az ágyába csábítja, és akinek az a csapás jut osztályrészéül, hogy gyermeke rejtélyes halálának szemtanúja lesz. Reuben elveszi feleségül gyerekkori szerelmét, és hirtelen a vágy és a felelősségérzet harcának szorításában találja magát. Miközben semmi sem úgy alakul, ahogy azt Reuben elképzeli, hihetetlen lelkiereje és akaratereje segítségével sikerül elkerülnie, hogy belebukjon az életbe. Minderre bizonyítékul szolgál, hogy képes újra szerelemre lelni, amikor találkozik a gyönyörű Pearllel. Harca azért, hogy olyan emberré válhasson, amilyet lelki szemeivel elképzelt magának, betekintést nyújt abba, milyen áldozatokkal jár az, hogy férfi legyen egy olyan világban, amit nem ő alakított, de megtanult elfogadni."

Úgy látom az egész család meg van áldva az írással :D. Kíváncsian vártam a könyvet, mert még sosem olvastam az írónőtől. A fülszöveg alapján egy főleg érzelmekre koncentráló, valamint egy korszakot bemutató könyvet vártam, ami tulajdonképpen meg is kaptam. Szépen megrajzolt jellemek, nekem elég hihetőnek tűnő korrajz. Ami miatt mégis nyögvenyelősen haladtam vele és boldog voltam, hogy vége, az a főszereplőnk. Reuben konkrétan idegesített a végére, és elég nehéz valakivel úgy együtt érezni, ha közben lassan te magad is megutálod. Pedig nem csinált semmi különös dolgot, sőt, pontosan ez volt a baj. Hogy csak hagyta megtörténni az eseményeket, nem változtatott rajtuk, akkor sem, amikor lehetett volna. Aztán meglepődött, hogy mi lett a vége.

Igen, tudom, hogy unalmas lehet a férfiaknak megfelelni az olyan elvárásoknak, hogy mindig ők legyenek az erősek, a bátrak stb. Én szeretem, ha pasinak meg vannak a saját gondolatai, ha nem csak azon agyal, mikor kell mennie a következő edzésére. Ha nem kap azonnal agybajt, ha az érzelmekre terelődik a szó. De Reuben még nekem is sok volt. Ő az a típus, aki elelmélkedik a világ problémáin, meg a sajátjain is...és nem tesz semmit. Még akkor sem, ha már látja, itt nincs remény. Mert tény, a házasság komoly dolog, és az első problémánál azért ne rohanjunk azonnal az ügyvédhez. De van az a határ, ahol már azt kell mondani, elég. Ennek ellenére tűr, elvisel. Néha megtudtam volna rázni, hogy ébredjen fel, vegye észre ő itt a férfi lenne, a családfő, tegyen valamit. Bármit.

Amúgy maga a történet szépen folydogál az előre látható kifejlet felé. Gyerekkori szerelem, egy túlidealizált nő alak, aki aztán nem egészen az, amit várt. Mondjuk már a komolyabban alakuló kapcsolat során is voltak olyan intő jelek, amiknél én hagytam volna az egészet a fenébe. Mondom ezt úgy, hogy nő vagyok, és bizonyos félelmeket, aggályokat megértettem. És még sem tudtam igazán megkedvelni a feleséget. Igazából akár ő is kezdeményezhette volna a válást, vagy valamiféle közbülső megoldást.

Ha így jobban belegondolok, egy olyan szereplő sem akadt, akit úgy igazán megkedveltem volna. Mindenkinek meg volt a maga gyengesége, bűne és persze valami jó tulajdonsága...mégis, valahogy távol maradtak tőlem. Ellenben az a fád érzés, hogy hiába küzdenek napról napra, semmit nem érnek el, na az átjött.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 398

Hamupipőke, kicsit másként

Marissa Meyer: Cinder - Hamupipőke a kiborgok között

4,5/5

 "126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."

Hamupipőke történetét mindenki ismeri, ám ezúttal egy kissé felturbózott változatot kap az ember a kezébe. A főhősnőnk egy kiborg, vagyis nem csak emberi, hanem mechanikai részek is megtalálhatóak a testében, egy baleset következtében, csak így tudták az életét megmenteni...ő legalábbis így tudja, ugyanis gyermekkorára egyáltalán nem emlékszik.
A világ, amiben él, nem igazán kedveli a hozzá hasonlókat, ráadásul épp egy új pestis ellen is küzdenek, miközben a Hold követei és királynője próbálják bekebelezni az ifjú császárt, és birodalmát.
Van ugyebár a fiatal hercegünk, aki hirtelen császár lett, és a kényes egyensúlyt próbálja fent tartatni a béke, és a hatalom között.
Természetesen nem maradhat el az unszimpatikus gyámszülő, akit néha megtudtam volna csapkodni, egy nagy és nehéz husánggal, mert habár az ő élete sem volt fenékig tejfel, azért némi együttérzést tanúsíthatott volna.
Hupsz, majdnem kimaradt a királynő, a kis kedves :D. Nos, őt sem tudtam a szívembe zárni, számító, hataloméhes, manipulatív és bosszúszomjas kis .... nőszemély. Remélem hamar megdöntik a hatalmát :D.

Maga a történet eléggé kiszámítható volt, legalábbis számomra, nem nagyon lepődtem meg a "nagy" csavarokon, de ennek ellenére is szórakoztatott, és ez a lényeg. De az  újszerű ötletért, a szerethető, illetve utálható szereplőkért mindenféleképpen piros pont jár, és kíváncsi vagyok a folytatásokra is.
Nem tudom, hogy másnak fel tűnt-e, de nekem igen, hogy vannak hasonlóságok a történet és a Sailor Moon című anime sorozattal :D. Külön öröm, mert kicsiként imádtam azt a mesét :).

Szóval, ha nem zavar a jövőbeli, kicsit futurisztikus élet ábrázolása, egy félig mechanikus főhősnő, akkor csak ajánlani tudom a könyvet, szerintem mindenféleképpen érdemel egy esélyt.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 432

Levelek egy idegennek

Stephen Cbhosky: Egy különc srác feljegyzései

5/5

Ezt a könyvet is kölcsönbe kaptam (mert amúgy nem vár 20 saját könyv a polcomon, áááh) és az elején kicsit féltem tőle, de azt kell mondanom, pozitív csalódás volt.

"Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit."

Sok embertől hallottam már azt, hogy a film jobb, mint a könyv. Mivel a filmet nem láttam, így nincs összehasonlítási alapom, így aztán én meg voltam elégedve a történettel is.

Charlie egy érzékeny, intelligens, koránál jóval érettebb fiú, aki próbálja az életet megérteni, elfogadni, hogy vannak jobb és rosszabb pillanatok. Barátokra tesz szert, szerelmes lesz, kifog egy eszméletlen jó irodalomtanárt. Ám eközben elég sok negatívumot is tapasztal az életből.
A könyv komoly kérdéseket feszeget (úgy látszik mostanában csak ilyen könyveket fogok ki, amik gondolkozásra kényszerítenek): mi van akkor, ha a saját nemedhez vonzódsz, de sem a családod, sem a környezeted nem áll melléd, ha az, akivel együtt jársz a gyerek lehetősége hallatán kiszalad a világból és neked egyedül kell eldöntened, megtartod-e, gyermekkori molesztálás, nemi erőszak, drog, légy őszinte a másikkal szemben egy kapcsolatban...egyszóval csupa olyan dolog, ami ebben a korban, de szerintem később is komoly fejtörést okozhat, pláne ha az ember mindig helyesen akar cselekedni.
Tény, hogy Charlie néha csak hagyja magát sodorni az árral, és megpróbál mindenkinek a kedvében járni, de ez a saját életemből is ismerős, így azt hiszem nincs jogom pálcát törni felette, végülis még kinőheti.
Mondjuk azt nem teljesen értem, miért kell ezt a regényt betiltani, mert bár sok dologról nyíltan beszél, azért olvastam én ennél komolyabbat/komorabbat, amit egyáltalán nem tiltottak be, és bármilyen korosztályba tartozó egyén elolvashatja. De lehet, hogy csak bennem van a hiba, vagy annyi ilyen könyvet olvastam már, hogy túl magas az ingerküszöböm, ki tudja?
A nyelvezete egyszerű, és nekem kifejezetten tetszett az, hogy mintegy nekünk küldött levélként kapjuk meg az eseményeket, ötletesnek találtam.Ettől azt hiszem a legtöbben közelebb érzik magukhoz a főszereplőt, és gond nélkül tudják követni a történéseket, gondolatmenetet. A felsorolt könyvekért meg plusz pont jár :D.

Mindenesetre, ha nekem lenne egy ennyi idős gyermekem, azt hiszem a kezébe nyomnám, hogy olvassa el, és a végén leülnék vele megbeszélni, hogy ő mit gondol róla. Biztosan másképp látná, mint most én látom, vagy látni fogom x év múlva.
Habár vannak benne humoros, vidám pillanatok, többségében én mégis komorabb könyvnek tartom, így ha valaki feltétlenül valami rózsaszínt és vidámat akar, ne ezt vegye a kezébe. De ha valami kicsit sötétebb, elgondolkoztatóbb is jó, akkor csak ajánlani tudom.


Kiadó: Alexandra
Oldlak száma 240

Sorel család története

Salamon Pál: A Sorel-ház
5/5

"Boldogháza – Budapest – Buchenwald. Salamon Pál a Sorel család három generációjának regényes történetét meséli el. A Kárpátok varázslatos vidékére katolikusként született, de református hitre tért Sorel József svéd unokája a regény végén a családi legenda helyszínén, a Kinyiltakoztatás Tisztásán talál rá „az értelmetlen létezés értelmére”. A rendkívül olvasmányos, az eleve elrendeltség misztikumát hordozó, emberi sorsokból építkező mű nem véletlenül lett világsiker. Az Izraelben és Magyarországon élő író az önmagával szembefordult emberiség aktuális kérdéseire az itt és most élő magyar olvasó számára is megtalálja a választ."

A könyvet @Bur3sznek köszönhetően tudtam elolvasni, mert tőle kértem kölcsön, annak ellenére, hogy tudtam, jön a könyvhét. De nem bántam meg, szerelem első olvasásra.

Sorelek 3 nemzedéke, élete, hite, csalódása és sikerei, szerelmei azok, amik megelevenednek a lapokon. Én pedig csak  lestem, olvastam, szívtam magamba az érzéseket, élményeket, és kicsit olyan volt, mint ha hazaértem volna.
Talán mert ők úgy látták a világot, mint sokszor én látom. Mert olyan egységben éltek önmagukkal, a világgal, amit csak irigyelni lehet. És bár olvastam, hogy ezen egységet nem csak egy csettintésre szerezték meg, hanem sokat szenvedtek néha érte, átélték az emberek által okozható borzalmakat, mégis, csodáltam érte őket. Szinte láttam magam előtt, ahogy ez a család, fogadott gyermekek, idegenek, Konokok és Büszkék együtt élnek, egymásért.
Szerettem volna az Álmok Iskolájába járni, és hallgatni a fejtegetéseiket az emberekről, életről. Büszke hátán kilovagolni, és csak suhanni a tájban. Felmászni a Tisztásra, és meghallgatni, hogy a lelkemen keresztül mit súg nekem a Teremtő.

Ez a könyv nemcsak azt mutatja meg, milyen is egy igazi család, hanem azt, milyen is igazából embernek lenni, minden helyzetben. Milyen hinni, bízni, reménykedni, nem belefásulni, és meghátrálni. Szeretni, igazán, tiszta szívből. És még ennél is több. Csak én nem tudom pontosan megfogalmazni. Talán nem is lehet. Ezt olvasni kell.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 550

Boszorkány és halandó egy háborús világban

Pataki Tamara: Ember a sötétben
4/5

Oké, kicsit meglepődtem, mikor rájöttem, hogy az írónő mennyivel fiatalabb nálam. Nem gondoltam volna. De azt kell mondanom, hogy ahhoz képest egy jó könyvet sikerült az olvasók elé tárnia.

"Az első világháború árnyékában egymásra talál a fiatal katonatiszt és a boszorkány. A férfit kétségek gyötrik, mert nem hisz az erőszakban, és nem osztozik a harc mámorában égő német vezetés elbizakodottságában. A nőt kérdések gyötrik, vajon miért irtotta ki az emberiség a boszorkányfaj nagy részét évszázadokkal ezelőtt, és lehet-e ennek ellenére szeretni őket, vagy jobb is, ha a nagy háborúban végképp elpusztítják egymást.
Hans és Babette szerelmének tragikus háttere az yperni gáztámadás, amelyben több mint százezer ember halt meg vagy vesztette el látását, ahogy a férfi is, aki így lesz ember a sötétben."

 Sosem fogom megérteni, miért szeret az ember háborúzni. Miért jó az, ha öljük egymást. Csak fájdalom, halál és veszteség. Ezt érzi Hans is, már pedig ez nem a legszerencsésebb érzés, ha az ember a fronton kénytelen szembenézni a végzetével. Amíg a téli szabadságát élvezi, találkozik Babette-l, s kettejük kapcsolata mindkettejük életét, gondolkodását formálja, miközben kénytelen magával a háborúval és annak okozataival szembenézni.

Őszintén szólva én Babette-t nem szerettem. Idegesített. Elhamarkodott döntéseivel, nézeteivel, amelyeket ripsz-ropsz megalkotott, anélkül, hogy jobban a dolgok mögé nézett volna. Végül persze fejlődik az alakja, látásmódja, de akkorra már nem tudta magát megszerettetni velem.
Hans sokkal közelebb állt hozzám. Nagyon sok gondolatával egyetértettem. S őszintén reméltem, hogy a végén megtalálja a boldogságát.

A kötet vékonyka, de nem csak ezért lehet gyorsan haladni vele. A történet ugyanis olvastatja magát, csupán néhol lassul be, de azokon túljutván ismét jól lehet haladni. Az elején nem egészen értettem, mit keres a történetben Marie, de a legvégére ez is kiderül.
A befejezésen kifejezetten meglepődtem, kicsit vidámabbra számítottam, de így sem volt rossz.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 224

Azután

Rosamund Lupton: Azután
4/5

Karácsonyi ajándék volt szintén ez a könyv. Igazából a borító alapján nem tudtam eldönteni mit is várjak, bár nagy kék szín imádó vagyok, szóval nekem ettől tetszett, s mire elolvastam a könyvet, rájöttem arra is miért ez lett kiválasztva neki.

Jenny és édesanyja Grace súlyos sérülésekkel fekszenek a kórházban, melyet egy tűz okozott az iskolában. Ám úgy néz ki, hogy ezzel még nincs vége a megpróbáltatásoknak, valaki továbbra is Jenny életére tör, és emellett az idővel is versenyt kell futnia az orvosoknak.
Mindeközben a nyomozást figyelemmel kísérik a szellemként/lélekként jelenlévő Grace-ék. Vajon sikerül kideríteni ki volt az igazi tettes? S a családnak is sikerül végül egyesülnie?

Ami tetszett a könyvben, azaz alapötlet. Hogy a testükből kiszakadva, figyelemmel kísérik a történteket. Hogy esetleg hiába jönnek rá hamarabb bizonyos összefüggésekre, tehetetlenek, mert nem tudják közölni az emberekkel.
A krimi szál sem volt rossz, egészen a legvégéig sikerült bizonytalanságban tartania az írónak, és csak lestem, amikor kihozta, ki volt a tettes.
És nagyon élethűen volt az is ábrázolva, hogy a családtagok között milyen kapcsolatok vannak, és ezek hogyan változnak meg, ahogy bizonyos felismerésekre rájönnek.
Van itt minden fejtegetve, hogy egy szülőnek milyen nehéz lehet elengedni a felnövő gyermekét, a gyereknek lavírozni a már nem is kisgyerek, de még nem is teljesen felnőtt világ labirintusában, hogy egy nő hogyan éli néha meg azt, hogy gyerekek mellett esetleg nem egészen azt az életet éli, amit elképzelt. Nem mindegyikbe megy bele mélyen, de ettől még ad elgondolkodni valót.

És mégis, valahogy engem nem győzött meg teljesen. Nem azt mondom, hogy rossz könyv, mert nem az. De nem volt az a vonzás, az a beszippantás, ami az igazán jó könyveket jellemzi. Ahol szinte fáj az, hogyha kitépnek a történetből. Itt az sem zavart, ha közbejött egy hétvége, amin nem tudtam olvasni. Nem tudom megmondani, mi hiányzott nekem belőle. De minden könyvet én sem imádhatok.
Ettől függetlenül arra azért kíváncsi lettem volna, mi történik a családdal, miután Jenny felébred. Hogy vajon mennyi dologra emlékezne, és képes lenne-e Adamat megvédeni a valós ellenségtől.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma:  472

Ufók, tündérek, és egy másik világsík

Graham Hancock: Természetfeletti
4/5

Már egy ideje szemeztem a könyvvel, pláne mert sokáig benne volt az Alexandra nagy leértékelésében, de végül nem mertem megvenni. Aztán egy roppant kedves moly segített a problémámon és kölcsönadta.

Miért festették, és vajon miért pont azokat az alakokat festették a sziklafalakra az őseink, amiket? Mi lehet a közös a tündérek és az ufo-k között? Vajon az agyunk ki nem használt tartalékai, és a DNS-ünk milyen plusz feladatokra lehet képes még?

Jó pár érdekes dolgot vet fel a szerző, és olyan témát feszeget, ami amúgyis érdekel. Sőt, részben egy olyan választ kapok, ami kielégíti a tudományos hozzáállásomat is. De még így is voltak olyan részei, amik hiába voltak viszonylag logikusan kifejtve, egyszerűen nekem túlontúl hihetetlennek tűntek. Pedig jó pár Star Trek epizódon nöttem fel, szóval nem vagyok ellene az idegen és intelligens létformák gondolatának. De hogy a tündérek és UFO-k utasai ugyanazok, és nem véletlenül raboltak és rabolnak embereket, meg hogy ha egy kis anyagot nyomunk, akkor agyunk képes lesz venni a különféle jeleket...na meg hogy a DNS-ünk nem itt alakult ki, hanem máshonnan került ide. Túlzottan is ellenkezik mindennel, amit 3 éven keresztül tanultam a bioszon. Mindezek ellenére érdekesnek tartottam.

Vannak benne már olyan rész, amit már megcáfoltak a tudományban, de mivel nem mostani a könyv, ezért ez azt hiszem annyira nem meglepő.
Szerintem igen érdekesen ír az író, nem volt annyira száraz a szöveg. (De lehet hogy csak azért éreztem így, mert ennél sokkal rosszabb szövegeket kellett vizsgára megtanulnom :D). Ami számomra néha idegesítő volt, hogy sokszor ismételte magát. Bár ezzel nyilván az adott témának a megerősítését akarta kifejezni, engem csak szimplán az őrületbe kergetett.

Ha szeretsz elgondolkodni azon, hogy az őseink miért tehettek meg dolgokat. És nyitott vagy a különféle nem e világi felvetésekre is, akkor ajánlani tudom a könyvet.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 720

Szent Anna forrása

Maeve Binchy: Galagonyerdő
2/5

Ha ajándékba kapok egy könyvet, mindig lelkiismeret furdalásom van, ha nem tetszik. Mert a másik mégiscsak nekem vette, örömmel adja. És ez a hála? De ez tényleg nem tetszett.

A történet Rossmore-ral, pontosabban az ott található forrással a középpontjában játszódik. Seregnyi szereplőt kapunk, akik ilyen-olyan problémáik miatt tervezik felkeresni a forrást, hogy Szent Anna közbenjárását kérjék. Vagy csak egyszerűen kiélvezzék a hely szépségét.
Kapunk itt mindent, elrabolt gyermek történetét, egy épülő egészségházét, öregek otthonáét, régen nem látott rokonok egymásra találásáét stb.

Őszintén szólva engem zavart a sok szereplő, és hogy mindnek van valami problémája. Ráadásul nem egy a végén meg sem jelenik, így aztán igazából nem is értettem, miféle jelentősége volt a történet során. Azon kívül hogy újabb 10 oldallal lett vastagabb a könyv. Annyira meg nem is részletezi őket, hogy megismerjem és megszeressem őket. Zseniális. Már felvont szemöldökkel vártam, hogy na vajon ennek mi lesz a baja? És persze minden mindennel összefügg, ami kb az utolsó előtti oldalon derül ki, és nagyjából 3 mondattal le is van tudva. Ha már ennyire igyekszik összehozni a szálakat, akkor valami értelme is lehetne. De neem. Legalábbis én nem találtam. És a "nagy" probléma is egy csettintésre megoldódik, pedig több mint 300 oldalon keresztül azért hisztiznek, hogy: "Jaj, mi lesz a forrással?" Na, mi?

Azt hiszem, nem ez a regény lesz a kedvenc, többször is újra olvasós regényem.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 376

Jeruzsálemi mindennapok

Angelika Schrobsdorff: Ház Jeruzsálemben
4,5/5

Ezt a könyvet anyának vettük, névnapja alkalmából. Miután elolvasta, kezembe kaparinthattam én is :D.

Angelika vesz egy palesztinok által épített házban él Jeruzsálemben, ez a regény pedig az 1987-88-as éveket öleli fel. Elmeséli, milyen volt kezdetekben a felkelés, ez hogyan hatott rá, a baráti társaságára. Mind az izraeliekre, mind a palesztinokra egyaránt kitér, megmutatja az ő véleményüket.

Érdekes volt egy olyan időszakba belepillantani, ami még a születésem előtt kezdődött, de napjainkig is tart. Közelebb hozta hozzám azt a világot, azokat az embereket. Már nem csak egyszerű hírek, amiket hallva ugyan elszörnyedünk, de pár perc után el is felejtjük.
Sok komoly gondolatot is felvet, és egyik felet sem menti fel. A rosszat és a jót is leírja, nem próbál meg szépíteni. Tetszett, hogy az elején ő is próbálja nem észrevenni a dolgokat, amint ráébred, igyekszik mindent megtudni. És nem próbálja meg elrejteni ezt az "új" világot.

Senkinek sincs könnyű élete, és mindkét oldalnak vannak igazságai. De miért nem lehet egy konfliktust vér, áldozat, embertelenség nélkül megoldani? Kinek van joga elvenni a másik otthonát? Emberi mivoltát?
Rengeteg ehhez hasonló kérdés merül fel bennem, és sok többször is átrágandó témát adott nekem ez a könyv. Azt hiszem ez is a célja.

Megfogott az írónő szarkasztikus, ironikus humora, világ szemlélete. Biztos, hogy keresni fogom más könyveit is.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 366

Egy zárt világban

Emma Donoghue: A szoba
4,5/5

Jack 5 éves, és ezen éveit végig a Szobában töltötte édesanyjával. Eddig nem is sejtette, hogy amit a tévében látott, vagy amikről a könyvei szóltak, az mind valóság, a külvilágban megtalálhatóak. Egy biztonságos "burokban" élt. Ám a helyzet változik, és kénytelen ráébredni, hogy a világ sokkal, de sokkal nagyobb a Szobánál. Vajon képes lesz ebbe az új helyzetbe beilleszkedni?

A történet nem ismeretlen számunkra, hiszen már sok hasonlót hallottunk a hírekben. Jack édesanyját még 19 évesen rabolja el a férfi, bezárja egy kerti helyiségből kialakított atom biztos szobába. Ide születik Jack, akinek próbált mindent megadni a szűkös keretein belül.

El sem tudom képzelni, milyen lehet ezt megélni, és hogy tudja valaki épp ésszel elviselni. A fogság talán kicsit könnyebb a gyereknek, hiszen ő sosem ismerte a kinti életet, ellentétben a nővel. Kettejük kapcsolata szívet melengető, hiszen képesek a félelmeiket legyőzni, azért hogy segítsenek a másiknak. Így szökik meg Jack is, és talál segítségre. Ám a kinti életbe mindkettejüknek nehéz beleszokni. Más-más okokból. A fiú a biztonságát, a napi rendjét veszíti, vagyis szinte mindent amit ismer. Az édesanyja pedig próbálja bepótolni az elmaradt éveket. Itt mondjuk engem zavart, hogy mennyire nehezen viselte el, hogy a fiának hiányoznak a régi napok, de azt hiszem ilyen helyzetben senki sem tud mindig jól dönteni, és viselkedni.

Elgondolkodtató könyv. Egyrészt az, hogy emberek hogy képesek ilyen tettekre. Illetve hogy képesek ilyen helyzetben életben maradni. Másrészt magával ragadó is, ahogyan az 5 éves szemén keresztül látjuk a történteket. Nagyon jól van megírva, tényleg úgy éreztem, hogy egy kisgyermek az, aki meséli a történteket, nem pedig egy idősebb személy.
Érdekes is volt látni, hogy a rokonok, más emberek hogyan reagáltak a felbukkanásukra. Ki jobban, ki rosszabbul.

Ajánlani tudom csak, bár aki nehezen bírja az agressziót, és kegyetlenséget, hiszen ez is annak egy fajtája, akkor nehéz olvasmány lehet.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 388

Sárkányok tánca

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
4/5

Huh, mostanában mennyi 4 pontos könyvet olvastam...
Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy nem rossz,de valami még hiányzik belőle.
Ez a kötet az előzővel sok helyen párhuzamos időben fut, csak épp egy másik szereplő szemszögéből. Ám egy idő után meghaladja annak történéseit.
Itt Havas Jon, Daenerys, Tyrion, Arya, Theon, Stannis és még jó pár új szereplő szemein keresztül láthatjuk a dolgokat. Sokak közülük kedvenceim, így örültem, hogy végre megtudom, mi történt velük...hát nem unatkoztak. Havas igyekszik a Falat és az embereket védeni, de ezt nem egészen úgy teszi, ahogy azt elvárják tőle a testvérei. S talán nagy árat kell ezért fizetnie. Tyrion persze megint a sűrűjébe csöppen a dolgoknak, több szempontból is. Nem tudom, végül melyik sárkány oldalán fog kikötni :D. Arya igyekszik megfelelni annak, hogy ő egy Senki, talán sikerülni fog neki.

Ami bajom van a történettel, azaz, hogy a végén már megint úgy éreztem, hogy nyúlik, mint a rétes tészta, az utolsó 100 oldalt már kínkeservesen olvastam végig. A másik problémám a függő vég. Hogy fogom kivárni, hogy megtudjam egyesek akkor most élnek vagy halnak? O.o Jah, és néhol a név változtatás, amit meg kellett szokni.
A meglepetésekben, csavarokban nincs hiány. Néhol csak pislogtam, és annyit tudtam nyögni, hogy: Na neeee. :D. Ezekután én már senkinek nem fogok hinni, még az írónak sem :D.

Aki az eddigi köteteket elolvasta, az szerintem úgyis elfogja ezt is olvasni. Hogy csalódik-e benne vagy sem, azt meg ő fogja tudni, én végülis elégedett voltam vele.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 1152

Árulások kora

George R. R. Martin: Varjak lakomája
4/5

A negyedik kötetet éreztem a leglaposabbnak. Még nem tudom, hogy ez annak a következménye-e, hogy már hozzászoktam a sok csatához és a hirtelen felbukkanó ellenségekhez, vagy tényleg maga a történet kezd meg nyúlni.
Illetve a mostani "szereplő gárdától" sem voltam elájulva. Cersei már az elejétől kezdve az egyik legjobban utált szereplő volt számomra, és most sem szerettem meg. Önteltségében azt sem veszi észre, hogy lassan olyan lesz bizonyos dolgokban, mint hőn utál férje. Mellesleg, hogy nem fárad bele ennyi aljasságba??
Királyvár összeesküvései mellett nyomon követhetjük Brienne útját is. Őt még egészen kedvelem, és roppant hisztis leszek, ha tényleg képes megtenni vele "azt" Martin. (Nem részletezném, mert az spoiler lenne.)
Ami érdekes volt, hogy bepillantást kaptunk a Dorne-i herceg életébe, na és persze az ottani árulásokba (már meg sem lepődtem). Erről még többet is tudtam volna olvasni, ellentétben a Vas-szigetek királyválasztásos részeivel. Nem tudok velük szimpatizálni, de nyilván bennem van a hiba.
Jamie kezd változni, majd kiderül mennyire lesz erős ez az "új" énje. Így sokkal szimpatikusabb számomra.
Sansa továbbra is nem szeretem kategória, így eleve elfogult vagyok az ő részeivel...:D.
Arya-ból viszont kaphattunk volna többet.

Főként jellemekre, és az árulásokra, összeesküvésekre helyezte az író ebben a kötetben a hangsúlyt. Persze itt is hullanak az emberek, mint a legyek, és folyik a vér is.De grandiózus csatajelenetekre ne számítson senki.
Azt azonban elismerem, hogy továbbra is remekül szőtt a történet, jól követhetők a cselekmények, és a sok szereplő ellenére sem zavarodtam bele a történetbe. Csak arra kellene vigyázni, hogy ne nyújtsuk túl sokáig a dolgokat, mert az nem lesz jó.

Oldalak száma: 895
Kiadó: Alexandra

Széthull a világ

George R. R. Martin: Királyok csatája
5/5

Az első kötet után eme folytatás sem tartogatott kevesebb meglepetést. Westeros birodalma lángba és vérbe borul a harcok következtében, melyeket a 4 király vív a trónért. Mindeközben a mesterek megegyeznek abban, hogy a hosszú nyár a végére ért, és jön a tél, ám a falvak, városok lakói sokkal inkább a túléléssel vannak elfoglalva (és ki tudná ezt a szemükre vetni), mint sem a termény betakarítással, és tartalékolással.
Mindezek mellett a vasemberek a tengeren keresztül okoznak bajt, és a Fal mögött nem várt ellenség nyitogatja szemeit...egyszóval a helyzet cseppet sem rózsás, ám ezt az urak nem akarják észre venni.

Itt is a már jól megszokott egy fejezet-egy szereplő szemszöge felállás van, azonban újdonság az, hogy a megszólaló szereplők sora két új taggal bővült: Davos-sal, a hagymalovaggal (ex csempész), akin keresztül Stannis Baratheon életébe nyerünk bepillantást. Őszintén szólva Stannis nekem cseppet sem szimpatikus. A maga hajlíthatatlanságával, ami akár bizonyos mértékig erény is lehetne...ám Stannis ezt túlzásba viszi. Mindent képes lenne feláldozni azért, hogy övé legyen a korona, de megéri-e azt az árat az uralkodás? Davos ellenben tetszik. Őszinte, nem hallgatja el az igazságot, és nem felejti el a múltját. Ellentétben fiacskáival. A második új szereplő Theon, tőle sem vagyok elájulva. Elárulja azokat, akik bíztak benne, de közel sem az már, akinek képzeli magát...egy felfuvalkodott kis pukkancs. Akkor már inkább a nővére.
A régi szereplők közül vannak, akiket nem egészen tudok hova rakni, ilyen például Daenerys, vagy Sansa. Tyrion-t egyelőre óvatoson figyelem, mert messzemenőkig ő a legbarátságosabb, és legigazságosabb Lannister, de azért mégiscsak egy oroszlán.

Továbbra is elképeszt az a könnyedség, ahogy a szálakat mozgatja az író, méghozzá egyszerre, és egyre újabb és újabb szálakat villantva fel az olvasó előtt. Lassan világosodik meg előttünk is a minta, de mindig csak egy kis részlete, távol állunk a teljestől.
Ismét olyan érzelmeken játszott velem, amit csak a kifejezetten jó könyvek tesznek. Hol dühös voltam, és legszívesebben törtem-zúztam volna, máskor csak dermedten olvastam a történéseket. Árulások újabb sora, és egyre erősödő varázslat szövődik össze, miközben a ravaszság és az erő küzd egymással.
Nem tudom, ki kerül ki győztesen a legvégén, de ennyi felesleges halál után azt tudom, ki az, akit én nem szeretnék a trónon tudni.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 974

Közelít a tél...

George R. R. Martin: Trónok harca
5/5

Nagyon kerülgettem már egy ideje a könyvet, lépten nyomon belebotlottam a könyvesboltokban, mindenki dicsérte molyon...még barátom is ajánlgatta. Addig-addig, míg végül beadtam a derekam, elkértem tőle és neki kezdtem.

Egy elég vaskos, már-már önvédelmi fegyvernek is beillő könyvet tarthat az olvasó a kezében. De nem szabad megijedni tőle!! Sőt...még ez is kevés lesz.

Egy fantasy, ahol a varázslat és a lovagkor összefonódik, és végig kísér minket. Itt szó esik a sárkányokról, hidegekről, lovagi tornákról, királyokról...és még sok minden másról. Talán pont ez fog meg minket, hogy a valóságosabb, a történelmi múlthoz hasonló világ összefonódik az álmainkban, gyermekkorunkban valóságosnak tűnő varázslattal. Ezt egy remekül felépített történetbe helyezi az író. Legyen szó tájról, vagy épp személyiségekről, minden nagyon jól megrajzolt, nem bíz semmit a véletlenre. És mindezek mellett nagyon életszerű a dolog...

Több szempontból ismerjük meg a szereplők és az egész történet alapját képező múltat, és ez az egész könyvön végig halad. Minden fejezet az adott szereplő nevével van fémjelezve, az ő gondolataik, érzéseik itatják át a történéseket. Ez az elején cseppet zavaró lehet, ha még sosem próbálkozott valaki ilyennel, de nem kell aggódni, hamar belerázódik az ember. Én kifejezetten vártam azt, hogy a kedvenc szereplőim legyenek a narrátoraim újra. Velük, miattuk, értük féltem, harcoltam, nevettem vagy ép szomorkodtam. Remekül játszik az érzelmeken, amelyeket ki vált belőlünk. Ez tetszett.

Nagyon nem mennék bele a történet ismertetésébe, mert pont a lényeget lőném le. És azt nem akarom. Így hát elégedjetek meg azzal, amit röviden írhatok.
A különböző családok és a köztük lévő szövevényes kapcsolatok bizony nem állandóak, helyzetről helyzetre formálódnak. Itt mindenki megtalálhatja a számára kedves szereplőket és értékeket, vannak hősök, vannak akik még az életük árán is ragaszkodnak a becsülethez és az általuk vallott értékrendhez. Vannak, akik ravaszságukat használva igyekeznek magasabbra jutni, mások az erőt és a harcbeli képességeket részesítik előnyben. Ebben a világban senki sem lehet hosszú ideig gyermek, fel kell nőni a feladatokhoz, hiszen mint érezzük, "Közelít a tél," és a jeges szél, az árulásnál (mely bizony bőven akad) bosszúnál sokkal rémisztőbb dolgokat hoz magával a hátán. És a sötétségben mindenkinek a háta mögé kell néznie, mert figyelmetlensége akár az életébe is kerülhet.
Szerelem, hit, intrika, becsület...minden megtalálható egyetlen regényben. Igazán kíváncsivá tett, mi lesz a szereplők sorsa, és képesek lesznek a sérüléseken,fájdalmon felül emelkedni, hogy közösen nézzenek szembe a rájuk váró borzalmakkal...

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 890

Semmi sem az, aminek látszik

Graham Hurley: Sötétség
4/5

A reggeli Londonba tartó vonat egy embert gázol a Buriton alagútban. A férfit meztelenül, terpeszben a sínekhez láncolták, a kulcsot némileg messzebb megtalálták. Bosszú? Vagy öngyilkosság?

Innen indulunk ki a történettel. Az esetet Winter felügyelőnek kellene kiderítenie, aki épp egy komolyabb műtét után van. Ő azonban nem ezzel az üggyel foglalkozik. Vagyis nem csak ezzel. Sokkal jobban megfogja az az eltűnt ember, akit a személyazonosság keresése közben fedezett fel.


Nem nagyon olvasok krimiket, de ez a könyv több szempontból is megfogott. Egyrészt a bogarasabbnál bogarasabb felügyelők felsorakoztatásával, akiknek a személyisége remekül ki van dolgozva. Már-már az olvasó előtt állnak.
Másrészt azzal, ahogy a két különböző esetet milyen remekül vonta össze, anélkül követhettük az események alakulását, hogy elkeveredtünk volna.
Harmadszor pedig az a sok-sok csavar. Minden esetben, mikor helyére került egy újabb kirakós darab, az állam lezuhant a földig, és úgy voltam vele: Engem ezek után már nem lehet meglepni. Hehe. Dehogynem.

Ajánlom azoknak, akik alapjáraton szeretik a krimit, mint műfajt. Nem fognak csalódni, itt nem lesz olyan, hogy 10 oldal után tudom, ki a tettes, és miért csinálta. És ajánlom a műfajjal még csak ismerkedőknek, mert a történet magába szippant, a szereplőkkel, a kicsit sajátosan komor hangulattal, a kirakósokkal, melyek valahogy összeillenek. Hogy a végén rájöjj arra, itt minden, mindennel összefügg.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 384

Mágia birodalma

James D. Macdonald, Debra Doyle : Mágus iskola
3/5
Egy ifjúsági regényt tarthatunk a kezünkben, ha levesszük ezt a könyvet. 8 kötetből álló sorozat első része, ahol megismerhetjük a főhőst Randalt, aki 12 éves és apród létére elszökik egy mágus után, hogy megtanulhassa az iskolában a varázslás rejtelmeit. Valamint bemutatásra kerülnek társai is,unokabátyja Walter és Lys a vándorénekes. Megtudhatjuk milyen az élet egy varászlóiskola falain belül, a vizsgát, hogy egyáltalán bekerülhessünk tanulni...és hogy tetteink következményét vállalni kell.

A teljes sorozatot elolvasva vegyes érzelmeim voltak. Egyrészt beláttam, hogy 14 évesen jobban tetszett. De az ember ízlése változik az évek során. Egy érdekes alaptörténet az, amit elkezdenek kibontogatni előttünk. De úgy éreztem, hogy a 6. kötetnél már nem sikerült azt a szintet hozni mint addig. Persze ott is volt izgalom, és történés...de már kiszámítható, és néhol unalmas. Abba inkább nem mennék bele, hogy pontosan milyen séma is volt, ami a végén már lefárasztott, mert azzal lelőném magát a történetet/történeteket.
Ezek mellett azonban ott van az is, hogy nagyon jó leíró részek találhatók benne, már-már ott vagyunk mi is a forgatagban, a várban. Viszonylag rövidek a kötetetek, ám nem érezni a végén a hiányt, a cselekmény szépen le van zárva - legalábbis az adott írásra - .
Összességében úgy vélem, hogy ha valaki azt szeretné, hogy gyermeke olvasson valamit, annak ellenére hogy mondjuk nem nagyon szeret, akkor ezek tökéletes kezdést jelenthetnek. Rövidségük miatt nem lesznek elrettentőek, nyelvezet és a hangulat pedig tényleg magával tudja ragadni a fiatalabb korosztályt. Legalábbis engem régen nagyon megfogott. Az idősebb generáció is olvashatja, főként ha kevés idő áll rendelkezésre, vagy az utazgatás alatt nem akar unatkozni, ugyanis méretét tekintve is ideális ez utóbbi ellen.
További kötetek:

Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 139 oldal