A remény magvai

Jane Goodall: A remény magvai

3/5

"Jane Goodall gyermekkora óta különleges viszonyt ápol a növényekkel, élete során pedig a grönlandi tundráktól a Namib-sivatagon át a kongói esőerdőkig számtalan érintetlen vadonban járt. Biológusként tudja, hogy a növények jelentik a földi élet alapját. Ezért szól a baljós jelenségekről, így a természeti erőforrások gátlástalan kifosztásáról, a biokalózkodásról és a mértéktelen erdőirtásról is.
Bár a helyzet komor, Goodall szerint reményt adhat, ha minél több ember ráébred: ő maga is tehet valamit a változásért. A remény magvai azok, akik harcolnak az esőerdők pusztítása ellen, vagy a régi kultúrfajták megőrzéséért. És minél többen válnak a remény magvaivá, Goodall könyve annál inkább betölti küldetését."

  Nem tudom, hányadán is állok ezzel a könyvvel. (Hm, mintha mostanában egyre több ilyen lenne…). Egyrészt sok dologban egyetértek az írónővel, és örültem, hogy leírta, főleg a növényekre kihegyezve most a hangsúlyt. Mert még én is hajlamos vagyok arra, hogy felületesen gondolkodjak róluk, pedig növénybiológusként illik tudnom, milyen fontosak is nekünk, de mivel nem olyan látványos az életük, mint az állatoké, nem figyelünk annyira rájuk. Leginkább semennyire, max csak akkor, ha kirohasztottuk az otthoni cserepeseinket. Na meg ugye mennyivel könnyebb együttérezni valamilyen élőlénnyel, ha hasonló dolgokat pl: érzelmeket látunk náluk. Valljuk be, egy fánál ezt nehéz lenne lekövetni. Legalábbis jelenleg.

  Másrészt pedig pont ellentétes állásponton voltam. Nem lehet kapásból mindenre azt mondani, hogy az nem jó, sőt mi több természet ellenes, és károsító, csak mert más, mint a hagyományos. Legalább annyi adattal tudnék szolgálni a GMO mellett, mint amennyivel ő ellenne, és aztán ki tudja, melyikünket is igazol a jövő? De szerintem semmi sem lehet csak jó, vagy csak rossz. Ahogy írta, a növények se rosszak, csak az ember képes rosszra használni. A tudomány sem rossz, csak az ember képes úgy használni, felelőtlenül, hogy az káros is lehet.  Arról nem is beszélve, hogy bizony y hagyományos nemesítésnek is volt nem egy elég káros mellékvágánya, amit aztán nem véletlenül vetettek el, ehhez képest semmivel sem rosszabb, egy jól megtervezett módosítással létrehozott növény. Mert hát régebben is ezt csinálták az emberek, a genetikáját módosították, csak sokkal kisebb léptékben.

  Mert nagyon szép elgondolás az, hogy majd gyorsan átnyargalunk egy tudatosabb, és a természetre nézve kevésbé káros gazdálkodási módra, de legyünk realisták. Nagyon messze állunk mi még attól, hogy ezt így csináljuk, hiába tartunk is attól, hogy közben a bolygónk teljesen leamortizálódik alattunk. Csak a saját városkáimat, ha elnézem (milyen jó is a kétlaki életmód, ugyebár), ott se tudom elképzelni azt, hogy önellátóak legyenek ripsz-ropsz, és elvessenek mindenféle gyomírtót és csak a biotermelésre hagyatkozzanak. Persze, lehet nem volna rossz, sőt lehet tényleg ez lenne a megoldás a bajaink egy részére...de ne legyünk naivak. Az sem segít.

  Egyik oldalnak sem kellene foggal-körömmel ragaszkodnia a saját elképzeléséhez, hanem kompromisszumra kellene jutni, de ez nem erőssége a fajunknak, úgy érzem.
Azért voltak nagyon érdekes részei is, de sokszor úgy éreztem, jobb lett volna, ha nagyobb légvételűre hagyják a könyvet, vagy sorozatot csinálnak belőle, mert így csak bele-bele kaptunk egy-egy témába.

  Összességében nem bántam meg, hogy az enyém lett ez a könyv, és elolvashattam, de nem minden részével értek egyet. Mindenesetre azért érdemes elolvasni, pláne hogy legalább az emberhez közelebb hozza ezeket az élőlényeket.

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 448