5/5
Nah, ez az a bejegyzés, amit még tegnap szerettem volna feltenni, de nem sikerült. Na, de most.
Érezted már magad magányosnak? Amikor nincs kihez szólni, nincs kit megérinteni, s nem marad más, csak az általad megteremtett világ, mely talán segít abban, hogy ne őrülj meg. Ezt néha átéljük itt a Földön is, embertársaink mellett. De általában ezek rövid periódusok, és hamar visszazökken minden a megszokott kerékvágásba. Ám mit tegyen az emberfia, ha egy másik bolygón marad teljesen egyedül? Elvágva a Földtől, a csapattársaitól. Sikerülne túlélned? Nem megőrülnöd? Vagy feladnád?
Ez tipikusan az a könyv volt, amire nagyon sokat vártam, de azt kell mondanom, megérte. Minden várakozásomat felűlmúlta.
Mark alakja nagyon hamar szimpatikussá vált. Tetszett, hogy habár átlátta a helyzetét - ami valljuk be nem volt túl rózsás- még sem adta fel, hanem igyekezett mindent megtenni a túlélése érdekében. Tette mindezt humorral fűszerezve, emberien. Tehát nem azt éreztem, hogy egy félistent figyelek, aki úgyis megold mindent. Hanem egy embertársamat, sőt, barátomat. Aki kűzd, és akiért szorítani kell, mert lehet, hogy kiesik Fortuna kegyeiből, és akkor már csak a holttestét hozhatják vissza a Földre.
Azt külön élveztem, hogy biológus, és hogy a növényekkel igyekszik túlélni :D. Hajrá krumplik!
Ha jobban belegondolok, a könyv egy igen ősi félelmünket dolgozza fel. Hiszen fajunk nagyon-nagyon rég csoportban él, mert úgy könnyebb a túlélés. Már régen is ijesztő lehetett a gondolata annak, hogy valaki egymaga elkeveredik a többiektől, és ki van téve a környezet kényének-kedvének. Nyilván jóval kisebb esélye van a túlélésre, mint azoknak, akik a csoporttal tudnak maradni. Mellesleg a legtöbbünk rosszul viseli azt, ha hosszú ideig nem tud kommunikálni másokkal. A végén szinte mindegy miről, csak emberi hangot halljon.
Szóval egy ilyen, zsigeri félelemre alapozva, szinte azonnal érthető, átérezhető helyzetet teremtenek az olvasónak, mindegy, hogy az egy másik bolygón játszódik. Tudni fogjuk, mit érez a másik, vagy legalábbis sejtjük.
Tetszett még az, hogy bepillantást nyerhettünk abba, ahogy itthon, a NASA háza táján igyekeznek az emberek visszahozni őt. Kellemes érzés volt azt látni, hogy még ebben a hajtós világban, ahol az egyéni érdek sokszor felülírja a közösséget, még mindig képesek voltak összefogni, ideiglenesen félre tenni a nézeteltéréseket, és egyetlen közös célért dolgozni. Jó, néha azért láthattuk, hogy mennek itt is a harcok, de azért teljesen nem tudjuk megtagadni magunkat.
Amúgy kíváncsi lennék, ez a valóságban is így megy? (Nem, nem szeretném, ha valaki fent ragadna, és el kellene érte menni, de mondjuk egy nyugis időszakban...szóval mennyi a valós tény, és mennyi a képzelt ezen részekből?)
Amit kicsit hiányoltam, az a többiek, azaz a Hermes legénységének a közelebbi megismerése. Mit éreztek, hogyan reagáltak a dolgokra. Mit gondoltak? Persze, kapunk utalásokat, meg rövid leírást...de nah. Tudtam volna többet is olvasni róluk.
A technikai részek nagyja számomra érdekes volt, pedig féltem, hogy mint teljesen laikust, untatni fog, vagy elveszek az adatok között. De nem így volt, szóval ez is piros pont az írónak.
Remek karakterek, jó humor, és igazán jó hangulatkeltés. Ennek következtében végig izgultam az egész könyvet, és akárhányszor valami meghiúsította a menekülés könnyebb utját, toporzékolni tudtam volna. (Na, ezért kellett éjfélig olvasnom, hogy megtudjam, mi a vége.)
Én nagyon elégedett voltam ezzel a történettel (ha eddig ez nem esett volna le :D), már csak a filmre vagyok kíváncsi. Ha csak feleennyire jó, akkor már érdemes megnézni.
Szóval, ha keresel valami jó kis izgalmas sci-fit, akkor bátran csapj bele ebbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése