Poklon át a szerelemig

Andrew Davidson: Vízköpő
5/5

Egy szerelmi történetet ígért nekem a fülszövege, és ezt meg is kaptam. Az ilyen történeteknél mindig félek, mert van egy bizonyos határ, amin túl már nem tolerálom a nyálas kliséket. De itt nem volt ilyen problémám.

A történetet a férfi főszereplőnk narrátorként meséli el. Attól a pillanattól kezdve csöppenünk bele a történetébe, hogy tudatmódosító hatás alatt állva, hallucinációk miatt a kocsiját egy szakadékba vezeti, és a balesetkor fellépő tűz, bizony igencsak megnyomorítja. Némi visszatekintést is kapunk a gyerekkorára, miközben végig kísérjük a lábadozását, és rájövünk, hogy ő bizony nem az a szép lelkű, fehér pajzsos hősszerelmes. Egy önző, önön nagyságától felfuvalkodott tuskó. Aki amíg jól is nézett ki, bizony ezt ki is használta a gyengébb nemmel szemben. Épp ezért rosszul fogadja külsejének megváltozását, bár ki tudna könnyen szembenézni azzal a "szörnnyel" amivé egy tűz eset után válik? Hősünk úgy dönt, amint kijut a kórházból, véget vet életének, persze ezt is nagyravágyó stílusban képzeli el. Ami után tátva marad az emberek szája. És hogy még sem teszi ezt meg, egyetlen embernek köszönhető: Marianne Engelnek, a különc kőfaragónak. Akinek meggyőződése, hogy ők már 700 éve találkoztak, és akkor szerelmesek voltak egymásba. Innentől kettejük küzdelméről szól ez a könyv.
A nő igyekezetéről, a mesékről, melyek a szerelemről szólnak, és a világ minden tájáról erednek. A férfi próbálkozásairól, hogy merjen bízni és hinni a nőnek, és a lassan kialakuló köteléknek. Na meg leküzdje saját teste által felállított korlátokat.

Engem megfogtak a mesék, pedig nem azok a kifejezett boldog történetek. De nagyon tetszett, hogy több népnek a történeteiből ismertünk meg egyet-egyet.
Ezenkívül élveztem a középkorba való visszatekintést is, én nagyon szeretem azokat a könyveket, melyek a múltban játszódnak, és azokba engednek bepillantást, még ha csak az író képzeletén keresztül. Mert miért is ne lehetett úgy, ahogyan ők mesélik?
Elég eklektikus a vallások keveredése is, van itt hithű kereszténytől az ateistáig minden, és bepillantást nyerünk Dante poklába is.

Tetszett, ahogy lassan, de fejlődött a férfi karaktere. Nem kapásból lett a megértő, és tökéletes szerelmes, hanem lassan, néha hibázva, félve, reménykedve. Pont úgy, ahogyan az életben. A mesék és a múlt, valamint a jelenkor egybeszövése is jól sikerült, soha nem volt problémám, hogy most akkor melyik időben is vagyunk, vagy épp ki beszél.
Egyszóval tetszett. Mese, csak nem az a megszokott. De engem elvarázsolt. Ajánlani tudom csak, bár vannak benne igen naturalisztikus dolgok, úgyhogy az érzékeny lelkűek némi óvatossággal kezeljék.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 526