A rizs és a só évei

Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

5/5

"Képzeljük el, hogy a 14. századi Európa népességének nem 30–40, hanem 99 százalékát irtotta ki a fekete halál! Ez történelmünk egész menetét megváltoztatta volna. Kontinensünk keresztény kultúrája szinte teljesen megsemmisül, helyét a betelepülők iszlám és buddhista szellemisége veszi át. Az Újvilágot Kína fedezi föl, s a Közel- és Távol-Kelet szuperhatalmainak harapófogójában vergődő India az egyetlen, amely a rohamléptekben fejlődő tudománynak és technikának köszönhetően magára vállalhatja a függetlenségre vágyó kisebb nemzetek vezetőjének szerepét.
A minden könyvére alaposan felkészülő Kim Stanley Robinson a Vörös Mars után ismét egy rendkívül hiteles és hihető világot teremt, ám most itt, a Földön. Hétszáz év történelmét írja újra, lebilincselő alternatívát kínálva bolygónk múltjára, jelenére és jövőjére."

Eddig talán ez volt a legelgondolkodtatóbb olvasmányom. Múltról és jövőről, elvesztegetett és megtalált lehetőségekről, reményekről, az emberi hozzáállásról. Vallásról és politikáról. Szóval igen sok rétegű a történet, és ehhez mérten sok témában indult el bennem is a vezérhangya a hatására.

Pedig az elején nem voltam benne biztos, hogy végig tudom magam rágni rajta. Sok filozofálás és elmélkedés van benne, aminek a hangulatát és fonalát el kell tudni kapni, mert ha nem sikerül, akkor elég nyögvenyelős lesz a dolog. Sokkal olvasmányosabbra gondoltam a fülszöveg alapján, de végülis így sem volt rossz.
Na, de miután túltettem magam az első pár oldalon, kifejezetten élveztem. Mindig szerettem elmélkedni a mi lett volna ha dolgokon. Ami nem mindig jó, de az irodalomban sok gondot nem okoz. Érdekes volt végig követni a történelem sodrását ebben a vonalban. A nagyobb mérföldkövek itt is éppen úgy megjelennek, sőt néhány kiemelkedő alak is nagyon jól felismerhető lesz, még ha más helyzetben is találkozunk velük. Kifejezetten élveztem agyalni azon, az adott szereplő az általunk ismert történelemből kinek felelhet meg.

A vallási elmélkedések főleg az iszlám és buddhizmus területére csöppenünk, és azok jó-rossz oldalát egyaránt megismerhetjük. Mivel az alaptudáson kívül sok ismeretem nem volt róluk, én még ezeket a részeket is érdeklődéssel olvastam. És meglepő módon, mind a kettőből találtam számomra szimpatikus vonalakat, gondolatokat. Csak szomorú, hogy az emberek még a jó dolgokat is addig csavarják, amíg az érdekeiket nem szolgálja, és ezzel sok társukat hátrányba szorítják.
Az újjászületés és a közös "csoportban" fejlődés gondolata érdekes volt. Mindig keresni azokat, akikkel együtt, egy családot alkottok...hát, nem lehet egyszerű azért. Elég nagy a világ, mi van, ha a két ellentétes oldalára kerülünk?

Az emberi oldallal és a szereplőkkel nem volt igazán gondom. Igazából a szereplők nagy részét kedveltem, kivéve persze a "fő gonosznak"  kikiáltottakat. Szurkoltam, hogy sikerüljön nekik továbbfejlődni, és a végén megtalálják a megnyugvást. Az sem volt mellékes, hogy velük együtt az egész emberiség is megtalálja az egyensúlyt, szóval volt miért izgulni. Hiszen mindenki tudja, hogy milyen nehéz változni, pláne egyszerre sokat, sok embernek. Nem csoda, hogy annyiszor vissza kellett térniük, és mindig csak kicsit változott jó irányba a dolog.
De ettől még elég optimistának gondolnám a könyv hangját, mert hiszi, hogy képesek vagyunk változni. Legyen igaza.

A felépítés segíti azt, hogy kisebb adagokban olvassuk, ha túl töménynek érezzük, mert egy-egy nagyobb fejezet egy új élet történetét meséli el, a következő már más helyen, időben történik.

Szóval, ha valaki szereti az alternatív történelmet, nem zavarja a vallások jelenléte és azok elemzése, nem feltétlenül vágyik egy rohanó tempójú történetre, de szereti az igényes műveket, annak ajánlani tudom.

Kiadó: Metropolis Media
Oldalak száma: 602

A jövő univerzuma

Kim Stanley Robinson: 2312

4/5

"A tudományos és technológiai fejlődés rendkívüli jövő előtt nyitotta meg az utat. Már nem a Föld az emberiség kizárólagos otthona: új lakóhelyek létesültek a Naprendszer holdjain és bolygóin, sőt még azokon is túl. 2312-ben azonban események sorozata kényszeríti az emberiséget arra, hogy szembenézzen múltjával, jelenével és jövőjével.

A történet a Merkúron kezdődik, Terminátor városában, a mérnöktudomány eddig sosem látott csodájában. Swan Er Hong a nagyanyját gyászolja, Terminátor városának egyik legbefolyásosabb patrónusát. Mivel halálának váratlansága és tisztázatlan körülményei nem hagyják nyugodni, Swan útra kel a Naprendszerben, ám még csak nem is sejti, hogy ezzel nem csak saját életét, de az egész emberiségét is örökre megváltoztatja. Swan egykoron bolygókat teremtett – most azonban abba a tervbe is belepillanthat, amely az elpusztításukat célozza.

A 2312 merész és zseniális látomás az emberiség jövőjéről, egyúttal magával ragadó jellemrajz azokról az emberekről, akik a jövő történéseit alakítják – nagy jelentőségű sci-fi a műfaj egyik legtehetségesebb írójától."

Az utóbbi időben egyre több sci-fi regényt olvasok, és újra és újra meglepődök azon, mennyiféle ötletet és jövőképet tudunk elképzelni. Talán pont ezért is olvassuk ezen történeteket. Mert ha csak egy kicsit is, de bepillantást nyerünk egy olyan világba, amit mi nagy valószínűség szerint nem fogunk megtapasztalni. S senki sem mondhatja azt nyugodt szívvel, hogy ez bizony így sose fordulhat elő, mert ha csak nem éppen egy orákulum, akkor ő sem láthatja pontosan az elkövetkező évszázadokat.
Az író nevével egy beszélgetés során korábban már találkoztam, méghozzá a Rizs és só évei című könyve kapcsán, ami azóta is várja, hogy egyszer valahonnan beszerezzem. Így amikor lehetőségem volt eme műve elolvasására, kapva kaptam az alkalmon.

  2312. Jó pár évvel később járunk. És persze kíváncsiak vagyunk arra, hogy ez alatt az idő alatt mire is jutott az emberiség. Képes volt a Földet megmenteni? Vagy teljesen elpusztította, és el kellett hagynia? Sikerült a jelenlegi problémáinkat (korrupció, politikai cselszövések stb) megoldani, és egy magasabb szintre lépni?
A könyv erre ad egyfajta választ. Nem teljesen rózsaszín és habos babos, sőt semennyire nem az, viszont talán pont ezért hihető. Habár képesek vagyunk elhagyni a bolygónkat, hogy újabbakat foglaljunk el, hogy meghosszabbítsuk az életet, nemet változtassunk, tökéletesítsük az emberi testet, alapvető tulajdonságainkat nem tudtuk levetkőzni. Mindig lesz, aki hatalomra, és pénzre vágyik, akár életek árán is. Aki úgy érzi, hogy nincs eléggé elismerve. És persze a határaink keresése közben sok-sok olyan dolgot is kipróbálhatunk, amit aztán később megbánhatunk, vagy legalábbis erősen szégyelljük. Ezen részek alapján talán jobban is megértettem azt a hatalmas, és összefüggő világot, amit bejárhatunk az oldalak során. A nevek, és a méretek változtak, ám a játszma ugyanaz maradt. Ez alapján azt kell mondanom, az író jól ismeri az embereket.
Viszont ami zavart, az talán pont ez a monumentális adatmennyiség, amit néha egyszerre kap az olvasó a nyakába. Bizonyos része elengedhetetlen, ez tény, de sokat nem éreztem fontosnak, és nekem is unalmas volt, pedig mint biológus, sok ilyen témájú részét pontosan értettem. De ez nem jelenti azt, hogy lázba is hoz. Sőt, inkább kirántott az élményből, amit egy-egy új világ felfedezése jelentett.

A szereplők kérdése sem teljesen egyértelmű számomra, olyan értelemben, hogy tetszettek-e vagy, sem. Igazán közel nem kerültek hozzám, mert ahhoz túlzottan mások voltak, néha elképesztően másképp reagáltak, mint én tettem volna az adott helyzetben. Ez megnehezítette ugye a beleélést. Viszont ahhoz meg eléggé emberiek maradtak, minden morfológiai és gondolkodásbeli különbség ellenére is, hogy utálni ne utáljam őket. Amolyan döntetlen maradt a dolog. Az biztos, hogy a nagyobb kérdőjel számomra Swan maradt. Nehezen értettem meg a hajtóerejét a tetteinek. Néhol gyerekesnek éreztem, olyan esetekben, amikor egyáltalán nem kellett volna, máskor nyűgösnek, ami engem is frusztrált.
Wahram talán egy fokkal szimpatikusabb volt, de ő meg túlontúl relaxált volt, és hűvös. Viszont érdekes volt nézni kettejük alakuló kapcsolatát. Végre egy történet, ahol nem érzi az ember az eleve elrendelést, és ahol bizony meg kell küzdeni azért, hogy menjenek a dolgok.

Több kérdést is feszeget az író, amik tényleg érdekesek, és amik közül egy-egy már jelenleg is foglalkoztatja az embereket. Például: Mit teszünk, ha az általunk kifejlesztett gépek túl okosak lesznek? Mekkora veszélyt jelentenek számunkra azok az értelmek, amelyek ugyan egy perc alatt végeznek számításokat, ám az érzelmeket nem ismerik? Mi történik akkor, ha az embereket elszakítjuk a gyökereiktől, és idegen világba helyezzük őket? Milyen lesz a kapcsolatuk az őshazával? Meddig mehetünk el a saját határaink megváltoztatásával? És még sorolhatnám. Némelyikre választ kapunk, igaz csak egyet a lehetséges sok közül. Más nyitott kérdés marad, ám minden esetben elgondolkozhatunk, mi vajon mit tennénk egy ilyen helyzetben?

Egy biztos, én szeretek élni ezen a bolygón. Ha lenne lehetőségem, biztos megnézném a felsorolt aszteroidákat és élőhelyeket, hogy lássam. De a végén biztos mindig visszatérnék ide. Úgyhogy nagyon remélem az emberiség képes lesz túllépni a korlátain, méghozzá időben, és megmenteni a planétát. (Bár tény, hogy nem semmi látvány lehetett az állatok visszaengedése...)

A könyvért köszönet illeti Agave kiadót.