4/5
Eléggé in medias res kezdéssel nyitunk, vagyis hirtelen egy táborban találjuk magunkat, ahol csupa fiatal van összezárva. Mesélőnk szemszögén keresztül tapasztaljuk meg a dolgokat, valamint az ő visszamlékezéseivel kezd nekünk is összeállni a történet egésze.
Nem hiszem, hogy nagy meglepetést fogok elárulni azzal, hogy egy újabb disztópiát kaptam ezzel a kezembe. Néha már úgy érzem, hogy beleuntam ebbe a műfajba, de mindig jön egy újabb történet, ami megmutatja, lehet még értékes kincseket találni. Ez a könyv is egy kifejezetten pozitív élményt adott.
Könyv olvasása közben nem is nagyon gondoltam mélyebben bele a dolgokba, mert egyszerűen annyival sodort magával, hogy erőm sem lett volna rá. Ám ahogy letettem az utolsó oldal után, elképzeltem ezt a világot...gondoljunk bele, milyen érzés lehet rettegni attól, hogy gyerekünk vagy meghal, vagy különleges képességei lesznek, amikkel nekünk/másoknak/magának árthat és nem mellesleg még el is szakítják tőlünk. Nem feltétlen ez hozza meg a kedvet a családalapításhoz, az fix. Nem mintha a gyermekek oldala sokkal könnyedebb lenne. Hiszen végig nézhetik, ahogy barátaik, társaik nagy része nem éli túl a pubertást, s ha neki talán ez sikerül, akkor lehet a saját szülei adják fel/vagy csak másoknak köszönhetően kerül a kormány szeme elé, és ezáltal egy táborba. Boldog emlékek hadseregét szerezheti meg...nem lennék velük szemben, amikor fellázadnak.
Az íly módon már kellően megalapozott komor hangulatot még tovább árnyékolja a táborok leírása, na meg hogy mindenki csak sakkbábúkként tekint a szereplőinkre.
Persze remény nélkül nem hagynak minket, hiszen mindenki egy titkos helyről beszél, ahol boldogan és háborítatlanul élhetnek azok a szerencsések, akik megtudtak szökni, és el is jutnak eme helyre. (Nem, senki ne élje bele magát, hogy itt aztán minden happy)
A történet gyors sodrása viszi magával az embert, ha egyszer elkapja, nem fog unatkozni az fix. Mindig van ki elől menekülni, mindig történik valami, és persze mindig szurkolni kell a négyes fogatnak, hogy túléljenek mindent, amibe belecsöppennek.
A szereplők jól működnek, mindenki talál olyat, akinek a helyzetébe könnyeddén beletudja magát képzelni. Engem talán csak Ruby idegesített (ő mondjuk rendszeresen), mert állandóan nyavajgott és önsajnálatban fetrengett. Why? Értem én, hogy nem egyszerű ezeket a képességeket elfogadni, és a múlt bizonyos történéseit sem feltétlen könnyű elengedni, de bakker, vannak helyzetek, amikor tovább kell lépni, és belátni, nem minden rosszért mi vagyunk a felelőssek. Ilyen az élet.
Liam alakja szimpatikus, mindenki ilyen pasit szeretett volna magának első szerelmnek. Közte és Ruby között alakuló románc pedig aranyos, nincs túlerőltetve, mondjuk kíváncsi vagyok, mi fog azután történni velük...
Dagi kissé tüskés, de ha megismeri az embert, akkor nagyon is hűséges. Jó, hát néha feleslegesen okoskodott, de ilyen emberek is vannak, nem igaz? :D
Zu-ról igazán szívesen megtudtam volna többet is, remélem a második részben is szerephez fog jutni.
Clancy meg, na jó, ő egy igazi kis rohadék, de miért is várnánk tőle mást, nem igaz? (Tegye fel a kezét, akit nem idegesített, de most őszintén.)
A történet végén csak pislogtam, most meg kereshetem a folytatást, mert hát ez így nem maradhat :D.
Szóval, ha szereted a kicsit darkosabb ifjúsági disztópiákat, nem zavarnak a már ismert csavarok (de azért akad új is, nyugi), akkor szerintem érdemes ebbe is beleolvasni.
Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 462
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése