Királyok éneke

Bíró Szabolcs: Királyok éneke (Anjouk VI.)

4/5

"1333. ​A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne – rájönni, mi a valódi öröksége.
A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének."

Igen, jól látjátok, egy újabb történelmi regény. Az Anjouk sorozatot az első kötet megjelenése óta figyelemmel követem és örömmel olvasom, minden részét. Így aztán természetes volt, hogy ezt a kötetet is nagyon vártam már.
A pluszt az adta hozzá, hogy nem sokkal az olvasása előtt voltunk párommal pár napot Visegrádon, így egyszerre láttam magam előtt a regényben szereplő várat és azt, amit ott láttam élőben. Kicsit tudathasadásos állapot volt :D.

Csernobili ima

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

4/5

"1986. ​április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.
A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.
Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.
Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.
Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.
Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig."

A könyvvel korábban szemeztem már, de aztán elvetettem, úgy éreztem egy ilyen témának nem lesz egyszerű neki futni.
Aztán megnéztem a minisorozatot, mely sokat használt fel ebből a könyvből, így megkaptam azt a plusz lökést, amire szükségem volt.
De még így is, lassan haladtam vele. Ez nem az a történet, s nem az a könyv, amivel az ember egy szuszra végez. De ettől még, vagy talán inkább pont ezért, azt gondolom érdemes elolvasni.

Az ecsedi boszorkány

Miklya Luzsányi Mónika: Az ecsedi boszorkány

5/5

"Az ​ecsedi boszorkány nem más, mint a híres törökverő, Török Bálint utolsó leszármazottja, Török Kata. Mi volt az alapja a boszorkányság, a szerelmi bűbáj, a vérfertőzés, a gyermekgyilkosság vádjának, aminek következtében 1614-ben teljes vagyonelkobzásra és fővesztésre ítélték ezt a tündöklően szép, életvidám fiatalasszonyt? Valóban olyan lánglelkű hős volt-e Török Bálint, amilyennek olvasmányainkból megismertük? Milyennek látta őt a felesége, hogyan élt a korabeli celebpár, és milyen lehetett egy nagyasszony élete egy törökverő hős oldalán?
Mintha sötét átok vonulna végig Török Bálint és leszármazottai életén: halálos szerelmek, cselszövés, gyilkosság, orgyilkosság, árulás kíséri őket generációkon át. Mámoros szerelmi légyottok és összeesküvések plasztikusan ábrázolt regénye Miklya Luzsányi Mónikáé. Alapos kutatómunkájának és írói fantáziájának köszönhetően a magyar királyság vérzivataros századainak szereplői elevenednek meg a könyv lapjain: Török Bálint és felesége, Pemfflinger Kata, dédunokájuk, Török Kata és nyíltan titkos szerelme, Báthory Gábor, a későbbi erdélyi fejedelem; Bethlen Gábor, Báthori ellenlábasa, Bocskai István, a hajdúk vezére vagy épp Nádasdy Tamás nádor – s mellettük megannyi szolga és közrendű valós alakja bontakozik ki, miközben elénk tárulnak a török idők babonákkal és átkokkal terhes mindennapjai is. A szexuális aktusok, a bájolások leírásaihoz a Török Kata és társai ellen folytatott boszorkányper korabeli jegyzőkönyveinek részletekbe menő tanúvallomásai szolgáltattak alapot. A két szálon futó cselekményből nem csak Török Kata és Báthory Gábor titkos szerelmét ismerhetjük meg, hanem dédszüleinek történetét is, amely aztán megpecsételte az ecsedi boszorkány sorsát."

 A pszichológia mellett úgy látom a történelmi vonal nyer teret az idén nálam, ott is főként a magyar. Na nem mintha ez baj lenne, csak érdekes figyelni, hogy hogyan változik az idő múltával az ember ízlése.
Török Bálint és családja eddig nem elevenedett meg számomra, azt hiszem az Egri csillagokat leszámítva nem nagyon találkoztam még a nevével. Így kíváncsi voltam, hogy milyen is lesz a történet.

Fiúk cinkkoporsóban

Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban

5/5

"„Mi nem egyszerűen csak rabszolgák voltunk, hanem a rabszolgaság romantikusai” – írja Alekszijevics könyve előszavában, mely mind ez ideig a legkegyetlenebb számvetés arról, mi történt Afganisztánban 1980 és 1989 között. A fehérorosz írónő az Afganisztánt megjárt katonákkal s az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott megrázó beszélgetéseit fűzte dokumentumregénnyé, elsősorban azt a kérdést vizsgálva: miként válhat az ember számára természetessé a gyilkolás. A könyv 1991-ben sokkoló erővel szembesítette az orosz társadalmat mindazzal, amit a szovjet hadigépezet Afganisztánban elkövetett, s egyúttal keserű ítéletet mond a „rabszolgaság romantikusait” kinevelő militarista rendszer fölött."

Ezelőtt nem olvastam még az írónőtől könyvet, bár a Csernobili ima megmozgatta a fantáziámat (és azóta azt is elolvastam). Így nem tudtam, milyen is lesz, és bevallom az elején furcsa is volt a stílusa. Hogy ilyen szaggatottan, különböző emberek visszaemlékezéseit összefűzve tárja elénk a történteket. Viszont ha egy idő után ráérez az ember, akkor viszi/sodorja magával az egész, akár egy hatalmas folyam.

Agathe

Anne Catherine Bomann: Agathe

4/5

"Franciaország, 1940-es évek. Egy idősödő pszichoterapeuta türelmetlenül számolja a nyugdíjig hátralévő terápiás üléseket, és rezignáltan hallgatja a díványra fekvő unatkozó háziasszonyok apró-cseprő problémáit, miközben madárkarikatúrákat készít róluk. Már abban sem biztos, jó szakember volt-e valaha is, tudott-e segíteni bárkin.
Egy nap megjelenik nála Agathe, egy fiatal német nő, aki nem talál örömöt az életben, nem akar mást, csak eltűnni az emberek szeme elől… A doktor minden tiltakozása ellenére felvéteti magát a páciensek közé, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a terapeuta maga is kénytelen szembenézni az intimitástól és a haláltól való félelmével."

Egy gyönyörű borító, egy ígéretes fülszöveg...mi kellhet még a molynak? Igen, el is csábultam, és megvettem magamnak ezt a kis könyvet.
Az alapötlet nagyon tetszett. Amúgyis izgalmasnak tartom a pszichológusi munkát, hát még ha közben magára a pszichológus személyére is ráfókuszál az írónő. Aki ugyebár igen komoly válságban van maga is. Nyugdíj, a munkába belefásulás, az öregedés...ez mind-mind olyan probléma, amivel azt hiszem mindenki találkozik, vagy találkozni fog az élete során. Ha nem is minddel, vagy nem egyszerre.
Aztán itt van az új páciens, aki a kelleténél jobban kezdi érdekelni a terapeutát...szintén érdekes téma, hogyan kezeled ezt a helyzetet.
A kivitelezés viszont...

Concannon-trilógia

Nora Roberts: Concannon-trilógia: A tűz leánya, A jég leánya, A szégyen leánya

Összességében: 4/5

Ebben a trilógiában ismét Írországban járunk, és három lány testvér életének alakulását kísérhetjük figyelemmel.
Az első kötetben Margaretet ismerjük meg, aki üvegművész. Habár természetét tekintve távol áll tőlem, mégis őt szerettem meg a legjobban. Mindig is vonzódtam azokhoz az emberekhez, akik rögtön mindent elmondanak neked, nem alakoskodnak. Én sokkal jobban tartok a másik reakciójától, így alaposan megfontolom (ha tudom) a szavaimat/tetteimet. Persze van olyan társaság, ahol sokkal szabadabban viselkedem, de néha szeretnék olyan lenni, mint Maggie. Az pedig, hogy üvegből alkot mindenféle műremeket, kifejezetten tetszik. Egyszer szívesen megnézném, hogyan is készül el egy-egy ilyen alkotás.
Itt ismerjük meg a családi helyzetet is, ami nem éppen fényes, mindenkiben rengeteg harag és fájdalom van, az édesanyjukban (mondom ezt úgy, hogy abszolúte nem kedveltem), a lányokban. Nem csoda, hogy annyira szeretne magának és a húgának is egy kis békét szerezni, bármilyen áron. És itt lép a képbe a másik kedvenc szereplőm, Rogan. Ők ketten tényleg megérdemlik egymást :D. Élvezett volt olvasni és figyelni a küzdelmüket, persze azért szurkoltam, hogy végül egymásra találjanak.

A második részben Brianna és az általa vezetett panzió életébe nyerünk bepillantást. Ha választani kellene, akkor talán az ő viselkedése/személyisége illik rám leginkább. Így aztán áttudtam érezni a gondjait, ahogy két tűz közé kerülve próbálja enyhíteni a feszültségeket. És hogy szeretné a saját életét is élni, miközben a kötelességtudat ebben igencsak gátolja.
De a főzési tehetségéért irigylem :D. Nincs bajom a művészetek ezen ágával, de az, ahogy itt beszélnek róla, valami egészen más szint, mint ami belém lenne kódolva. :D

Az utolsó kötetben Shannon életébe látunk bele. Nekem az ő személye jött be a legkevésbé, és valahogy ezt nem is tudta ellensúlyozni Murphy jelenléte sem. Maggie-hoz nagyon hasonló, szenvedélyes nőt kapunk itt is, mégis végig ellenszenves volt, és csak azt kívántam, legyen vége a történetnek. Kicsit sajnálom, hogy a legutolsó rész nem hozta a korábbiak szintjét számomra. De alapvetően szerettem ezt a világot, ezeket az alakokat. Jó volt köztük kikapcsolódni és nekik szurkolni, még ha valahol tudtam, milyen végkifejletet fogok majd kapni.

Kiadó: Gabo

Szabadulj meg végre a hazugságoktól

Rachel Hollis: Szabadulj meg végre a hazugságoktól, hogy az lehess, aki valójában vagy!

4/5

"Rachel ​sikeresen ötvözi az ihletadó életviteli tanácsadó és a legjobb (és legviccesebb) barátnő hangját. A megbotránkoztatóan őszinte és humorosan józan könyve igazi ajándék azoknak a nőknek, akik szeretnének kiteljesedni és bátran vállalt, hiteles életet élni.
Megan Tamte, az Evereve alapítója és társelnöke
Azt hiszed, hogy mindenki másnak bejött az élet, csak Te vagy reménytelen eset? Ha igen, Rachel Hollis azt üzeni neked: ez óriási hazugság.
Az Inc. Magazine által „a harminc legjobb harminc év alatti vállalkozó” közé sorolt Rachel arra használja fertőző energikusságát, hogy feltüzelje a nőket: vegyék át életük irányítását, és félelem nélkül merüljenek bele legfőbb szenvedélyükbe. A fájdalmas őszinteséggel és rengeteg humorral tálalt gyakorlati stratégiákat Rachel a saját élettapasztalataiból gyűjtötte össze. A szórakoztató és bátorító érvelés mögött egy hús-vér nő rejtőzik, aki legújabb könyvében feltárja azt a húsz hazugságot és tévhitet, amely visszatartja a nőket attól, hogy örömteli és eredményes életet éljenek.
A könyv segítségével az újdonsült anyukáktól kezdve a profi üzletasszonyokig mindenki esélyt kap, hogy kilépjen a hagyományos keretekből, újragondolja az életét, és végre magabiztos nővé váljon az élete minden területén."

Az idei évem egyik legfontosabb sarokköve az lett/lesz, hogy változtatni akarok. Ez eddig nem volt ennyire kristálytiszta előttem, de mostanában egyre inkább azt látom, hogy errefelé haladok. Ha lassan is, ha kitérőkkel tarkítva az utat. Ezért olvasok ennyi önsegítő, tanácsokat adó könyveket is. Nem azért, mert azt gondolom, hogy valamelyikben megtalálom majd a biztos receptet a boldog élet kialakítására (bár amennyiben ez meg van valamelyikben, ne titkoljátok a címét :D). Hanem mert jó azt látni, érezni, hogy bizony más is élt már át hasonlót. Hogy nem vagyunk egyedül.
Rachel könyve is ezért került főleg a kezembe.