5/5
"Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön.
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk."
Őszintén szólva, ezt a könyvet durván 3 hónapig kerülgettem a boltban. Aztán rávettem magam, hogy megvegyem, mert ha ennyi idő alatt nem megy ki a fejemből akkor már nem is fog. Aztán ismét várakoztattam, ezúttal úgy fél évig csücsült a polcomon érintetlenül. Féltem, hogy nem fog tetszeni, hiába várok tőle sokat és féltem kicsit a történettől is. Azért egy idő után csak eljutottam az olvasásáig.
Nem volt egyszerű olvasmány ez a regény, nem csoda hogy kicsit tartottam tőle. Már maga az alapszituáció is olyan, amit épp ésszel nehéz felfogni. Mindössze 16 éves Edith, amikor Auschwitzba kerül. Én 16 évesen sok mindent csináltam, de egészen biztosan nem volt közötte az életben maradásért való küzdelem. Persze, voltak "eget rengető" problémáim, de visszanézve azok akkor sem voltak igazán nagy gondok, csak én fújtam fel.
El sem tudom igazán képzelni mekkora erő, élni akarás és hit kell ahhoz, hogy elbírd viselni azt a környezetet, és a tudatot, hogy a szüleid meghaltak.
És mégis, ezek az emberek (mert nem csak Edith), küzdöttek és még a leghihetetlenebb helyzetben is képesek voltak megtalálni az örömöt (pl: a szépségverseny). Azt hiszem, engem feleannyi dolog is padlóra küldene, nem hogy még a pozitív gondolkodást gyakoroljam.
Nem csak ezért volt olyan erős hatással rám a könyv, bár ez is elég lehetne, Az őszinteség, és a kendőzetlen igazság feltárása talán még nagyobb elismerést váltott ki belőlem. Nem szépíti a dolgokat, pedig ez néha nagyon nehéz. Mert ki szeret a rosszra emlékezni? Arra meg pláne, hogy ha mi magunk követtünk el olyasmit, amit később nem tartunk már olyan helyesnek. Elképesztő volt figyelni, hogy az auscóchwitzi időszak után a 3 lánytestvér hogyan próbál meg boldogulni, és persze a későbbi évekbe is bepillantást nyerni. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy honnan volt/van ennyi erő ebben a nőben? Hiszen képes volt újra ás újra felállni, megugorni a legijesztőbb akadályokat is, amiket mások, de legtöbbször saját maga állított fel.
S mindeközben mesél nekünk. A saját, és más pácienseinek történetén keresztül próbálja megmutatni, hogyan tudjuk felismerni, és megtalálni a számunkra is megfelelő utat. Ami nem feltétlen egyezik meg a többségével, de ez nem baj.
Számomra egy nagyon szerethető (és kissé hiperaktív) nő alakja rajzolódott ki az oldalakon, aki ennyi idő elteltével már igen komoly szakmai- és élettapasztalatot halmozott fel. Érdekes volt egy-egy helyzettel kapcsolatos gondolatait, meglátásait olvasni. Azt, ahogy a saját problémáit is felfejtette és megoldotta. Ez volt a másik, ami szinte ledöbbentett. Sokszor olyan dolgokat írt, amik mintha rólam szólnának. Olyan érzéseket, gondolatokat láttam viszont a lapokon, amik az én fejemben szoktak kavarogni, ha vagyok annyira bátor, hogy megpróbáljak szembenézni a belső démonaimmal. Ez egyszerre volt felszabadító (hiszen nem vagyok egyedül ezzel a problémával), és letaglózó. Csak ültem felette, és azon agyaltam én képes vagyok-e kilépni a saját magam alkotta börtönből, és áldozat szerepből? Még ha nem is leszek rögtön pozitív hozzáállású ember, tudok-e egy kicsit ellépni a pesszimizmusból?
A válasz: egyelőre nem. Bár tény, hogy próbálgatom. Néha összejön, de hamar visszaesem. És igen, néha én is elcsüggedek és azon agyalok, minek erőltetni azt, ami nem megy? Hiszen eddig is elvoltam valahogy, nem igaz? Nem, nem igaz. Nem volt jó, és nem jó most sem a helyzet. De ember vagyok, vannak nagyon rossz, és nagyon jó pillanataim. És lesznek is. A kérdés az, hogy mit kezdek velük.
A könyv nem változtatta meg az életem. Nem lettem egyik napról a másikra egy teljesen új ember. De erőt adott és ad, amikor elkeseredek, és vigaszt, amikor úgy érzem épp senki nem érti meg, mi is a bajom. (Vagy ha épp azt érzem, baj van velem.)
Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnék tőle.
Kiadó: 420
Oldalak száma: Libri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése