4/5
"1333. A visegrádi
udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly
végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés
Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután
eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai
Királyság jog szerinti örököse.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne – rájönni, mi a valódi öröksége.
A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének."
Igen, jól látjátok, egy újabb történelmi regény. Az Anjouk sorozatot az első kötet megjelenése óta figyelemmel követem és örömmel olvasom, minden részét. Így aztán természetes volt, hogy ezt a kötetet is nagyon vártam már.
A pluszt az adta hozzá, hogy nem sokkal az olvasása előtt voltunk párommal pár napot Visegrádon, így egyszerre láttam magam előtt a regényben szereplő várat és azt, amit ott láttam élőben. Kicsit tudathasadásos állapot volt :D.
Ez a kötet nekem kicsit más volt, mint a többi. A pontos okát nem tudnám megmondani, hiszen itt is láthatunk intrikát, asszisztálhatunk békekötések mellett, vagy éppen szövetségek felbomlását figyelhetjük meg. Éppen úgy eljutunk idegen országokba (amik ennek köszönhetően sikeresen felkerültek az "Ezt még egyszer látnom kell" listára), mint ahogy saját hazánk történéseit is olvashatjuk. Mégis. De ez nem azt jelenti hogy rosszabb lett volna.
Szóval, a történet egy nagy része azzal foglalkozik, hogy hőseink Nápolyban várják, hogy András herceg sorsa elrendeződjön (utána olvastam, hát...). Itt találkozunk az egyik új kedvenc szereplőmmel, kíváncsi vagyok, milyen szerepet fog még a későbbiekben kapni. Én minden hibája (és az van neki bőven XD) ellenére is megkedveltem.
Mindeközben kicsit közelebbről megismerhetjük a királyné alakját is, aki otthon próbálja kordában tartani az embereket. Ez a fordulat kifejezetten tetszett, sokkal közelebb került hozzám, és valljuk be, az előző kötet után szüksége is volt erre a piros pontra...
A két herceg alakja ugyan fel-felvillan, de még csak utalások vannak rájuk, főleg az idősebbik esetében. Ilyenkor sajnálom igazán ezeket a gyermekeket, hiszen már a nevelésük során sem úgy bánnak velük, mint hétköznapi emberrel, ami egyszerre érthető...és bizonyos esetekben azért káros is.
Akiből szintén többet kapunk, Bátor Szilárd. A kötet elején még kicsit idegesített, hiába tudtam, milyen veszteséget próbál meg feldolgozni, ráadásul úgy, hogy még csak bosszút sem állhat...de aztán ahogy halad előre a történet ő is változik. Csodáltam a kitartását, és azt, hogy igyekszik az örökségét megtartani. És hogy az általa vallott értékeket próbálja a valóságban is megtartani, azok szerint élni. Ez nagyon nehéz, és itt sem mindig sikerül. De becsülöm, hogy újra és újra próbál jobb lenni, mint volt. Teszi mindezt úgy, hogy egyelőre még nem szállt el magától, remélem így is marad. Emberinek, szerethetőnek.
Épp ezért tűkön ülve várom a folytatást, mert a végén rendesen belém tette az író az ideget...hát lehet így befejezni egy kötetet? (Ne, ne mondjatok semmit, lehet.)
A király alakja nekem mindig felemás. Egyrészt értékelem, hogy próbálja a rendet fent tartani, és élhető világot létrehozni. Másrészt ez a rengeteg alakoskodás, és játszmák a politikában...már csak az olvasásukban lefáradok. Egészen biztos, hogy ilyen közegben nem sokáig maradtam volna életben :D.
Szóval mindenki nyugodtan vegye kezébe a folytatást is, mert nem fog csalódni. Van benne bőven izgalom, intrika, jönnek új szereplők, és találkozunk a már régóta ismertekkel is. Azért valahol érezhető, hogy ez lezárás, mert el is köszönünk néhány alaktól, akik még ha nem is voltak annyira az előtérbe tolva, nekem hiányozni fognak.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.
Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.
Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.
Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne – rájönni, mi a valódi öröksége.
A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének."
Igen, jól látjátok, egy újabb történelmi regény. Az Anjouk sorozatot az első kötet megjelenése óta figyelemmel követem és örömmel olvasom, minden részét. Így aztán természetes volt, hogy ezt a kötetet is nagyon vártam már.
A pluszt az adta hozzá, hogy nem sokkal az olvasása előtt voltunk párommal pár napot Visegrádon, így egyszerre láttam magam előtt a regényben szereplő várat és azt, amit ott láttam élőben. Kicsit tudathasadásos állapot volt :D.
Ez a kötet nekem kicsit más volt, mint a többi. A pontos okát nem tudnám megmondani, hiszen itt is láthatunk intrikát, asszisztálhatunk békekötések mellett, vagy éppen szövetségek felbomlását figyelhetjük meg. Éppen úgy eljutunk idegen országokba (amik ennek köszönhetően sikeresen felkerültek az "Ezt még egyszer látnom kell" listára), mint ahogy saját hazánk történéseit is olvashatjuk. Mégis. De ez nem azt jelenti hogy rosszabb lett volna.
Szóval, a történet egy nagy része azzal foglalkozik, hogy hőseink Nápolyban várják, hogy András herceg sorsa elrendeződjön (utána olvastam, hát...). Itt találkozunk az egyik új kedvenc szereplőmmel, kíváncsi vagyok, milyen szerepet fog még a későbbiekben kapni. Én minden hibája (és az van neki bőven XD) ellenére is megkedveltem.
Mindeközben kicsit közelebbről megismerhetjük a királyné alakját is, aki otthon próbálja kordában tartani az embereket. Ez a fordulat kifejezetten tetszett, sokkal közelebb került hozzám, és valljuk be, az előző kötet után szüksége is volt erre a piros pontra...
A két herceg alakja ugyan fel-felvillan, de még csak utalások vannak rájuk, főleg az idősebbik esetében. Ilyenkor sajnálom igazán ezeket a gyermekeket, hiszen már a nevelésük során sem úgy bánnak velük, mint hétköznapi emberrel, ami egyszerre érthető...és bizonyos esetekben azért káros is.
Akiből szintén többet kapunk, Bátor Szilárd. A kötet elején még kicsit idegesített, hiába tudtam, milyen veszteséget próbál meg feldolgozni, ráadásul úgy, hogy még csak bosszút sem állhat...de aztán ahogy halad előre a történet ő is változik. Csodáltam a kitartását, és azt, hogy igyekszik az örökségét megtartani. És hogy az általa vallott értékeket próbálja a valóságban is megtartani, azok szerint élni. Ez nagyon nehéz, és itt sem mindig sikerül. De becsülöm, hogy újra és újra próbál jobb lenni, mint volt. Teszi mindezt úgy, hogy egyelőre még nem szállt el magától, remélem így is marad. Emberinek, szerethetőnek.
Épp ezért tűkön ülve várom a folytatást, mert a végén rendesen belém tette az író az ideget...hát lehet így befejezni egy kötetet? (Ne, ne mondjatok semmit, lehet.)
A király alakja nekem mindig felemás. Egyrészt értékelem, hogy próbálja a rendet fent tartani, és élhető világot létrehozni. Másrészt ez a rengeteg alakoskodás, és játszmák a politikában...már csak az olvasásukban lefáradok. Egészen biztos, hogy ilyen közegben nem sokáig maradtam volna életben :D.
Szóval mindenki nyugodtan vegye kezébe a folytatást is, mert nem fog csalódni. Van benne bőven izgalom, intrika, jönnek új szereplők, és találkozunk a már régóta ismertekkel is. Azért valahol érezhető, hogy ez lezárás, mert el is köszönünk néhány alaktól, akik még ha nem is voltak annyira az előtérbe tolva, nekem hiányozni fognak.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése