John Scalzi: Bezárt elmék
5/5
"Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A
feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem
emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő
FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania.
Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis
összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek
értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett
emberek ellátására szánt összegeket. A gyógyíthatatlan betegség több
millió amerikait fertőzött meg: az életben maradottak elméje ugyan ép
maradt, de elveszítették az uralmat önnön testük felett, így az agyukba
ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.
Az új törvény nemcsak a lakosság jelentős részét háborítja fel, hanem
számos nagyvállalat érdekeit is sérti. A hadenes közösség
tiltakozásként tüntetéseket és sztrájkot szervez, mások azonban akár
ölni is képesek…"
Én eleve Scalzi rajongó vagyok, ugyanis a Vének háborúja le vett anno a lábamról. Úgyhogy elég nagy elvárásaim voltak a történettel szemben még úgyis, hogy az olvasás közben nem hasonlítgattam össze a műveket. De elégedetten tettem le a könyvet, mert ez is éppolyan mélyen magába szippantott, mint eddig bármelyik világa.
Most egy pillanatra sem hagyjuk el a Földet, mégis egy másik világba nyerünk bepillantást. Egy vírus után az emberek igen nagy része bezártan él a saját testébe. Emiatt természetesen a kutatások olyan irányt vettek, amelyek az ő életük könnyebbé tételére irányulnak, illetve az újabb betegek megjelenését próbálják meg elkerülni.
Eléggé hidegrázós gondolat, hogy a saját testembe legyek rab. Természetesen ilyen emberek ma is élnek, és el nem tudom képzelni, hogyan élhetik ezt meg. Pláne, hogy a könyvben leírt lehetőségek ma még a kanyarban sincsenek, így nincs esélyük sem szrípiokban járni, sem integrátorok segítségével emberként nézelődni. Szörnyű belegondolni, hogy tudod mi történik a közeledben, de te nem tudsz reagálni rá...
Ebben a világban azonban ezen problémák egy részét áthidalták, még ha nem is mindig tökéletes a dolog. A betegek az Agorában beszélgethetnek, "találkozhatnak" egymással, és ha a fizikai viágba akarnak megjelenni, azt is megtehetik. Bár azért elég nagy árnak érzem hozzá azt, hogy különféle gépeket tegyenek az agyamba, de nyilván van az a pont, ahol ez már nem számít annak.
A hadenesek lassan egy szubkultúrát alkotnak, és a támogatásaik elvétele sokukat érzékenyen érint. Azt hiszem mindig is komoly nehézséget fog jelenteni az anyagi oldala a szociális hálózatoknak. Mert alapvetően mindenki úgy érzi, hogy a gyengébbeket, betegeket támogatni kell, az a helyes. De néha van az a pillanat, és pont amikor a sok kedvezményt, és kiváltságot már a hétköznapi/egészséges emberek nem kitörő örömmel fogadják, hanem némileg ellenségesen. Nem tudom, valaha lesz-e megoldás erre az ellentétre, a könyv sem ad erre igazi feloldást, pedig kíváncsi lettem volna, az író mit tudna elképzelni.
A nyomozás szál elég hamar megadja nekünk a főellenséget, a nagyobb részét az teszi ki, ahogyan megpróbálják őt lépre csalni, na meg a nyomok alapján előkeríteni a bombabiztos bizonyítékokat. Mi meg közben szurkolhatunk, hogy nehogy elhalálozzanak a nyomozók, illetve ne semmisüljön meg minden nyom, ha lehet. Számomra kifejezetten élvezetes volt, és az sem zavart, hogy jó pár technikai és tudományos leírást kapunk. Szerintem minden elég jól le van írva, úgyhogy laikusként sem kell aggódni, hogy elveszünk a részletek között. Mondjuk mivel nem informatikus vagyok, azt így nem tudom megállapítani, hogy mennyire lehetne lehetséges a leírtak megvalósítása, de engem meggyőzött arról, hogy ezek úgy működnek, ahogy, és ez számít.
A szereplők közül nekem Chris és Tony volt a legkedvesebb. Azt sajnáltam, hogy a többi alakra akkora hangsúly és idő nem jutott, pedig a lakótársak, és Chris szülei is felkeltették a kíváncsiságomat, bár az apukájában ebben a pár oldalban is pozitívan csalódtam, ami nagy szó. Remélem, hogy lesz folytatás, és így a többieket is megismerhetem, mert úgy érzem, hogy mögöttük is van mesélnivaló.
Chris és Vann kapcsolata érdekes, én szerettem a köztük zajló csipkelődő hangvételű párbeszédeket, néha csak ezek oldották a feszültséget. Bár főhősünknek amúgyis egy nagyon szimpatikus, kissé fanyar humora van, úgyhogy nem is csoda, hogy hamar a szívembe zártam.
Néha kissé kapkodtam a fejem, hogy bírjam követni a történéseket, vagy az éppen behozott új technikai csodát, de egyben el is varázsolt, úgyhogy nem lehet egy panaszszavam sem.
Azt hiszem, bátran ajánlhatom mindenkinek, aki egy kikapcsolódásra remek könyvet keres magának, némi izgalommal megfűszerezve.
A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.
"Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem
fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az
elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki
mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé
hasznavehetetlen.
Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a
londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába.
Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen
egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb
legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába,
Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is
tűnik egyszerű halandónak,
inkább egy angyalra hasonlít.
Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra
pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már
nekiajándékozott, azt el is veheti tőle."
Ez a nyár sok olyan könyvet adott a kezembe, amire már rég óta vágytam. A legtöbb tetszett. Na ez a kivétel eddig.
Mia 16 éves, idegesítő, hisztis, a határozottságát én nem láttam, de lehet hogy szemüveget kellett volna cserélnem olvasás közben. A fülszövegtől leginkább a sikítófrász kerülget. Könyörgöm, egy egyedülálló anyáról beszélünk ember. Mutass már nekem egyet, aki ilyen helyzetben milliókat keres...
Na jó, kezdjük az elejéről. Mia választás előtt áll. Vagy a balett, ami az álma gyerekkora óta, vagy valami kézzelfogható munka, amitől már most rosszul van. Maga az ötlet oké, hogy emlékeztessük az olvasót, az álmainkért bizony küzdeni kell. De a megvalósítása nem sikerült túl jól. Számomra a lány nem volt más, csak egy önző, hisztis gyerek, aki úgy érzi mindenki ellene van, senki nem érti meg, és tönkre akarják tenni az életét. Az anyja messze nem tökéletes, ellenben a barátnőjének a családja...ahol minden szép és tökéletes, és hát a szerelme is ugye a család tagja. Jaj anyám.
Amikor épp nem a kiscsajt akartam elásni a kertben, hogy elmélkedjen talán az élet értelmén, akkor egész jól szórakoztam. De mivel mindent Mia szemén keresztül látunk, elmondhatom, hogy nem sok ilyen helyzet volt.
Nina, a legjobb barátnő. Tökéletes alak, tökéletes család, tökéletes jegyek. Jeej. Aztán persze minden megváltozik. Viszont a nagy tökéletesség, illetve a nagy szerelem közben se sokat tudtam meg róla. Azt leszámítva, hogy gyerekkoruk óta össze vannak nőve. De hogy neki mik az álmai? Vágyai?
Patrick. A titkos szerelem. Tökéletes, mert abból a családból más nem is lehetne, katona. Elvileg húgaként tekint a főhősnőnkre, de elég egyszer megpillantania őt tánc közben, hogy rájöjjön, Mia bizony már kész nő, és ő igazából szerelmes belé.
A gonosz nagymama, aki meg van pakolva pénzzel, viszont ennek megkéri az árát.
A könyvben a nyűglődésen, titkolózáson, szeret-nem szereten kívül nem nagyon történik más. Pedig több mindent is kilehetett volna hozni belőle. De ha nem, hát nem. Az biztos, hogy nem az év olvasmánya számomra.
De azt be kell látnom, hogy a borító, az gyönyörű.
Kiadó: Libri
Oldalak száma: 464