Így jártam az életemmel

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

4/5

Senkinek sem kell bemutatnom az Így jártam anyátokkal című sorozatot, és annak egyik fontos szereplőjét Barney Stinson-t. A nőcsábász, manipulatív figurát én személy szerint egyáltalán nem kedveltem, sőt kifejezetten idegesített abban a néhány részben, amit elcsíptem a sorozatból.
Hogy akkor miért vágtam neki a könyvnek? Mert a szerepet életre keltő ember viszont érdekelt.

Szokatlan volt ez az interkatív forma, melynek köszönhetően az olvasó maga alakíthatja Neil sorsát egészen kiskorától kezdve. Mi dönthetünk arról, hogy nekünk - hiszen itt mi magunk vagyunk a könyv főhőse - boldog, vagy éppen sanyarú gyerekkorunk legyen, a színészet vagy éppen a varázslat világa felé forduljunk, netalántán milyen módon halljunk meg.
Minden fejezet végén tanácsot kapunk, hogy hanyadik oldalon folytassuk, a hangulatunknak megfelelően. Én folyamatosan, egymás után olvastam az oldalakat, így néha be kellett azonosítanom, hogy most melyik történetét, akarom mondani történetem követhetem szemmel, de egy idő után ez inkább szórakoztatott, mint sem zavart.

Azok a részek, amelyekről úgy gondolom, hogy a tényleges életéhez tartoznak, lenyűgöztek. Egy kifejezetten inteligens, jó humorú, színes egyéniséget ismertem meg, aki szereti az életet, a családját, és mindezek mellett kellő öniróniával is rendelkezik. Kifejezetten élveztem a stílusát, amivel végig vezetet a fontosabb állomásokon.
Olvasás közben jöttem rá, hogy szinte semmit nem tudtam róla. Hogy milyen korán kezdte a pályáját, hogy vonzódik a bűvészethez, hogy ilyen jó hangja van (komolyan keressetek rá a youtube-on!), vagy hogy két gyermeke van. (Lehet többet kellene TV-t néznem?)

Így aztán amellett, hogy kiművelődtem az élettörténetéből, és fel került az érdeklődési köröm mezejére néhány megnézendő sorozat/film/musical, hálás is vagyok ennek a könyvnek. Mert sikerült megkedvelnem, sőt elismernem ennek a férfinak a tetteit, eredményeit. És mert bepillantást engedett egy olyan világba, ahova nem valószínű, hogy eljutok, vagy beleshetek akárcsak ideig-óráig is. Élvezettel jártam-keltem a próbákon, a meghallgatásokon, vagy éppen olyan emberekkel diskuráltam fesztelenül, akikket eddig csak a filmekben láthattam. (Teljesen természetes volt ezt tenni, hiszen erre a néhány oldalra én magam voltam Neil, bármilyen nyakatekertnek tűnik is ez.)

Ha kicsit többet szeretnél megtudni a színészről, emberről, akkor ajánlom a könyvet, s ne rémisszen meg a szokatlan felépítése, csak a kezdet nehéz, aztán belejön az ember a dologba. És az a 304 oldal csak úgy elrepül.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót!