2016. január 1., péntek

Helyhez kötve

Moskát Anita: Horgonyhely

4/5

Anitára az előző regényénél figyeltem fel (Bábel fiai), így amikor kijött az új regénye, felkerült az akarom listára ez is. Aztán a fizetésemből sikerült félre tenni annyit, hogy meg is vegyem, ám elég sokáig árválkodott a polcomon, arra várva, hogy elolvassam. De úgy érzem, nem volt ez rossz, mert egy elég komoly élményt adott, így az év utolsó könyveként.

Képzelj el egy világot, ahol a születésed helye meghatározza az egész jövődet. Mert azt többé nem leszel képes elhagyni, magához köt, nem ereszt. Kivéve, ha lány vagy, és teherbe esel, mert akkor, a terhesség ideje alatt képes leszel vándorolni...

Az első, ami eszembe jutott, hogy anyám, hogy fogom én ezt végig olvasni. Olyan mértékig rám nehezedett valamiért ez a történet, hogy alig tudtam vele haladni. És nem, nem mondhatom azt, hogy nem tetszett. Mert igenis tetszett. Rengeteg gondolkodni valót adott, amit kifejezetten szeretek. De mindeközben valahogy olyan sötét hangulatot hozott elő belőlem, ami még engem is meglepett. De ennek ellenére azért elolvastam.

A második gondolatom az volt, hogy ilyenek vagyunk mi, emberek. Mindegy, ki van hatalmon, előbb-utóbb kedvezni fog egy rétegnek, míg másokat elnyom. Miért nem tudunk valahogy ezen túljutni? Itt a férfiak vannak alacsonyabb rangsorba állítva, hiszen képtelenek elhagyni azt a területet, melyet a születésük biztosít nekik. Így minden meszebb lévő tevékenység a várandós nőkre hárul. Akik ennek nagyon is tudatában vannak. Mintha a jelenlegi világunk kifordított párját láttam volna a lelkiszemeim előtt. De mind tudjuk, az elnyomás előbb utóbb lázadáshoz fog vezetni...

A szereplők esetében kicsit bajban vagyok. Mire eljutottam volna odáig, hogy megkedveljem az egyiket, csinált valami olyat, amitől kiesett a pikszisből...de persze tudom, hogy senki sem lehet tökéletes, és bizonyos helyzetekben talán én sem tettem volna másképp. Talán Helga és Odveig az, akiket a leginkább sikerült megszeretnem. Vazil és Lars távolabb kerültek tőlem, hiába értettem a motivációjukat, akkor is...vannak dolgok, amiket nem teszünk meg. Vagy túl naiv vagyok?

A történet egy nagyon jó alapötletből építkezik. Sok mindent vártam, de azt, ami kiderül, na azt nem. De tetszett. Viszont rengeteg kérdést hagyott hátra bennem a befejezés, így valami folytatásnak nagyon tudnék örülni.
A szereplők - személyiségük és viselkedésük - hihetőek, talán már túl valóságosak is, oylanok mint mi vagyunk. És ezt nem feltétlenül tartom dicsőségnek.
A világ pedig egyszerre elképesztő, és rémisztő. Megnézném, milyen, de félek, élőben pont úgy hatna rám, mint a könyv olvasásakor.


Ha bírja az ember a komorabb történeteket, akkor csak ajánlani tudom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése