Elizabeth Richards: A sötétség városa
4/5
"Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai
között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik
az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy
kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a
lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból.
Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat
félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében,
megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem
választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen
át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára.
Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes
románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban,
amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen
könyv, semmiképpen ne hagyd ki!"
Ismét egy gyönyörű borító volt az, ami első látásra megkapott. Mondjuk a jelentésére csak a könyv olvasása után jöttem rá, és határozottan találónak érzem.
Maga a történet akár kifejezetten is rossz lehetne, felfoghatnánk egy disztópiás Rómeó és Júlia történetnek. De ennél hála az istennek azért több.
Azt elsőre le kell szögeznem, hogy itt tényleg sokszor elég komor mind a hangulat, mind a történések. Szóval, ha valaki nem bírja a kínzást, szenvedést, és a vért, nem feltétlenül fogja imádni ezt a regényt sem.
Miközben a történetet olvastam, nem főleg a szerelmi szálra figyeltem. Persze édesek és aranyosak együtt, és szurkol az ember nekik, ráadásul itt egy fokkal jobban eltudtam fogadni a vértárs dolgot, mint a lélektársat a Sky-ban, de sokkal jobban megfogott a világ, amiben ez az egész játszódik.
A háború, a gettó, az elnyomók, egy fejlődő új vallás, ami nem túl barátságos. Ismerős? Nem véletlenül, hiszen ha nem is egészen így, de nagyon hasonlóan történtek dolgok a II. világháború idején.
Nem és nem tudom megérteni, hogy az emberek miért nem tudnak békében élni egymás mellett, miért nem képesek elfogadni a másságot. Persze, sokszor mindkét fél hibás, itt is megtudjuk, hogy annak idején a sötétfajzatok se voltak éppen angyalok. Viszont a visszavágás mértékével sem értek egyet. És ha egyszer elkezdődik ez az adok-kapok, akkor ott bizony nincs megállás, mert a fájdalmak csak gyűlnek, és mindenki megtorlásra vár. Ezt szerintem nagyon jól megfogta az írónő.
Tetszett, hogy több típusa van a sötétfajzatoknak, és sajnáltam, hogy nem tudok meg róluk többet, de remélem a későbbi kötetekben ez a kíváncsiságom is kielégül. Akárcsak a Basztetek iránt feltámadt érdeklődésem.
A szereplők szerethetőek, vagy éppen utálhatóak. Ash-t nagyon megkedveltem, talán pont azért mert nem tökéletes, követ el hibákat, de vállalja érte a felelősséget. Csak egyszer akartam bokán rúgni, egy bizonyos csók után, ahol azzal védekezett, hogy ő most össze van zavarodva. Jah, logikus, hogy azzal tesztelem le a dolgot, hogy neki állok smárolni...Ennek ellenére kedvelem, és remélem, hogy sikerül épen eljutnia a történet végére. Tetszett, hogy képes lett volna meghalni azért akit szeret.
Natalie valahogy semleges maradt nekem. Habár hamar leveti a gazdag fruska szerepét, azért sokszor lassan nyílik fel a szeme. Viszont ha a szükség úgy hozza, képes meglepő döntéseket hozni, amit tisztelek. Meglátjuk, hogy később mire jutunk egymással.
Sebastian...tenyérbe mászó, aljas kis féreg. Röviden és velősen. Őt legszivesebben kiéhezett nordinok elé vetettem volna, de még él bennem a remény, hogy valahol elvész majd a történetben...
Parancsnok. Anya létére nem egészen úgy viselkedik. Talán túlzottan is beléivódott a politikai játszmák serege, vagy eleve is ilyen volt, nem tudom. Mindenesetre hiába a történet vége, én nem és nem bírtam megkedvelni. Az ember életek nem játékszerek, pláne nem a családé. Nekik össze kellene tartani, és védeni a másikat mindenáron.
Cékla. Kicsit semleges az alakja Day-jel együtt. Nem utáltam őket, de nem is imádtam.
Tiszta Rózsa. Komolyan akarni kell, hogy valakit aki ténylegesen csak utolsó oldalakon szerepel, ennyire utáljak, de sikerül elérnie az írónőnek hogy így érezzek. Ez a férfi a hatalom iránti őrült vágyával, a másokon való átgázolással, a vallásával...minden megnyilvánulásával csak fokozta az ellenszenvemet.
A történet sok mindent feszeget. Politikai játszmák, ahol mi csak játék bábuk és járulékos veszteségek vagyunk, kirekesztésről és diszkriminációról, két kultúra gyermekének életéről, szerelemről, háborúról, az emberi aljasságról, és kedvességről. Szerintem mindenki megtalálja benne a neki illő vonalat, és mivel elég pörgős a történet, nem fog unatkozni.
Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 392
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet
régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban
lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata.
Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a
hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak,
örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy
kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris
teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több
mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun
halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha
kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra,
melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó
megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös,
röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és
megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább
látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját."
Oké, be kell látnom, mostanában elég sok YA könyvet olvasok. (És még fogok is...:D). De ez azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy az egyik kedvenc könyvem lett. Még akkor is, ha egy sorozat első darabja...
Első találkozásom vele egy ismerősöm blogján történt, ahol egy dicsérő kritikát olvastam róla, így került fel a radaromra. Aztán a polcomra is, köszönhetően annak, hogy barátom túl jól ismer engem, és évfordulónkra is könyvvel lep meg :D. De még milyennel.
A borító már levett a lábamról, az ígéret, hogy a japán kultúrából építkező történetet fogok a kezemben, csak még kíváncsibbá tett. Igen, az utóbbi időben a japán iránti figyelmem is felerősödött, ha már a nyelvet tanulom...
Na de akkor lássuk. A történet elején eléggé kapkodtam a fejem, mert elég sok információ került a birtokomba, és sok szereplő lépett a színpadra, miközben nekem nem volt semmi kapaszkodóm, amivel kategorizálni tudtam volna őket. De senki se essen pánikba (Don't panic, és legyen nálad a törölköződ :D), mert ez a cselekmény előrehaladtával javulni fog a helyzet. Megismerjük a klánokat, a főbb szereplőket, a kasztokat és az ott betöltött helyeket. Mindeközben belecsöppennünk egy vadászatba, ahol is egy elvileg mesebeli lényt kellene a császárnak előkeríteni. Csak mert ő azt megálmodta. (Ne menjünk bele, hogy én miket álmodok, de egészen biztos vagyok benne, hogy felét se szeretném élőben viszont látni.).
Yukiko alakja elég hamar szimpatikus lett, és tetszett a különleges képessége is. Már itt lehetett azért sejteni bizonyos fordulatot, ami tényleg be is következik, de ennek ellenére olyan jól van az egész megírva és tálalva, hogy ez nem igazán zavart. Amikor a vihartigris színre lépett, én kapásból szerelmes lettem belé, és határozottan úgy érzem, jó volna egy nekem is :D.
Kettejük kapcsolata az egyik fontos pontja a történteknek, az, ahogyan lassan formálódik. Csiszolódnak egymáshoz, és óhatatlanul vesznek át dolgokat egymástól. Kifejezetten tetszettek azok a részek, ahol látszott, mennyire képesek egy lényként viselkedni. Ez a gondolat egyszerre izgalmas, és ijesztő számomra, és ahogy olvastam Yukiko számára is.
De a történet nem csak erről szól. Sok minden alapszik a japán vallás és hitvilágon, amik szerencsére nagyon nem lettek elferdítve. Hozzá lett adva néhány nem várt elem, de olyan jól fűzte össze az író ezeket, hogy nehéz elválasztani mi az, ami már az ő elméjének szüleménye.
A történet amúgy az izgalmak mellett jó adag gondolkodni valót is nyújt. Meddig mehetünk el a saját földünk kizsákmányolásában? Mit áldozhatunk fel a magunk boldogulásáért? Mennyit ér a becsület?
Meddig hagyhatunk uralkodni egy elnyomó, zsarnoki kasztot, személyt? Miért érdemes élni/meghalni...
A vastagsága senkit ne ijesszen meg, mert nagyon hamar magába fog szippantani, és addig úgy sem teszed le, amíg el nem olvasod. :)
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 496