A jövőt fürkészve

Lillian Too: Az új ji csing - Fedezd fel a Szilvafavirág Jóslás titkát!
4/5

Ki ne szeretné megtudni, mit is rejteget a ködös jövő a számára? Boldogságot vagy épp veszteségek sorát?
Mivel az ember alapvető tulajdonsága a kíváncsiság, és legtöbb esetben válaszokat is szeretne kapni, szinte minden nép megalkotta a saját, jellegzetes jóslási technikáját, mellyel a jövőt fürkészik. A Szilvafavirág jóslás egyike ezeknek.

Már a könyv maga megfogja az ember tekintetét, én a kibontás után percekig csak csodáltam, és mint egy kisgyerek, a benne lévő képeket nézegettem. Egyszóval a kivitelezés tökéletesre sikeredett, a képek erősítik a szöveg hangulatát.
Némi távolságtartással kezdtem bele, mert bár mindig is érdekeltek a jóslási technikák, a mai világban sok a hitelét vesztette a szememben, így nem tudtam, ettől a könyvtől mit is várjak. Ám szinte az elején eloszlatta az aggodalmaimat az író. Ez a könyv nem azt fogja nekem elmondani, hogy a következő év x napján ebben és ebben a percben mi fog történni velem. Így ha valaki ezt várja, az némiképp csalódni fog.
Arra próbál minket rávezetni a ji csing, hogy magunkat és a körülöttünk lévő világot is sokkal tudatosabban figyeljük, a megfelelő következtetéseket vonjuk le, és ennek megfelelően döntsünk a következő lépésünkről. Ehhez kapunk némi segítséget, de ez arra vonatkozik, hogy az időpont vajon alkalmas-e az előre haladásra, vagy sem. A kínaiaknál ugyanis a legnagyobb hangsúly a szerencsés, és megfelelő időzítésen van, nem feltétlenül a cselekvésen.
A könyv felépítése is jó, először háttér információt kapunk magáról a jóslásról, és a hexagramokról, majd különböző technikát mutat be példákkal, hogyan is tegyük fel a saját kérdéseinket, melyekre a választ várjuk. Majd a legvégén jönnek a magyarázatok a 64 hexagram jelentését illetően. Itt is felhívja a figyelmünket arra, hogy ezek a magyarázatok nem örökérvényűek, és hogy a saját belső intuicióink segítségével mi magunk és ráérezhetünk a megfelelő magyarázatra. 
Néhol kedves, néhol feddő, máskor egyenesen felszólító a hangnem, ami olyan érzést adott, mintha tényleg egy beszélgetésben lennék, ahol a másik fél tanácsot ad nekem. Meglepő volt.

Ami számomra még ráadás volt, hogy némi bepillantást nyerhettem az ő értékrendjükbe, hogy sokszor a családot mindennél előbb helyezik, és hogy az életben szinte mindennek pozitív, vagy épp negatív jelentést tudnak kapcsolni, amik később a jóslás során felhasználhatóak. Vagy hogy a tisztességes viselkedésre kell mindig, minden helyzetben törekedni, a szerénységgel egyetemben, mert minden állapot ( a jó és a rossz egyaránt) múlandó, de ha a vislkedésünk megfelelő, akkor minden megpróbáltatáson átjuthatunk.

Ha valaki kíváncsi a jóslás eme módjára, annak csak ajánlani tudom, mert az alapoktól kezdi, és érthetően magyaráz, még ha az elején kicsit zűrzavarosnak is tűnik, a végére minden a helyére kerül. És hogy mennyire lesz igaza? Ezt még nem tudom, de biztos, hogy ki fogom próbálni.

A könyvért köszönet illeti a GABO kiadót.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 160

Új felfedezések és világok

Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
4/5

A történet már régóta esedékes volt számomra, egy molyos kihívás keltette fel a figyelmemet az író iránt: Olvass Passuthot- mert megérdemli és mert megérdemled! Még sose olvastam tőle, de egyszer mindent el kell kezdeni, ugye?

A történet egy mindenki által tanult történelmi tényeket tár elénk, kicsit másként. Hernando Cortes és spanyoljai megérkezésétt, és útját "Új Hispániában".
Történelem órán mindig úgy gondoltam, hogy milyen igazságtalan volt a dolog, hiszen ez a maroknyi katona mégiscsak leigázza az őslakosokat, vérüket veszi, és mindezt csak az aranyéhség miatt.
Eme könyv kicsit másként mesélt nekem. Az író nem tette le egyik oldal mellett sem a szavát, amiért nagyon hálás voltam. Mindkét népet megpróbálja részrehajlás nélkül bemutatni, olyannak, amilyenek. Itt nincsenek jók és rosszak. Csak két eltérő világ, emberekkel, akiket ugyanazon ösztönök hajtanak.

Remekül felépített világba lépünk be, ahol mi is csak a szemünket meresztjük a kacikák láttán, próbáljuk megérteni az idegen hangzású nyelvet, és nem bírunk betelni a csodákkal, miket tapasztalunk. Nagyon bensőségesen és szépen ír, bár néha elvész a mondanivaló a kacskaringósra fogott mondatok között, ami azért zavaró tud lenni. Ezért lett egy pont levonva. Ha valaki nem szereti a régies nyelvhasználatot, szenvedni fog vele, mert itt bizony azzal találkozik. Én mondjuk kifejezetten élveztem, szerintem nagyban hozzájárul a mesés, múltba merengős hangulat kialakításához.
A könyv olvaása közben szinte sajnáltam, hogy már nem láthatom fénykorában ezt az elfeledett világot, ahol vadakat kerestek, és egy fejlett civilizációt találtak.
Nem is tudom, a főbb szereplők közül ki került a legközelebb a szívemhez. Cortes igyekszik visszafogni az embereit, és embernek maradni minden körülmények között, de lássuk be, ez nem teljesen sikerül neki. Ahhoz képest, hogy véráldozat ellen van, talán több vért ont, mint bármelyik pap a történetben, és mindezt egy isten és egy király nevében. De az emberi esendősége megfogott.
Marina, aki a tolmács, és amolyan kabala is egyben, szintén érdekes szereplő. Nem tudom a helyében kihez lettem volna hűséges, mert ugyan életét a spanyoloknak köszönheti, de mégis...
Olmedo atya, azt hiszem végül rá teszem a voksom. Ő nem tett különbséget spanyol és indián között a bajban. Mindekttő sérüléseit ellátta, mindekettőt feloldozta, és igyekezett mindig visszafogni az embertelenséget, néha kevés sikerrel. Szerintem egy papnak ilyennek kell lennie, aki védi az embereket, különbség tétel nélkül.

Amit a történet bennem megmozgatott, a kalandra vágyó énem mellett az talán kicsit a szégyenkezés, az elkeseredettség, de egyben a remény is. Kalandot azt hiszem nem kell magyaráznom. A szégyenkezés és elkeseredettség: Mindkét nép, még ha más-más névvel illette is egy isten, és egy uralkodó nevéért ölt. És egyik sem akarta igazán meghallgatni a másikat, mert úgy vélte, csakis a saját igaza az egyetlen helyes út. Mennyi halál, vér, fájdalom járt, és természetesen leginkább az ártatlanok szenvedtek. És ha most körbenézek, ma is sokszor tapasztalom ezt. Pedig azért már jó pár év eltelt, és még sem tanult az ember semmit a hibáiból? Hogy néha a legjobb akarat is bajt, és szenvedést hozhat azokra, akik másként élnek, mint mi. Hirdetjük az elfogadást, és még sem tesszük meg.
A remény: Voltak, és remélhetőleg lesznek is emberek, akik megértik a két oldalt, és megpróbálják vértelenül közelebb hozni egymáshoz őket. Szeretném hinni abban, hogy ez a jövőben még kifejezettebb lesz.
Mert kinek van joga, ítélkezni a másik felett, pláne ha életről és halálról van szó?

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó ( kőkeményen 60 Ft volt O.o)
Oldalak száma: 610

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526

Csúcsra járatva

Alan Glynn: Csúcshatás
4/5

A könyvre a film jóvoltából figyeltem fel. Sokkal jobban szeretem előbb olvasni a könyvet, mint megnézni a filmet, így bár ez utóbbi már egy ideje a gépemen van, türelmesen vártam vele, az olvasás végéig.

A történet viszonylag egyszerű alapokon nyugszik. Egy teljesen hétköznapi emberből, Eddie Spinola-ból egy "csodagyógyszer" kihozza a maximumot, amit még ő maga sem gondolt volna, még a legmerészebb álmaiban sem. Sikeres lesz, mindent elér amit akar, lábai előtt hever a világ. De vajon meddig tart ki ez a csoda? És megéri-e?

Tetszett, hogy jól ki volt dolgozva Eddie szemszöge, végig követhettem minden apró kis változást, az önámítástól kezdve a komoly pánikig. Érdekes ötleteket vetett fel, amik egyszerre vonzották a képzeletemet, és taszították is. Mert ki ne szeretné, ha egyszercsak gazdaggá válna, megtanulna 3-4 nyelvet, tovább képezné magát eladdig teljesen ismeretlen szakterületen, és persze mindezt a minimális befektetéssel. Őszintén, mint egyetemista, roppant tudnék értékelni egy-két ilyen csodát. És igen, valószínűleg én is megpróbálnám azzal nyugtatni magam, hogy csak egy kis ideig élnék vele, abból meg nem lehet semmi baj, nem igaz?
És itt vetődnek fel a kérdések. Vajon képes-e az ember tényleg leállni? Tekintsünk el attól, hogy már a szervezet is hozzászokik és igényli a szert, de ha ez nem is lenne, képesek lennénk-e magunktól lemondani a gazdagságról, sikerről, népszerűségről?
Az is elgondolkodtató, ahogy szép lassan kiderül, hogyan is kísérleteznek embereken ezzel a gyógyszerrel. Vártam már ezt a fordulatot, de ettől függetlenül beleborsózott a hátam a gondolatba, hogy valaki a háttérből figyelné minden mozdulatomat, és nem lennék neki más, csak egy kísérleti patkány, aki esetleg érdekes tüneteket produkál.
Hogy hol van mindezek mögött az egyéniség? Nagyon jó kérdés. Tükörbe nézve, ugyanaz az ember pillantana vissza ránk? Vagy szép lassan teljesen megváltoznánk? És honnan lehet tudni, hogy ez a változás bennünk volt, vagy csak a gyógyszer vette át ennyire felettünk az uralmat?
Azt hiszem lesz min gondolkodnom még.

Kiadó: Partvonal
Oldalak száma: 342