2013. január 13., vasárnap

Azután

Rosamund Lupton: Azután
4/5

Karácsonyi ajándék volt szintén ez a könyv. Igazából a borító alapján nem tudtam eldönteni mit is várjak, bár nagy kék szín imádó vagyok, szóval nekem ettől tetszett, s mire elolvastam a könyvet, rájöttem arra is miért ez lett kiválasztva neki.

Jenny és édesanyja Grace súlyos sérülésekkel fekszenek a kórházban, melyet egy tűz okozott az iskolában. Ám úgy néz ki, hogy ezzel még nincs vége a megpróbáltatásoknak, valaki továbbra is Jenny életére tör, és emellett az idővel is versenyt kell futnia az orvosoknak.
Mindeközben a nyomozást figyelemmel kísérik a szellemként/lélekként jelenlévő Grace-ék. Vajon sikerül kideríteni ki volt az igazi tettes? S a családnak is sikerül végül egyesülnie?

Ami tetszett a könyvben, azaz alapötlet. Hogy a testükből kiszakadva, figyelemmel kísérik a történteket. Hogy esetleg hiába jönnek rá hamarabb bizonyos összefüggésekre, tehetetlenek, mert nem tudják közölni az emberekkel.
A krimi szál sem volt rossz, egészen a legvégéig sikerült bizonytalanságban tartania az írónak, és csak lestem, amikor kihozta, ki volt a tettes.
És nagyon élethűen volt az is ábrázolva, hogy a családtagok között milyen kapcsolatok vannak, és ezek hogyan változnak meg, ahogy bizonyos felismerésekre rájönnek.
Van itt minden fejtegetve, hogy egy szülőnek milyen nehéz lehet elengedni a felnövő gyermekét, a gyereknek lavírozni a már nem is kisgyerek, de még nem is teljesen felnőtt világ labirintusában, hogy egy nő hogyan éli néha meg azt, hogy gyerekek mellett esetleg nem egészen azt az életet éli, amit elképzelt. Nem mindegyikbe megy bele mélyen, de ettől még ad elgondolkodni valót.

És mégis, valahogy engem nem győzött meg teljesen. Nem azt mondom, hogy rossz könyv, mert nem az. De nem volt az a vonzás, az a beszippantás, ami az igazán jó könyveket jellemzi. Ahol szinte fáj az, hogyha kitépnek a történetből. Itt az sem zavart, ha közbejött egy hétvége, amin nem tudtam olvasni. Nem tudom megmondani, mi hiányzott nekem belőle. De minden könyvet én sem imádhatok.
Ettől függetlenül arra azért kíváncsi lettem volna, mi történik a családdal, miután Jenny felébred. Hogy vajon mennyi dologra emlékezne, és képes lenne-e Adamat megvédeni a valós ellenségtől.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma:  472

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése