2015. október 31., szombat

Orvossá válás rögös újta

Noah Gordon: Az Orvosdoktor

5/5

Ezt a könyvet jó sokáig olvastam. No, nem azért, mert annyira rossz lett volna, vagy sajátos hangulat kell az olvasásásához. Még csak nem is a vastagsága riasztott, bár azt be kellett látnom, hogy simán elmehetne önvédelmi fegyvernek. Mindenesetre kiváló edzésnek bizonyult mindenhova hurcibálni magammal, reménykedve, hogy pár percet tudok csenni az olvasására.

Minden nehézség ellenére azért esténként 1-1 órára sikerült elmerülnöm ebbe a világba. Ahol először egy kisfiút látok, aki igyekszik anyja lenni a testvéreinek, és összetartani a családot, majd egy fiatal sihedert, aki a felcserkedés csínját-bínját tanulja el. S végül egy férfit, aki mindent elkövet, hogy valóra váltsa az álmát, és biztonságban tudja a családját.

Rob alakja már az első oldalaktól kezdve szimpatikus volt nekem, hiszen nagyon fiatalon igen komoly teher nehezedett a válára, aminek ő megpróbált maradéktalanul eleget tenni. Sosem adta fel, még a legkilátástalanabb helyzetekben sem, hajtotta előre az akarat.
Mindezek mellett ő sem maradéktalanul tökéletes, de ez így van jól. Lehet imádni valakit, aki szinte isteni fényben ragyog, de szeretni azt tudjuk, aki néha épp olyan esendő, mint mi. Aki követ el hibákat az életben, amiket megbán, de tovább lép.

Végig szurkoltam, hogy eljusson Perzsiába, és sikerüljön kitanulnia az orvostudományt. Nem tudom, én ennyi mindent megtennék-e az álmaimért. (Remélem igen.) Az odáig vezető rögös úton kíváncsian figyeltem, hogyan mutatja be az akkori világot, a zsidók életét, majd az arabokét.
A történet vezetős kellően izgalmas, fogva tartja az olvasót. Nem éreztem szájbarágósnak sehol sem, még amikor számomra teljesen új információkat adott.
És ehhez hozzá jött még egy szintén érdekes, szimpatikus, és erős női szereplő. Itt sikerült teljesen a szívembe kerülnie az írónak. Mary tökéletes párja férjének, ő sem adja fel, szereti a családját, ám szükség esetén olyan döntések meghozatalától sem fél, melyek előtt azért a legtöbb ember egy pillanatra megtorpanna. Számomra az egyik legmeghatóbb jelenet a végén volt, amikor ékes bizonyságot tesz arról, mennyire ismeri és szereti a férjét.

A mellékszereplők terén is fejet kellett hajtanom Gordon előtt. Mert mindegyikük alakja megelevenedett előttem. A Sah, akit alapvetően nem sikerült megszeretnem, de a végén be kellett látnom, hogy volt bátorsága. Ibn Szina, aki hatalmas tudással rendelkezett, és mégis sikerült megőriznie emberi mivoltát. Mirdin volt az egyik kedvencem, csendes, nyugodt hozzáállása, hatalmas tudása, kitartó barátsága engem is levett a lábamról.

Szóval, aki szereti a hosszabb hangvételű történeteket, a remek alakokat, más kultúrák megismerését, azoknak csak ajánlani tudom. Én pedig elmegyek, és megnézem a filmet, mert az is készült ám belőle. És elkezdem keresni a folytatásokat.


Oldalak száma: 812
Kiadó: Európa Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése