5/5
Scalzi az egyike azoknak az íróknak, akiknek a könyveit nyugodt szívvel veszem kézbe, mert mindig beszippantanak, és hozzák az elvárt szintet.
Ráadásul a Vének háborúja sorozatot amúgyis nagyon szerettem. Mégis, ez a történet sokáig csücsült a polcomon, arra várva, hogy valamikor időt szakítsak rá.
Ez pedig most augusztusban be is következett. Őszinte leszek, halovány gőzöm sincs, miért vártam vele ennyit, mert konkrétan egyetlen nap alatt letudtam az egészet, aztán pedig ültem, és azon sajnálkoztam, hogy vége lett.
Ebben a részben Zoë szemszögéből ismerhetjük meg az Utolsó gyarmat című kötetben történteket.Úgyhogy magáról a cselekményről nem is írnék nagyon, nehogy még olyan momentumot lőjjek le, amit még nem olvastatok.
De lássuk, akkor nekem mi tetszett magában a könyvben.
Elsődlegesen a részletessége, és hiánypótlása. Mert bár sok minden nem maradt meg konkrét dologként az előző részből (csak a fontosabb események), az rémlett, hogy néhol igencsak hiányosnak éreztem a dolgokat. Ezzel nem csak én voltam így, szóval ez a regény tulajdonképpen az olvasók számára segít megérteni azt, ami az író fejében egységes, és egyértelmű egészt ad. Kicsit olyan, mintha a filmforgatásra kapnánk belépőt, vagy mintha a színfalak mögé tudnánk belesni. És ehhez kísérőt egy fiatal lány képében kapunk.
Kicsit tartottam tőle, milyen lesz egy 15 éves lányon át nézni ezeket az eseményeket. Vagyis inkább azt, hogy egy férfi írónak hogyan sikerül megalkotnia őt. Gondoljunk csak bele, hogy mindig azzal jövünk, sokszor nem értjük a másik nem cselekvéseinek mozgatórugóit, vagy gondolatmenetét. Erre itt egy regény, ami tulajdonképpen erre épít. De minden félelmem ellenére remekül megoldotta. Nem mondom, hogy tökéletes, mert nem az, de nem akartam a fejemet falba verni a csajtól, vagy rituálisan feláldozni a könyvet.
Zoë rögvest szimpatikus lett, a gondolkodásmódjával, a fanyar humorával, a beszólogatásaival. Nem akart több lenni, mint ami, és követett el hibákat ő is. Ráadásul egészen jól kezelte a saját speciális helyzetét is, ami lássuk be nem lehetett egy leányálom, mert hát ki szeretné, ha egy egész faj az ő életét lesné minden percben? (De lehet, hogy csak én vagyok ennyire lámpalázas, és antiszociális.)
A történet izgalmas, a szereplők szerethetőek, és kifejezetten felvillanyozó, hogy nem csak a megszokott gárdát látjuk az események középpontjában, hanem a többieket is. Hiszen ezek a dolgok őket éppúgy érintették, megváltoztatták, mint Perry-t.
A dinamikájával sincs gond, amikor kezd fullasztóvá válni a helyzet, akkor mindig jön valami, amin felnevetünk, vagy legalábbis csökkenti a feszültséget. Hogy aztán néhány oldallal később egy újabb szívrohamot hozzon nekünk, olvasóknak.
Összességében azt mondom, hogy érdemes elolvasni ezt a kötetet is, mert sok mindent másképp fog látni az ember, de legalábbis tisztábban.
Kiadó: 316
Oldalak száma: Agave
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése