4/5
Egy könyv, amit azért olvastam, mert egy jó kis horrorra vágytam, és mert a borítójába beleszerettem. Most mondjátok meg, hogy nem figyelemfelkeltő? Na ugye!
A könyv becsukta után azon gondolkodtam, mit is kaptam ettől a történettől, azon túl, hogy elbizonytalanodtam abban, akarok-e gyereket :D.
Ha nagyon kekeckedni akarnék, akkor nem nevezném horrornak, még úgy se, hogy az első 40 oldal elolvasása után éberen feküdtem az ágyban, és ezerrel füleltem, hogy van-e rajtam kívül más is a szobában (nem, nem volt).
Viszont olyan feszültségkeltésre képes, és ezzel nagyon is jól játszik az író, hogy csak na. Szóval kaptam is meg nem is, mert azért borzonghattam egy sort, de nem az jaj istenem, mindjárt meghalok úgy félek érzés volt.
Marjorie különös viselkedését követhetjük nyomon, melyet sok-sok évvel később a húga mesél el nekünk. Nem csodálom, hogy a család nem tudta teljesen kezelni a helyzetet, nem tudom, én mit tennék egy ilyen helyzetben. Valószínűleg az orvosokban bíznék inkább, és nem a vallásban, de ki tudja. Az mindenesetre biztos, hogy nehéz helyes döntést hozni, főleg ha anyagilag se áll az ember túl jól, és a kezelések drágák, ráadásul hatástalannak tűnnek.
Mondjuk akkor se engednék be vadidegeneket az életünkbe, hogy filmezzenek.
Merry-t sajnáltam, hiszen még 8 évesen az ember lánya nem érthet meg mindent igazán, ráadásul ő tényleg kissé eltűnt a szülök szeme elől, akiket lefoglalt a legidősebb lány baja. Nem csoda, ha néha azt szerette volna elérni, bármi áron, hogy rá is odafigyeljenek.
Szóval végigkövethetjük egy széthulló család mindennapjait, egy beteg gyerekkel, egy kissé elveszett kisebbel, egy egyre vallásosabbá váló apával, és az idegösszeroppanás szélén járó anyával. Miközben kivülállóként figyeljük mindezt, azon gondolkodhatunk, vajon mi igaz, és mi az ami csak színjáték. Nem egyszerű meghúzni a határt a kettő között. Én még most sem tudom eldönteni, mennyit játszott rá Marjorie, és mennyi volt az, amit a betegsége terhére kell írni.
Talán pont ez adja azt, ami miatt olyan kényelmetlenül érezhetjük magunkat, nem csak kukkolókként vagyunk jelen, de igazán el sem tudjuk dönteni, amit látunk igaz-e vagy sem.
Az biztos, hogy a végére nem számítottam, talán ezért ütött annyira szíven. De így legalább elmondhatom, emlékezetes marad a könyv, s nem fogom egy hét múlva már elfelejteni.
Kinek ajánlom? Azoknak, akik vágynak egy kis borzongásra, de nem akarnak nagyon hardcore vízekre evezni, és nem vetik meg a pszichológiai történések elemzését sem. Jah, és otthon vannak a horro klasszikusokban, mert bőven vannak emlegetve.
Kiadó: Agave
Oldalak száma: 288
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése