Cassandra Clare: Csontváros
3,5/5
"Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i
klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit
ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel
hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz
kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára
láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy
fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért
küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az
angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary
egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace
világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De
miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az
édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az
Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő
regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják
kívánni, bárcsak sose érnének az út végére."
Amikor van egy nagyon felkapott sorozat, mindig gyanakvó vagyok vele. Nem tudom miért, de egyszerűen ódzkodok az azonnali elolvasásától. Ilyenkor körbeolvasom ismerőseim véleményét, blogját az adott műről, és az alapján eldöntöm, hogy akarom-e egyáltalán olvasni. Nos, ezzel is (illetve a jelenleg olvasás alatt álló Burokkal is) úgy voltam, hogy feltettem a listára, miszerint majd egyszer. A távoli jövőben. Ez pedig most jött el.
Ami miatt már megint hanyatt vágtam magam, hogy van egy főhősnőnk ugye, aki nagyon kemény és felnőttes akar lenni. Ez nem sikerül, és ráadásul az erőlködésétől csak borsódzik a hátam. Idegesítő kis liba, aki nem képes megvédeni magát, mégis folyamatosan megy a saját feje után, aztán meg sipítozik, és várja a megmentő sereget. Ami meg is érkezik.
A második fájó pontom a szerelmi sokszög volt. Miért kell mindig ez a bonyodalom? Komolyan van, aki azt igényli, hogy sok oldalon keresztül azt a nyűglődést olvassa, hogy jaj most A vagy B pasit válasszam? És fogadjunk, hogy itt hiába van egy csavar, tuti valahogy feloldódik majd a végére...de ott még nem tartok.
Mégis végig olvastam a könyvet. Hogy miért? Mert az idegesítő Clary, az öntelt Jace ellenére olvastatta magát a történet. Voltak benne egészen humorosra megírt részek, jó néhány érdekes alapötlet, sőt, szimpatikus szereplők is, igaz általában nem ők voltak a középpontban.
A cselekmény elég pergő, bár kiszámítható volt egyes részeken, de ha elkapott a ritmus, akkor oldalakat tudtam falni, anélkül, hogy felnéztem volna.
A világról, pontosabban az Árnyvadászokéról még sokkal többet is megtudtam volna, de gondolom erre még lesz lehetőségem a hátralévő kötetek során. Mindenesetre, elég érdekesnek tűnt, úgyhogy hajrá, én meggyőzhető vagyok.
Szóval, első blikkre nem mondanám egy katarktikus élménynek, de szórakoztatott, és kíváncsivá tett a folytatásra. Aztán meglátjuk, mivel tud meglepni az írónő.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 470
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése