4,5/5
Na, ez egy olyan könyv volt, amiről eddig semmit sem hallottam, és nem tudtam mit várjak tőle.
Vegyünk egy hétköznapi, szürke embert, aki igyekszik élni az életét, és a nehéz dolgokat átvészelni. Viszonylagos boldogságban él a feleségével, gyakran utazik konferenciákra, ahol nem veti meg az alkalmi szex lehetőségét sem, és soha semmi említésre méltó nem történik vele. Egészen addig, amíg egy autóbaleset után kiderül, hogy hyperszaglása lett, mindent sokkal intenzíveben, erősebben érez, mint egy normális ember. Mihez kezd vajon ezzel a képességével?
Maga a világ, amiben elhelyezte "hősünket" annyira nem fogott meg. Talán pont azért, mert ugyanezt látom magam körül. Hogy mindenki rohan a pénz után, a szürke hétköznapokat éli meg, nem élvez semmit, ellenben nagyon vigyáz a látszatra, mert az fontos.
Ami megfogott. A főszereplő cinizmusa, nagyon szeretem a kicsit fekete, kicsit szurkáló humort, megspékelve öniróniával, cinizmussal, ezt teljes mértékben megkaptam. Amellett egészen hitelesnek találtam azt is, hogy hiába látta, az élete rég nem olyan, amilyet anno elképzelt, olyan könnyen nem tudott, s nem is akart rajta változtatni. Ezzel a problémával én is találkozom.
Az Orrman megpróbáltatásai is tetszettek, hogy kezdetben igenis sok volt neki az az illatkavalkád, majd szép lassan fokozatosan találta meg, hogy is lehet ezzel együtt élni. Hogy próbált segíteni, amikor tudott.
A pergő, rövid, pattogós mondatok, amik szinte repítettek az olvasása közben.
A vége viszont gonosz, tudni akarom, mi lesz hősünkkel. Sikerül változtatnia magán és az életén? Vagy nem?
Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 214
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése