5/5
"1326. Anjou Károly
úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak
tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából
nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második
egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős
pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a
zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként
saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban."
A harmadik kötet végén azért fájt egy kicsit a szívem, mert reméltem, hogy addigra a számomra kedves szereplőknek rendeződik a sorsa. Tulajdonképpen volt akié rendeződött, csak másképpen, mint gondoltam. Na meg maradt még egy-két elvarratlan szál is, így kifejezetten kíváncsi voltam arra, vajon ezekre kapok-e választ (bármilyen formában is), vagy teljesen új társaságba fog bedobni az író az új részben.
Ez a kötet számomra egy átvezetés volt, aminek kifejezetten örültem, mert így van/volt időm megszokni azt, hogy lesznek akikről már nem nagyon fogok hallani, és helyette új szereplők kerülnek képbe. De nem kell izgulni, van akit már régi ismerősként követhetünk, hiszen Lackfi István most kifejezetten központi szerepet kap a regény lapjain.
Van, ami sosem változik, vagy talán az ember nem tud más lenni. Ebben a kötetben is rengeteg ármány, titkos tervek, remény és árulás van. Mindig azt hiszem, újabb már nem jöhet, és engem már semmivel sem tudnak meglepni, aztán jön egy új oldal, én meg az államat kapargatom fel a földről. Ahogy egyre több történelmi regényt olvasok, úgy szilárdul meg bennem a gondolat, hogy már csak a belviszályok során is hamar elvéreztem volna, mert én még ennyi gonosz, kapzsi, önző (és itt még hosszan tudnám folytatni a sort) embert elképzelni sem tudok. És ők irányítják (vagy legalábbis próbálják) az országot. Jehej.
Na de mindenki legnagyobb örömére nekem nem abban a korban kell helyt állnom, bár egy rövid látogatást azért tennék, ha lehetne (ha rendelkezel időgéppel, ne habozz szólni! ). Anjou Károly mindenesetre meglepően jól lavíroz ebben a közegben, s igyekszik egy erős és gazdag országot felépíteni. Nem tudom, vajon milyen ember lehetett valójában, mindenesetre ezen sorozat alapján számomra egy nagyon szimpatikus és karizmatikus férfi alakja bontakozik ki, aki persze nem tökéletes, követ el hibákat (mindenfélét), mégis azért szurkolok, hogy képes legyen megtartani a hatalmat.
A regény lapjain nem csak a politikai helyzetbe kapunk bepillantást, hanem ahogy már megszokhattuk, némi korrajz is bekerül. Mint például mi is történik azokkal a fattyúkkal, akiknek a jelenléte nem kívánatos a családjaik számára, vagy hogy milyen is egy kódex elkészítése, ha azt egy művészre bízzák. Ezek mind-mind olyan érdekes kikacsintások voltak, amikről szívesen olvasnék többet is, remélem a későbbiekben erre ad még lehetőséget a szerző.
Mindezek mellett kapunk régi-új szereplőket is, hiszen az ő sorsukon keresztül ível ez a grandiózus sorozat. Lackfi István és családja egyre inkább előtérbe kerül, nem csak a regényben, hanem az udvari életben is. Kiderül (legalábbis számomra) mekkora is a családja. Bár a végére István és a legfiatalabb testvére, Palkó marad, és velük együtt éljük meg a mindennapokat: a feleség és az anyós ékezését és viharos átlényegülésüket, vagy éppen az első háborús élményt. Kíváncsian várom, merre fog fordulni a sorsuk (bár amilyen szerencsés vagyok, mire megkedvelem őket, kiíródnak a sorozatból).
Viszont a regény vége... na ott végre bekövetkezett az a pillanat, amire a korábbi részben annyira vártam. Egy bajom volt ezzel, hogy a helyzet feloldozása elmaradt, és a következő kötetig várhatok, hogy megtudjam mi lesz. Úgyhogy nagyon remélem, hamarosan azt is a kezeim között tudhatom.
Aki szerette ezt a sorozatot, nyugodtan vesse rá magát az új részre, mert nem fog csalódni, a színvonal cseppet sem esett, izgalomból és harcból is van elég, és a feszes tempójú történet ellenére sem fogjuk azt érezni, hogy elveszünk valahol.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban."
A harmadik kötet végén azért fájt egy kicsit a szívem, mert reméltem, hogy addigra a számomra kedves szereplőknek rendeződik a sorsa. Tulajdonképpen volt akié rendeződött, csak másképpen, mint gondoltam. Na meg maradt még egy-két elvarratlan szál is, így kifejezetten kíváncsi voltam arra, vajon ezekre kapok-e választ (bármilyen formában is), vagy teljesen új társaságba fog bedobni az író az új részben.
Ez a kötet számomra egy átvezetés volt, aminek kifejezetten örültem, mert így van/volt időm megszokni azt, hogy lesznek akikről már nem nagyon fogok hallani, és helyette új szereplők kerülnek képbe. De nem kell izgulni, van akit már régi ismerősként követhetünk, hiszen Lackfi István most kifejezetten központi szerepet kap a regény lapjain.
Van, ami sosem változik, vagy talán az ember nem tud más lenni. Ebben a kötetben is rengeteg ármány, titkos tervek, remény és árulás van. Mindig azt hiszem, újabb már nem jöhet, és engem már semmivel sem tudnak meglepni, aztán jön egy új oldal, én meg az államat kapargatom fel a földről. Ahogy egyre több történelmi regényt olvasok, úgy szilárdul meg bennem a gondolat, hogy már csak a belviszályok során is hamar elvéreztem volna, mert én még ennyi gonosz, kapzsi, önző (és itt még hosszan tudnám folytatni a sort) embert elképzelni sem tudok. És ők irányítják (vagy legalábbis próbálják) az országot. Jehej.
Na de mindenki legnagyobb örömére nekem nem abban a korban kell helyt állnom, bár egy rövid látogatást azért tennék, ha lehetne (ha rendelkezel időgéppel, ne habozz szólni! ). Anjou Károly mindenesetre meglepően jól lavíroz ebben a közegben, s igyekszik egy erős és gazdag országot felépíteni. Nem tudom, vajon milyen ember lehetett valójában, mindenesetre ezen sorozat alapján számomra egy nagyon szimpatikus és karizmatikus férfi alakja bontakozik ki, aki persze nem tökéletes, követ el hibákat (mindenfélét), mégis azért szurkolok, hogy képes legyen megtartani a hatalmat.
A regény lapjain nem csak a politikai helyzetbe kapunk bepillantást, hanem ahogy már megszokhattuk, némi korrajz is bekerül. Mint például mi is történik azokkal a fattyúkkal, akiknek a jelenléte nem kívánatos a családjaik számára, vagy hogy milyen is egy kódex elkészítése, ha azt egy művészre bízzák. Ezek mind-mind olyan érdekes kikacsintások voltak, amikről szívesen olvasnék többet is, remélem a későbbiekben erre ad még lehetőséget a szerző.
Viszont a regény vége... na ott végre bekövetkezett az a pillanat, amire a korábbi részben annyira vártam. Egy bajom volt ezzel, hogy a helyzet feloldozása elmaradt, és a következő kötetig várhatok, hogy megtudjam mi lesz. Úgyhogy nagyon remélem, hamarosan azt is a kezeim között tudhatom.
Aki szerette ezt a sorozatot, nyugodtan vesse rá magát az új részre, mert nem fog csalódni, a színvonal cseppet sem esett, izgalomból és harcból is van elég, és a feszes tempójú történet ellenére sem fogjuk azt érezni, hogy elveszünk valahol.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése