Mobil

Robin Cook: Mobil

3/5

"Az ​orvosi hivatás gyökeres változások előtt áll – az információs technológia, a nanotechnológia és a genomika fejlődésének köszönhetően az orvosok hamarosan egészen más szerepet tölthetnek be. George Wilson, a Los Angeles-i Egyetem klinikájának negyedéves radiológus rezidense is tanúja annak, amint az okostelefonok új nemzedéke váltja fel a régi vágású háziorvosokat. Így afféle személyi asszisztensként komplex és a páciens igényeihez igazított szolgáltatásokat nyújtanak, életjeleket követnek és diagnózisokat állítanak fel, méghozzá fáradhatatlanul, a nap huszonnégy órájában. Az alkalmazás az iDoc nevet kapja.
George tragikus körülmények között ismeri meg a fejlődés új irányvonalát. Egyik reggel arra ébred, hogy menyasszonya, aki nemrég jelentkezett az iDoc bétatesztelésére, holtan fekszik mellette. Majd nem sokkal ezt követően több olyan beteg is meghal, akik nála jártak radiológiai vizsgálaton. Mint kiderül, valamennyien résztvevői a húszezer fős mintán végzett tesztelésnek.
Lehetséges, hogy hackerek törték fel a rendszert – s hogy az Egyesült Államok kormánya is részt vesz ennek eltussolásában? A megélhetését és a szabadságát érő fenyegetések dacára George fáradhatatlanul kutatja az igazságot annak tudatában, hogy ha igaza van, a következmények nemcsak számára, hanem számtalan más ártatlan számára is végzetesek lehetnek."

  Alapvetően tetszik az ötlet. Már csak azért is, mert annyira elérhetőnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogyan is élünk a mai világban. Annyi applikáció segíti a mobilunkon az életünket, hogy eggyel több, vagy kevesebb, már nem tűnik fel. Ráadásul egy ilyen alkalmazásnak még értelmét is látom, hiszen lássuk be, az orvoshiány hazánkban is érezhető. Meg a nővérhiány. Szóval egy jól megalkotott és tényleg működő rendszer sokat segíthetne a dolgokon. Csak hát...

  A történet pedig pont ezt mutatja be, mégpedig mi történik akkor, ha túl "jól" lett megalkotva a program. És ezzel sikerült is egy nagyon kényes kérdésbe beletenyerelnie az írónak. Ki dönthet arról, hogy kinek van joga életben maradni? Vagy hogy egyáltalán reményt kapjon a gyógyulásra? Mi a fontosabb, a közösség, vagy az egyén?

  Na de, míg az ember ilyesmiken elmélkedik, na meg gyanúsan vizslatja a mobilját (hátha az is ellene akar fordulni...)azért figyelemmel követi az eseményeket is.
És hát ez a George gyerek...alapvetően egy szimpatikus figura volt számomra, de azért jó néhányszor megtudtam volna rázni, vagy a saját fejemet a falba verni. Ennek a fickónak semmi életösztöne nem volt, csodáltam, hogy a könyv felénél még mindig játékban volt. Komolyan, ennyi idősen, egy ilyen világban, mint amiben élünk, senki, ismétlem senki nem lehet ennyire naiv. De komolyan. Na mindegy. Miközben a fejemet fogtam egy-egy megmozdulása után, azért szurkoltam neki. (Csak halkan jegyzem meg, hogy azért azt is túlzásnak éreztem, hogy az összes nő csak azért akarjon vele lenni, mert megakarja tudni, mit tud...hát ennyire nem lehetett csúnya :D.)

  Viszont kikérem magamnak, hogy sose tudom meg, mi történik a főhősünkkel. Ez a második könyv azt hiszem, amit az írótól olvasok, és itt is csak úgy huss, eltünteti a szereplőt, aztán lehet tippelgetni, mi lett vele. Ne már...legalább valami halvány utalást tehetett volna.

  Nem volt ez rossz, főleg így a nyárra. De még nem tudom, hányadán is álljak az íróval.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 368

Bitó és borostyán

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán

5/5

"A hölgyé a terep!
1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el."

  Nagyon vártam az új kötet megjelenését, és egy kicsit csalódott is voltam, amikor rájöttem, hogy nem a történet folytatását kapjuk, hanem egy köztes kikacsintást. Aztán úgy voltam, hogy amíg várok a folytatásra, addig is ebben a már ismerősen ismeretlen világban bolyonghatok, szóval ide vele.(Ezer hála és köszönet a barátomnak, aki volt olyan kedves, és megvette nekem, de lehet csak unta már a nyűglődésemet :D.) 

  Szóval a történet a 3. részbe ékelődik, megismerhetjük, milyen is volt Mili vonatútja hazafelé. Nem éppen unalmas és eseménytelen. De ismerhetjük már főhősnőnket, felkötötte a szoknyáját, és némi segítséggel, de nekilátott, hogy megoldja első ügyét.
A krimi szálra továbbra sem lehet panaszom, ide-oda csavarodik, és bár volt olyan része, amit kitaláltam (vállveregetés), összességében így is találtam benne olyan fordulatot, amit én sem vártam. Van itt kérem szépen izgalom, nyomozás, na meg hullák. Mivel a báró nincs "végig" jelen benne, így a szerelmi szál nem kap túl nagy hangsúlyt, kifejezetten a nyomozásra és a vonatra fókuszálhatunk. S meg kellett állapítanom, hogy a tanítvány bizony nem marad el a mesterétől, már ami a nyomozást illeti.

  Nem tudom, ki hogy van vele, de nem gondoltam volna, hogy valaha izgatni fog egy vonat leírása, de még engem is meglepett a dolog, hogy igenis érdekes olvasmánynak bizonyultak még ezek a részek is. Sajnálom, hogy nem tudok visszarepülni az időben, és teljes pompájában megcsodálni egy ilyen járművet. Esetleg utazni vele.

  Milit és Richárd-oteddig is kedveltem, szóval ez nem változott. Érdekes volt azonban Bali Mihályról olvasnom, az ő alakja is egészen szimpatikus volt, annak ellenére, hogy mi volt a foglalkozása.

 Azért azt egy kicsit furcsának találtam, hogy vele meg hóhérkötéllel készült képeslapokat küldözgettek az emberek egymásnak :D. De egyben megnyugtat a tudat, hogy nem csak nekem van időnként morbid humorom :D.

  Azt hiszem, aki a sorozat rajongója, annak nem kell ajánlanom a könyvet, úgyis olvasni fogja. Aki meg még nem olvasta, az azonnal kezdjen bele a sorozatba, mert nem tudja, miről marad le!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 196

Minden, minden

Nicola Yoon: Minden, minden

4/5

"Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.
Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye.
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent."

  Igen-igen. Ez a könyv a mozi miatt került fel a radaromra. És ott is maradt. Meglepően érdekes olvasmány volt, pedig kicsit féltem, hogy nagyobb lesz a füstje, mint a lángja.

  Madeline élete a négy fal közé korlátozódott, mert betegsége miatt nem léphet ki a szabadba. Ez már elég ütős kezdés. Képzelj el egy életet, ahol az évek úgy telnek el, hogy te csak az ablakból nézheted a külvilágot, és könyvek meg az internet segítségével kerülhetsz közelebb helyekhez, emberekhez. Elég szomorú. Nem is tudom, hogy hosszútávon hogy lehet ép ésszel kibírni. Mindenesetre hősnőnk 18 évének minden bájával (és frusztráltságával) igyekszik a maximumot kihozni az életéből. Ez egészen addig jól is megy, amíg meg nem érkeznek a szomszédok...

  A szerelem első látásra dologban nem hiszek. Szimpatizálhatsz valakivel, esetleg tarthatod vonzónak, na de rögtön beleesni? Épp ezért kicsit idegenkedve figyeltem, hogyan alakul a dolog kettejük között. De Olly a végére engem is levett a lábamról. Habár néhol még így is felötlött bennem, hogy nem gyors egy kicsit ez a tempó? Aztán bele gondoltam, én vajon hogy reagálnék arra, hogy 18 év után teszem azt kijutok, és tudom, hogy ez akár az életembe is kerülhet?
Szóval én nagyon szurkoltam kettejüknek, ahogy bukdácsoltak ebben a kapcsolatban.

  Aztán jött a csavar! Nos, én alapvetően egy Csillagainkban a hiba típusú történetre készültem, szóval itt az államat a földről kellett felkaparnom, mert tényleg nem vártam erre. És habár az ötlet tetszett, a kivitelezésnél merültek fel gondok számomra. Úgy éreztem ez a rész nagyon gyorsan le lett zavarva. Arról nem is beszélve, hogy bakker, hát senkinek nem tűnt fel semmi? Senki nem nézett utána pontosan a dolgoknak? Nekem ne mondja senki, hogy nem feltűnő, ha valaki be van zárva a házba a nap 24 órájára, az év minden napján, és csak úgy látogathatják meg mások, ha egy hiper-szuper sterilezésen vesznek részt...
Na mindegy.

  A szereplők közül Madeline került leginkább hozzám, nem csoda, hiszen őt ismerjük meg a legjobban. De tetszett a stílusa, az ahogy kezelte a dolgokat. Nyilván hozott hülye döntéseket, de ebben a korban ki nem? És nem mellesleg szeret olvasni ;)
Olly már kicsit más esett, róla kevesebbet tudunk meg, azt is elég lassan, néha kicsit hiányérzetem is volt emiatt.
Az édesanyát próbáltam megérteni, de nem sikerült teljesen...(aki olvasta, az tudja, mire gondolok).

  Azt hiszem, nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a könyvet, ha keresel valami rövidebb olvasni valót, amiben van szerelem, némi izgalom, de azért ad elgondolkodni valót is.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 336

Gésák, pagodák, titkok

Fehér Klára - Nemes László
4/5

"Az ismert újságíró-író házaspár az 1964. évi tokiói olimpia idején túristaként járt Japánban. Az úton és az ott töltött néhány hét során szerzett benyomásaik, tapasztalataik alapján írták könyvüket, amely az útinapló és riportázs keveréke. Tokión kívül jártak néhány nagyvárosban – Osaka, Hirosima és Kyoto jelzik útjukat – kiránduló és idegenforgalmi nevezetességű helyeken, igyekeztek minél többet meglátni a magyar közönség által – akkoriban jószerivel csak könyvekből – ismert keleti világból. Ami könyvükben eltér a szokványos útirajzoktól, az elsősorban a mindennapi élet megfigyelése. Áruházak, iskolák, mulatók, vendéglők, üzemek, színházak, mozik, japán otthonok látogatása, az emberekkel való közvetlen érintkezés teszi színessé, sokrétűvé a képet."


  Nos, ez volt az a könyv, amit egyáltalán nem vártam, hogy az otthoni polcok egyikén látok. Ráadásul a szobámban, a gyerekkönyvek között (eldugták a kicsikét...de előlem nem lehetett :D). Hamar sort is kerítettem rá. Japán valamiért már régóta izgatja a fantáziámat, egy időben a nyelvet is tanultam, amit sajna fel kellett függesztenem (remélem, lesz még lehetőségem ismét tanulni). Szóval szívesen olvasok mindent róluk, történelem, kultúra, mese, monda...

  Ebben az esetben a tokiói olimpia ideje alatt látogatunk el a házaspárral ebbe az országba. Azóta azért voltak/vannak változások. De talán pont ezért volt különösen érdekes, hogy akkor milyen volt, egy ilyen fontos esemény alatt. És az ottani világot, helyzetet hogyan élte meg két honfitársunk.

  Nagyon vékonyka kis kötet (jóval többet is tudtam volna belőle olvasni, az tény), úgyhogy gyorsan a végére lehet jutni.
Megtudhatjuk, milyen és mekkora léptékű beruházások történtek, hogy az olimpiát zavartalanul lebonyolítsák, vagy éppen azt, milyen biztonsági lépéseket tettek annak érdekében, hogy az elveszett turisták ne kerüljenek bajba egy olyan országban, ahol igen nehéz megértetned magad :D. Ötletes volt.
Magáról a versenyekről sokat nem tudunk meg, úgyhogy ha valaki kifejezetten eme eseményre lenne kíváncsi, csalódni fog.
Inkább a csavargásaikat mesélik el, hogy milyen nehéz eljutni taxival a kinézett helyre, vagy milyen egy általános iskola arrafelé, vagy egy hatalmas bevásárlóközpont.

  Számomra érdekes olvasmány volt, és akit kicsit is érdekel ez a zárt világ, szerintem nyugodtan kezébe veheti, mert biztos vagyok benne, hogy vannak dolgok, amik ott sem változtak, hiába telt el azóta 53 év.

Kiadó: Táncsics
Oldalak száma: 224