2013. március 10., vasárnap

Gyógyír északi szélre

Daniel Glattuer: Gyógyír északi szélre
5/5

A héten olvasott könyvek közül messze magasan ez vitte számomra a pálmát. Hangulatilag, szereplők tekintetében, történetileg is.

Emmi egy rossz email cím miatt kerül kapcsolatba Leo-val, és ebből az egyetlen félre küldött email-ből valami egészen más lesz. Kezdetben barátság, csipkelődés, ám ahogy halad az idő, ez megváltozik. Vajon képes az ember beleszeretni valakibe, csak az írása alapján? És egy ilyen ismerős-ismeretlen miatt fellehet-e robbantani egy családi életet?

Oké, emelem kalapom az író előtt. Hogy miért? Mert alapvetően ellene vagyok a félrelépésnek, a társunk megcsalásának. Pláne, hogy ez általában a párunk háta mögött történik. Legyen gerinc az emberben, közölje a másikkal, hogy drágám, ennyi volt, és csak utána menjen valaki más karjai közé. És mégis, itt ebben a történetben szégyen vagy nem szégyen, én Leoéknak drukkoltam. Azt akartam, hogy végre valóságban is találkozzanak. Hiába tudtam, hogy Emminek ott a családja.

Tetszett az a megoldás is, hogy email-ek formájában játszódik le az egész történet. Főleg, hogy napjainkban ez a fajta kapcsolat fenntartás egyre inkább előtérbe kerül. És van valami titkos élvezet abban, ha bepillanthatsz valakinek a levelezésébe, amolyan tiltott gyümölcs érzés. Mert valljuk be, az ember kíváncsi, főleg mások életére. És ezzel az író is tisztában van.

Mindezek mellett két, hétköznapi embert ismerhetünk meg, akiknek vannak gyengeségeik, rossz napjaik, akárcsak  nekünk. Dolgoznak, néha hisztiznek, megsértődnek. Vagy épp be-becsípnek. És félnek. Pont mint, mi.
Leo-t talán egy fokkal jobban megkedveltem, annak ellenére, hogy ő igazából egy ábrándképet keresett magának az elején, akivel elfelejtheti az ex barátnőjét.
Emmi-t sem utáltam, csak valahogy ő kicsit távolabb volt tőlem, habár voltak olyan lépései, amit ha nem is helyeseltem, megértettem.

Van az egésznek egy fajta hangulata, ami magába szippant, és hullámvasútra ültet. Hol felfelé megyünk, és nevetünk, hol lefelé, és elszomorodunk. Én minden sorát élveztem. És kell a folytatása, mert a vége...az kegyetlenség. :D.

Olvasni ajánlom mindenkinek.

Kiadó: Park
Oldalak száma: 238

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése