A másik én

S. J. Watson: A másik én

4/5

Azt hiszed, hogy ismered önmagad. És másokat. De mi történik, ha rájössz, hogy ez közel sem igaz? A jól felépített és megszokott világod elvesztése megéri-e, hogy felfedezhesd, mi is rejtőzik benned igazán? S vajon mindenkiben bízhatsz, aki eme úton segédkezik neked?

Amikor a könyv téged is elég rendesen megoszt, már az olvasás elején, akkor óhatatlanul is elgondolkozol azon, hogy vajon érdemes-e tovább olvasni. Az első 100 oldalon mint az inga jártam oda és vissza: tetszik/nem tetszik. Aztán a következő 200 oldal úgy magába szippantott, hogy egy ültő helyemben olvastam el (ezt másnap munkába menet nem értékeltem annyira).

Julia élete egészen átlagosnak, boldognak tűnik. Van egy orvos férje, egy tinédzser fia, egy olyan munka, amit szeret. Ebbe az idillbe azonban húgának halálhíre bombaként roppan. És itt kezdődik az én ingadozásom is. Ahogyan végig követjük, hogyan kezd szinte megszállotja lenni annak, hogy csakis ő találhatja meg a gyilkost, engem zavart. Természetes, hogy az ember ilyenkor tudni akarja miért történt, miért pont vele. És elgondolkozik azon is, vajon megtudta volna akadályozni bárhogy? Elképzelhetetlenül nehéz lehet egy ilyen helyzetet átélni, főleg, ha ennyire szeretsz valakit. Na de, hogy minden segítséget így ellökj magadtól, és mindenhol a gyilkost keresd? Szóval én kissé értetlenül, idegenkedve figyeltem a dolgok alakulását. Ahogyan beregisztál egy ismerkedő oldalra, és kikezd egy férfival, aki talán tudhat valamit Kate gyilkosságáról, pedig eléggé biztosnak tűnik a dolog, hogy köze sincs hozzá.

Érdekes volt figyelni, hogy Lukas hozza a "megnyugvást" Julia életébe. Még ha ez azzal is jár, hogy megcsalja a férjét, hazudni kezd a barátainak, és egy határig önmagának is. Az olvasó már rég tudja, hogy ez bizony másról szól, amikor a főhősnőnk még bőven áltatja magát. Alig vártam a pillanatot, hogy rájöjjön, mit is csinál igazából. És innentől kezdett számomra izgalmas lenni a dolog. Ahogyan megpróbálja kezelni a két különböző életét, egyensúlyt vinni bele. Aztán felpörögnek az események, és mi igyekszünk lépést tartani, teóriákat állítunk fel, és vetünk el. Hogy végül mennyire sikerül eltalálni a dolgokat, az egyedi, én kifejezetten büszke voltam magamra, hogy volt olyan fordulat, amit kitaláltam. Persze még így is sikerült olyan csavart kapnom, hogy csak pislogtam.

 Habár maga Julia alakja nem fogott meg igazán, az, amire felakarja hívni a figyelmet a szerző, igen. Sosem tudhatjuk biztosan, hogy a másik fél, akivel az interneten keresztül ismerkedtünk meg, milyen is valójában. Lehet, hogy az, akinek mondja magát, lehet, hogy nem. Még az igazán közeli barátaim is megtudnak néha lepni, pedig őket évek óta ismerem. Akkor egy olyan ember, aki kihasználhatja az internet adta szabadságot, mit rejtegethet? Persze nem mindenki kattant pszichopata, de azért érdemes odafigyelni. Mert még mindig jobb félni, mint megijedni.

A cyberszex része szintén érthetetlen volt számomra. Mármint nyílván nem a fogalom, hanem az, hogy mi ebben a jó? Még a szerepjátékot is könnyebb megértenem, hiszen ott kilépünk a megszokott életünkből, és kis ideig mások leszünk. (Remélhetőleg egy megbízható, számunkra fontos emberrel.) De ez? Valaki a világ túlsó oldaláról végig nézi, ahogy levetkőzök a monitor előtt...annyira hideg, steril...még az intimitás nyomát sem hordozza. Mondjuk a könyv ebből nem sokat villant fel, de ez is pont elég arra, hogy elgondolkozzak rajta.

Ami kifejezetten tetszett, az a szálak vezetése. A korábbi könyvét nem volt szerencsém olvasni, így nem tudtam, pontosan mire számíthatok. De emelem kalapom, mert úgy adagolja az információkat, hogy azok nem feltűnőek (simán elsuhan felettük az ember lánya, ), a titokzatosság nincs túlerőltetve, és ott vannak azok a csavarok, amiktől az állunkat a padlóról kell felvakarni.
Úgyhogy ha a szereplőit nem is sikerült megszerettetnie velem, a történet végül meggyőzőtt.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.