4/5
Disztópia, majdnem kipusztult emberiség, új világ, egy fiatal főhős, és kannibalizmus. Szóval csak a szokásos. Kannibalizmus?? Gyere csak ide, hadd nézzelek meg jobban.
Nagyjából így nézett ki az első találkozásunk a történettel, amikor egy könyvesboltban megláttam az első példányokat. És bár barátom szerint furcsa ízlésre vall, hogy azonnal olvasni akartam, engem még ez se tántorított el. Nem lehet mindenki teljesen normális, nem igaz?
A világot az emberek majdnem teljesen elpusztították, a túlélők a megnyomorított tájon igyekeznek túlélni. Kissé in medias res kezdéssel csapunk bele a történetbe, s nem tudjuk, miért alakult így az élet ahogy. Csak annyit tudunk, hogy az eső radioaktív, és főhősünk főleg zöldségeken él, ám épp készül a testét, pontosabban a húsát áruba bocsátani, méghozzá nem máshol, mint Londiniumban. Mi pedig végig követhetjük, ahogy megpróbál érvényesülni. Kérdés, hogy sikerül-e neki? És vajon jól jár azzal, ha igen?
Elég vegyes fogadtatású volt a könyv az általam figyelt emberek között. Vagy nagyon szerették, vagy épp ellenkezőleg, így hát kíváncsian vártam, én melyikre teszem a voksomat. Végül arra jutottam, hogy nekem tetszik, de vannak kérdések, amik bennem is felmerültek. Ám ezek az olvasás élményét cseppet sem rontották, így hát engem sem zavartak igazán. És ki tudja, talán a folytatásban válaszokat is kapok rá.
Demetrius az a fajta főszereplő, akit az elején megtudtam volna csapkodni egy nehéz tárggyal. Senki élete nem könnyű, pláne, ha ilyen világban él, mint ő. De könyörgöm, ne sajnáltassa már magát minden második mondatában. Elsőre is megértettem, hogy utál dolgokat, főleg azt, hogy ilyen gyenge. De akkor tegyen ellene, az isten áldja meg! Kapcsolatunk azonban némi változáson ment keresztül, ahogy haladt előre a történet. Reméltem, hogy képes lesz túllépni ezen a picsogó kisgyerek viselkedésen, és így is lett. Mondjuk amit helyette kaptam, arra még én sem számítottam, ez tény, ám kedvemre volt a változás. Szinte sajnáltam, hogy a végén nem tudtam meg, milyen mély a benne lakozó sötétség, de van egy olyan érzésem, hogy ami késik, az nem múlik. Én meg addigra felkötöm a gatyámat.
A többiek közül akiket rögtön megkedveltem, azok elég hamar elpatkoltak. Komolyan mondom, ehhez tehetség kell, hogy minden könyvben azokat szeressem meg, akik néhány oldal múlva kilépnek a történetből.
Akit viszont sehova nem tudtam tenni, az Abigail volt. Nem tudom eldönteni, kedvelem-e, vagy sem. Olyan semmilyen volt számomra.
Luke az volt, akit akár meg is szerethettem volna, ha több szerep jut neki, és igen kíváncsi lennék, mik történtek vele és a társaival, amíg mi Demetrius lépseit követtük nyomon.
A világról nagyon kevés információt kapunk, és azt is lassan csöpögtetve. Én sokkal többet is elbírtam volna viselni belőle, de remélem, ez a későbbi kötetben majd változni fog. Főleg egy bizonyos történetre lennék kíváncsi, hogy hogyan is történt végülis, na meg egy könyvre...
Mindezek ellenére is érdekes volt elképzelni egy ilyen világot, ahol a saját húsunk lehet a legnagyobb értékünk, és a családunk mentsvára. (Ebben az esetben az én családom igen komoly gondban lenne...) Mondjuk engem különösképpen nem zavartak az evésről szóló leírások, de ez nem biztos, hogy mindenkinél így lesz. Mindenesetre elgondolkoztam azon, vajon én hogyan tenném túl magam azon, hogy mit is eszek valójában? Hogy lehet ezt elfogadni, főleg ha ugyanonnan jöttök?
Az emberi kegyetlenség és igazságtalanság nem jelentett újdonságot. Amennyi lehetőség rejlik fajunkban, legalább annyi sötétség és gyűlőlet, úgyhogy simán eltudtam hinni, ez bizony így is lehetne. Helló szép új világ.
Ehhez mérten a hangvétel alapvetően komor, sötét, és sokszor cinikus. Nekem kifejezetten bejött, és illett a helyzethez.
Van itt még intrika intrika hátán, ember legyen a talpán, aki rögtön és jól kategorizálja az embereket. Mert akiről az elején azt gondolod, hogy az ellenséged, ő lehet később a megmentőd, vagy éppen fordítva. Így hát nem hátrány, ha résen van az ember lánya, s leginkább önmagában bízik.
Arra is igen kíváncsi vagyok, hogy Demetrius és Abigail között kialakult "kapcsolat" majd merre fog tovább fejlődni, mert ennek még biztos, hogy komoly jelentősége lesz.
Szóval, ha a gyomrod bírja a véresebb történeteket, akkor nyugodtan próbáld ki, hogy te vajon megállnád-e a helyedet ebben a világban. Hiszen tudjuk: Zabálsz, vagy felzabálnak.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése