2015. február 20., péntek

Nano

Robin Cook: Nano

3/5

Nem igazán szoktam olvasni az írót, korábban talán 1-2 könyve fordult meg a kezem között. Ennek ellenére a téma, ami a történet középpontjában áll, érdekelt, úgyhogy kíváncsian fogtam bele. Mert rengeteg mindent ki lehetett volna hozni belőle. Érzésem szerint ez nem igazán sikerült.

Adott ugye egy neves cégnél dolgozó tudós, Pia, aki nanorobotokkal kapcsolatos kutatásban segédkezik. Jól ért a munkájához és szereti is csinálni, annak ellenére, hogy a közvetlen főnökével nem igazán jön ki, a cég igazgatója pedig nem csak a tudását értékeli, hanem egészen más tekintetben is szeretné kipróbálni. Igazán idilli munkakörülmények, ha engem kérdeztek. De oké, nyilván az ember lánya nem hagy ott csapot-papot, az első nehézségek esetén. Ám amikor egyre furcsább dolgokra figyelünk fel, amik akár arra is utalhatnak, hogy embereken kísérleteznek ezek a jótét lelkek, na akkor én egészen másként viselkedtem volna. Mert azt nekem senki sem tudja bemesélni, hogy valaki ennyire a saját feje után menjen, főleg amikor egy okító célzatú balesetet is átvészel, többé-kevésbé épen.

Szóval, amikor nem azon dühöngtem, hogy a csaj mit csinál (ez amúgy eléggé ki tudja zökkenteni az embert az olvasásból, főleg ha azon elmélkedik, mivel tudná megcsapkodni az adott szereplőt), akkor azon agyaltam, hogy sikerült egy ennyire érdekes témát ennyire tönkre vágni. Ehhez komolyan tehetség kell.

Annyi kérdés merült fel bennem, csak úgy az olvasás hatására: mit szabad és mit nem, meddig mehet el az ember annak érdekében, hogy egy szebb jövőt hozzon el stb. És ugyan ezek megvannak említve, de ennyi. Pedig nyugodtan bele lehetett volna mászni jobban ezekbe az etikai kérdésekbe. Mondom ezt úgy, hogy mint biológus, nyilván a felesleges félelemkeltést sem szeretem, amit egy-egy új módszernél rögtön bedobnak az embereknek. Nem szabad félvállról venni semmit, megfelelő tisztelettel kell kezelni minden új módszert, mert a tudásunk közel sem terjed ki mindenre. De semmit sem szabad kapásból elvetni, vagy az ördög módszerének bélyegezni.
Ahogy embereket sem lehet/ lenne szabad kényszeríteni arra, hogy ehhez hasonló kísérleteken vegyenek részt, ha nem önszántukból teszik (és nem, véleményem szerint a halállal történő fenyegetés nem egyenlő az önszántukból történő jelentkezéssel).

Szívesen olvastam volna még többet arról, hogy hogyan is hatottak/működtek ezek a kis robotok, és hol tart vajon ez a technológia? Tényleg ennyire nem szabályozzák? (Mondjuk ezt azért kétlem, de sose lehet tudni.)

Szóval kérdések tömkelege viharzott a fejemben, válaszokat meg nem nagyon kaptam. Jó persze ne legyen tele teljesen érthetetlen szakzsargonnal, mert azt az olvasók nem élvezik. De lehet ezt úgy csinálni, hogy mindenki értse a dolgot, és közben egészen sok mindent meg is tudjunk az adott témáról. Másnak már sikerült.

Aztán itt vannak a karakterek. Piát mint említettem az esetek többségében felképeltem volna. De a többiek se voltak kutyák.
George az elején a tipikus hősszerelmes, némi papucsállatka beütéssel. És lépten-nyomon féltékenykedett. Ez hosszú távon fárasztó is lehetett volna, de hála istennek ő megfelelő időközönként elrepült a munkájához. (Mondjuk valaki mutasson már nekem egy olyan munkahelyet, ahol a kezdő dolgozótól elfogadnak ennyi kifogást, amikről messziről bűzlik, hogy nem teljesen fedik az igazságot.) Aztán a könyv végére meg kb. profi maffiózó válik belőle. Én meg csak pislogtam, hogy oké, szerelmes, meg minden, de nem durva és főleg nem gyors ez egy kicsit? Mert elhiszem, hogy ha szeretünk valakit és az veszélyben van, akkor sok mindent megteszünk érte, de nah. Nem gondolnám, hogy az én barátom kapásból betörővé és bérgyilkossá képezné magát, majd így indulna a megmentésemre. Aztán persze ki tudja.
Paul pedig, hát ő úgy van. Időnként segít, és csak kis mértékben hajlandó megszegni a törvényt, mert különben jujj mi lesz. (Én vallom, hogyha már valamit csinálunk, akkor azt csináljuk nagyban és jól, de nem lehetünk egyformák.) Ráadásul néha olyan információkat tudunk meg róla, amik nem viszik előrébb a történetet. De biztos lényegre törő, hogy tudjam, nem veti meg a férfiakat.

Szóval, olvastam már jobbat is, de egynek elment. Ha valaki ezeken áttud siklani, és nem akar agyvérzést kapni rajta, akkor még élvezheti is.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 416

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése