3/5
"Stephen King felesége, Tabitha King ötödik regényében ismét megcsillantja kivételes tehetségét, amikor megnyerő és felismerhető jellemeket ábrázol, akik az élet váratlan viszontagságaival szemben hősiesen felveszik a harcot. A Reuben könyvében lenyűgöző az írónő érzelmi azonosulása Reuben Stylesszal, aki egész életét Nodd's Ridbe-ben tölti, Maine államban, és aki semmi mást nem akar az élettől, csak a boldogságot. Azokban az években, amit beárnyékol a vietnami háború és a sorozás, Reuben egy sovány, céltudatos tinédzser, akinek a romantikáról alkotott elképzelését az akkori generáció dalai alakítják, és akinek könnyen elérhető álmai vannak, zsarnok apja halála ellenére. Megpróbál helyesen cselekedni a szokásos amerikai sikertörténet forgatókönyve szerint – de az élet számára nem hoz könnyű és gyors sikereket. A középiskolában kiemelkedő eredményeket ér el a sport terén, de fel kell hagynia sporttal kapcsolatos ambícióival, hogy eltarthassa magát. Keményen dolgozik a helyi benzinkútnál, és kitartó munkával eléri, hogy megvásárolhassa a kutat és a garázst, de közben akadályok egész sorával találja magát szembe. Találkozik egy gazdag és gyönyörű, öregedő szépasszonnyal, aki az ágyába csábítja, és akinek az a csapás jut osztályrészéül, hogy gyermeke rejtélyes halálának szemtanúja lesz. Reuben elveszi feleségül gyerekkori szerelmét, és hirtelen a vágy és a felelősségérzet harcának szorításában találja magát. Miközben semmi sem úgy alakul, ahogy azt Reuben elképzeli, hihetetlen lelkiereje és akaratereje segítségével sikerül elkerülnie, hogy belebukjon az életbe. Minderre bizonyítékul szolgál, hogy képes újra szerelemre lelni, amikor találkozik a gyönyörű Pearllel. Harca azért, hogy olyan emberré válhasson, amilyet lelki szemeivel elképzelt magának, betekintést nyújt abba, milyen áldozatokkal jár az, hogy férfi legyen egy olyan világban, amit nem ő alakított, de megtanult elfogadni."
Úgy látom az egész család meg van áldva az írással :D. Kíváncsian vártam a könyvet, mert még sosem olvastam az írónőtől. A fülszöveg alapján egy főleg érzelmekre koncentráló, valamint egy korszakot bemutató könyvet vártam, ami tulajdonképpen meg is kaptam. Szépen megrajzolt jellemek, nekem elég hihetőnek tűnő korrajz. Ami miatt mégis nyögvenyelősen haladtam vele és boldog voltam, hogy vége, az a főszereplőnk. Reuben konkrétan idegesített a végére, és elég nehéz valakivel úgy együtt érezni, ha közben lassan te magad is megutálod. Pedig nem csinált semmi különös dolgot, sőt, pontosan ez volt a baj. Hogy csak hagyta megtörténni az eseményeket, nem változtatott rajtuk, akkor sem, amikor lehetett volna. Aztán meglepődött, hogy mi lett a vége.
Igen, tudom, hogy unalmas lehet a férfiaknak megfelelni az olyan elvárásoknak, hogy mindig ők legyenek az erősek, a bátrak stb. Én szeretem, ha pasinak meg vannak a saját gondolatai, ha nem csak azon agyal, mikor kell mennie a következő edzésére. Ha nem kap azonnal agybajt, ha az érzelmekre terelődik a szó. De Reuben még nekem is sok volt. Ő az a típus, aki elelmélkedik a világ problémáin, meg a sajátjain is...és nem tesz semmit. Még akkor sem, ha már látja, itt nincs remény. Mert tény, a házasság komoly dolog, és az első problémánál azért ne rohanjunk azonnal az ügyvédhez. De van az a határ, ahol már azt kell mondani, elég. Ennek ellenére tűr, elvisel. Néha megtudtam volna rázni, hogy ébredjen fel, vegye észre ő itt a férfi lenne, a családfő, tegyen valamit. Bármit.
Amúgy maga a történet szépen folydogál az előre látható kifejlet felé. Gyerekkori szerelem, egy túlidealizált nő alak, aki aztán nem egészen az, amit várt. Mondjuk már a komolyabban alakuló kapcsolat során is voltak olyan intő jelek, amiknél én hagytam volna az egészet a fenébe. Mondom ezt úgy, hogy nő vagyok, és bizonyos félelmeket, aggályokat megértettem. És még sem tudtam igazán megkedvelni a feleséget. Igazából akár ő is kezdeményezhette volna a válást, vagy valamiféle közbülső megoldást.
Ha így jobban belegondolok, egy olyan szereplő sem akadt, akit úgy igazán megkedveltem volna. Mindenkinek meg volt a maga gyengesége, bűne és persze valami jó tulajdonsága...mégis, valahogy távol maradtak tőlem. Ellenben az a fád érzés, hogy hiába küzdenek napról napra, semmit nem érnek el, na az átjött.
Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 398
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése