2011. február 20., vasárnap

Mágia birodalma

James D. Macdonald, Debra Doyle : Mágus iskola
3/5
Egy ifjúsági regényt tarthatunk a kezünkben, ha levesszük ezt a könyvet. 8 kötetből álló sorozat első része, ahol megismerhetjük a főhőst Randalt, aki 12 éves és apród létére elszökik egy mágus után, hogy megtanulhassa az iskolában a varázslás rejtelmeit. Valamint bemutatásra kerülnek társai is,unokabátyja Walter és Lys a vándorénekes. Megtudhatjuk milyen az élet egy varászlóiskola falain belül, a vizsgát, hogy egyáltalán bekerülhessünk tanulni...és hogy tetteink következményét vállalni kell.

A teljes sorozatot elolvasva vegyes érzelmeim voltak. Egyrészt beláttam, hogy 14 évesen jobban tetszett. De az ember ízlése változik az évek során. Egy érdekes alaptörténet az, amit elkezdenek kibontogatni előttünk. De úgy éreztem, hogy a 6. kötetnél már nem sikerült azt a szintet hozni mint addig. Persze ott is volt izgalom, és történés...de már kiszámítható, és néhol unalmas. Abba inkább nem mennék bele, hogy pontosan milyen séma is volt, ami a végén már lefárasztott, mert azzal lelőném magát a történetet/történeteket.
Ezek mellett azonban ott van az is, hogy nagyon jó leíró részek találhatók benne, már-már ott vagyunk mi is a forgatagban, a várban. Viszonylag rövidek a kötetetek, ám nem érezni a végén a hiányt, a cselekmény szépen le van zárva - legalábbis az adott írásra - .
Összességében úgy vélem, hogy ha valaki azt szeretné, hogy gyermeke olvasson valamit, annak ellenére hogy mondjuk nem nagyon szeret, akkor ezek tökéletes kezdést jelenthetnek. Rövidségük miatt nem lesznek elrettentőek, nyelvezet és a hangulat pedig tényleg magával tudja ragadni a fiatalabb korosztályt. Legalábbis engem régen nagyon megfogott. Az idősebb generáció is olvashatja, főként ha kevés idő áll rendelkezésre, vagy az utazgatás alatt nem akar unatkozni, ugyanis méretét tekintve is ideális ez utóbbi ellen.
További kötetek:














Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 139 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése