4/5
"Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.
Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.
A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre."
A Harry Potter sorozaton nőttem fel, még ma is emlékszem, hogy minden alkalommal milyen lelkesen vártam, hogy megjelenjen, és aztán karácsonyi ajándékként a fa alá kerüljön. Amíg az új részekre vártam, addig újra és újra olvastam a már meglévő könyveket, később pedig belevetettem magam a fanfiction-ok világába.
Mégis, amikor kiderült ennek az újabb könyvnek a megjelenése, valahogy kevésbé hozott lázba, és csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam (igaz, ezúttal is karácsonyi ajándékként került hozzánk a könyv, szóval azért van, ami nem változik).
Ami a legnagyobb pozitívuma volt, hogy visszavitt kicsit abba a korszakba, amikor faltam a varázsvilágról szóló történeteket. Jó volt kicsit nosztalgiázni, az ismerős alakokkal újra találkozni.
De nem éreztem igazán a kánonba illőnek. Nekem hiányzott az a plusz, ami a többi könyvben meg volt, és ez nem attól függött, hogy igazából egy színdarab kéziratát olvashattam, és nem egy regényt. Persze, vannak olyan dolgok, amik úgy hiányoznak, hogy nyilván nem fértek bele ebbe a műfajba (kicsit jobban belemenni a szereplők életébe, hogy hogyan is változtak meg az eltelt 19 év alatt stb.).
Az olvasásával gyorsan lehet haladni, de talán emiatt, vagy mert igazán senkit se sikerül megismerni az új szereplők közül, én nem tudtam őszintén izgulni a fiúkért. Inkább egy kívülálló érdeklődésével követtem nyomon az események alakulását, és nem sodort el a cselekmény, mint annak idején. (Nem voltak álmatlan éjszakáim, mert ezt olvastam volna az alvás helyett, az tény.) Mindenki olyan egy dimenziós lett, így a köztük fellépő konfliktusok se igazán tűnnek hitelesnek. Senkiről nem tudunk meg igazán semmit, feldobnak egy-egy tulajdonságot, és a későbbiek során is csak azzal jellemzik őket. Ez azért kevés ahhoz, hogy élőek legyenek a számomra. Persze lehet, ha színdarabként látnám, akkor nem lenne legyen hiányérzetem, mert a színész hozzáadna annyit az alakhoz hogy az életre kelljen, de így sajna ez nem történt meg.
Azt hiszem az a legnagyobb baj az én esetemben, hogy ugyan megpróbálnak egy érzelmi húrt megpendíteni, ami sikerül is, de játszani már nem tudnak. És ez kicsit lehangoló.
Összességében persze nem volt ez rossz, de nem is kiemelkedő, hogy erről áradozzak majd minden ismerősömnek.
Oldalak száma: 312
Kiadó: Animus
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.
Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.
A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre."
A Harry Potter sorozaton nőttem fel, még ma is emlékszem, hogy minden alkalommal milyen lelkesen vártam, hogy megjelenjen, és aztán karácsonyi ajándékként a fa alá kerüljön. Amíg az új részekre vártam, addig újra és újra olvastam a már meglévő könyveket, később pedig belevetettem magam a fanfiction-ok világába.
Mégis, amikor kiderült ennek az újabb könyvnek a megjelenése, valahogy kevésbé hozott lázba, és csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam (igaz, ezúttal is karácsonyi ajándékként került hozzánk a könyv, szóval azért van, ami nem változik).
Ami a legnagyobb pozitívuma volt, hogy visszavitt kicsit abba a korszakba, amikor faltam a varázsvilágról szóló történeteket. Jó volt kicsit nosztalgiázni, az ismerős alakokkal újra találkozni.De nem éreztem igazán a kánonba illőnek. Nekem hiányzott az a plusz, ami a többi könyvben meg volt, és ez nem attól függött, hogy igazából egy színdarab kéziratát olvashattam, és nem egy regényt. Persze, vannak olyan dolgok, amik úgy hiányoznak, hogy nyilván nem fértek bele ebbe a műfajba (kicsit jobban belemenni a szereplők életébe, hogy hogyan is változtak meg az eltelt 19 év alatt stb.).
Az olvasásával gyorsan lehet haladni, de talán emiatt, vagy mert igazán senkit se sikerül megismerni az új szereplők közül, én nem tudtam őszintén izgulni a fiúkért. Inkább egy kívülálló érdeklődésével követtem nyomon az események alakulását, és nem sodort el a cselekmény, mint annak idején. (Nem voltak álmatlan éjszakáim, mert ezt olvastam volna az alvás helyett, az tény.) Mindenki olyan egy dimenziós lett, így a köztük fellépő konfliktusok se igazán tűnnek hitelesnek. Senkiről nem tudunk meg igazán semmit, feldobnak egy-egy tulajdonságot, és a későbbiek során is csak azzal jellemzik őket. Ez azért kevés ahhoz, hogy élőek legyenek a számomra. Persze lehet, ha színdarabként látnám, akkor nem lenne legyen hiányérzetem, mert a színész hozzáadna annyit az alakhoz hogy az életre kelljen, de így sajna ez nem történt meg.
Azt hiszem az a legnagyobb baj az én esetemben, hogy ugyan megpróbálnak egy érzelmi húrt megpendíteni, ami sikerül is, de játszani már nem tudnak. És ez kicsit lehangoló.
Összességében persze nem volt ez rossz, de nem is kiemelkedő, hogy erről áradozzak majd minden ismerősömnek.
Oldalak száma: 312
Kiadó: Animus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése