Piték és bonyodalmak

M.C.Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite

4/5

"Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd…

A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív remekül megrajzolt figuráját kritikusok és a rajongók egyaránt megszerették, a sorozat már a 21. kötetnél tart."

Kissé lassan haladok a saját könyvekkel, ezt is még augusztusban kaptam, de csak most jutottam el odáig, hogy olvassam :D.
Nos, a címe már maga elég figyelemfelkeltő, és a fülszöveg is elég ígéretes volt. És a végén összességében nem voltam elégedetlen a történettel.

Agatha a nyugdíjat elérve úgy dönt, hogy megvalósítja régóta dédelgetett álmát, és Corswoldsba, egy csendes és nyugodt faluba költözik pihenni. Amivel nem számol, hogy habár kedvesek az ott lakók, mégis éreztetik, hogy betelepült személy. És mindemelett még unatkozik is. De ha megnyeri a pitesütő versenyt, minden jobb lesz nem igaz? Nem teljesen...pláne ha a csalás mellett még egy halál is beüt. De legelább a mi főhősnőnk rájön arra, mivel is ütheti el a felesleges idejét...nyomozással!

Jó, nem egy Agatha Christie, az tény. De ennek ellenére elszórakoztatott, és lefoglalt, amíg olvastam. Ráadásul nem is egy vastag könyv, így igen jól lehet vele haladni.
Nem egy kissé zakkant szereplővel megismerkedhetünk, bepillantást nyerhetünk a falu cseppet sem mindig idilli életébe, és mozaikdarabkákat rakosgathatunk össze.Mondjuk a vége annyira nem meglepő, de összességében véve mégis élveztem az olvasását.

Agatha alakja az elején igazán ellenszenves volt, el kellett telnie egy kis időnek, amíg sikerült összecsiszolódnunk. Viszont utána már kifejezetten megkedveltem a csipkelődős modorát.
Talán még a fiatal rendőrt, és a lelkész feleségét kedveltem meg a leginkább :D.

Mindenesetre egy kis kikapcsolódásra ideális a történet. Én kíváncsi lettem a folytatásokra is, amiből ha jól látom, van bőven...

Kiadó:Ulpius
Oldalak száma: 342

És egy újabb vámpíros történet

Jennifer Rardin: Harapnivaló
3,5/5

"Egy hősnő, akinek sötétebb a múltja, mint áldozatainak.
Egy harc, amely mindhalálig tart… vagy még tovább.
Eljött a halandók és halhatatlanok összecsapásának ideje.

A CIA vámpírokat alkalmaz egy terrorista csoport megfékezésére, amely szintén lepaktál a vérszívókkal.
A cél nem kevesebb, mint Tor-al-Degan kiszabadítása, és segítségével a világ leigázása. Aki előbb hajtja igába a rémet, az kaparintja meg a hatalmat, és még valamit…
A hátborzongatóan tehetséges Jaz és főnöke, Vayl a titkosszolgálat alkalmazottjaiként nem csak a földi ellenséggel, de a legtitokzatosabb, misztikus erőkkel is harcba szállnak. Az ő számításaikat is keresztülhúzhatja azonban egy áruló a csapatból, vagy a szerelem, amely még akkor is elsöprő szenvedéllyel csap le, ha a kiválasztottak más-más világ lakói.
Jennifer Rardin világszerte sikeres sorozatának első részében előlép Jasmine E. Parks, korunk legvadabb és legvadítóbb vámpírvadásza. Feketeöves harcművész, kíméletlen bérgyilkos és zseniális nyomozó, akit semmi sem állíthat meg, ha egyszer vérszagot kap. És ez még csak a kezdet…"

Ezt a könyvet igazából nekem tovább kell juttatnom, de ha már ott ücsörgött a polcomon, úgy voltam vele, hogy gyorsan el is olvasom.
Én nem estem hanyatt tőle. Egyszerűen az eleje nem és nem tudott megfogni. Itt zavart, hogy szinte semmit sem tudok a szereplőkről, a kialakult világról, a csoportról, aminek keretein belül dolgoznak...
Persze, ahogy haladt előre a történet, úgy azért elég sok minden világossá válik, de igazán csak a vége felé tetszett meg, úgy az utolsó harmada.

Sem Jaz, sem a hiper szexi Vayl nem fogta meg a fantáziámat. Nem aggódtam értük túlzottan, pedig ugye elég rendesen ki akarták nyírni őket. Jaz sötét múltjára való utalgatások pedig kifejezetten idegesítettek, és igazán nem lepődtem meg rajta, hogy mi derült ki róla.
Mondjuk a párbeszédek egészen jóra sikerültek néhány részben, és egész érdekes volt  Tor-al-Degan is, meg a körülötte kialakult monda, erről még szívesen olvastam volna.
De amúgy valahogy olyan sablonos volt nekem az egész, olyan semmilyen.

Egyszer olvasásra nem rossz, de felejthető.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 428

A könyvtolvaj története

Markus Zusak: A könyvtolvaj
5/5

A héten olvasott könyvek közül vitathatatlanul ez lett a kedvencem.
Nem sok olyan könyvet olvastam eddig, ahol az elbeszélő személyében magát a Halált köszönthetem. Már ez is egy alaphangulatot ad a történetnek, mert azért sejthető, lehet bármilyen jó fej, netántán megértő vagy épp filozófikus hangulatban, ha ő jelen van, a történet vége nem feltétlenül happy end.
A témája illik a mostanában olvasott könyveimhez, valahogy most olyan korszakom van, amikor a II. világháborús történetek rám találnak. Elgondolkodtató, keserű-édes. Pláne, hogy most egy kicsit más szemszögből (és nem, nem halálra gondoltam) látjuk a dolgokat.

Liesel, egy 9 éves kislány életét követhetjük végig, aki nevelőszülőkhöz kerül, és igyekszik hétköznapi életet élni. Hogy mi ebben az érdekes? Hogy mindezt a náci Németországban teszi, a II. világháború ideje alatt.

Megismerjük a Himmel utca lakóit, akik (legalábbis az én esetemben) nagy része kedves lesz szívemnek. Mert lehet, hogy néha káromkodnak, hogy szigorúak, de ami sokkal fontosabb, emberek. Segítenek egymáson, ha tudnak.
Az ő mindennapjaik, nehézségeik azok, amiket elolvashatunk Liesel, és a halál tolmácsolásában. Egy gyermek, és egy olyan "lény" gondolatait is megkapjuk, akik kicsit másként látnak, mint mondjuk egy felnőtt. Talán ezért olyan különleges a hangulata a történetnek.
Az is érdekes, hogy az első oldalakon megtudjuk mi a történet vége (na jó, csak majdnem teljesen), és csak utána kezdünk a történet elejével, és haladunk a megmásíthatatlan vég felé.
Útközben találkozunk örömmel, boldogsággal, filozófiai gondolatokat felvető Halállal. És a gondolattal, hogy abban a világban, abban az országban sem mindenki volt rossz, vagy épp a párt elkötelezett tagja, és hogy a felesleges halál ott is csak felesleges halál volt.

Rengeteg komoly gondolat van benne, rólunk emberekről, a háborúról és természetesen a halálról.

Tetszett. Ajánlani tudom. Mindenkinek. Legalább egyszer olvassa el. Lieselek, Maxok, Rudy-k kedvéért.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 598

A szabadság ötven árnyalata...

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
2/5

...vagyis az volt, miután végre befejeztem. Én még így könyvvel nem szenvedtem, legalábbis az idén.
Mivel ez a sorozat harmadik része, esélytelen, hogy spoiler mentes legyen az előzőkre, szóval mindenki csak SAJÁT felelősségre olvassa el.

Hőseink összeházasodtak, amiről mi sem maradunk le, hála Ana pontos visszaemlékezéseinek. Én már itt elkezdtem azon gondolkodni, ezekután miről fog szólni a könyv? Hát...nem kellett volna annyira aggódnom.
Christian basáskodó személyisége meg maradt, amit lépten-nyomon meg is tapasztalunk. (Én már az első alkalom után fejbe csaptam volna valami nagy, és nehéz tárggyal Ana helyében...)
Közben, hogy azért valami ugye történjen is a könyvben, ismét előkerülnek az "ismeretlen" zaklatók ugyebár. Miért kellett a személyét már az előző kötetben lelőni? Miért? Hát hol így az izgalom, ha tudom, ki az ellenfél??
Na meg persze bekerül a Picipötty a képbe, ezen meg problémáznak egy sort, és itt is volt néhány érdekes dolog...nah meg a vége...az kiütötte nálam a biztosítékot.

Ami miatt nem, és nem tudtam megszeretni a sorozatot. Pedig az első kötet még közömbös volt, olyan se nem rossz, se nem jó. De a második kötet után kezdődött meg a zuhanórepülés.

1. A lépten-nyomon megeső szex. Komolyan, mint a nyulak. Ha vidámak, ha szomorúak, ha baj van, ha megkönnyebbülnek. A lakásban, az autóban, liftben...de közben meg Christian vérszemet kap a gondolattól is, hogy bárki más többet lásson meg Ana-ból. Teljesen logikus, nem igaz?
2. Ana személyisége. Oké, itt már kicsit éreztem némi Bella beütést, legalábbis a szenvedés szintjén. Szereti, nem szereti, juj csak durva szex-et ne, mi az hogy nem akar vele durvulni, biztos már nem szeret, engem nem lehet megtörni, jaj csak nehogy mérges legyen rám...helló! Valami következetesség legyen már! Én értem, hogy sokszor mondják ránk nőkre, hogy nem vagyunk következetesek, és egymásnak ellentmondó dolgokat akarunk akár egyszerre is, de ez még nekem is sok volt.
3. Szerintem itt kapásból két kórós személyiség van, mert Ana is birtoklási vágyról tesz bizonyosságot, néhol már túlzásba is esik.
4. Az ötlet, hogy a szerelem hatására bárki megváltoztatható, még ha ilyen súlyos traumákon esett is át. Szerintem meg nem. Még egy teljesen normális (már amennyire normális az ember manapság) ember sem fog megváltozni a szerelemtől. Persze próbálkozik, és tesz kompromisszumokat, de nem növeszt magának új személyiséget.
5. A vége. O.o Erre komolyan nincsenek szavaim...azért elolvasni ennyi oldalt, hogy aztán ezt kapjam...:D

Jó, persze meg lehet kérdezni, akkor minek olvastam el. Mert kíváncsi voltam. Mindig érdekeltek azok a könyvek, amik ennyire megosztják az olvasói tábort. Nah, meg hogy ez, mint számomra ismeretlen műfaj, mennyire tetszene. Hát, semennyire. Elég volt belőle ennyi.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 636

A lovak völgye

Jean M. Auel: A lovak völgye
4/5

A sorozat második kötete ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. (Így ha azt még nem olvastad, csak a saját felelősségedre olvass tovább, mert arra nézvést spoiler-t tartalmaz a bejegyzés).

Ayla elhagyta a Barlangi Medve népét, miután azok halottnak nyilvánították őt ( aranyos egy szokás, nem?), s elindul megkeresni az Idegeneket, akik olyanok mint ő. Ám ez nem megy olyan gyorsan, mint ahogy azt elképzelte, s ezért egy időre berendezkedik egy kis völgyben a túlélésre.
Emellett két fiatal férfi, Jondalar és az öccse szintén vándorúton van, s ha nem is a legboldogabb módon, de útjaik keresztezik egymást.

Őszintén bevallom, nekem ez a kötet kevésbé tetszett, mint az első. Legalább olyan vaskos, de néhol kifejezetten úgy éreztem lassul, és untat a történet. Szerencsére annyira nem volt vészes, hogy fel is adjam az olvasását.
A legjobban Ayla részei tetszettek, az élete, meg Béni és Nyihaha :D. kell egy barlangi oroszlán! :D.
A fiúk részei annyira nem foglaltak le valamiért.

Voltak érdekes részei, meg elgondolkodtatóak, de sokszor úgy éreztem, ami le van írva, az már túlzás, sokkal inkább illene egy mai időben játszódó regénybe, mint ebbe a történetbe. Gondolok itt például a romantikus részekre. Jó, nem jelenthetem ki biztosan, hogy az akkor élt elődeink nem így gondolkoztak, és cselekedtek...de nekem ez nem tűnt valószerűnek.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 652

Hyperszaglás és hatása

Réz András: Orr

4,5/5

Na, ez egy olyan könyv volt, amiről eddig semmit sem hallottam, és nem tudtam mit várjak tőle.

Vegyünk egy hétköznapi, szürke embert, aki igyekszik élni az életét, és a nehéz dolgokat átvészelni. Viszonylagos boldogságban él a feleségével, gyakran utazik konferenciákra, ahol nem veti meg az alkalmi szex lehetőségét sem, és soha semmi említésre méltó nem történik vele. Egészen addig, amíg egy autóbaleset után kiderül, hogy hyperszaglása lett, mindent sokkal intenzíveben, erősebben érez, mint egy normális ember. Mihez kezd vajon ezzel a képességével?

Maga a világ, amiben elhelyezte "hősünket" annyira nem fogott meg. Talán pont azért, mert ugyanezt látom magam körül. Hogy mindenki rohan a pénz után, a szürke hétköznapokat éli meg, nem élvez semmit, ellenben nagyon vigyáz a látszatra, mert az fontos.

Ami megfogott. A főszereplő cinizmusa, nagyon szeretem a kicsit fekete, kicsit szurkáló humort, megspékelve öniróniával, cinizmussal, ezt teljes mértékben megkaptam. Amellett egészen hitelesnek találtam azt is, hogy hiába látta, az élete rég nem olyan, amilyet anno elképzelt, olyan könnyen nem tudott, s nem is akart rajta változtatni. Ezzel a problémával én is találkozom.
Az Orrman megpróbáltatásai is tetszettek, hogy kezdetben igenis sok volt neki az az illatkavalkád, majd szép lassan fokozatosan találta meg, hogy is lehet ezzel együtt élni. Hogy próbált segíteni, amikor tudott.
A pergő, rövid, pattogós mondatok, amik szinte repítettek az olvasása közben.
A vége viszont gonosz, tudni akarom, mi lesz hősünkkel. Sikerül változtatnia magán és az életén? Vagy nem?

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 214

Újabb ötven árnyalat

E. L. James: A sötét ötven árnyalata
3/5

Az első kötetet elolvastam, s bár engem különösebben nem villanyozott fel, de nem is utáltam meg. Így aztán gondoltam, adok egy esélyt a következő résznek, mert mégis csak így lesz kerek az egész, ha minden részt olvasok.
A további leírások SPOILERT tartalmazhatnak az első kötetre nézvést, szóval csak saját felelősségedre olvasd el.

A kötet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbahagyta. Ana szenved, mert elhagyta Grey-t, Grey szenved (legalábbis elvileg, de ezt az elején valahogy nem éreztem), mert elhagyták. Aztán mégiscsak tesznek egy közös utat, José kiállítására...és szinte onnan folytatják, ahol abbahagyták. Logikus nem?

A véleményem a kötetről:
Ana személye itt jobban idegesített, kezdett amolyan Bella szintet elérni a folyamatos nyavalygásával. Oké, legyen bizonytalan, és aggódjon, hogy vajon elég jó-e. Mert hát kiben ne fordult volna már meg ez a gondolat legalább egyszer? De…nekem ne kezdjen el azon siránkozni, hogy jaj, már nem akar vele semmi durvábbat csinálni (ami szerintem messzemenőkig nem volt olyan durva, mint azt beharangozták), pedig cirka 10 oldallal korábban azért hagyta ott, mert fúj, ez micsoda perverz dolog, és ő ezt nem hajlandó csinálni.
Arról már lemondtam, hogy a basszanytú, szent szar és szent tehénen kívül bármi más káromkodás, vagy meglepődést kifejező jelzőt olvassak. És csak a szememet forgattam, hogy hiába húzza föl magát azon, hogy basáskodik a férfi, és ő majd megmutatja neki, ha 1. két percen belül enged a férfi akaratának vagy 2. ugyan megcsinálja, amit elgondolt, de utána rohan kiengesztelni a férfit, mert jaj, különben mi lesz.

És azt sem tudtam eldönteni, melyiküknek is kellene az agykurkász segítsége jobban? Anának, akinek a „belső istennője” mindenféle akrobatikus mutatvánnyal szórakoztatja az olvasót és a belső énje, aki a józan észt kellene hogy képviselje…khm…vagy Christiannak, aki hol a félénk kisfiú, hol profi üzletember, hol az uralkodó…nincs egy kicsit zsúfoltság odabent??
Arról már nem is beszélek, hogy bárki y kromoszómával rendelkező homo látja meg a főhősnőnket, az rögvest megkívánja…és mind úgy néz ki mint valami görög félisten. Igen, ez már csak így megy…én is alig tudom ezeket a félisteneket kizárni a szobámból, még a 10. emelet sem jelent ellenük megfelelő védelmet…:"D

Mondjuk előnye a kötetnek, hogy olvastatja magát. Már ez is valami. A végén itt felmerült egy kis remény, hogy esetleg a harmadik kötetbe lesz valami cselekmény szál is, és nem csak azt kell végig asszisztálnom, ahogy a létező összes felületen és helyiségben (s cirka negyed óránként) egymásnak esnek…

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 570

A szürke ötven árnyalata

E. L. James: A szürke ötven árnyalata
3/5

Már a megjelenésének hírekor felfigyeltem a könyvre, egyrészt a hatalmas méretű reklámja miatt, a téma miatt és persze a szép borító sem volt hátrány. Ám ahogy figyeltem a véleményeket, melyek róla érkeztek, egy cseppet elbizonytalanodtam, vajon tényleg akarom ezt olvasni? De győzött a kíváncsiság, főleg mert ennyire megosztja az embereket, így hát kézbe vettem.

Anastasia Steele egy szívességnek köszönhetően ismerkedik meg a gazdag és jóképű Christian Grey-el. Kettejük kapcsolata azonban csöppet sem olyan egyszerű, mint az elsőre képzelte, ugyanis Christiannak érdekes elképzelései vannak a "párkapcsolatokról". Vajon meddig képes ezen képzeteket tolerálni Ana?

Első gondolatom az volt, miután letettem hogy: Ennyi? Erre volt ez a nagy felhajtás? Én egy átlagos könyvet olvastam, amitől nem estem ugyan hanyatt, de annyira rossznak sem éreztem.

Ha jól tudom, egy Twilight fanfiction-ból indult ki a történet. Tény, hogy vannak alap vonások, amik közösek benne ( a jó képű, gazdag, titokzatos pasi, a tesze-tosza lányka, az örökbefogadás, a kissé hibbantnak leírt édesanya), de szerintem nem olyan vészes, legalábbis ez nem bökte annyira a csőrömet.

A reklámkampány ellenére, miszerint mennyi család szexuális életét pezsdítette fel eme történet, én nem éreztem annyira "Hű-nek" a dolgot. Kapunk ugyan némi betekintést a BDSM alapjaiba, de komolyabb dolgot nem tesznek, annak ellenére, hogy Christian folyamatosan ezt ígérgeti Anának. Inkább a lány rémképeit olvashatjuk, aki nem tudja mire is számítson, ellenben ami kicsit kap, az hű de nagyon tetszik neki, és akkor ő ettől most milyen rossz kislány. Oh, könyörgöm. Igazából maga a szex nem is zavarna, ha nem minden 3. bekezdésénél csinálnák, és persze rögvest minden klappol, hiszen ők egymásnak lettek teremtve. Egen, én meg a húsvéti nyúl vagyok másodállásban.

Még sem ezek voltak számomra a gondot okozó részek. A legnagyobb bajom a fogalmazással, a szöveggel volt. Ahogy olvastam másoktól már a fordítás sem az igazi. Mivel én az eredeti szöveget nem láttam, ehhez nem tudok hozzászólni így. De hogy voltak érdekes részek az biztos. Zavarónak találtam a rengeteg szóismétlést, főleg Ana jól bejáratott szövegeit: Szent szar, szentséges basszanytú stb, amit kb. oldalanként legalább 2x olvashatunk. Már tikkelt a szemem, ha egy ilyen mondatra tévedt a tekintetem. Illetve néha olyan érzésem volt, mintha egy diák fogalmazását olvasnám.

A szereplők viselkedése volt a másik, amin néha gellert kaptam. Ana, aki rögvest szerelembe esik, és folyamatosan attól fél, hogy ő akkor most egy kis r....nc, mert milyen drága dolgokat fogad el a pasitól. Akkor ne fogadja el, ha ez zavarja. Ennyi. Amint meglátja, rögvest elveszti a gondolkodási képességét. Nah, ez már Belláéknál is zavart anno. Én voltam, vagyok szerelmes, de ennyire még sose butultam le. Vagy legalábbis nem rémlik, pedig nem hagy hidegen barátom jelenléte. Christian, aki elvileg irányításmániás, mégis hagyja Anát a feje után menni, szinte az első alkalomtól kezdve. Oké. Vagy a szerződése, amit folyamatosan emleget, de az istenért sem akarja aláíratni a lánnyal, csak utal rá.

Szóval...voltak problémáim a történettel, de ennek ellenére olvastatja magát, és elérte, hogy azért szurkoljak a két főszereplőnek, hogy valami jó süljön ki kettejük között. Nem tudom, mit fog még kihozni a történetből, de némi pihentetés után talán előkerítem a második részt is...

Kinek ajánlanám? Jó kérdés, azt hiszem aki erre kíváncsi, felkeltette a figyelmét, vegye kézbe. Vagy tetszeni fog neki, vagy nem.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 524

Jézus szeret engem

David Safier: Jézus szeret engem
4/5

Safiernek ez a második könyve, amit olvastam. Ez is aranyos, humoros könyv, amiben ugyan van némi mondanivaló, de fő célja a szórakoztatás, és nem a világ megváltás. A cím ellenére sem :D.

Marie épp az oltárnál hagyja faképnél barátját, és azon elmélkedik, hogy hátralévő életében szingli marad, amikor belép az életébe Joshua, az ács. Csinos, okos, kedves...és azt állítja magáról, hogy ő Jézus. Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Főleg ha közeledik a nagy leszámolás is?

Elég érdekes elgondolás a Biblia bizonyos részeiről, de tetszett. Marie-től mondjuk néha a falat kapartam, de sokszor megtudott nevettetni is. Joshua is vicces volt, ahogy a 2000 évvel ezelőtti tudását próbálja felhozni a mai világhoz :D.
Van itt minden, szerelmes angyal, tervezgető Sátán, bosszúszomjas ex-vőlegény. A komolyabb gondolat pedig a szabad akarattal kapcsolatos, ezen elmélkedtem utána egy sort, szóval még azt sem mondhatom, hogy semmit nem ad az olvasónak a mű.

Egy nap alatt elolvasható kis könyv, ami kikapcsol, megnevetett. Ha valaki egy fáradt nap után ki akar kapcsolni, ezt ajánlani tudom.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 350

Lady Chatterley szeretője

D. H. Lawrence- Lady Chatterley szeretője
3/5

Szintén kölcsön könyv. Nos, a 3 közül ez az, amivel nem tudom mit kezdjek.

Lady Chatterley egy nem túl kielégítő házasságban él rokkant férje mellet. Habár nagyra tartja a szellemi frissességet, lassan teljesen belebetegszik, hogy nem szeretik, és napjai szürke mindennapokként telnek. Egészen addig, míg viszonyba nem keveredik a vadőrrel.

Hát...nem estem hanyatt a könyvtől. Pedig még én sem tagadhatom, hogy fontos gondolatok vannak benne. Olyanok, amik még napjainkra sem tűntek el. Ilyen például a pénz folyamatos hajhászása, vagy hogy a különböző társadalmi rétegek egymással milyen viszonyban vannak, illetve az ideális férfi-női viszony.
Ám mindezt néha olyan tálalásban kapja az olvasó, hogy már-már ütőeren akartam magam harapni. Kevdenc mondat kezdésem a következő volt: "Az érzés egészen a méhéig hatolt, és az beleremegett..." O.o Hm? Hogy hatolhat egy érzés a méhéig? Még ha szívéig. Na mindegy, nyilván az én fantáziám kevés ehhez.
Viszonylag sok filozófiai okfejtés van benne, amivel nem is lett volna különösebb bajom, csak néha a leghihetetlenebb helyzetekben adott egy-egy komoly gondolatot a szereplő szájába. Melyik pasi kezd el okfejtést a pénz hatalmáról, ha közben a nő épp a testét fedezi fel? :D. Micsoda önuralma lehet :D.
Ha valaki nem szereti a viszonylag sok erotikát, akkor nem ez lesz a kedvenc könyve. Elég realisztikusan leírja a dolgokat. Ezzel sem lenne bajom, bár azért a John Thomas és Lady Jane megnevezéseknél erősen vissza kellett fogni a röhögésemet, na meg amikor elkezdték egymást virágba borítani...O.o
A szereplők közül igazán egyet kedveltem meg, Mallors-t, a vadőrt.

Mindezek ellenére nem bánom, hogy elolvastam. Adott elgondolkodni valót, méghozzá a pozitív értelemben.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 451

Párhuzamos női világok

Michael Cunningham: Az órák
4/5

Három nő életét követhetjük néhány oldalon keresztül. Virginia Woolf, Clarissa Vaughan, Laura Braun. Az írónő, a könyvkiadó, a háziasszony. Három, egymástól eltérő időben, eltérő sorssal rendelkező nő, mégis van bennük közös. Mindhárman megpróbálják az életüket a legmegfelelőbben élni, másoknak megfelelni, helyt állni a különböző helyzetekben, szeretni és a saját boldogságukat is meglelni. Ez utóbbit szerintem talán Clarissa tudta úgy ahogy meglelni.

Érdekes volt. Mindhárom történetben megjelent valamilyen szintig a nő-nő közti szerelem. Talán Clarissa életében a legerősebb, hiszen ő maga is egy nővel él kapcsolatban és lánya is. A másik két szereplőnél csak amolyan villanásnyi időre jelenik meg. Szerintem cseppet sem zavaró.

A nők közül közel egyik sem került hozzám túl közel. Virginia habár azt tette, amit legjobbnak érzett, mert nem akarta hogy az őrület ismét megkaparintsa, és gondoskodni kelljen róla. Vagy talán csak elfáradt és a könnyebb utat választotta. Ki tudja?
Laura elégedetlen az életével, és ezt még maga előtt is igyekszik tagadni. Nem ő az egyedüli, aki ezt teszi az életben. A baj csak az, hogy sokszor a gyereken csattan ez a tagadás, akárcsak itt.
Clarissa...egyszerűen annyira más személyiség, mint én, hogy ezért nem igazán tudtam megkedvelni.

Elgondolkodtató könyv. Emésztgetős.

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 252

Családok nyomában

Kepes András: Tövispuszta
4/5

Ha valaki szereti család, vagy épp családok történetét éveken keresztül végig követni, velük izgulni, nevetni, sírni, akkor ez a megfelelő könyv hozzá.

Tövispuszta egy falu, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki tud minden pletykáról. Több itteni család életét követjük nyomon, a háború, a megszállás, a változások ideje alatt. Ezek a sorsok sokszor összekapcsolódnak, szétválnak, ismét találkoznak. Fő szereplőink 3 fiú, akik különböző sorból származnak: az egyikük a zsidó boltos fia, a másik egy paraszt fia, a harmadik pedig nemes, mégis barátok. Vajon a történelem viharai mennyire messze sodorja őket egymástól?

Tetszett a könyv nyelvezete, az, ahogy ugyan megmutatkozik benne a magyar nyelv szépsége, de nem esik túlzásokba. A szereplők is élethűek voltak, eltudtam őket képzelni, nem csak sablonok voltak a lapokon. Amiért még sem kapja meg az 5 csillagot, az a vége. Egy kicsit mintha kapkodósra sikerült volna. Legalábbis én úgy éreztem. Az addig teljesen összefüggő történetbe olyan szálak keveredtek, amit néha nem tudta hirtelen hova tenni.
Ettől függetlenül megérte elolvasni, és ha van még, vagy lesz könyve az írónak, azt is elolvasom, ha tehetem.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma:354

Kutyás élet

Bacher Iván: Hatlábú (Ebkönyv)
5/5

Ismét egy remek könyvet olvashattam az írótól. Nem túl vastag, jól lehet vele haladni. Kutyásoknak és nem kutyásoknak egyaránt ajánlani tudom.

Miközben olvastam a könyvet, a saját emlékeim is megelevenedtek, kicsit olyan volt, mintha a múlt egy darabkájába tettem volna sétát. Remek humorral fűszerezve olvashatjuk el, hogy bizony a kutya részünk lesz, és életünket megváltoztatja. Hatlábúak leszünk.
A gazda és az eb összecsiszolódik, alakít a másikon, míg végül kialakul az összhang, mely éveken át kitart. Lesz részünk nevetésben, sírásban, néha kerülhetünk zavarbaejtő helyzetekbe, amikor nem győzünk magyarázkodni, de megéri. Még akkor is, ha tudjuk, hogy semmi nem tart örökké az életben.

Kuncogtam, a végén a könnyeimet nyeldestem, de majd minden szavával egyetértettem. Kutyás voltam, és bár most épp macskás vagyok, nem felejtem el azokat az éveket, amikor egy hűséges ebnek magyaráztam a matematika rejtelmeit, vagy az ő fülébe sírtam el a bánatom. Kutyás maradtam, bár kutya nélkül. Talán majd ismét lesz, ki tudja.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 142

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Múlt ködéből feldereng

Jean M. Auel: A barlangi medve népe
4/5

Amikor gyerek voltam, sokkal jobban elbűvöltek azok az ismeretterjesztő filmek, melyek a föld régenmúlt korait próbálták bemutatni, mint azok, amelyek a jövőjét (ezalól kivételt a Star Trek képez, de az más téma :D). Imádtam a dinoszauruszos, vagy jégkorszakos világokat. Na és persze az őseink életét bemutató filmek is előkelő helyen szerepeltek. Sokszor próbáltam magam a helyükbe képzelni, egy olyan világba, ahol a 20 év már idős, ahol a mindennapi életben maradásért komoly küzdelmet kell folytatni. Így ez a könyv nagy érdeklődést váltott ki belőlem.

Ayla, akit egy földrengés megfoszt a családjától a végelgyengülés határán van, amikor a törzs megtalálja, és Iza kérésére magukhoz veszik. S bár nem hitték, de sikerül összeszednie magát, és igyekszik ő is a törzs tagjává válni. Ami nem egyszerű, hiszen ő más, "idegen". Ami a külső megjelenésében és a viselkedésében is meglátszik. Mégis, mindent megtesz, hogy olyan legyen, mint a szerettei Iza, Uba, Creb. De a beolvadás nem teljesen tökéletes. És ezek sok-sok bonyodalom alapját képezik...

Az írónő hihetetlenül aprólékosan dolgozta ki a törzs hitvilágát, a rangsorokat, a mindennapi élet legapróbb mozzanatait is. Nyílván vannak benne kitalált elemek, hiszen az ásatások ugyan sok mindent elárultak az akkor élő ősök életéről, de nem mindent, Ezeket a hézagokat mindenki a saját fantáziájával tudja kitölteni. Amit itt olvasunk, nem biztos, hogy az igazság, de semmivel sem rosszabb, mint bármilyen más elképzelés. És nekem tetszett, ahogy a mogur a közös tudatot előhívva olyan emlékeket idézett meg, melyek már-már elveszettnek tűntek.
A földrajzi viszonyokhoz nem tudok hozzászólni, mennyire lehetséges az, amit leírt.

A személyiségek is jól eltaláltak voltak. Brun, aki bár nem szerette az új dolgokat, mégis igyekezett mindig igazságos döntést hozni, és a törzs jó létét biztosítani komoly tiszteletet ébresztett bennem, főleg az utolsó oldalaknál. Az elején nagyon kimértnek, közömbösnek éreztem.
Ayla a szívemhez nőtt, sok mindenen ment keresztül, és mégsem törték meg. A személye talán azért is került közel hozzám, mert én is sokszor próbáltam meg olyanná válni, mint mások, ami nemegyszer idegen volt a lényemtől...kíváncsi vagyok sikerül-e neki megtalálni végül a helyét.
Broun az a férfi, akit csak az érzelmei vezetnek (ismerünk ma is ilyeneket), csak a saját kis fájdalmát és bosszúját dédelgeti, semmi mást nem vesz figyelembe. Nagyon szeretném tudni, mi lesz vele, vajon képes lesz-e felnőni a feladatához, vagy nem. Ez utóbbi esetben remélem, elnyeri méltó büntetését (nem vagyok vérszomjas,ááá nem).
Iza, Creb. A támaszok, szülők. Akik csak remélni tudják, hogy megadtak mindent a "gyermeküknek", ami ahhoz szükséges, hogy a helyes úton járjon. Azt hiszem, ezt ma sem érzik másképp azok, akiknek gyerekük van.

Engem elvarázsolt a világ, melybe belekerültem. Vadásztam mamutra, menekültem hiúz elől, fáztam, féltem, reméltem. Pont úgy, ahogyan a törzsbeliek is. Aki szereti a múltba visszanyúló történeteket, azoknak csak ajánlani tudom, azzal a kitétellel, hogy nem feltétlenül valós minden szava. De egyfajta lehetőség, hogy akár ilyen is lehetett.

Kiadó: Magyar Könyvklub, Ulpius
Oldalak száma: 460, 592 (Kiadástól függ)

Időtlen szerelem

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
5/5

Azt kell mondjam ez a könyve jobban megfogott. Talán mert bármennyire is tagadnám, de mégiscsak romantikus alkat vagyok, és ebben a könyvben egy kivételes szerelemről olvashatok. Vagy talán a szereplők voltak kedvesebbek a szívemnek. Nem tudnám pontosan meghatározni. Valószínűleg ez is, az is.

Clare mindössze 6 éves, amikor először találkozik Henryvel, aki 30 éves, meztelen, fáradt. Nem ezt nevezné az ember ideális megismerkedésnek. De erről egyikük sem tehet. Henry ugyanis genetikailag nem szokványos ember, nem képes huzamosabb ideig ugyanabban az időben megmaradni, előre-hátra ugrál. És az ember azt hinné, ez milyen jó dolog. De ahogy a könyvvel halad előre, kezdi látni a hátulütőit. A meztelenül materalizálódás egy idegen helyen sem a legjobb dolog, de ezenkívül nem egyszer megverik az embert, börtönbe csukják. Titkolóznia kell mások előtt, lopnia, betörnie. Egyszóval túlélni.
Clare ehhez képest teljesen átlagos lány, leszámítva a férfit, aki időnként belecsöppen az életébe, és akit rejteget a családja, barátai elől. Ételt, italt, kávét és ruhát ad neki. És eközben szerelmes lesz belé...
Nem írom le, min mennek keresztül azért, hogy együtt lehessenek, hogy viszonylag normális életet alakíthassanak ki, gyermeket nevelhessenek, gyógyírt keressenek erre a rendellenességre. Ehhez az egész könyvet le kellene írnom, és inkább azt ajánlom olvassa el mindenki.
Félelmetesen biztos kézzel vezet bennünket az írónő a különböző időpontok világai között előre, miközben bizonyos dolgokat, érzéseket egy-egy múltba tekintéssel tesz világosabbá. A hangulat is szinte tapintható, majdhogynem éreztem az a feszültséget, ami Clare-ben fellobbant a féltés miatt, Henryben a túlélés miatt. Az egymás iránt érzett szeretetük és figyelmük viszont mint valami meleg takaró, úgy ölelt körbe.
Nem csak arról szól, hogy akit szeretünk, azt úgy szeretjük amilyen. Vagy hogy a másiknak sok mindent meglehet és néha meg is kell bocsátani. A kitartás, az akarat, az összetartás is éppúgy fellelhető e lapok között.
Csodálom Clare-t, hogy képes volt várni. Mindig, megingás nélkül (na jó, majdnem anélkül.) Hatalmas lelkierő és hit kell hozzá. És valljuk be, hit nélkül mit érne az élet?

Kiadó: Ulpius-ház, Athenaeum
Oldalak száma: 566, 564

Semmi sem az, aminek látszik

Joanne Harris: Kékszeműfiú
5/5
Az írónőtől már több könyvet is olvastam, amik kifejezetten tetszettek, és láttam, hogy sok ismerősöm nagy lelkesedéssel várja ennek a megjelenését.
Vastag könyv, szóval kicsit nehézkes vele utazni, de mindent csak akarni kell :).
Kezdetben nem sikerült elkapni a regény lüktetését, nem szívott magába a történet, bár ebbe az is közrejátszott, hogy egyszerre pár oldalnál többet nem tudtam olvasni, a tanulás miatt.
Aztán időm is több lett, és a történet ízére is ráéreztem. A főhős egy weboldalon, saját bloggjában közöl történeteket. Kezdetben azt gondoljuk, hogy ezek csak kitalációk, aztán pedig azt, hogy a valóságot tükrözik. Elfogott az undor néhány dologtól, hogy aztán helyet adjon a szánalomnak és sajnálatnak ahogy a múltat mutatja be, és sok minden megvilágosodik. Egy egész kisvárost összekötő háló hihetetlen szálait fejti fel nekünk az írónő.Megismerhetjük az anyát, a három testvért, Emily-t és a többieket. Szép, érthető nyelvezet, amit kifejezetten különlegessé tesz, hogy szineztézia különböző formáit érzékelteti.
Az utolsó 100 oldalt teljes elképedéssel olvastam. Már kialakítottam egy képet, hogy is fog ez befejeződni, illetve ki kicsoda, és akkor egyszer csak jön egy csavar, és kiderül senki sem az, akinek én gondoltam. Aminek hatására újabb verziót készítettem el a befejezésre...amit megint csak lerombolt az írónő. Így végül csak hagytam, hogy sodorjanak az események...
A kettősség utána is nyomott hagyott bennem. Mi volt az igazság, és mi a kitaláció? Mikor mosódnak el a határok, hogy aztán már mi magunk se tudjuk, hol is éljük a saját életünket. Ez tényleg egy hátránya az internetnek, segíti elmosni ezt a vékony hártyát.
Elgondolkodtató. Nem hiszem, hogy bárkit is hidegen hagyna. Vagy undorít, vagy szánalmat kelt, de lehet, hogy elejétől a végéig imádni fogod. És, hogy hogyan ér véget a történet? Az már rajtad múlik.
Annyit még hozzátennék, hogy ha valami vidámabb könyvet szeretnél olvasni, akkor ne ezzel a könyvével kezd. Vannak vidámabb, de ugyanúgy jó, elgondolkodtató könyvei. De egyszer mindenféleképpen megéri elolvasni.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 600