4/5
"Kayden megtanulta,
hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha
szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta
egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a
szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány,
éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…"
Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy engem miért találnak meg az ilyen "komorabb" történetek. Lehet, hogy így próbálom meg kompenzálni a romantikát? Na mindegy.
A történet eléggé in medias res kezdéssel indít. Egy buliba csöppenünk, ahol főhősnőnk még számunkra érthetetlen okból kifolyólag kerüli a társaságot és az érintkezést, míg a főhőst épp az édesapja leckézteti meg. Nem éppen ideális találkozás, de valamit mégis elindít bennük.
Ezekután kisebb utalásokkal teletűzdelve indulunk meg az egyetemi élet sűrűjébe.
Annak ellenére, hogy a könyv nem teljesen az én korosztályomnak szól, engem mégis szórakoztatott, megfogott. Kíváncsivá tett a szereplőkre, és arra, vajon milyen jövő fog rájuk várni.
Az már a legelején kiderül, hogy egyikük élete sem tökéletes, még Kayden-é sem, pedig a látszat ott mást mutatna. Ha más okok miatt is, de egyikük sem bízik a családban, nem támaszkodik rájuk. Olvasás közben nem is tudtam, hogy melyiküket sajnáljam jobban. Mindkét esetben a "nem veszünk tudomást" a rossz dolgokról viselkedés jelen van, ami előtt én értetlenül álltam. Nem mondom, hogy nem lehet nehéz szembenézni a történtekkel, vagy éppen egy erőszakos családtaggal. De ha az embernek gyereke/gyereki vannak, akkor legalább meg kellene próbálni. Egy anya sem védheti meg mindentől a csemetéjét, de kicsit több erőfeszítés nem átallott volna. Ennyit a remekül működő családokról.
A fenti okokból kifolyólag a két fiatal igyekszik mindent magába zárni, és egyedül megoldani. Ami várható módon nem mindig a legegészségesebb formában jelentkezik. Bár ebben az esetben mintha Callie egy fokkal jobb helyzetben lenne, hála az egyetemen megismert új barátjának, aki sokat segít neki. De még ő sem tud mindent. A kérdés az, hogy vajon két ilyen mértékig sérült fiatal, tud-e egymásnak segíteni abban, hogy leszokjanak ezekről a berögzült szokásokról, és egy kiegyensúlyozottabb jövő elé nézzenek? Remélem ezt a következő részek ki fogják fejteni, mindenesetre szurkolok nekik.
A szereplők tényleg szerethetőek. Nem egy esetben túlzásba esnek az írók, miközben azt próbálják érzékeltetni hogy a főhőseik milyen mértékig szerencsétlenek, és sajnálni valóak, amivel nálam pont az ellenkező hatást érik el. Itt ilyen hála az égnek nem volt.
Mondjuk ennek ellenére az én személyes kedvencem Seth volt. Annak ellenére, hogy neki is meg volt/ meg van a maga gondja, mégis mindig vidám, segítőkész, és tényleg vigyázott a lányra.
Callie a védelmező ösztönöket váltja ki az emberből, még belőlem is, pedig nem férfi vagyok. Talán amiatt, ahogy megjelenik a lapokon. Pedig ahogy egyre jobban megismerjük a múlt egy bizonyos eseményét, rájövünk, hogy sokkal több erő lakik benne, mint látszik.
Kayden az erős férfi szerepre pályázik, aki megakarja menteni a másikat. Ám közben saját magával és a félelmeivel is meg kell küzdenie. Az elején őt gondoltam az erősebbnek, kitartóbbnak, de a végén ezt felül kellett vizsgálnom, ennek ellenére nagyon remélem, hogy ki tud lábalni abból a kalamajkából, amibe keverte magát.
A témák, amik itt fel vannak vetve, sajnos elég aktuálisak. A családon belüli erőszak, a kiskorúak megrontása, a szexuálisan más beállottságúak bántalmazása...ezek mind olyan problémák, amik a mindennapjainkban is megjelennek. És csak hálát adhatunk, hogyha minket nem érintenek, de sok-sok más embert igen. És ezen már érdemes elgondolkodni. Meg talán tenni is ellene. Ha mást nem is, akkor annyit, hogy mi magunk nem fogjuk elítélni őket, hanem segítünk, ha megtisztelnek a bizalmukkal, és beavatnak a problémáikba. Mert mindannyian emberek vagyunk, nem igaz?
A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…"
Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy engem miért találnak meg az ilyen "komorabb" történetek. Lehet, hogy így próbálom meg kompenzálni a romantikát? Na mindegy.
A történet eléggé in medias res kezdéssel indít. Egy buliba csöppenünk, ahol főhősnőnk még számunkra érthetetlen okból kifolyólag kerüli a társaságot és az érintkezést, míg a főhőst épp az édesapja leckézteti meg. Nem éppen ideális találkozás, de valamit mégis elindít bennük.
Ezekután kisebb utalásokkal teletűzdelve indulunk meg az egyetemi élet sűrűjébe.
Annak ellenére, hogy a könyv nem teljesen az én korosztályomnak szól, engem mégis szórakoztatott, megfogott. Kíváncsivá tett a szereplőkre, és arra, vajon milyen jövő fog rájuk várni.
Az már a legelején kiderül, hogy egyikük élete sem tökéletes, még Kayden-é sem, pedig a látszat ott mást mutatna. Ha más okok miatt is, de egyikük sem bízik a családban, nem támaszkodik rájuk. Olvasás közben nem is tudtam, hogy melyiküket sajnáljam jobban. Mindkét esetben a "nem veszünk tudomást" a rossz dolgokról viselkedés jelen van, ami előtt én értetlenül álltam. Nem mondom, hogy nem lehet nehéz szembenézni a történtekkel, vagy éppen egy erőszakos családtaggal. De ha az embernek gyereke/gyereki vannak, akkor legalább meg kellene próbálni. Egy anya sem védheti meg mindentől a csemetéjét, de kicsit több erőfeszítés nem átallott volna. Ennyit a remekül működő családokról.
A fenti okokból kifolyólag a két fiatal igyekszik mindent magába zárni, és egyedül megoldani. Ami várható módon nem mindig a legegészségesebb formában jelentkezik. Bár ebben az esetben mintha Callie egy fokkal jobb helyzetben lenne, hála az egyetemen megismert új barátjának, aki sokat segít neki. De még ő sem tud mindent. A kérdés az, hogy vajon két ilyen mértékig sérült fiatal, tud-e egymásnak segíteni abban, hogy leszokjanak ezekről a berögzült szokásokról, és egy kiegyensúlyozottabb jövő elé nézzenek? Remélem ezt a következő részek ki fogják fejteni, mindenesetre szurkolok nekik.
A szereplők tényleg szerethetőek. Nem egy esetben túlzásba esnek az írók, miközben azt próbálják érzékeltetni hogy a főhőseik milyen mértékig szerencsétlenek, és sajnálni valóak, amivel nálam pont az ellenkező hatást érik el. Itt ilyen hála az égnek nem volt.
Mondjuk ennek ellenére az én személyes kedvencem Seth volt. Annak ellenére, hogy neki is meg volt/ meg van a maga gondja, mégis mindig vidám, segítőkész, és tényleg vigyázott a lányra.
Callie a védelmező ösztönöket váltja ki az emberből, még belőlem is, pedig nem férfi vagyok. Talán amiatt, ahogy megjelenik a lapokon. Pedig ahogy egyre jobban megismerjük a múlt egy bizonyos eseményét, rájövünk, hogy sokkal több erő lakik benne, mint látszik.
Kayden az erős férfi szerepre pályázik, aki megakarja menteni a másikat. Ám közben saját magával és a félelmeivel is meg kell küzdenie. Az elején őt gondoltam az erősebbnek, kitartóbbnak, de a végén ezt felül kellett vizsgálnom, ennek ellenére nagyon remélem, hogy ki tud lábalni abból a kalamajkából, amibe keverte magát.
A témák, amik itt fel vannak vetve, sajnos elég aktuálisak. A családon belüli erőszak, a kiskorúak megrontása, a szexuálisan más beállottságúak bántalmazása...ezek mind olyan problémák, amik a mindennapjainkban is megjelennek. És csak hálát adhatunk, hogyha minket nem érintenek, de sok-sok más embert igen. És ezen már érdemes elgondolkodni. Meg talán tenni is ellene. Ha mást nem is, akkor annyit, hogy mi magunk nem fogjuk elítélni őket, hanem segítünk, ha megtisztelnek a bizalmukkal, és beavatnak a problémáikba. Mert mindannyian emberek vagyunk, nem igaz?
A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése