Mamutvadászok élete

Jean M. Auel: A mamutvadászok I-II.

4/5

"A nagyszabású őskori regényfolyam, A Föld Gyermekei harmadik kötetében folytatódik Ayla és Jondalar vándorlása.
Útnak indulnak a Lovak Völgyéből, és a következő tél elől a mamutojok földjén találnak menedéket. A hosszú hónapok alatt egyre közelebb kerülnek a mamutvadász nép tagjaihoz, akiket eddig csak a Többiek névvel illettek. A mamutojokat olyannyira elbűvöli Ayla javasasszonyi tudománya, vadásztehetsége és varázslatos tűzgyújtó technikája, illetve Jondalar kőfaragó szakértelme, hogy maguk közé fogadják a vendégeket.
Ám a fagyos tél során Aylában ellenállhatatlan vonzalom ébred Ranec, a mamutoj csontfaragó mester iránt, Jondalar lelkét pedig gyötrő féltékenység emészti. Mire kitavaszodik a félreértések és ki nem mondott szavak egyre mélyebb szakadékot vetnek a két fiatal közé.
Vajon mit hoz a tavaszi nagyszabású mamutvadászat és a Nyári Gyűlés? Kit választ végül Ayla? Az elragadó Ranecet és új családtagjait, a mamutojokat, vagy tovább vándorolva követi Jondalart az ismeretlen messzeségbe?"

A sorozat első kötetét még annó megvettem, azután egy csöppet elbizonytalanodtam, hogy akarom-e én ezt magamnak, így könyvtárból szereztem be a folytatásokat egy-egy olvasásra.
Szép, vaskos könyvek, olyan önvédelmi fegyvernek használhatók, ráadásul ez a rész két kötetbe szét is lett szedve. A borítóját mindegyiknek imádtam, de ez a best, mert imádom a kék színt :). És mert a mamutok cukik :D.

Ayla és Jondalar elhagyják a völgyet és találkoznak a mamutojokkal, akik szívesen fogadják őket, bár meglepődnek a lovakon, na meg azon, hogy meg lehet őket ülni. A regény végig kalauzol minket egy tél-tavasz-nyár évszakon, amit hőseink a csapattal töltenek, láthatjuk ahogy megpróbálnak beilleszkedni, hasznos tagja lenni a törzsnek. Persze vannak kisebb-nagyobb bonyodalmak, összetűzések, főleg mikor kiderül Ayla gyerekkora. Na meg aggódhatunk, hogy a két szerelmes mikor látja meg a számunka annyira egyértelmű jeleket, vagy annyira vakok maradnak, hogy elszalasztják a másikat.

A regény nem unalmas, még úgy sem, hogy világot nem vált meg. Közelebb hozz hozzánk egy olyan világot, ami már régen letűnt, megszólaltat olyan húrokat, amik létezéséről nem is tudtunk talán. (Én nem gondolom magam olyan nagyon vadászatra vágyó embernek, de azért most gondolatban simán hajkurásztam a mamutokat :D.) Életszerűen mutatja be a csoporton belüli hierarchiát, a hiedelemvilágot, azt, hogyan viselkednek egymással és idegenekkel. Még akkor is, ha közel sem biztos, hogy minden így volt, de ki tudja ezt megcáfolni?

Ami problémám volt a történettel: Miért kell lépten-nyomon ilyen bődületesen hosszú leírásokat kapnia az olvasónak? Nem mondom, hogy nincs helye, de sokszor felesleges volt, mert semmivel sem járult jobban hozzá a történethez, simán el is maradhatott volna.
Oké, hogy ez az az időszak, amikor rengeteg dolgot fedez fel az ember, de nehogy már mindent 2-3 egyed találjon már ki. Ráadásul ennyire rövid idő alatt, elég csak ránéznie a problémára és már körvonalazódik a megoldás bennük, és szinte elsőre sikerült mindig megalkotniuk.
Ayla-Jondalar nyűglődése. Értem én, hogy az alapprobléma a különböző háttér, amit aztán tetéznek a félreértésekkel, de komolyan ennyi ideig el kellett húzni? Azt hittem már sosem derül ki, kit választ véglegesen.

Amit imádtam: A törzs életét nézni. Igazából szerintem van az embernek egy alapvető kíváncsisága, hogy mások életébe be lessen, és ez itt teljesen ki lett elégítve.
Rydag és Ayla által tanított dolgok. Hogy hiába vagyunk különbözőek, vagy mások ez nem jelenti azt, hogy kevesebbek lennénk.
Az állatok :D.

Szóval, ha szeretnél egy kis időt egy eltűnt világban tölteni, akkor ajánlani tudom a sorozatot, és ezt a részt is. És már nagyon várom a folytatását :).

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 1012

Szeptember 5-én, azaz jövő hét csütörtökön jelenik meg Rory Clements népszerű John Shakespeare-sorozatának a 3. része, a Herceg. 
A kötetet ajánljuk a 16. századi Angliában játszódó történelmi krimik kedvelőinek, különösen C. J. Sansom rajongóinak. A szerző a Herceggel vált végérvényesen a műfaj egyik meghatározó alakjává, jelenleg folynak már a munkálatai a Shakespeare-történetek televíziós sorozattá történő adaptálásának.

Rory Clements Herceg című regényében John Shakespeare továbbra is Sir Robert Cecil, a királynő főminiszterének szolgálatában áll, és újabb, még szövevényesebb rejtélyeket kell kibogoznia. 1593-ban járunk, az országban egyre növekszik a nyomor és ennek vonzataként az idegengyűlölet. Uszító hirdetmények tűnnek fel London utcáin, sőt az újságokban is. A királynő azonban nem engedheti, hogy a kincstárnak jelentős hasznot hajtó holland kereskedőket és tisztes puritánokat fenyegessék, talán el is üldözzék az amúgy is nehéz napokat élő birodalomból. Shakespeare feladata utánajárni ezen hangulatkeltőknek, azonban kiderül, hogy nem egyszerű hőzöngésről van szó, hiszen puskaport robbantanak több helyen is, és az áldozatok között van Shakespeare felesége is.

Közben híre kel egy eltitkolt hercegnek, Stuart Mária állítólagos fiának, akit eddig a spanyolok neveltek, és aki most talán színre lép, hogy elfoglalja előbb a skót, majd az angol trónt. Ezt azonban nem hagyhatják, hiszen ezzel az ország a spanyolok gyarmatává válna. Shakespeare egyre inkább belebonyolódik a rejtélyes ügybe, amely, úgy tűnik, összetettebb még a legvadabb elképzeléseknél is. Pokoli tervek szövődnek, sátáni szerkezetek készülnek, közben skót boszorkák járnak ördögi táncot. A gyász és a sorscsapások közepette Shakespeare és segítői igyekeznek megelőzni az összeesküvőket. London olyan, akár egy felbolydult méhkas, miközben közelít a pestis, és egyre kevesebb az idő…

 

Csillagainkban a hiba

John Green: Csillagainkban a hiba

5/5

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."


Történetünk főszereplője Hazel, aki pajzsmirigyrákban szenved. Egy gyógyszer hatására időt kapott, bár azt nem tudni mennyit, és az eddigi szenvedések sem tehetők semmissé, illetve tüdeje, amely az áttétek miatt már nem működik profi módon sem gyógyul meg. Ez épp elég ok arra, hogy az ember lánya depresszióba essen, ám egy halovány reménysugarat jelent az új fiú, a roppant jóképű, és humoros Augustus felbukkanása.

A történet olyan volt számomra, mint egy hullámvasút. Hol lefelé vitt az út, a reménytelenségbe, szomorúságba, hol pedig felfelé, a nevetés világába. Hazel kapásból szimpatikus alak lett számomra, fanyar, ironikus humorával, egyedi világlátásával. S az író teljesen emberivé tette azzal, hogy nem volt tökéletes, hogy időnként kiborult, és gonoszkodott, hogy megpróbált minél kevesebb fájdalmat okozni a szeretteinek, s bármennyire is terhes volt a betegség számára, nem akart meghalni. Vagy legalábbis nem mindig.
Augustus is a szívemhez nőtt, és szerettem volna, ha kettejük története happy end lesz, még ha tudtam is, hogy ez egy álom. Az, ami vele esett meg, ahogyan végig követhettük...mondjuk én egy idő után sejtettem, hogy ez lesz, de még így is nehezemre esett könnyek nélkül olvasni.
Isaac jelenléte is kellett a könyvbe, mert ha nem is végig volt a színen, alakja akkor is a gondolataimba égett.

Sokszor, sokan kérdezik tőlem, miért olvasok ilyen történeteket, pláne, hogy hipochonder vagyok. Egyrészt, hogy a saját félelmeimet legyőzzem. Másrészt azért, hogy tudjam, mi mindenért mondhatok köszönetet, még ha nem is mindig érzem magam épp boldognak. És hogy reményt, erőt, bátorságot merítsek. Mert még ha nem is tökéletesek a szereplők, nem hősök, mégis, sokkal többet kibírnak, kibírtak, mint én. És emelem ezért a kalapom előttük. Mert összelehet omolni, lehet gonoszkodni, de ha összességében képes vagy emberként viselkedni, segíteni a hozzád hasonlókon, akárcsak azzal, hogy hagyod kitombolja magát, az szerintem már teljesítmény.
Ez a történet ezerféle húrt pendít meg az olvasóban, rengeteg viselkedést láthatunk. Van, amit megvetünk, de legyünk őszinték, mi vajon képesek lennénk másképp viselkedni egy  ehhez hasonló helyzetben?

Annak ellenére, hogy nem csupa vidámság a könyv, én tényleg csak ajánlani tudom. Korhatár nélkül, mindenkinek.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 296

Átölel az éjszaka

Karen Chance: Átölel az éjszaka

3/5

"Cassandra Palmer nemrég a világ első számú látnokává vált, ám ettől nem lett felhőtlenül boldog az élete. Mindaddig, míg Cassie-t és egy vámpír nagymestert – az őrjítően jóképű Mirceát – mágikus kapocs köti egymáshoz, a lány nem ura saját életének.
A varázslatot, mely összeköti őket, csupán egy ősi varázskönyvben, a Codex Merliniben pergamenre vetett igézettel lehet feloldani. A Codex hollétéről azonban manapság senki nem tud semmit, így Cassie-nek ott kell kutatnia utána, ahol még fellelhető volt – a múltban.
A fiatal lány hamar rájön, hogy a Codexet nem véletlenül rejtették el ilyen gondosan. A legendák szerint a könyv olyan varázsigéket is tartalmaz, amelyek az egész világot veszélybe sodorhatják. Ha sikerül felkutatni, az talán megoldást jelenthet Cassie és Mircea helyzetére, de romlást hozhat az egész emberiségnek…"

A történet ott folytatódik, ahol a második kötet véget ért. Cassie igyekszik megtalálni a Codexet, illetve eközben Pritkin és egy társa alternatív lehetőségek után is kutatnak. Mircea próbálja magát a lánytól távol tartani, ám ez nem mindig sikerül, ráadásul egyre jobban elhatalmasodik rajta a vágy. És persze újabb és újabb ellenségek támadnak, mindenki szövetkezik mindenkivel, előkerül egy rakat különleges képességű gyerek, és még démonokkal is partyzhatunk.

Nem tudom, hogy azért nem tetszett mert rosszkor olvastam, vagy azért, mert nem az én világom, vagy a kettő együtt, de tény, hogy nem ájultam el a sorozat eme kötetétől. Hogy mik voltak a problémáim?
1. Itt a hősnőnk, aki ugyebár egy igencsak fontos hatalommal bír, amit nem tud rendesen kezelni. Ha én lennék a helyében, legalább egy kis időt szánnék arra, hogy megtanuljam kezelni az adottságokat. Nem azt mondom, hogy csapot-papot hagyva vonuljon el egy évre, de ember, nem veszélyes, ha nem tudod hol vannak a határaid, vagy hogy megtudod-e csinálni az eltervezett ugrást, manővert, vagy nem és ezért mindenkit veszélybe sodorsz?
2. Cassie tudatában van, hogy nem igazán ura a hatalmának, meg hogy eleve nem egy harcos alkat, de ha ezt valaki a szemébe mondja, akkor rögtön elkezd ellenkezni. Ha előtte két mondattal korábban azon elmélkedik, hogy kora gyerekkorától azt tanulta, hogyan kell rejtőzködni, és ebben jó, akkor nekem később ne kezdje el bizonygatni, hogy de ő igenis meg tudja magát védeni, mert nem.
3. Hogy van az, hogy minden terve balul, vagy legalábbis másképp sül el? Komolyan, ez már vicc.
4. Mindenki őt akarja megölni. Univerzum méretű a dolog lassan. Van olyan könyv, ahol azaz unalmas, hogy a szereplőcsajt mindenki az ágyába viszi, itt azaz unalmas, hogy mindenki megakarja ölni. És még egyiküknek sem sikerült...

Mindezek mellett persze mindenkiről derülnek ki dolgok, és lassan már annyiféle mende-monda van benne, hogy nekem kezdett sok lenni. Görög istenek, Merlin és társai....

Persze akadt benne ami tetszett. Voltak benne tényleg humoros megszólalások, és Mircea alakja még mindig nagyon szimpatikus, de sajna körülbelül ennyi volt a pozitívum számomra.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 428

Tövisek királya

Mark Lawrence: Tövisek királya

5/5

"A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt."

Jorg király, ám négy évvel a trónja elfoglalása után vára alatt egy hatalmas hadsereg, s neki döntenie kell, hogy behódol-e, vagy ellenáll. S mint azt már az első kötetből megtanultuk, főhősünk nem az a hajolgatós fajta. Így túlerő ide, túlerő oda, harcba száll. De nem csak az ellenfél katonáival, hanem saját eltemetett/elfelejtett emlékeivel és persze a hataloméhes álomboszorkánnyal is...

Ami leginkább szemet szúrt ebben a történetben, az Jorg jellemfejlődése. Nem, nem lesz az a makulátlan jó fiú, nem kell kétségbeesni. De mégis, valahogy több, mélyebb töltést kap az alakja, hihetőbbek a cselekedetei és a viselkedése. Mindezek mellett a sötétség, ami a sajátja, lénye mélyéből fakad nem tűnik el, ám időnként betekintést kapunk egy emberibb oldalára. Nem hiszem, hogy valaha jó ember lesz belőle, de emberibb még lehet. Mindenesetre én kíváncsi vagyok, hogy az utolsó részre mivé is válik.
Mindezek mellett kicsit több bepillantást kapunk magába a világba, ami hátteréül szolgál a sakk-játszmának, bár engem ezek a részek különösképpen nem hoztak lázba. Persze érdekes volt elgondolkozni, hogy vajon mi vezetett ahhoz, hogy az Építők csillaga leáldozzon, de a jelen történések jobban izgatták a fantáziámat.
A többi szereplőt is sikerült úgy megmutatni, hogy éljenek, ne csak egy odavetett két dimenziós alaknak lássam őket.
A humor sem veszett ki a történetből, pedig azt hihetnénk nem illik bele, de kell. 

A történet a jelen és a 4 évvel korábbi események között ugrál, méghozzá úgy, hogy mindig csak egy-egy morzsát kapunk, egy kirakós darabkát. Illetve néha-néha Jorg gyerekkorába is beleshetünk, ami nem mindig felemelő, ilyen apa mellett élmény lehet felnőni, sőt teljesítmény egyáltalán életben maradni. Engem személy szerint nem zavart ez az ugra-bugra, mindig kíváncsian vártam, mikor kapok egy újabb jelet, vagy magyarázatot a történtekre.
Emellett még Katherine szemszögébe is bepillantást nyerünk a naplóján keresztül. Én nem tudtam annyira megkedvelni, de azt el kell ismerni, hogy nem hagyta magát legyőzni. Én mondjuk Miamona párti lettem a kiscsaj első megszólalása után :D. Remélem a következő történetben is sokat kapok belőle.

Ha valaki szereti a sötétebb hangulatú könyveket, nem riad vissza a vér és erőszak tengertől, akkor ezt a könyvet ajánlani tudom.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 500

Az ördög szolgálatában

Vivien Holloway: Pokoli szolgálat
5/5

"Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet."

Már a megjelenés előtt kinéztem magamnak a könyvet, és végül a Könyvhéten dedikálva sikerült is megszerezni. Az olvasás kicsit későbbre maradt, de azért előkelő helyet foglalt magának a könyv, csak a bejegyzés maradt el hozzá, így azt most pótolom.

A jó könyv az, ami szinte beleragad a kezedbe, beszippant a világába és nem enged el egészen addig, amíg el nem olvasod az utolsó mondatot, de még utána is sokáig visszhangot ver benned. Ez a könyv is ilyen.

Már az alaphelyzet olyan, amit nem tudom én hogy reagálnék le, és ezen is sokat gondolkoztam. Nekem is van testvérem, és legyen köztünk bármilyen vita, félreértés vagy épp ellentét, nem tudnám elképzelni nélküle az életet, és nagyon sok mindenre képes lennék azért, hogy ez így is maradjon. De vajon a saját lelkemet is odatudnám adni az életéért cserébe? Lilian ugyanis ezt teszi, hogy kishúgát megmentse, ám az ördöggel cimborálni bizony nem életbiztosítás, mert a kislány is meghal, és Lil is rab lesz egy kegyetlen világban, Lucifer egyik legjobb gyilkosává válik, aki behajtja az elmaradt tartozásokat.

Lili alakja kifejezetten szimpatikus volt, annak ellenére, hogy nem épp mindennapi munkája volt, de valljuk be, az ember sok mindenre képes, ha arról van szó, hogy életben maradjon, és hogy megőrizze az ép elméjét. Márpedig a Pokol nem éppen az a hely, ahol ezt a két dolgot olyan könnyű megtartani, mindenki fúrja a másikat, helyezkedik, csal, hazudik, öl. És még csak álmatlan éjszakái sem lesznek. Mégis, mindezek ellenére, sőt a korábban kapott súlyos büntetés után is szabadulni vágyik, szökni akar. Nem tudták megtörni, pedig rajta voltak a dolgon.

Lucifer alakja számomra inkább kenetteljes, és ármánykodós volt, mint sem félelmetes, de ez nem vont le semmit a történetből. Mondjuk az nem volt teljesen tiszta számomra, hogyha a lány ennyire félt tőle, illetve az Örökösöktől, akkor miért heccelte őket folyton? Én ha valakitől tényleg félek, akkor a közelében lapulok, mint szaracén harcos a fűben, de nyilván nem vagyunk egyformák.

Gabriel alakját nem tudtam elhelyezni igazán, se nem szerettem, se nem utáltam. Inkább bizalmatlan voltam vele, de hátha ez a későbbiekben változni fog.

Azt mindenesetre megtanultam, hogy ne bízzak senkiben ebben a történetben, mert nem az, akinek tűnik.

Nem épp egy rózsaszín lányregény, halál, vér és erőszak van az oldalakon, de egy ilyen világhoz nem is illettek volna a csillámpónik, lássuk be. Az biztos, hogy bizonyos helyeket sosem szeretnék közelebbről látni, pl. Termek.

Én nem találtam különösebb kivetnivalót a regényben, csak a fent említett dolgokat, Lucifer inkább dörzsölt mint ijesztő, és Lili viszonya a félelmet keltő alakokhoz érdekes, de ezeket leszámítva az első mondattól az utolsóig élveztem a történetet. Nem estem ki belőle, nem akartam az ablakon kidobni valami éktelen nagy marhaság miatt, a főszereplő végre nem csak a megmentő seregre várt, hanem tett is a dolgokért. Úgyhogy jöhet a folytatás ;´).

Kiadó: Aba
Oldlak száma: 320

Spinoza család nyomában

Gabi Gleichmann: A hallhatatlanság elixírje

4,5/5

"A Spinoza család az ősidőktől fogva zsidó volt, talán inkább a körülményeknek, mint a meggyőződésüknek következményeként. Egy váratlan felfedezést követően a család egyik tagjának birtokába kerül az örök élet receptje, ami isteni adomány, de ördögi örökség is egyben. Ari Spinoza az utolsó sarj, kezében a múlt és a jövő: 36 generáció mágikus, vérrel és szenvedéllyel teli krónikája. Ősöké, akik ott voltak Európa történelmének legfontosabb pillanatainál, és döbbenetes titkok ismerői. A halhatatlanság elixírje egyszerre torokszorító és humoros családregény az emlékezés erejéről, és mindazokról, akik leigázhatták volna a halált, de megelégedtek az örökkévalósággal…"

Már egy ideje szemezek ezzel a könyvvel, megjelenése előtt figyelemmel követtem a sorsát. A borítója keltette fel a figyelmemet, de a fülszöveg is ígéretes volt, világ életemben szerettem a családregényeket, pláne ha több nemzedéket mutatnak be, s bár az elején kicsit meglepett a könyv, a végeredmény engem meggyőzött.

A regény narrátora Ari Spinoza, a család utolsó élő tagja, aki halála közeledtét érezve eleget tesz édesanyja utolsó kívánságának, és elmeséli családja történetét, mely évszázadokat ível át, örömmel,bánattal, tudással, hatalommal, szerelemmel telt. Ezek a történetek lassan ébrednek fel benne, emlékekként jönnek elő, felidézve a gyermekkorát, amikor még ikertestvérével együtt hallgatták nagyonnagybátyjukat, aki ugyan nem volt vér szerinti Spinoza, mégis, mintha mindent tudott volna erről a családról. Megismerünk királyi orvosokat, egyetemi tanárokat, bankárokat, forradalmárokat, megismerhetjük az örök életet adó elixír receptjét is, és a sorsokat, melyek minden nemzedékben újra és újra megjelennek.

Ami az elején szokatlan lehet az olvasónak, és nekem is az volt,  hogy a történetek nem teljesen időrendben kerülnek elmesélésre. Ez az elején kicsit zavart, hozzá szoktam a lineáris történetvezetéshez, ám ahogy egyre jobban haladt előre a történet, úgy szoktam meg, és jöttem rá arra is, hogy ez a mód jobban is illik egy ember elmélkedéséhez, hiszen mi magunk is könnyen eltérülünk egy megkezdett gondolatmenettől egy másik felé.
36 nemzedék férfijai, és néhol női köszönnek vissza a lapokról, az ő életüket ismerjük meg, igaz csak röviden, pedig nem egy olyan alak volt, akinek személyét szívesen megismertem volna jobban, de akkor még mindig olvashatnám a könyvet.

Az író nagyon szépen fogalmaz, ízek, hangulatok, érzések villannak fel előttem, embereket láttam minden dicsőséges és gyarló tettükkel együtt. Tetszett, hogy mindig kereshettem az újabb történetekben az összefüggéseket, melyeket remek tehetséggel irányított a háttérből, egyszer sem éreztem azt, hogy nem illik a történetbe az adott szereplő.
Ami elgondolkodtató, és szomorú, hogy ennyi évszázad alatt sem tudott az ember igazán megváltozni, és mindig talált okot megbélyegezni, és gyilkolni egy kisebb csoportot. Jelen esetben ugye a zsidó üldözések voltak kiemelve, de ha jobban átnéznénk a világ történelmét, sok más nép ilyetén üldöztetését megtalálhatnánk, és az író által elmesélt, megalkotott igazságok azokra is elmondhatóak lennének.

Érdekes, kissé szomorkásabb történet ez, ahol érezzük, hogy sosem kapunk teljesen boldog befejezést, hiába is szurkolunk, mégis tovább olvassuk, mert a világ, a szereplők és a megteremtett hangulat nem enged el minket.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.

Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 728