Szabadon, mint a madarak

William Wharton: Madárka
4,5/5

Ezt a könyvet egy hete kaptam kölcsön egy ismerősömtől, de csak most volt időm belekezdeni. Pontosabban tegnap, miután végre sikerült haza keverednem az egyetemi városból.

A könyv nem teketóriázik, rögvest belecsöppenünk egy elmegyógyintézetbe, ahol is Al (Alfonso) megpróbálja barátját Madárkát visszahozni a saját kis világából a valóságba. Az egyetlen, amit tenni tud, hogy felidézi a gyermekkori kalandjaikat. Így kezdődik meg az utazásunk a múltba, a gyermekkorba, amely szépen halad a jelen felé.
Kezdetben csak Al érzéseit ismerjük, az ő történeteit halljuk, az ő szemén látjuk a barátja viselkedését is. Aztán egyszer csak megjelenik Madárka is a képben. Még ha nem is reagál a történetekre, attól még hallja őket. És emlékezik. Az ő emlékei azonban főleg a repülés, és a madarak felé irányulnak. Elsődleges helyet ők foglaltak el az életében.

Nagyon tetszett, hogy nem egyszerre lett ránk zúdítva minden információ a két férfiról, hanem ezeken a történeteken keresztül jutottunk el hozzájuk. Akár a hagyma héjai, úgy hántotta le minden egyes történet az újabb réteget a személyiségükről. Megismertük a tetteik mozgató rugóit, melyek gyakran még a másik előtt is ismeretlenek voltak.
A saját módjukon próbálják megtalálni a helyüket, azt hogy hova is tartoznak, kik is ők valójában. Ezek a kérdések nem egyszerűen megválaszolható dolgok, és mindannyiunknak ismerősek, hiszen mindenkiben felmerülnek. Ki így, ki úgy, de válaszokat keres rájuk.
Madárka a repülésben és a kanárikban, Al a sportban.

Voltak történetek melyeken nevettem, másokon elgondolkoztam. Volt amitől viszolyogtam egy kicsit...azért a sintérkedés kicsit sok volt nekem...

Ahogy egyre idősebbek lesznek, úgy távolodnak el egymástól. S nem csak a különböző érdeklődés miatt. A saját világukba merülnek. Egyikük a katonaság, a harc felé kacsintgat, míg a másik lassan az álomvilágába süllyed...

Érdekes volt látni, hogy bár ennyire különböztek, mégis...volt bennük valami közös. Ami összetartotta őket, ami miatt Al fogta magát, és nap mint nap mesélt. Részben Madárka miatt. Részben pedig saját maga miatt is.
Ki az, aki igazán eldönthetné, hogy mi az őröltség? Végülis, mindannyian a saját általunk alkotott világban élünk, maximum jobban elfogadott ez a világ, mint a másé.

Ami igazán tetszett még az, hogy a történet olvasása közben rengeteg információt kaptam a repülésről, a madarakról. És igazán észre sem vettem. Annyira természetesnek, odaillőnek tűnt.
Ami a fél pont levonását illeti...nos az azért van, mert néhol soknak éreztem az álom "jeleneteket". Ez a fajta rajongás távol áll a jellememtől, ezért idegenül is hatott nekem, kicsit eltávolított a történettől. Ettől függetlenül  tetszett.

Kicsit szomorkás, a hangulata, de én kifejezetten szeretem az ilyet. Olyan, mint azok a cukorkák, melyek külső része savanyú cukorporral van beszórva, mely a nyelveden olvad el, ám alatta ott az édes, kemény cukor. Ez is ilyen. Csak idő kell, hogy az ember eljusson a belsejéig.

Kiadó: Cartaphilus
Oldalak száma: 382

Beszéljünk róla

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
5/5

A könyv egy édesanya - Eva - szemszögéből mesél el egy történetet. Egy történetet a családjáról, de legfőbb képpen Kevinről...és a vele kapcsolatos kételyeiről, érzelmeiről.
A múltat és jelent egyaránt bemutatja, méghozzá levelek formájában. Eva ugyanis a férjének címzett levelekben írja le mi történt vele aznap, majd kanyarodik vissza a múltba. Egészen a kezdetektől, azaz a gyerekvállalás tervezgetésétől kísérhetjük végig a család életét.
Hogy mitől lesz ez olyan érdekes?

A könyv sok olyan kérdést, kétséget feszeget, melyek ma is megfordulnak az emberek fejében, ám ahogyan a könyvbeli emberek, úgy mi is igyekszünk megnyugtatni, sőt nem egyszer áltatni magunkat. Pedig igenis kell ezekkel a kérdésekkel, kételyekkel foglalkozni. Több témakör merül fel, több réteget érintve, mindenki megfogja találni azt a kérdést, ami már benne is felmerült talán. Én személy szerint többel is összefutottam. Illetve már maga a témaválasztás is elgondolkodtató. Hiszen az évek alatt jó párszor találkoztunk mi is olyan hírekkel a tévében, amelyek középiskolákban, egyetemek kitört lövöldözésekről szóltak. Kit ne érdekelne, vajon miért fog a kezébe fegyvert egy gyerek, vagy egy fiatal és fordítja azt tanárai és diáktársai ellen. Leggyakrabban arra gondolunk, biztosan a családi háttere nem volt a megfelelő, és ki volt közösítve...de mi van akkor, ha ez nem ennyire egyszerű?

Üdítő ilyen őszinte formában olvasni ezeket a gondolatokat. Nem lábujjhegyen közelítve, hanem teljes valójában feltárva. Már ezzel megteremt egy olyan hangulatot, mely az olvasót magával ragadja.
Akárcsak az édesanya, mi is megpróbálunk a történteknek valami értelmet keresni, megérteni, miért történt az, ami. Hogy ez végül kinek mennyire fog sikerülni, az személy függő. Ahogy haladunk előre, úgy elevenednek meg szemünk előtt a képek, amelyeket az elbeszélő elénk fest. Roppant hatásos, már-már én izzadtam Kevin nevelése közben, és az enyém volt az elkeseredés is, ha a falaiba futott a szülő.
Hihetően megalkotott szereplők vannak a könyvben, Eva, Franklin, Celia...akár a szomszédaink is lehetnek, akik nem tökéletesek, hiszen megvannak a maguk kis hibái. Mindenki megtalálja azt, aki kicsit szimpatikusabb lesz, mint a többiek.
Kevin pedig...ő a hatalmas kérdőjel, melyet a saját fantáziánkkal karöltve próbál a történet kitölteni.

A befejezésen kicsit meglepődtem, de határozottan tetszett, hogy ilyen végkicsengése lett.

Összességében ez egy olyan könyv, amely cseppet sem egyszerű témát boncolgat, és olyan kérdéseket vethet fel, ami még napokig megmarad az olvasóban, miközben megpróbálja saját maga megválaszolni azokat. Felkavaró néhány rész, de végig magával ragad, nem hagyja lankadni az érdeklődést. Csak ajánlani tudom, érdemes elolvasni.

A könyvet köszönet illeti a Gabo Kiadót.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 440

Bátornak lenni néha nehezebb, mint gondolnád

Niccoló Ammaniti: Én nem félek
5/5

A könyv első olvasatra nagy kedvenc lett. A történet az első mondatoktól kezdve magával ragadott, és nem engedett el az utolsó mondatvégi pontig.
Rengeteg kérdést vetett fel bennem, és egy nagy adag bizony megválaszolatlanul maradt, ezekre ugyanis az olvasónak magának kell megkeresnie a választ. És ez jó. Nem szeretem, ha a számba rágják, mit is kell gondolnom az adott témáról. Itt aztán volt mind gondolkodnom.

Egy forró, nyári napon vagyunk, valahol Olaszországban, egy falucskában, ahol mindenki ismer mindenkit. A gyerekek épp versenyeznek egymással, miközben a felnőttek a házakban próbálják valahogy elviselni az időjárást.
A verseny vesztese, Michele, a büntetését végzi, amikor egy talált kis faház korhadt tetőgerendáin csúszik-mászik. Már-már baj nélkül sikerül teljesítenie a feladatát, amikor egy rossz mozdulat miatt megcsúszik és lezuhan. Nem esik komolyabb baja, ám egy olyan felfedezést tesz, ami megváltoztatja az ő és az egész falú életét...

Az író nagyon hitelesen mutatja be az emberi tulajdonságok teljes tárházát. A kapzsiságtól kezdve a szereteten át a gyermeki gonoszságig,kegyetlenségig. Egy kis falu, ahol az emberek megélhetése nem egyszerű, és természetes, hogy vágynak a jobbra, többre. A kérdés az, ezért meddig képesek elmenni? Mit hajlandó feláldozni valaki azért, hogy jobb életet biztosítson magának, a családjának? Miközben ezek a kérdések mocorognak a fejünkben, végig követhetjük Michele tipródását is, a családhoz való hűség, és az őszinte segíteni akarás között. Olyan terhet cipel ő, mely egy felnőttet is komoly próba elé állítana. Mert mi is az igazi bátorság? Pláne, ha ez ember még gyerek? És kik az igai szörnyek? Azok, melyek a fantázia által megteremtve éldegélnek az ágyad alatt? Vagy talán azok a felnőttek, akikről eddig azt hitted, hogy ismered őket.

Hihetetlenül jól megalkotott szereplők és helyzetek haladnak el a szemeink előtt, miközben egyre hevesebben verő szívvel várjuk a végső megoldást. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak a felnőttekre van kihegyezve a történet, sőt, sokkal inkább a gyerekekre, főleg Michele-re. Nagyon pontos, ahogyan leírja a kegyetlenkedést, ahogy egymással bánnak, csak mert esetleg unatkoznak, vagy mert kell egy valaki, akit kipécézhetnek maguknak, ez esetben természetesen az egy szem lányt. Persze megfogalmazódik bennünk is a kérdés, miért van még velük, ha mindig őt bántják? Egyszerű. Ki mással lenne? Ha nincs más lehetőséged, akkor bizony fogakat összeszorítva teszel meg mindent, csak hogy elfogadjanak...vajon nem ezt tesszük mi is, csak épp már felnőttként?

Kérdések, és válaszok, gomolygó, alaktalan gondolatok. Amik kicsit a helyükre kerülnek a történet végére, ám én még napokig a bűvkörében éltem.
Csak ajánlani tudom. Több rétegű történet, felnőttnek, és fiatalabbaknak egyaránt élvezhető. (Mondjuk kicsiknek azért nem ezt olvasnám fel esti mesének.)

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 260

Elmered-e mondani...

Kathryn Stockett: A segítség
5/5

A mostanában olvasott könyvek közül ez volt a kedvencem. Nem végig vidám, és igen elgondolkoztató, mégis...van benne valami, ami nagyon megfogott. Talán hogy kihallatszik belőle a remény, a vágy arra, hogy jobb legyen az élet. Mindenkinek.

Az írónő nem a legegyszerűbb témát választotta. A faji megkülönböztetés ma is komoly probléma a világon, maximum a célkeresztbe kerülők változtak. Ha változtak.
A történet a '60-as években játszódik Jackson-ban, ami főleg fehérek által lakott terület, és ahol még igen komolyan veszik a különbségeket ember és ember között.
Ebben a városkában van születőben egy könyv, mely talán változtat a dolgokon, talán nem, de mindenféleképpen veszélyes. Mind az írójára, mind a benne felszólalókra. Ugyanis a "fekete cselédek" mesélik el őszintén mindennapjaikat az őket foglalkoztatóknál. Vannak vicces, szeretetteljes történetek, szomorúak, vagy épp elkeserítőek.
Mindezek mellett még a főbb szereplők jelenét is figyelemmel kísérhetjük. És szép lassan rájövünk, mindenkinek meg van a maga keresztje.

Érdekes volt olyan ilyen szemszögből nézni a világot, amibe nagyon sokan beleszületünk, és alapvetőnek tartjuk. Miközben mások csupáncsak a peremre szorulva léteznek.
Alapvetően nem kenyerem a mások háta mögött áskálódás, így hát rögvest megtaláltam a legunszimpatikusabb szereplőt magamnak, akit teljes szívemből utálhattam. Mást csak sajnáltam, hogy félelem miatt, vagy mert valamit remélt, nem állt ki a másikért.
Nyilván nem volt könnyű abban az időszakban egy ilyen dolgot felvállalni, hiszen mint láthattuk, már csak a gyanú is elég volt, hogy retorziókat vonjon maga után, és ki szeret egyedül, magányosan élni? Senki.
Szeretném azt hinni, hogy szükség esetén én is képes lettem volna erre...de ki tudja? Én nem.

Azért maradt némi kíváncsiság bennem, hogy vajon kivel, mi történt azután, de talán jobb is, hogy a képzeletünkre van bízva. (Mindenesetre egy folytatásnak nem tudnék ellenállni. :D).

Ami kicsit zavaró lehet, az a beszédstílus, amiben némelyik szereplő megszólal, de hamar belerázódik az olvasó, nekem csupán néhány oldal kellett hozzá. A hangulatkeltéshez szerintem tökéletesen illet.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 590

Úr dolga, ördög dolga

John Irving: Árvák hercege
5/5

Ez egyike azoknak a könyveknek, amik sok-sok napon keresztül foglalkoztattak, és minden szereplőjét megszerettem, még ha néhány döntésével nem is értettem egyet. Szerettem ezt a világot.
Maine államban, pontosabban St. Cloud's-ban egy igen eldugott helyen van egy árvaház. Itt dolgozik Dr. Wibur Larch, Edina és Angela nővér, akik igyekszenek jobbá tenni az életett a gyerekeknek, akikről édesanyjuk lemondott. Nevet adnak nekik, otthont, miközben keresik a megfelelő szülőket. És bár a doktor lelkiismeretesen végzi az úr dolgát (gyermek világra születését segíti), nem tud nemet mondani azoknak a nőknek sem, akik az ördög dolgával (abortusz) keresik fel.
Ebben a környezetben növekedik Homer Wells, akit több sikertelen örökbefogadás után az otthon "gyermekévé" fogadják, és a doktor akár a saját fiát neveli, tanítja.
Ahogy végig követjük Homer felnőtté válását, kapcsolatának alakulását a doktorral és a többiekkel...elgondolkodtató. Ahogy küzd azért, hogy lehessen választása, hogy kitudja mutatni a szeretetét. Minden ember ezt szeretné, ám az árváknak tényleg kevesebb erre a lehetősége, mint egy normális embernek.
Tengernéző almáskertbe kerülése után Cuncy és Wally és még rengeteg ember segít neki egy idegen világ megismerésében, és eközben megismeri a szerelmet is. Természetesen bonyodalom nem maradhat el, hiszen egy szerelmi háromszögnek nem lehet egyszerűen véget vetni. És bár minden tiszteletem Homeré, én nem hiszem hogy képes lettem volna várni, remélni, alkalmazkodni.

Ez a könyv nagyon sokrétegű, és nem egy olyan kérdést felvet, amire még ma is igen ellentétes válaszokat kapunk, és amik még ma is igen érzékeny területei a társadalomnak. Mindezek mellett végig követhetjük egy zárt kis világ küzdelmét a fennmaradásért, az emberi kapcsolatok bonyolultságát. Itt minden döntésnek meg van a maga következménye, és sorsok, melyeket nem lehet elkerülni. És talán nem is érdemes.

Kiadó: Magyar Könyvklubb, Cartaphilus
Oldalak száma: 630, 572 (kiadástól függ)

Nyomozás

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
4,5/5

A történet szerint Oscar 9 éves, amikor 2001. szept. 11-én eltűnt az édesapja. És miközben megpróbál megküzdeni azzal az űrrel amit maga után hagyott, egy nyomozásba fog. Ugyanis édesapja holmijai között talál egy kulcsot és egy szót: Black. Míg a kulcshoz tartozó zárat keresi rengeteg idegen emberrel találkozik, és rengeteg emberi történettel. Miközben újabb és újabb kérdések vetődnek fel benne is.
Különösen megfogott, hogy a történet két szálon, két idősíkban fut egyszerre. Ez az elején kicsit zavaró, de hamar belejövünk, és lassan kibontakozik a család múltja, illetve jövője kéz a kézben.
Nem egy vidám könyv, ahogy a benne lerajzolt sorsok sem túl vidámak. Ahogy együtt bolyongunk a fiúval nem egyszer érezhetjük úgy, hogy néha csak egy-egy szó kellett volna ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak. Néha kilátástalan, máskor reménykedő. Akárcsak a valós élet. Volt, ahol nem tudtam a saját összekuszált érzéseimet sem megfejteni, máshol csak azt szerettem volna mantraként mormolni hogy: sajnálom.
Nem csak a 9 éves néha kegyetlenül őszinte érzékelése az, ami megragad minket.
Érdekes, hogy milyen közel vannak egymáshoz az emberek, még sem látják meg a lényeget, a másikat. És hiába beszélsz rém hangosan, lehet hogy senki sem hall meg. De lehet hogy igen.

Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Oldalak száma: 386

Egy apa és egy gyermek

Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál
4,5/5
Ki ne emlékezne arra gyermekkorából, hogy mennyire várta haza a szüleit, és hogy néha csak azért csinált meg dolgokat, hogy lássa, büszkék rá, illetve kivívja a szeretetüket. Ez természetes dolog. Az már kevésbé, hogy a gyermek az egyik szülőjétől sosem kapja meg ezeket a dolgokat, tehet bármit.
A könyv fájdalmasan őszintén írja le a kisfiú igyekvését, hogy apjához közel kerüljön, figyelmét legalább kicsit magára irányítsa. Sikertelenül. ahogy azt egy általa elkezdett kísérlet is igen jól érzékelteti. A sötét hangvételt nem csak ezek a kilátástalan próbálkozások teremtik meg, hanem a kezdetben finom érzékeltetése annak, hogy valami komoly probléma húzódik meg a családban. És akárhogy nézem a probléma gyökere mindig az apa. Az idegileg törékeny anya, aki próbálja ugyan helyettesíteni az apai szeretet, de nem tudja lassan, de feladja a harcot. És egy saját, belső és biztonságos világba húzódik. A bátyja pedig hamar elhagyja a családi fészket, így Augusten lassan egyedül marad az apjával szemben.
Természetesen találunk utalást az apa gyerekkorára, hogy valószínűleg nem véletlenül lett olyan ember, amilyen. De ezzel sem sikerült közelebb hozni a személyét, túl sok olyan dolgot "élhettem" át a könyvben, ami nem hagyta a sajnálatot előbújni. Nem tudtam olyan embert sajnálni, aki gyerekes és egyben félelmetes játékokkal ijesztgeti a fiát, megerőszakolja a feleségét, öldösi a család állatait, és képes lenne a saját fiát is megölni.
A könyv magába szippantja az embert, a félelem, lemondás, düh, rettegés kikúszik a lapok közül, hogy minket is körbefonjon és berántson egy olyan világba, amit még rémálmunkban sem szeretnénk látni, nem hogy benne élni. Nagyon erős érzelmeket tud generálni, az embertől függő, hogy mi fog dominálni. Bennem a harag, sőt néha a gyűlölet váltakozott a félelemmel. Mindezeket erősítik azok a jelenetek, amik éles ellentétben állnak azzal a világgal, amit Augusten ismer. Ezek sajnálatot, szánalmat keltenek. És az elhatározást, hogy ha majd nekem lesznek gyerekeim, családom, ilyet ne tapasztaljanak meg. Tudják, milyen érzés, amikor az apjuk is büszke rájuk, ne csak a filmekből, könyvekből.
Ez a könyv senkit nem fog közönyben hagyni. Vagy szeretni fogod, épp azért, amit olvastál benne, vagy eldöntöd hogy soha többet nem nézel rá, mert túl erős és sötétek a benne található érzelmek. Én nem bánom, hogy elolvastam.

Kiadó: Kelly Kiadó
Oldalak száma: 224

Egy szebb holnapért

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
5/5

Többször összefutottam már vele az elmúlt pár hónapban, ismerőseim olvasták, szobatársam filmen nézte, megtaláltam anya polcán...így hát most a szünetben úgy döntöttem elolvasom.
A történet egy elmegyógyintézet zárt világában játszódik. Megismerjük az ápolók és a betegek életét, méghozzá egy beteg szemszögéből/elmeséléséből.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok leírt dolog tényleg megtörtént régen, hiszen az emberek része mindig is hajlott és hajlik arra, hogy hatalmat építsen ki, ha egy ilyen világban, akkor ilyen világban.
Beléptem minden nap ebbe a fehér köpenyesek által uralt világba, ahol az "új" beteg hozta friss erővel próbáltak visszatalálni az emberi értékekhez, jogokhoz az ápoltak. Velük örültem minden apró kis győzelem felett, és velük aggódtam a megtorlástól.
A regény olyan dolgokat boncolgat, amik soha nem lesznek elévültek, hiszen mi sem tudunk kibújni a bőrünkből. Mindig lesz olyan, aki elnyomja, megfélemlíti a másikat. És mindig lesznek olyanok, akiket a saját "érdekükben" akarnak majd megváltoztatni. És remélhetőleg mindig lesznek olyan emberek, akik fellázadnak az értelmetlen és embertelen körülmények, szabályok ellen. A történet sodrása mindenkit magával ragad, s bár vannak dolgok amiket csak sejtet, esetleg jelképekkel takarva egy-egy rémálomba ágyazva mutat meg az olvasónak, ezek sem törik meg a bűvös hatást, sőt kifejezetten erősítik az élményt. A lassú folyamat, ahogyan kezdenek magukra találni az emberek természetesen nem fájdalom mentes, és jó néhány felesleges halál kíséri. Felesleges, mert jó esetben a helyzetnek sem kellett volna idáig elfajulni, és lám mégis.
A végső befejezés engem kicsit a régi görög művekre, színdarabokra emlékeztetett, ahol a főhős az általa képviselt értékekért az életét adta ezzel mintegy katarzist keltve a nézőben. S akárcsak ott a színházi nézőtéren az emberek, valamilyen szinten én is megkönnyebbültem. Nem azért, mert ezt a befejezést vártam (bár ki tudja), hanem mert tényleg, valahogy ez illet oda.
Ha valaki szereti az elgondolkodtató könyveket, annak csak ajánlani tudom. Mert ez a könyv nem csak elvisz egy másik világba, de még utána is ott mocorog az ember fejében, és foglalkoztatja. Csak hálás lehetek, azért, hogy addig jött velem szemben, míg el nem olvastam. Kár lett volna elszalasztanunk egymást.

Kiadó:Európa Kiadó, később Árkádia Kiadó
Oldalak száma:298, 338, 374 (kiadástól függ)

Semmi sem az, aminek látszik

Joanne Harris: Kékszeműfiú
5/5
Az írónőtől már több könyvet is olvastam, amik kifejezetten tetszettek, és láttam, hogy sok ismerősöm nagy lelkesedéssel várja ennek a megjelenését.
Vastag könyv, szóval kicsit nehézkes vele utazni, de mindent csak akarni kell :).
Kezdetben nem sikerült elkapni a regény lüktetését, nem szívott magába a történet, bár ebbe az is közrejátszott, hogy egyszerre pár oldalnál többet nem tudtam olvasni, a tanulás miatt.
Aztán időm is több lett, és a történet ízére is ráéreztem. A főhős egy weboldalon, saját bloggjában közöl történeteket. Kezdetben azt gondoljuk, hogy ezek csak kitalációk, aztán pedig azt, hogy a valóságot tükrözik. Elfogott az undor néhány dologtól, hogy aztán helyet adjon a szánalomnak és sajnálatnak ahogy a múltat mutatja be, és sok minden megvilágosodik. Egy egész kisvárost összekötő háló hihetetlen szálait fejti fel nekünk az írónő.Megismerhetjük az anyát, a három testvért, Emily-t és a többieket. Szép, érthető nyelvezet, amit kifejezetten különlegessé tesz, hogy szineztézia különböző formáit érzékelteti.
Az utolsó 100 oldalt teljes elképedéssel olvastam. Már kialakítottam egy képet, hogy is fog ez befejeződni, illetve ki kicsoda, és akkor egyszer csak jön egy csavar, és kiderül senki sem az, akinek én gondoltam. Aminek hatására újabb verziót készítettem el a befejezésre...amit megint csak lerombolt az írónő. Így végül csak hagytam, hogy sodorjanak az események...
A kettősség utána is nyomott hagyott bennem. Mi volt az igazság, és mi a kitaláció? Mikor mosódnak el a határok, hogy aztán már mi magunk se tudjuk, hol is éljük a saját életünket. Ez tényleg egy hátránya az internetnek, segíti elmosni ezt a vékony hártyát.
Elgondolkodtató. Nem hiszem, hogy bárkit is hidegen hagyna. Vagy undorít, vagy szánalmat kelt, de lehet, hogy elejétől a végéig imádni fogod. És, hogy hogyan ér véget a történet? Az már rajtad múlik.
Annyit még hozzátennék, hogy ha valami vidámabb könyvet szeretnél olvasni, akkor ne ezzel a könyvével kezd. Vannak vidámabb, de ugyanúgy jó, elgondolkodtató könyvei. De egyszer mindenféleképpen megéri elolvasni.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 600

Egy lány története

Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva: SZASZ  Ewing-kór a young korban
5/5
Mit tennél, ha mindennapi életedet egyszercsak egy villámcsapásszerű hír felborítaná? Hogy tudnád elviselni a tudatot, hogy a gyermeked egy rosszindulatú betegségben szenved?

Sok olyan könyvet olvasok, amik nem túl vidámak, és valóságalapjuk van, naplók, önéletrajzok...De ezek közül ez volt talán az egyik legmegrázóbb, amit olvashattam. Adott egy nagyon tehetséges, életvidám 16 éves lány. Egy szerető család. És egyszer csak a szörnyű hír. Ewing-sarcoma. Ez a betegség az egyik legrosszindulatúbb rákbetegségek egyike, mely a csontokat támadja meg és főleg gyermekeknél jelentkezik. Nehezíti az is az időbeli felismerését hogy ebben a korban akár attól is fájhat a csontja a gyereknek, hogy hirtelen növésnek indul. Ki gondolna másra?
Szasz, amikor megtudja betegségét blogolni kezd, hogy hasonlóan járt társakra találjon, támaszt leljen. Rendszeresen jelentkezik, és elmondja a vele történteket. A könyv édesanyja szemszögéből íródott, de sokszor idéz a blogból. Végig követhetjük a lány megpróbáltatásait a kemoval, a reménykedést, majd az összeomlást is.
Nekifogtam az olvasásnak, de mire eljutottam a végéig...nos maradjunk annyiban, hogy egyhuzamban 4 oldalnál többet nem tudtam olvasni. Kisebb megszakításokkal ugyan, de eljutottam a végére is, és bárhogy is reménykedtem, nem változott meg. Én nem ismertem személyesen a lányt, és eddig nem is hallottam róla. Mégis megsirattam. Hogy pontosan miért hullottak a könnyeim? Nem tudom. Talán azokért az álmokért, vágyakért, amik már sosem teljesedhetnek be. A reményért, ami mégiscsak cserbenhagyta őket. A fájdalmas küzdelemért, az élni akarásért, ami még sem volt elég. Egy életért, ami befejeződött, mielőtt egyáltalán igazán elkezdődhetett volna.
Az édesanya és még jó néhány ember létrehozott egy alapítványt, az ilyen betegségben szenvedő gyerekekért. Én ilyet nem tudok tenni. Csak egy valamit. Emlékezni. Emlékezni egy olyan lányra, akit személyesen sose ismerhetek meg.

Kiadó:Ad Librum
Oldalak száma: 288

Önmagadba zárva

 

Jean - Dominique Bauby : Szkafander és pillangó

4/5

43 évesen az ember még úgy érzi előtte az élet. Vannak céljai, vágyai, szeret és szeretik. Jean-Dominique újságíró egy francia lapnál, méghozzá az egyik leghíresebbnél. Van két gyermeke. Kell-e ennél több ahhoz, hogy az ember elégedett legyen?

Kell. Egészség. És erre főként utána jön rá, mikor egy agyvérzés következtében LIS, azaz Locked-in-syndroma (bezártság szindróma) nem lép fel nála. Nem bír mozogni, beszélni, a lélegzés is és a táplálkozás nehéz, komoly feladat. A kommunikáció egyetlen formája, hogy bal szemével pislog. Látogatói az abc betűit sorolják, ő pedig pislantásával megállítja őket valahol. Így jönnek létre a szavak és mondatok.

A könyv vékonysága ellenére is nagyon elgondolkodtató. Néhány hónapot felölelő napló ez, melyben a gondolatait, félelmeit, reményeit, az emberekkel való kapcsolatát olvashatjuk ennek az embernek. És mindazok ellenére amik történtek vele (nem részletezném, mert azzal pont a lényeget lőném le), mégis...nem adta fel a reményt. Hitte, hogy lehet jobb is, ha nem is egyik pillanatról a másikra. És nem vesztette el humorát sem.

Az ilyen könyvek azok, amiket olvasva reálisan tudjuk értékelni a saját életünket, problémáinkat. Félreértés ne essék, nem azért olvasok ilyen témában, hogy a kárörömömet kiélhessem. Nem. Túl érzékeny vagyok, hogy ilyet tegyek. Egy ilyen könyv inkább nekem is reményt ad, megmutatja mit kellene értéknek tartani, és hogyan is kellene élni. Addig amíg megtehetem. Mert soha, senki nem tudhatja, hogy a következő pillanatban mi fog történni vele. 

Te mit tennél, ha egyszer csak a börtönbe kerülnél, ahonnan nincs menekvés? És a börtön a saját tested lenne...? Nem kívánom senkinek, hogy ezt a valóságban is megtapasztalja. De csak egy percre álljon meg, és képzelje el. Aztán térjen vissza a mozgás adta szabadságba. Nézzen körbe. És éljen. Mert megteheti. Van, aki már nem.

Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalak száma: 136