Másképp látni egy életet

Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet
4/5

Első látásra a borító volt az, ami nagyon megtetszett a könyvben. Utána a fülszöveg is kecsegtetőnek tűnt.

Egy elmegyógyintézetbe csöppenünk, melyet egy korszerűbb és jobb épületbe költöztetnek. Ám az új helyen kevesebb a férőhely, ezért a vezetőorvos végig veszi a lakókat, hogy megállapítsa, mennyire volt jogos az idekerülésük, illetve akad-e olyan köztük, aki visszatérhet a hétköznapi világba. Ezért kezd el a közel 100 éves Roseanne-vel is komolyabban beszélgetni. Aki titokban elkezdte az életét leírni. Legalábbis azt, ahogyan ő élte meg. De vajon a világ mit gondolt az ő életéről? És mik derülhetnek ki, ha valaki komolyabban elkezd nyomozni?

Nem egy pörgőcselekményű regényt tart az olvasó a kezében, szóval aki erre vágyik, csalódni fog. Mégis, én csak ajánlani tudom.
Hogy miért?
Mert hangulata van, sodrása, ami ha nem is gyors, de erős és magával ragad. Lassan bontakozik ki az ember előtt a teljes kép, mindig egy újabb és újabb darab kerül a helyére. És még így is marad megválaszolatlan kérdés a végén. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy megadja a lehetőséget az író arra, hogy azt a lehetőséget válasszuk, ami nekünk, az olvasónak a legszimpatikusabb.
Nagyon szépen, és választékosan van megfogalmazva a történet, de nincs túl cizellálva, amit személy szerint nagyra értékeltem.

Amiért csak 4 pontot kapott:
Egyrészt ami az ereje, az a hátránya is. Hihetetlenül rám ült az a komor, néhol szomorkás hangulata. Lehet az is közrejátszott ebben, hogy egy eleve borús, komor héten olvastam. Úgyhogy engem egy kicsit befordított.
A második ok a szereplők. Van, akiről alig tudunk meg valamit, pedig benne is láttam lehetőséget, van akinek a személyisége egy idő után kifejezetten idegesített. Pl: Roseanne, sok mindent átélt, ezt belátom, de egy kicsit-egy kicsit még küzdhetett volna. Persze ez nem jelenti azt, hogy ilyen környezetben én nem adtam volna fel egy idő után...csak mondjuk szeretném azt képzelni.

Ha egy kicsit szomorkás, merengős könyvet keresel, ami lassan csordogál, de mégis megfog, ezt csak ajánlani tudom.

Kiadó: General Press
Oldalak száma: 368

Család

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
4/5

A történetet inkább azoknak ajánlom, akik jobban szeretik a jellemrajzot, hátteret megismerni, és nem egy pörgő cselekménysorozatra vágynak. Ebben az esetben ugyanis a történet tökéletes.

A Neshov családot összehozza az idős édesanya betegsége, illetve halála. A 3 testvér igen különböző egymástól, ennek köszönhetően hosszú-hosszú ideje nem voltak így együtt. Ám ez most megváltozik.

Miközben megismerjük közelebbről a lassan omladozó családi birtokon a szereplőket, közelebb kerülünk a múlthoz is, és egy cseppet sem kellemes titokhoz. Ami mindenki életét meg fogja változtatni. Valószínűleg. Ugyanis a könyv itt fejeződik be, tehát a folytatást kíváncsiságunktól hajtva elolvassuk. Már ha megtetszett a dolog.
Van egy sajátos atmoszférája a történetnek, az elkeseredettség, a menekülési vágy, a szeretethiány és még sok minden megtapad rajtunk, ahogy lapozunk. Belénk ivódik, de pont ez kell ahhoz, hogy a szereplőket magunkhoz engedjük. Ugyanis enélkül...nekem ellenszenvesek voltak. Amíg el nem kapott ez a kicsit "ködös" hangulat, kifejezetten ellenszenvesek voltak, eltúlzottak, hamisak. Ahogy haladtam a történettel, úgy lassan belekapcsolódtam az életükbe, és már jobban megértettem őket. De továbbra is Erlend és a párja volt a kedvenc karakterem, ők azok, akik a minimális vidámságot biztosítják.

A történet elgondolkoztató, de komor. Viszont hihetetlenül jól festi elénk a tájat. Mind a környezetét, mind az emberi lélekét. Hogy kinek melyik lesz szimpatikusabb, az már az ő döntése lesz.

Kiadó: General Press
Oldalak száma: 300