2014. március 7., péntek

Othello

William Shakespeare: Othello, a velencei mór

4/5

„Uram, vigyázz, hogy féltékeny ne légy! A zöldszemű szörny csak kacag az étken, amelyből él…” – inti Othellót hamis barátja, Jago. S éppen ő gerjeszti aztán a féltékenység tüzét a mór szívében, ő szítja mind magasabbra a lángot, míg az elvakult Othello a „zöldszemű szörny” karmaiban vergődve végzetes tettre nem szánja el magát. Meghökkentően modern a dráma pszichológiája, ahogy a cselszövő egy mai lélekbúvár felkészültségével csalja lépre áldozatát. És ha a mór hadvezér és a velencei hölgy tragédiája a reneszánsz Velencében és Cyprusban játszódik is, a szenvedély, mely fűti, örök: a szerelem és a féltékenység. Ezért szól a ma emberéhez is az Othello és ezért folytatja diadalútját több mint háromszáz éve a világ színpadjain.

A történetet azért olvastam pont most el, mert nem sokára színházban fogom nézni, és szeretem tudni, hogy miről is szól a darab. És alapvetően is kedvelem William Shakespeare-t, habár egyszerre sok mindent nem tudok olvasni tőle, meg csömör fog el.

Főhősünk Othello, akit mindenki kedvel és tisztel...kivéve Jago-t, aki alatta szolgál. S habár a hűség mintapéldája, legalábbis szemtől szemben, annál több bajt okoz a háttérben. Akár egy nagyra nőtt pók, aki a háló közepén ül, szövögeti ő is a cselszövést, hogy megbüntesse egy vélt sérelem miatt, illetve egyszerű irigységből. Mily szép az emberi természet nem igaz?
Persze másrészről ott a hiszékeny mór, aki nem jár maga utána a dolgoknak, hanem látszatnak bedőlve, hirtelen haragjában cselekszik. Én szeretem a barátaimat, de még nekik sem hiszek el mindent feltétlenül, pláne nem azt, ami ilyen horderejű. Így részben sajnáltam fiatal párt, főleg Desdemona-t, hiszen ő tényleg csak jót akart, másrészt meg úgy voltam, vele, ezt érdemli, ha mindenki szavára így ad, csak épp a feleségére nem.

Ilyen szempontból a történet egy tükör, mely felnagyítja a legrosszabb, és legsötétebb vágyainkat, tulajdonságainkat. Tegye fel a kezét az, aki még soha életében nem érzett irigységet. Vagy nem volt féltékeny. Na ugye. Csak éppen jobban kezelte az ügyet. Legalábbis remélhetőleg.

A szereplők azonban nehezen kerültek közel hozzám. Érződik, hogy ez egy színpadra szánt darab, nincsenek annyira mélyen megrajzolt alakok, hiszen ezeket a plusz dolgokat a színész feladata lesz belevinni, s ezáltal életre kelteni őket. Így igazán sem szeretni, sem utálni nem tudtam őket.
Őszintén szólva leginkább idegesítettek. Othello a hiszékenységével, Jago a kavarásával, Rodrigo a nyámnyilaságával, Cassio meg a maga tökéletességével.

Mégis, úgy gondolom érdemes elolvasni a történetet. Ha másért nem, akkor azért, hogy egy kis időre magunkba nézzünk, őszintén, és elgondolkozzunk, mi vajon mit tennénk egy ilyen helyzetben?

Kiadó: Europa
Oldalak száma: 220

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése