4,5/5
"1321. Bátor Attila
egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az
Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért.
Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után
szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen –
távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi
napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a
szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a
lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége
meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát
elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem
tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként
induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak,
hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a
Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor
család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem
hunyhat ki…
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték."
Még nem volt szerencsém az íróhoz, viszont világéletemben szerettem a történelmet, így aztán első hallásra felkeltette az érdeklődésemet a könyv. A gyönyörű borító már csak hab volt a tortán (Igen, az is számít számomra, bármennyire is tudom, a belső értékek a lényegek).
Így aztán nagyon kíváncsian vágtam bele a történetbe, mert nem tudtam mit is várhatok majd. Tetszeni fog-e, vagy sem. Ez igen fogas kérdés minden könyvnél, amit az ember szinte minden előismeret nélkül vesz magához, de egy sorozat indítónál főleg. Hiszen az elolvasásakor megtapasztalt élmények fogják eldönteni azt, fogom-e a későbbiekben sas szemmel keresni a folytatásokat, vagy csak legyintek rá. Mindenki megnyugtatására közlöm, fogom én keresni a folytatásokat (amiket kéretik gyorsan prezentálni, mert az oldalamon lévő lyuk, amit a kíváncsiság okoz, egyre nagyobb lesz).
Lassan indult be számomra a történet, ez persze nem feltétlen az író hibája, államvizsgára készülés közben az ember nem tud nyugodtan annyi időt szánni a szórakozásra, mint szeretne. Szóval a kapcsolatunk eleje elég döcögősen indult. Megkaptam egy rakat szereplőt, akiket igyekeztem magamban elhelyezni, és előkaparni a megfakult történelmi ismereteimet. Azonban volt egy pillanat, ami után azt vettem észre, akkor is a könyv felé kacsingatok, amikor nem kellene, és a tételek tanulása közben is azon elmélkedek, mi fog történni a szereplőkkel. (Szóval nehezített volt a pálya :D.)
Végül is csak a bőröm alá kúszott, úgyhogy kénytelen voltam istenesen neki ülni, és egyben ledarálni a maradék oldalakat, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat. Ez egyrészt sikerült, másrészt meg akkorát koppantam a befejezésnek hála, mint annak a rendje. (Úgyhogy kéretik tényleg sietni a következő résszel!)
A történet egy ponton ketté, sőt később három felé válik, és mi ezen szálakat követjük végig. Szerintem mindenki megfogja találni a neki tetszőt, én Bátor Attiláét, illetve az otthon maradt családjáét sokkal jobban élveztem, igazán értük izgultam. Ettől függetlenül kíváncsian várom, a harmadik szálból mit is fog kihozni az író.
Izgalom, ármánykodás, harc. Ezekben bővelkedik a regény. Az olvasó pedig leteszi a voksát valamely oldal mellett, és onnantól kezdve csak figyeli, kedvencei élete hogyan is alakul.
Attila alakja számomra még kissé a végén is megközelíthetetlennek tűnt. Annak ellenére, hogy alapvetően szimpatizálok vele, és remélni tudom, hogy élete majd a megfelelő irányba fordul, szóval mindezek ellenére is néha úgy éreztem, szinte túl tökéletes. Ilyen férfi nincs. Vagy már azóta kihaltak.
Sokkal közelebb került hozzám Lackfi, remélem majd több szerephez jut a későbbi kötetekben. Ő emberibb volt, néha irigy, néha paranoiás, de az embereiért mindent megtett, és az a nagy szája...:D Bizonyos tulajdonságaiban magamra ismertem :D. Úgyhogy igencsak élveztem azon oldalakat, ahol ő is megjelent, pláne ha kifejtette a véleményét. Kettejük barátsága amolyan, ellentétek vonzzák egymást elven és kölcsönös tiszteleten alapszik. Azt hiszem, jó hatással lesznek majd egymásra.
Ágnes és a többiek. Nos ők is elég gyakran felbukkannak, de inkább együtt, ezért külön-külön nehéz kezelni őket. Azt tudjuk, ki a rossz és ki a jó. De, hogy amúgy milyenek, miről álmodnak, mire vágynak, azt nem ismerjük meg igazán. Remélem, lesz lehetőség a későbbiekben ezt bepótolni.
Összességében egy kellemes olvasmány volt, ami végül teljesen magába szippantott, és kikapcsolt. Végig sikerült fenntartania az érdeklődésemet, megkaptam azokat a szereplőket, akiket szerethetek, és utálhatok, na meg egy rakat olyat, akikről még nem tudtam eldönteni, melyik csoportba is kerüljenek. Úgyhogy a folytatásai is határozottan várósak a számomra. Pláne ilyen függővég mellett.
Ha valaki szereti a történelmi könyveket, és érdekli ez a kor, annak bátran ajánlani tudom.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték."
Még nem volt szerencsém az íróhoz, viszont világéletemben szerettem a történelmet, így aztán első hallásra felkeltette az érdeklődésemet a könyv. A gyönyörű borító már csak hab volt a tortán (Igen, az is számít számomra, bármennyire is tudom, a belső értékek a lényegek).
Így aztán nagyon kíváncsian vágtam bele a történetbe, mert nem tudtam mit is várhatok majd. Tetszeni fog-e, vagy sem. Ez igen fogas kérdés minden könyvnél, amit az ember szinte minden előismeret nélkül vesz magához, de egy sorozat indítónál főleg. Hiszen az elolvasásakor megtapasztalt élmények fogják eldönteni azt, fogom-e a későbbiekben sas szemmel keresni a folytatásokat, vagy csak legyintek rá. Mindenki megnyugtatására közlöm, fogom én keresni a folytatásokat (amiket kéretik gyorsan prezentálni, mert az oldalamon lévő lyuk, amit a kíváncsiság okoz, egyre nagyobb lesz).
Lassan indult be számomra a történet, ez persze nem feltétlen az író hibája, államvizsgára készülés közben az ember nem tud nyugodtan annyi időt szánni a szórakozásra, mint szeretne. Szóval a kapcsolatunk eleje elég döcögősen indult. Megkaptam egy rakat szereplőt, akiket igyekeztem magamban elhelyezni, és előkaparni a megfakult történelmi ismereteimet. Azonban volt egy pillanat, ami után azt vettem észre, akkor is a könyv felé kacsingatok, amikor nem kellene, és a tételek tanulása közben is azon elmélkedek, mi fog történni a szereplőkkel. (Szóval nehezített volt a pálya :D.)
Végül is csak a bőröm alá kúszott, úgyhogy kénytelen voltam istenesen neki ülni, és egyben ledarálni a maradék oldalakat, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat. Ez egyrészt sikerült, másrészt meg akkorát koppantam a befejezésnek hála, mint annak a rendje. (Úgyhogy kéretik tényleg sietni a következő résszel!)
A történet egy ponton ketté, sőt később három felé válik, és mi ezen szálakat követjük végig. Szerintem mindenki megfogja találni a neki tetszőt, én Bátor Attiláét, illetve az otthon maradt családjáét sokkal jobban élveztem, igazán értük izgultam. Ettől függetlenül kíváncsian várom, a harmadik szálból mit is fog kihozni az író.
Izgalom, ármánykodás, harc. Ezekben bővelkedik a regény. Az olvasó pedig leteszi a voksát valamely oldal mellett, és onnantól kezdve csak figyeli, kedvencei élete hogyan is alakul.
Attila alakja számomra még kissé a végén is megközelíthetetlennek tűnt. Annak ellenére, hogy alapvetően szimpatizálok vele, és remélni tudom, hogy élete majd a megfelelő irányba fordul, szóval mindezek ellenére is néha úgy éreztem, szinte túl tökéletes. Ilyen férfi nincs. Vagy már azóta kihaltak.
Sokkal közelebb került hozzám Lackfi, remélem majd több szerephez jut a későbbi kötetekben. Ő emberibb volt, néha irigy, néha paranoiás, de az embereiért mindent megtett, és az a nagy szája...:D Bizonyos tulajdonságaiban magamra ismertem :D. Úgyhogy igencsak élveztem azon oldalakat, ahol ő is megjelent, pláne ha kifejtette a véleményét. Kettejük barátsága amolyan, ellentétek vonzzák egymást elven és kölcsönös tiszteleten alapszik. Azt hiszem, jó hatással lesznek majd egymásra.
Ágnes és a többiek. Nos ők is elég gyakran felbukkannak, de inkább együtt, ezért külön-külön nehéz kezelni őket. Azt tudjuk, ki a rossz és ki a jó. De, hogy amúgy milyenek, miről álmodnak, mire vágynak, azt nem ismerjük meg igazán. Remélem, lesz lehetőség a későbbiekben ezt bepótolni.
Összességében egy kellemes olvasmány volt, ami végül teljesen magába szippantott, és kikapcsolt. Végig sikerült fenntartania az érdeklődésemet, megkaptam azokat a szereplőket, akiket szerethetek, és utálhatok, na meg egy rakat olyat, akikről még nem tudtam eldönteni, melyik csoportba is kerüljenek. Úgyhogy a folytatásai is határozottan várósak a számomra. Pláne ilyen függővég mellett.
Ha valaki szereti a történelmi könyveket, és érdekli ez a kor, annak bátran ajánlani tudom.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése