Hajóbontók

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

5/5

"Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább. A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra."

Az Ad Astra ismét egy nyálcsorgatóan gyönyörűséges borítóval és egy ígéretes fülszövegű könyvvel lepte meg a közönséget, igaz ezúttal a fiatalabb korúak a célcsoport. Én persze kapva kaptam a lehetőségen, és végül születésnapomra megkaptam a könyvet. Élőben mégszebb :).

Egy nem túl távoli jövőben járunk, ahol a tengerszint megemelkedése jócskán átalakította az általunk ismert Földet. Ebben a világban a szegények egy része hajóbontásból él, vagyis a régi roncsokból szednek ki mindent, ami még újra felhasználható. A gyerekek is ezt teszik, és egy ilyen csapatnak a tagja Vézna, aki apró termete miatt viszonylag könnyen tud haladni az apróbb járatokban is.
Miután egy felfedezés majdnem az életébe kerül, de csodás módon túléli, és az idő miatt még pár nap szabadságuk is van, egy luxushajót fedeznek fel, amely léket kapott. Csakhogy nem minden utasa halt meg...

Nekem nagyon tetszett Vézna alakja, gondolkodásmódja. Az, ahogy mindent megpróbál megtenni azért, hogy mindenki túlélje ezt az újabb kalandot. S szembe mer szállni a számára legfélelmetesebb emberrel is, az apjával.
A másik nagyon kedvelt alakom Pima volt, az igazi vezér alkat, aki a csapat tagjaiért bármit megtenne. Gyakorlatias, mégis, helyén van a szíve.
És persze Nita, a gazdag lány, aki jó pár hazugság után jut el odáig, hogy elmondja az igazat, és ha lassan is, de levetkőzi a fenntartásait az alacsonyabb réteg embereivel szemben.
Richard Lopez, ő Vézna apja. Nyugodt szívvel utáltam. Egy apa ne viselkedjen így, még akkor sem, ha az élete nehéz, és elvesztette a feleségét. Mert még ott van egy gyermek, akinek szüksége lenne rá...

Maga a történet nagyon jól felépített, annak ellenére milyen kis rövidke. És meglepően komoly kérdéseket feszeget, annak ellenére hogy, young adult kategória. Egyrészt ott van a környezetszennyezés, a különböző rétegek közötti különbségek, a családon belüli erőszak...
És persze az is, hogy mennyire nehéz egy ilyen környezetben helyes döntést hozni.
Szóval a háttér rendben van, a cselekmény pedig pörgő, nem kell attól félnünk, hogy unatkozni fogunk közben. S habár egy pillanatra itt is felmerül a szerelem, sőt szerelmi háromszög lehetősége, alapvetően nem erre van kihegyezve a történet, ami igazán felüdülés manapság.

Kiadó: Ad Astra
Oldalak száma:  293

Egy másik múlt

Scott Westerfield: Leviatán

5/5

Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.
Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra.
Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől.
Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek.
Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

Újabb AdAstra könyv, ami magával ragadott, bár ezen lassan meg sem lepődöm. Szeretem a történelmi vonatkozású regényeket, és ha van benne elég valós adat, akkor egyáltalán nem szokott zavarni, ha némi változtatást eszközölnek rajta, sőt sokszor szórakoztató elgondolni egy-egy ilyen alternatív múlt lehetőségeit. Így voltam ezzel a Leviatán esetén is.

Az első, ami megfogott, az a hihetetlenül szép kivitelezés. Az első oldalakon lévő térképet perceken keresztül csak csodáltam, és a történet során felbukkanó rajzokat legalább úgy vártam, mint a cselekmény fordulatait, és egyikből sem volt hiány.
Maga a történet is megfogott. A biológus énem miatt én azt hiszem a darwinista országok lakója szeretnék lenni. O.o Még úgyis, hogy azért az agyam egyik hátsó zugában felsejlett a kérdés, mik vagyunk mi, istenek? De akkor is, elbűvölt a felvázolt lehetőségek tárháza. Mindezekhez jön az alapvetően érdekes két szál, mert mind Sándor, mind Deryn vonala egyaránt tetszett, és kíváncsi voltam, hogy fog majd összefonódni a sorsuk.
Nem tudnám megmondani, ki a kedvenc szereplőm, mindenkit kedveltem, bár Deryn húzása, ami miatt Sándor a fogjuk lett, annyira nem volt szimpatikus, miután az életét mentette meg, de végül ezen is túl tettem magam. :D.
Sándor elég komoly, de mindezek mellett is szimpatikus, és szerethető alak, akárcsak a kísérete. Azért amikor elképzeltem, hogy a gróf a lépegetővel indul megmenteni...:D

Szóval jó történet, amiben kellően megfelelő arányban keverednek a valós, és kitalált elemek, így cseppet sem esik ki az olvasó a történetből, szerethető szereplők, megfejtésre váró kérdések (mik vannak azokban a tojásokban??), és egy kellően kidolgozott háttér az, amit az olvasó kap. Csak ajánlani tudom, illetve ide a folytatásával!!

Kiadó: AdAstra
Oldalak száma: 540

Életet az életért

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

4,5/5

"Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse?
Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét?
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen.
A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra."

Az AdAstra az egyik olyan kiadó, akit igyekszem figyelemmel kísérni, mert az eddig megjelent (és általam már elolvasott) könyveik általában nagyon jók, és ők is nagyon kedvesek az olvasókkal, ami szerintem fontos.
A könyveik nálam a jó, és nagyon jó kategóriában szoktak lenni, ez a könyv valahol a kettő között van.
Az első, ami miatt fent akadt a szemem, és elöntött a jól ismert, nekem ez kell érzés, a borító volt, szegény barátnőm falát is telepostoltam, hogy lássa, miről áradoztam neki egy fél napja (itt jegyezném meg, hogy annak ellenére tetszik, hogy lány létemre is ki lehet üldözni a rózsaszín bármilyen színárnyalatával a világból :D). Utána rohantam a honlapra, megtudni, miről szól, bár szinte mindegy volt, ilyen borítóval nem hagytam volna ott akkor sem, ha az ezoterikus csillagállások rejtelmeibe vezet be. De szerencsémre, nagyon jó történetnek tűnt a leírás. Az utóbbi időszakban különösen vonzódom a disztópiás művekhez, és biológusi tanulmányaim miatt kifejezetten szeretem, ha ennek létrejövése miatt valamilyen vírus van, pláne ha annak jól kidolgozott a háttere. No, de lássuk, miből élünk.

Egy olyan, nem túl távoli jövőbe nyerünk bepillantást, ahol az általunk ismert világ szétesőben van, felütötte a fejét az AHS (anyai halálozási szindróma), ami már mindenkiben megtalálható, és akkor aktivizálódik, amikor egy nő terhes lesz, s ezáltal őt és jövendő gyermekét is halálra ítéli. A reménytelenség, a széthúzás természetesen felüti a fejét, s mi ebben a világban próbálunk jó pár fontos kérdésre választ találni Jessivel egyetemben. Mindent az ő szemén keresztül látunk, és mindent két időszálon: 1. a jelen, amikor megismerjük épp az apja tartja őt bezárva, számunka ismeretlen okok miatt. 2. a múlt, amikor elkezde elmesélni, honnan is indult mindez.

A könyv, vékonysága ellenére rengeteg gondolatot, kérdést, problémát hoz fel, feszeget, és készteti az olvasót is arra, hogy próbáljon meg olyan helyzetben állást foglalni, amikor talán nincs olyan, hogy jó megoldás. Ami engem nagyon megfogott benne az, hogy milyen hihetően ábrázolta a világot, ami a hátteret szolgáltatna a regény központi kérdésének. Mert lássuk be, habár az ember képes összefogni a jó ügy érdekében, ez valahogy sosem tartós, előbb-utóbb mindig lesz valaki, aki nyerni akar valamit a jó ügyön, vagy egyszerűen a különbségek éleződnek ki az emberek alkotta csoportok között, ami széthúzáshoz, széthulláshoz vezet. Mindezt megfejeli a tehetetlenség, a belenyugvás érzése, a rezignáltság, és az értékvesztés, mert minek is tegyünk bármit is, ha úgyis kipusztul az emberiség? Mindez egy erős, sötét hangulatot ad a regénynek. Mert milyen világ az, ahol a világ egyik csodájának, az élet születésének az örömét veszik el az emberektől, és a lehetőséget, hogy a nők anyák lehessenek? És ekkor jelennek meg a Csipkerózsikák, akik életük feláldozásával adhatnak reményt arra nézve, hogy van-e jövője az emberiségnek. És ekkor következik a nagy kérdés is, mindezt megéri, hogy egy 16 éves lány, az életét adja érte? S emellett a politikai kérdések, harcok, állatkísérletek, nemek közti harc, azonos neműek szerelme és még sok más is előkerül, mégis, a fenti kérdésre fogunk koncentrálni. Én a könyv elolvasása után sem tudtam egyértelműen eldönteni, kinek van igaza? Lehet egyáltalán egy ilyen helyzetben jó döntést hozni? Pláne ennyi idősen?

Az egyetlen dolog, ami miatt nem lett 5 csillagos a könyv, az a főszereplő. Ugyanis Jessie egyszerűen nem tudott közel kerülni hozzám. Hiába látunk bele az érzéseibe, gondolataiba, abba, hogyan is csapódnak le benne a körülötte történő dolgok, hiába tudom, hogy ebben a korban mindenki keresi a helyét, hogy mit kezdjen magával a jövőjével, hogy hol vannak a határai, nem tudtam azonosulni vele. Pedig eleve az együttérzésemet növelte a tudat, hogy egy széthulló világban mennyivel nehezebb lehet ezeket a dolgokat megérni, bármilyen értelmet és reményt találni. És mégis, minél jobban bizonygatta az író, és Jessie, hogy neki van igaza, és senki nem érti meg őt, én annál inkább idegenkedtem tőle. Talán mert megértettem azt, hogy egy szülőnek milyen nehéz lehet elfogadni egy ilyen döntést, mert hát melyik szülő szeretné, ha a gyermeke a biztos halált választaná, egy talán egészséges gyermekért? Ki ne próbálna ekkor a lelkére beszélni? De az apa reakcióját is túlzásnak éreztem, ahogyan a bezárásra válaszoló lányét is...ördögi kör.

A regényt befejezve percekig csak ültem, és próbáltam a gondolataim között rendbe szedni. Nem volt könnyű, és még most sem vagyok biztos benne hogy sikerült. Ami biztos, a regény maga nagyon tetszett, a hangulat, az alapötlet, a háttér kidolgozása, bár a vírus kialakulásáról, és hasonló dolgokról szívesen olvastam volna valami bővebb dolgot, de így is jó volt, végül is csak a keretet adta a történetnek. S habár én a főszereplőt annyira nem szerettem, mégis, végig reménykedtem benne, hogy lesz valami megnyugtató befejezés, valami ami reményt ad nekem is, ami levezeti a feszültséget, a gomolygó gondolatok hadát.
Még biztos előfogom venni, és olvasni.

A könyvért, és az élményért köszönetet érdemel az AdAstra kiadó.

Bűneid által megjelölve

Lauren Beukes: Zoo city
5/5

Újabb Ad Astra kiadós könyv. És ismét szerelmes vagyok a borítójába. Még a könyvhéten sikerült eme drágaságot megvásárolni, és azóta türelmesen várta, hogy elolvassam. Most sikerült, méghozzá egyetlen nap alatt.

Egy olyan világba lépünk be, ahol ha az ember elkövet valamilyen bűnt (megöl valakit), akkor annak mindenki által látható jele fogja hátralévő életében kísérni. Méghozzá egy állat formájában. Ezek az emberek az új "társ" megjelenése után már nem léphetnek be a régi életükbe, újat kell kezdeniük, miközben a társadalom féli és gyűlöli őket. Zinzi December is egyike ezen páriáknak, aki próbál életben maradni. Különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat talál meg az embereknek, ám egy nap egy eltűnt lányt szeretnének a segítségével megkeresni. Vajon sikerül neki? És jól teszi ha segít?

Az alapötlet nagyon megfogott. És felvett egy olyan problémát, hogy az ember az életében követ el hibákat, néha olyan szörnyűt is, ami egy életet követelhet. Vajon megérdemel egy második esélyt? Ismerjük mi azokat az okokat, amik egy ilyen tetthez vezetnek? Mindenesetre elgondolkodtató a dolog.
A krimi szál...nos talán nem a legtökéletesebb, de azért érhetik az embert benne meglepetések. Engem értek, pedig volt amit egészen jól kitaláltam. Mindenesetre nekem nem volt különösebb bajom vele.

A szereplők élethűek, bár Zinzi nem lett a szívem csücske. Sokkal jobban szerettem Lajhárt. Sőt, néha úgy éreztem jobban bírom az állatokat. :D.
Tetszett az is, hogy egy varázslatos világot szőtt a mi hétköznapi világunkba, és ezt különféle filmekkel, jegyzetekkel és elméletekkel mutatja be nekünk. És ez cseppet sem akasztja meg a történéseket. Legalábbis számomra nem volt zavaró.
Ha valaki nem bírja az erőszakot, nem biztos, hogy ez lesz a kedvenc könyve. De egy olyan világban, ahol Zinzi él, az erőszak szinte mindennapos.
Egyetlen bajom volt csak a könyvvel...hogy rövid :D.

Kiadó: Ad Astra
Oldala száma: 356

A génmanipulált jövő

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
5/5

Az első, ami miatt anno felfigyeltem a könyvre, az a borítója volt. Első látásra szerelem. Azután ismerőseim csupa jó kritikát adtak róla, ezzel erősítve az elhatározásomat, miszerint nekem kell ez a könyv. Végül a könyvhéten sikerült is hozzájutnom. Nagyon vártam, hogy végre legyen időm el is olvasni, de közben kicsit féltem is, hogy talán nem fog tetszeni. De nem volt ilyen probléma.

A jövő egyik lehetséges változatába csöppenünk, amikor is már a szénalapú készleteinket igencsak felhasználtuk, az éghajlat erőteljesen megváltozott, a víz egyre nagyobb teret hódít. Különböző genetikailag módosított növények, állatok élnek a Földön, miközben a számunkra (jelenleg) megszokott gyümölcs, zöldség hihetetlen változatossága már sehol sincs. A tudósok és a különböző cégek DNS-ekért harcolnak, hogy új, betegségeknek ellenálló terméseket hozzanak létre, így biztosítva, hogy az emberek ne éhezzenek. Vagy legalábbis ne nagyon. Ebben a világban kutakodik Anderson Lake, keresve a magbankját Thaiföldnek. Keresése közben találkozik Emiko-val, egy felhúzhatós lánnyal, aki (nem meglepő módon) szintén genetikai labor csodája.

Mint biológus, mint egyszerű olvasó egyaránt csak jót mondhatok a könyvről. A GMO-s növények, állatok napjainkban is nagy port kavarnak. Az egyik oldal a haladást hangoztatja, a másik meg a veszélyeket. Én meg mindkettővel egyetértek. Ebben a történetben is jól láthatjuk, hogy az ötletek lehetnek jók, és az emberiség szebb jövőjét biztosítók, ha közben a hatalom, a pénz sz...k arra, hogy mi lenne jó az egyszerű embereknek. Aztán meglepetten pislog, ha a dolog elszabadul.
Nem kell megijedni, minden el van magyarázva, nem kell ahhoz biológusnak, orvosnak vagy tudósnak lenni, hogy az ember érteni és élvezni tudja a művet.

Sok komoly kérdést is felvet a regény, amin érdemes elgondolkozni, pláne ha netalán tényleg eme jövő felé haladnánk. Habár a chesire macskálat megnézném, azért alapvetően mégiscsak jobban szeretem a jelenlegi világot, pedig ez sem tökéletes.

Amire még az olvasónak fel kell készülnie, az a mindent átszövő intrika, és árulás. Mindenki akar valamit, és ezért mindent meg is tesz. Van aki csak túlélni, van aki hatalmat, más tudást. Néhol együtt, máskor egymás ellen játszanak az emberek. Nah, az efféle játékokban tuti az első pillanatban elbuknék, fizikailag alkalmatlan vagyok a hazudozásra. Rögvest látszik rajtam :D.

Ha egy nagyon színes, aprólékosan kidolgozott világba szeretnél eljutni, akkor ezt a könyvet ajánlom.

Kiadó: Ad Astra
Oldalak száma: 586

Isztambul és a jövő

Ian McDonald: A dervisház
5/5

Mostanában rákaptam a sci-fi történetek ízére. És eddig szerencsésnek is mondhatom magam, ugyanis jobbnál jobb történetek kerültek a kezeimbe. Így volt ez most is.

A nem túl távoli jövőben járunk, Isztambul városában. Egy villamoson bomba robban. Csak a merénylő hal meg, más sérült nincs, csak ijedt emberek, álló forgalom. De vajon tényleg csak ennyi történt?

Hihetetlenül összetett történetet tartottam a kezemben. És ez tetszett. Több szereplőnk van, akik igen eltérő személyiségek: a 9 éves szívbeteg kisfiútól, aki önként válik nyomozóvá, a nyugdíjas professzorig, aki elméleteket gyárt a világ történéseire, mindenféle alak felvonul itt. Ez az elején kicsit zavaró lehet, mert viszonylag gyorsan vált nézőpontokat az író. De hamar el lehet kapni a ritmust, és onnantól kezdve ez nem akadályoz minket a történet élvezésében.

Számomra a regény olyan volt, mint ahogy a nagymamám szőtte szőnyeg készül. A különféle szálak magukban is megállják a helyüket, és érdekesek, jól kidolgozottak. Néha mintha távolodnának egymástól, máskor egy kicsit összefutnak. És a végén, amikor elkészül, mindaz, ami addig csak a szövést végző elméjében élt, számunka is láthatóvá válik. Az ember hátrébb lép, és ott a szeme előtt kibontakozik a minta.
Valami ilyesmi volt ez a történet is nekem. Hol a mézzé lett ember után kutattam, hol a nanotechnológiát próbáltam eladni, vagy épp a dzsinneket figyeltem. Mindet szerettem valamiért. És amikor azt hittem, értem az összefüggéseket, az író megmutatta, hogy nem is. Szóval a végén azért meglepődtem.

Nem tudom, mennyi munka lehetett a háttér kidolgozásában, de egy biztos, megérte. A város szinte megelevenedett a szemeim előtt, és rengeteg új információval gazdagodtam az ott élő emberek kultúráját tekintve.
A szereplők kidolgozottságára sem lehet panaszom, mindegyik élt, lélegzett. Követett el hibát, amit aztán igyekezett helyre hozni.
A jövő pedig elképzelhető. Bár azért én személy szerint idegenkedem a nano beszippantásának gondolatától, hiába is tudnék tőle jobban gondolkodni. De ha belegondol az ember, a különféle agyserkentő gyógyszerek, vagy épp a kedvenc kávém is erre való, úgyhogy egy szavam sem lehet ellene. És
 a roham léptékben fejlődő tudomány mellett ez már lassan nem is olyan elképzelhetetlen dolog.

Ha egy pár napra szeretnél elvarázsolódni, idegen kultúrával ismerkedni, és egy rejtvényt megfejteni, mindezt ráadásul a jövőben, akkor ez a neked megfelelő könyv. Nem kellenek különösebb előismeretek, az író mindent elmagyaráz, és megmutat, méghozzá nem szájbarágósan.És a vastagságától nem kell megijedni, olvastatja magát.

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak.

Kiadó: Ad Astra
Oldalak száma: 575