Új élet Keddtől

Luis Carlos Montalván - Bret Witter: Új élet Keddtől

4/5

"Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.

Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. Kedd korábban börtönviseltek és fiatalkorú bűnözők között élt, ezért nehezen bízott meg az emberekben – de akkor jött Luis.

Az Until Tuesday két sokat szenvedett harcos története, akik alaposan ráfizettek túlzott szolgálatkészségükre, és végül egymásban leltek vigaszt. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből."

Gyerekkorom óta voltak kutyáink, különböző fajták, eltérő személyiségek. Volt, aki szinte a nevelőnőm volt, mással együtt ettem a kakaós csigát (anyám legnagyobb örömére). Úgyhogy pontosan tudom, mennyire sokat adhat az embernek, ha egy négylábú is ott van mellette. Végighallgatja akkor is, amikor más nem, és aszisztál az ember lányának az összeomlásához is. Nem kérdez, nem fed meg, meg csak melletted áll.
Ilyen előzmények után nem volt kérdés, hogy én ezt a könyvet elolvasom, csak az időpont kitalálása volt necces. De azért az is összejött.

Két életutat követhetünk végig. Egy férfiét, aki katona, és kész lenne az életét áldozni a hazájáért, és azon eszmékért, amikben hisz. Illetve egy kutyáét, akit arra szántak, hogy segítse a rászorulókat, ha felnő.
Mindkettejük élete tele volt küzdelemmel, és csalódással. Úgyhogy nem csoda, ha némi bizalmatlansággal tekintettek a közös jövő elé. Én személy szerint nagyon szurkoltam nekik, hogy sikerüljön összecsiszolódni, és a későbbi problémákat is megoldani. Mert amennyire ki tudtam venni a lapokról, nagyon szeretik egymást. És kifejezetten jót tettek a másiknak. És ez mi más, ha nem egy jó kapcsolat alapja? A lehető legjobbat kihozni a másikból, miközben magunkból is igyekszünk a legjobbat adni neki. Persze ez nem mindig jön össze, de akkor sem szabad feladni.

Kettejük közös botladozása mellett az olvasó bepillantást nyerhet egy már leszerelt katona életébe. Aki ráadásul PTSD-ben szenved. Azelőtt nem sok mindent tudtam erről a kórképről, bár maga a neve nem volt ismeretlen előttem. De nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen képes az ember életét szabályozni, és az alapvető kommunikációt is megnehezítheti. Néha még nekem is sok, ha egy kisebb helyen sok ember vesz körül, és vágyom én is a magányra, még sem tudtam teljesen elképzelni azt, amit Luis írt le. Csodálom a kitartását, hogy nem adta fel, még ha néha nagyon közel volt hozzá.
Ami meglepett, az ahogyan ezt a környezete reagálta le. Az ember azt hinné, legalább a család, barátok mellé állnak. És az elején nem egészen ezt tapasztaltam. Ami azért elszomorító. Szörnyű lehet azt érezni, hogy a szüleid nem értenek meg, és nem is állnak melléd. Még jó, hogy a végén rendeződött a dolog.
Az, hogy a kormány igyekezett ezen problémát eltusolni, és észre sem venni...nos az nem meglepő. Egy ember sem szeret szembesülni azzal, hogy a tetteinek, döntéseinek lehetnek igencsak negatív következményei. Ez alól a politikusok sem kivételek. Ami csak azért igen nagy baj, mert ők azok, akik a legtöbbet tehetnének azért, hogy a helyzet a jó irányba változzon.

Kedd már az elején levett a lábamról. Kapásból megdögönyöztem volna, de így sajna csak álmodozhatok róla. Az ő életében a kiképzése volt igazán érdekes számomra. Hogy mi alapján választanak ki egy kutyát egy ilyen komoly feladatra. És hogy mennyi energiát igényel ez mind a tréner, mind a kutya részéről. És ha jobban belegondolok, már a tanítása alatt is hány embernek segített.
Elszomorító azért olvasás közben rájönni, hogy hány de hány ember szorulna rá egy ilyen kiképzett eb segítségére. És hogy igen nagy százalékuk sosem fog még csak lehetőséget sem kapni arra, hogy az élete egy kicsit könnyebbé váljon, ő maga pedig ne legyen olyan egyedül.

Természetesen az is figyelemre méltó, hogyan hatnak egymásra. A gazda és a kutya. Vagy inkább két társ. Remélem, hogy életük hátralévő része már egyszerűbb lesz, és jóval boldogabb. Igazán megérdemelnék. Mind a ketten.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.