2012. augusztus 19., vasárnap

Egy zárt világban

Emma Donoghue: A szoba
4,5/5

Jack 5 éves, és ezen éveit végig a Szobában töltötte édesanyjával. Eddig nem is sejtette, hogy amit a tévében látott, vagy amikről a könyvei szóltak, az mind valóság, a külvilágban megtalálhatóak. Egy biztonságos "burokban" élt. Ám a helyzet változik, és kénytelen ráébredni, hogy a világ sokkal, de sokkal nagyobb a Szobánál. Vajon képes lesz ebbe az új helyzetbe beilleszkedni?

A történet nem ismeretlen számunkra, hiszen már sok hasonlót hallottunk a hírekben. Jack édesanyját még 19 évesen rabolja el a férfi, bezárja egy kerti helyiségből kialakított atom biztos szobába. Ide születik Jack, akinek próbált mindent megadni a szűkös keretein belül.

El sem tudom képzelni, milyen lehet ezt megélni, és hogy tudja valaki épp ésszel elviselni. A fogság talán kicsit könnyebb a gyereknek, hiszen ő sosem ismerte a kinti életet, ellentétben a nővel. Kettejük kapcsolata szívet melengető, hiszen képesek a félelmeiket legyőzni, azért hogy segítsenek a másiknak. Így szökik meg Jack is, és talál segítségre. Ám a kinti életbe mindkettejüknek nehéz beleszokni. Más-más okokból. A fiú a biztonságát, a napi rendjét veszíti, vagyis szinte mindent amit ismer. Az édesanyja pedig próbálja bepótolni az elmaradt éveket. Itt mondjuk engem zavart, hogy mennyire nehezen viselte el, hogy a fiának hiányoznak a régi napok, de azt hiszem ilyen helyzetben senki sem tud mindig jól dönteni, és viselkedni.

Elgondolkodtató könyv. Egyrészt az, hogy emberek hogy képesek ilyen tettekre. Illetve hogy képesek ilyen helyzetben életben maradni. Másrészt magával ragadó is, ahogyan az 5 éves szemén keresztül látjuk a történteket. Nagyon jól van megírva, tényleg úgy éreztem, hogy egy kisgyermek az, aki meséli a történteket, nem pedig egy idősebb személy.
Érdekes is volt látni, hogy a rokonok, más emberek hogyan reagáltak a felbukkanásukra. Ki jobban, ki rosszabbul.

Ajánlani tudom csak, bár aki nehezen bírja az agressziót, és kegyetlenséget, hiszen ez is annak egy fajtája, akkor nehéz olvasmány lehet.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 388

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése