Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak
4/5
„Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában,
de zseni csak egy: Neumann János.” Így emlékezett barátjára, iskola- és
munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós.
Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig
jelentős eredményeket ért el a kvantummechanika terén, megalapozta a
játékelmélet közgazdasági összefüggéseit, elvégezte a legfontosabb
számításokat az atombomba elkészítéséhez, és foglalkozott más
matematikai és fizikai problémákkal is. Rendkívüli emlékezőtehetségének
köszönhetően a princetoni házában tartott társasági eseményeken
viccekkel és ókori történetekkel szórakoztatta vendégeit.
Wisinger István dokumentumregénye az ő rövid életének (1903–1957)
rendkívüli krónikáját meséli el. Elsősorban arról szól, hogyan jutott el
Neumann zseniális elméjének hála Budapestről az Egyesült Államokba, és
hagyatékából hogyan lett az örökkévalóság egyik legnagyobb kincse.
Tudományos eredményeit a szakemberek Galilei, Newton és Einstein
életművével mérik össze.
Nem tudom, ki mennyit tud Neumann János életéről, én kiábrándítóan keveset. Legalábbis a könyv olvasásáig. Hogy ez figyelmetlenség, romló memória, vagy másnak köszönhető, nem tudom. Mindenesetre emiatt a kíváncsiság motivált arra, hogy elolvassam ezt a könyvet, és megismerjem az életét.
"Minden utazás
egyben időutazás is. A világjáró táthatja a száját a jövő üvegtornyai
között vagy fintoroghat az elmaradottság sikátoraiban, végül azonban az
olcsó sci-fik hőseihez hasonlóan saját magával kell szembenéznie: Honnan
jövök? Hová megyek? Ki vagyok? Mit keresek?
Ezek a kérdések zakatoltak az immár húsz éve külföldön élő
diplomata-tanácsadó szerző fejében egy fülledt péntek délután, a
sanghaji kommunikációs tanácsadó cég irodájában, ahol részállású
coachként dolgozott. „A főnökök és befektetők eltűntek, a projektek
megszakadtak, az ügyfelek pedig a pénzüket követelik", mondta sokadik
cigarettájára gyújtva Wang, az értékesítési igazgató. „Arra gondoltam,
hogy mi ketten átvehetnénk a céget."
Holch Gábor önéletrajzi vallomása távoli városok hétköznapjaiba,
ünnepeibe és konfliktusaiba enged bepillantást. Kalandozó Ázsia-kutatók,
egykori kínai vörösgárdisták, ötcsillagos hajszában élő üzletemberek,
hindu vallásos ünnepre és hongkongi utcai tüntetésre készülődő
városlakók testközeli történetein keresztül érezteti az egyszerre
mindenhová és sehová sem tartozás különös súlytalanságát. Azt, hogy mit
jelent magyar világpolgárként hazánkra az ázsiai metropoliszok fényévnyi
távolából visszatekinteni.
Talán annak is segít ezt megérteni, akinek nincs kedve két bőrönddel nekivágni a nagyvilágnak.
A kötet a Magyarok külföldön sorozat ötödik darabja."
Kedvelem az ázsiai kultúrát, és amúgy is szeretek új helyekkel ismerkedni(igaz főleg könyvekben). Az utóbbi években pedig azt is kíváncsian követem nyomon, hogy érzik magukat azon honfitársaim, akik hosszabb időre külföldre mentek dolgozni/tanulni/élni. A mi tágabb családunkban is volt/van rá példa, és érdekes volt hallgatni az élményeiket. Úgy gondoltam, hogy ebben a könyvben egyszerre találhatom meg mindkét részt, a kérdés az volt, vajon hogyan is fogják ezt tálalni?