5/5
"Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania.
Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket. A gyógyíthatatlan betegség több millió amerikait fertőzött meg: az életben maradottak elméje ugyan ép maradt, de elveszítették az uralmat önnön testük felett, így az agyukba ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.
Az új törvény nemcsak a lakosság jelentős részét háborítja fel, hanem számos nagyvállalat érdekeit is sérti. A hadenes közösség tiltakozásként tüntetéseket és sztrájkot szervez, mások azonban akár ölni is képesek…"
Én eleve Scalzi rajongó vagyok, ugyanis a Vének háborúja le vett anno a lábamról. Úgyhogy elég nagy elvárásaim voltak a történettel szemben még úgyis, hogy az olvasás közben nem hasonlítgattam össze a műveket. De elégedetten tettem le a könyvet, mert ez is éppolyan mélyen magába szippantott, mint eddig bármelyik világa.
Most egy pillanatra sem hagyjuk el a Földet, mégis egy másik világba nyerünk bepillantást. Egy vírus után az emberek igen nagy része bezártan él a saját testébe. Emiatt természetesen a kutatások olyan irányt vettek, amelyek az ő életük könnyebbé tételére irányulnak, illetve az újabb betegek megjelenését próbálják meg elkerülni.
Eléggé hidegrázós gondolat, hogy a saját testembe legyek rab. Természetesen ilyen emberek ma is élnek, és el nem tudom képzelni, hogyan élhetik ezt meg. Pláne, hogy a könyvben leírt lehetőségek ma még a kanyarban sincsenek, így nincs esélyük sem szrípiokban járni, sem integrátorok segítségével emberként nézelődni. Szörnyű belegondolni, hogy tudod mi történik a közeledben, de te nem tudsz reagálni rá...
Ebben a világban azonban ezen problémák egy részét áthidalták, még ha nem is mindig tökéletes a dolog. A betegek az Agorában beszélgethetnek, "találkozhatnak" egymással, és ha a fizikai viágba akarnak megjelenni, azt is megtehetik. Bár azért elég nagy árnak érzem hozzá azt, hogy különféle gépeket tegyenek az agyamba, de nyilván van az a pont, ahol ez már nem számít annak.
A hadenesek lassan egy szubkultúrát alkotnak, és a támogatásaik elvétele sokukat érzékenyen érint. Azt hiszem mindig is komoly nehézséget fog jelenteni az anyagi oldala a szociális hálózatoknak. Mert alapvetően mindenki úgy érzi, hogy a gyengébbeket, betegeket támogatni kell, az a helyes. De néha van az a pillanat, és pont amikor a sok kedvezményt, és kiváltságot már a hétköznapi/egészséges emberek nem kitörő örömmel fogadják, hanem némileg ellenségesen. Nem tudom, valaha lesz-e megoldás erre az ellentétre, a könyv sem ad erre igazi feloldást, pedig kíváncsi lettem volna, az író mit tudna elképzelni.
A nyomozás szál elég hamar megadja nekünk a főellenséget, a nagyobb részét az teszi ki, ahogyan megpróbálják őt lépre csalni, na meg a nyomok alapján előkeríteni a bombabiztos bizonyítékokat. Mi meg közben szurkolhatunk, hogy nehogy elhalálozzanak a nyomozók, illetve ne semmisüljön meg minden nyom, ha lehet. Számomra kifejezetten élvezetes volt, és az sem zavart, hogy jó pár technikai és tudományos leírást kapunk. Szerintem minden elég jól le van írva, úgyhogy laikusként sem kell aggódni, hogy elveszünk a részletek között. Mondjuk mivel nem informatikus vagyok, azt így nem tudom megállapítani, hogy mennyire lehetne lehetséges a leírtak megvalósítása, de engem meggyőzött arról, hogy ezek úgy működnek, ahogy, és ez számít.
A szereplők közül nekem Chris és Tony volt a legkedvesebb. Azt sajnáltam, hogy a többi alakra akkora hangsúly és idő nem jutott, pedig a lakótársak, és Chris szülei is felkeltették a kíváncsiságomat, bár az apukájában ebben a pár oldalban is pozitívan csalódtam, ami nagy szó. Remélem, hogy lesz folytatás, és így a többieket is megismerhetem, mert úgy érzem, hogy mögöttük is van mesélnivaló.
Chris és Vann kapcsolata érdekes, én szerettem a köztük zajló csipkelődő hangvételű párbeszédeket, néha csak ezek oldották a feszültséget. Bár főhősünknek amúgyis egy nagyon szimpatikus, kissé fanyar humora van, úgyhogy nem is csoda, hogy hamar a szívembe zártam.
Néha kissé kapkodtam a fejem, hogy bírjam követni a történéseket, vagy az éppen behozott új technikai csodát, de egyben el is varázsolt, úgyhogy nem lehet egy panaszszavam sem.
Azt hiszem, bátran ajánlhatom mindenkinek, aki egy kikapcsolódásra remek könyvet keres magának, némi izgalommal megfűszerezve.
A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése