A "Leszarom" rafinált művészete

Mark Manson: A "Leszarom" rafinált művészete - A tökéletes élet tökéletlen megközelítése

4/5

"Több évtizede már mást sem hallunk, csak azt, hogy a gazdag és boldog élet titka a pozitív gondolkodás. „Dugják fel a pozitivitást – mondja Mark Manson, a szupersztár blogger. – Lássuk be, az élet tele van szarral, és ezt tudomásul kell venni.” Ha valami rossz, akkor így is-úgy is az. És ha az ember valamit nem tud, azt vállalnia kell. A szerző mindvégig kíméletlenül osztogatja a pofonokat olvasóinak, mindeközben nyers őszinteséggel, obszcén humorral és látszólagos nyegleséggel kifejti legfőbb elvét: az ember esendő és korlátolt – „nem lehet mindenki különleges, a társadalomban vannak győztesek és persze vannak vesztesek, ami valahol tényleg tisztességtelen, és nem a te hibád.” Ha valaki elfogadja a korlátait, akkor megtalálja azt az erőt, amire szüksége van. Hisz olyan sok minden van, amivel felesleges törődnünk. Csak rá kell jönnünk, mire érdemes az energiát fordítani, és mi az, ami teljesen lényegtelen. Így lehet átgondolni saját értékeinket és legfontosabb dolgainkat."

Őszinte leszek, a könyv elsőnek a címével fogott meg, Kíváncsi voltam rá mit fogok kapni ha elolvasom.  Mert azért azt lássuk be, általában nem éppen ilyen címmel, fülszöveggel próbálják a figyelmünket magukra vonni a különféle segítő könyvek. Szóval már csak emiatt is úgy éreztem, meg kell ismernem, ő mit tud.

Gyönyörű tévedés

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés

3/5

Lehet, hogy kissé felszínes vagyok, de nekem igenis fontos, hogyan néz ki egy könyv borítója. Mikor megláttam ezt a borítót, körülbelül szerelembe estem. Még sose olvastam az írónőtől, így nem is tudtam, mire számítsak tőle. A fülszövegtől mondjuk nem dobtam magam hanyatt, de láttam már karón varjút, szóval még akár katarzis is lehetett volna a történet. Nem lett az.

Sötét elmék

Alexandra Bracken: Sötét elmék

4/5

Eléggé in medias res kezdéssel nyitunk, vagyis hirtelen egy táborban találjuk magunkat, ahol csupa fiatal van összezárva. Mesélőnk szemszögén keresztül tapasztaljuk meg a dolgokat, valamint az ő visszamlékezéseivel kezd nekünk is összeállni a történet egésze.

Új nyereményjáték a Maxim kiadóval

Vásárolj legalább 1 db regényt a Maxim Könyvkiadó kínálatából, majd regisztrálj a blokk vagy a számla sorszámával a Facebookon található Dream válogatás oldalon (www.facebook.com/dreamvalogatas). Havonta kisorsolunk egy 50.000 Ft értékű könyvcsomagot. A regényeket a nyertesek tetszés szerint választhatják ki a kiadó kötetei közül. Ezen felül 2015. november 1-jétől 2016. április 30-áig regisztrálók között kéthavonta kisorsolunk 1 db Dream-Gepida női kerékpárt (agydinamó, aluváz, első teleszkópok). A nyereményjáték 2015. november 1-jétől 2016. április 30-áig tart.

A bővebb információkat itt találhatjátok meg:
Játékszabályzat

Az elveszett idő

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

3/5

Ez tipikusan az a könyv volt, ahol a fülszöveg egy érdekes történetet vetített előre, ám amit kaptam, az valahogy nem volt az igazi.

Érdekes volt az alapötlet, komoly témákat vetett fel, mint például a beilleszkedési nehézségek a felnőtteknél, kihasználhatóság, öngyilkosság és még sorolhatnám. Mind-mind olyan téma, ami akár külön könyvet is megérdemelne. Talán pont ez volt a baj, hogy annyi mindent akart elmondani, és igazán egyikre sem jutott idő. Mert mire beleéltem volna magam az adott szituációba, már ugrottunk a másikba.

Az izgalmat pedig egyáltalán nem éreztem, mert már a könyv negyedénél tudtam, mi felé fogunk haladni. Pedig általában szeretem azt, ha a múlt és jelen szál egyaránt követhető egy könyvben, de itt valahogy sikerült lelőni a "poént", már ha mondhatom ezt így. Már pedig ha az ember tudja, mi felé halad óhatatlanul, akkor oda az izgalom, mert nincsenek alternatívák, nem tudsz reménykedni a jobb befejezésben.

A szereplők kicsit semmilyenek voltak, igazán egyiküket sem sikerült megkedvelnem. Pedig Byron a szinte kényszeres megfelelni válásával még hasonlít is rám. Mégis, néha szinte idegesített.
James alakját nem igazán tudtam hova tenni, ő csak úgy volt, időnként adott valami "fenomenális" ötletet, ami elősegítette a vég kialakulását és ennyi.
Az édesapáról nem sok mindent tudunk meg, így aztán ő szinte egyáltalán nem hozott lázba.
Diana még akár szimpatikus is lehetett volna, ha nem csak azt a feladatott kapja, hogy beteljesítse a szörnyű véget. Szegény elég kétdimenziós lett.

Nem lett volna ez rossz történet, csak nem sikerült belőle kihozni mindazt, amit lehetett volna.

Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 388

A lány, aki megérintette az eget

Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
4,5/5

"Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa..."

Ha az ember megpillantja ezt a könyvet, egyrészt gyönyörködni fog a borítójában, másrészt pedig meglepődik a méretein. Nos, igen, ez is egyike az önvédelmi könyveknek, de megéri magunkkal cipelni.

A történet szinte azonnal beledob minket a mély vízbe. A 4 gyerek, akiknek tulajdonképpen semmije sincsen, és lopásból tartják fent magukat, egy nap bizony elszámítják magukat. Ugyanis a zsidó kereskedő ismételt találkozás során bizony elégtételt akar venni, amely egy társuk életébe kerül, sőt a kereskedőébe is...így hát a megcsappant társaság menekülni kényszerül, és útjuk során találkoznak egy zsidó orvossal és lányával, valamint katonákkal...így jutnak el Velencébe, ahol az új életet remélnek kezdeni, ám nem egészen azt kapják, mit vártak. De vajon képesek lesznek-e kitörni?

A könyv megfogott, mert komoly problémákat, kérdéseket boncolgat, szinte minden oldalon. Hiszen a másság sokféleképpen megnyilvánulhat, és már akkor sem tolerálta azt jól az emberi társadalom. A legnagyobb baj az, hogy ez most is így van. Nem tudunk elvonatkoztatni a másik vallásától, bőrszínétől stb. Pedig attól még ugyanolyan ember mint mi, aki csak szeretne élni, dolgozni, boldog lenni.
Mindenesetre roppant érdekes volt bepillantani ebbe a korba, és végig követni a történéseket. Azt, hogy milyen könnyű az emberi tömeget mások ellen hangolni, és mennyire vágyunk embertársaink vérének kiontására.
Na meg a különféle gyűlöletforrás is elképesztő. Mennyi minden miatt tudunk gyűlölni...

A szereplők szerethetőek, és utálhatóak. Vagyis valamilyen formátumban biztosan megérintenek minket, ami fontos. Én szurkoltam Guiditta, Isacco, Mercurio hármasának. Míg Benedetta. a herceg, Zolfo és a barát vonalát nem igazán preferáltam, bár egy idő után inkább csak sajnálni tudtam őket.
Mindenkinek meg van a maga háttértörténete, ami tetszett. Itt nem voltak elhanyagolva a szereplők, még akkor sem, ha nem sokáig voltak a színen.

Az egyedüli dolog, ami nem volt ínyemre, azaz, hogy néhol túlzottan elhúzta a dolgokat az író. Sokszor feleslegesen hosszú és részletes leírásokat kapunk, amik csak megakasztják a történetet, ám sok pluszt nem adnak.

Mindezek ellenére ajánlani tudom, mert nem kendőzi el a dolgokat, s mert gondolkodni valót ad. Érdemes küzdeni az álmainkért? Szabad-e feláldozni mindent a gyűlöletünkért? Mennyit ér az ember élete?

Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 720

Elakadó lélegzet

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
4,5/5

"Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete."

A borító, az ígéretes fülszöveg volt az, ami elcsábított. Na meg a sorban megjelenő pozitív vélemények, így érthető módon már tűkön ülve vártam, hogy kezembe foghassam, és elolvassam a történetet. És nem csalódtam.

Emma életét követhetjük nyomon, otthon és az iskolában. Hogy mi lehet érdekes egy középiskolás lány mindennapjaiban, aki semmiféle különleges képességekkel nem rendelkezik, és nem épp a világot készül megváltani? A kitartás, a reménykedés, az alkalmazkodás egy olyan helyzetben, ami manapság sajnos nem ismeretlen, és amiből nehéz győztesként kijönni. A családon belüli erőszak mindig kényes téma volt, és még most is az, két kezemen megtudom számolni azt, hogy hány olyan könyvet olvastam, ami erről szólt.
A lány mindent és még többet is megtesz, jól tanul, sportol, kiveszi a részét az iskolai újság szerkesztéséből is, mégis van olyan, akinek ez sem elég. Akinek csak nyűg, és púp a hátán, és ezt bizony igen keményen kifejezésre is juttatja. Amit nem, és nem tudok megérteni, azaz, miért bántjuk azt, akit védenünk kellene? A gyengébbet, fiatalabbat, elesettet? Aki semmit nem tehet arról, hogy olyan helyzetbe került. Nem mondom, hogy az ember nem lehet dühös, vagy nem lehetnek nehéz/rossz napjai, de el nem tudom képzelni, hogy emiatt, és kiagyalt hibák miatt megüssek egy másik élőlényt.
Emma mindezt mégis évek óta tűri, hogy dolgoztatják, mint egy szolgát, semmibe veszik (és az még a jobbik esett), fizikailag, lelkileg terror alatt tartják. Az egyetlen ami tartja benne a lelket, hogy ha elvégzi a középiskolát, akkor elköltözhet a rokonaitól, örökre. De vajon kibírja-e végig? Hiába van mellette egy igazán jó barátnő, és hiába köszönt be a szerelem, az emberi tűréshatárnak is megvannak a végső pontjai, amiket nem lehet büntetlenül átlépni...

Ami tetszett a történetben: Emma alakja. Erős, okos és talpraesett és önálló. Kicsit talán túlságosan is, mert egy olyan dologgal próbál meg szembenézni egyedül, ami a legtöbb embert tönkretenné. Valamilyen szintig értettem, hogy a gyerekek miatt próbálja elviselni a megaláztatások sorát, de nem hiszem, hogy a kicsiknek jót tett az, ha látták mi történik vele. És egy kisgyerek nagyon sok mindent megérez, hiába próbálunk titkolózni előtte. És sajnáltam is, mert rengeteg minden kimaradt így az életéből. Mondom ezt úgy, hogy én sem voltam ebben a korban nagy bulizós, szem előtt tartottam a tanulmányaimat. De mindezek mellett elmentem a barátnőkkel beülni valahova, vagy csak úgy sétálni.
Tetszett még ugye maga az alapötlet. Mert erről beszélni kell, még akkor is, ha sokszor elakarják hallgatni a dolgot.
Sara, a legjobb barátnő, aki tényleg mindent megtesz, hogy némi szabadságot szerezzen a lánynak, és mellette állt, amikor és ahogy csak tudott.
Evan. Valljuk be, hogy minden lány ilyen srácról álmodozik. Aki okos, kedves, jól néz ki, humoros, megértő...és még sorolhatnánk a pozitív tulajdonságait. Habár rögvest érdekesnek találja Emmát, nem esnek rögtön egymásnak, hanem szép lassan haladnak.
 A történetnek igazából egyetlen olyan része volt számomra, ami kissé hihetetlennek hatott, amikor a főhősnőnk rájön, hogy bizony szerelmes. Olyan hirtelen megy szembe a szabályokkal, amiket ő maga állított fel, hogy nekem kicsit furcsa volt. De persze lehet, hogy bennem van a hiba.
Na meg persze Carol alakját egy pillanat alatt sikerült megutáltatnia velem.

Ha egy komolyabb hangvételű történetet szeretnél elolvasni, ajánlani tudom. Csak kéretik felkészülni arra, hogy az utolsó sorok után szinte csak arra tudsz gondolni: ide a folytatásával!

A könyvért köszönet illeti a Maxim Könyvkiadót.