4/5
"Az 1279. esztendőben Fülöp püspök minden követ megmozgatva igyekszik az egyházat megszabadítani az eretnekségtől.
A legátus László királlyal köt egyezséget az ügy előmozdítása érdekében. Ám a kunok nem mind értenek egyet királyuk döntésével, veszni érzik a szabadságukat. A viszály hamarosan emberéleteket követel. Finta, a frissen kinevezett erdélyi vajda, testvéröccsével, Amadéval a kunok táborába megy, hogy elsimítsa a nézeteltérést, és elűzze a királygyilkosság fenyegető árnyát.
A Sasok a viharban harmadik kötetében tovább követhetjük a már jól ismert szereplőket útjukon, a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszakában."
Megnyugtató dolog vissza-visszatérni egy sorozathoz. A megszokott szereplők, az ismerős világ tárt karokkal fogad minket vissza. Persze előfordul, hogy egy-egy rész cselekménye nem éppen a szánk íze szerint alakul, de akkor meg azért várjuk epedve a folytatást, hogy hátha akkor minden varázsütésre rendbe jön. Ahhoz képest, mennyire szerettem középiskolában a történelmet, elenyészően kevés ilyen témájú regény teszi ki az olvasnivalóm nagy részét, így mindig izgalommal vegyes örömmel vetem magam bele. (Hogy aztán miért nem bővítem a listámat, az egy remek kérdés.) Ez a sorozat pedig azért is érdekes számomra, mert egy olyan család életét mutatja be, melyről amúgy egy-két mondatot leszámítva nem sokat hallottam/hallok.
Ebben a részben Finta sorsát követhetjük jobban nyomon. A három sasfióka közül ő az, akit a legkevésbé tudtam megkedvelni. Egy önző, saját érdekeit mindennél előbbre tartó embernek tartottam, aki akár bármi áron eléri a célját. Így aztán igencsak kétkedve figyeltem a dorbézolásokat, amiket a királlyal együtt végzett, és elidegenedését a családjától. Ám a könyv végére (magam lepődtem meg a legjobban ezen) valami megváltozott. Benne is, és bennem is. Így aztán egyszerre várom reménykedve és félve a folytatást, hogy megtudjam, mi is történt, főképp mi lesz ezután?
Újra és újra megállapítom, hogy én ilyen közegben nem hogy dolgozni, élni sem tudnék. Az állandó áskálódások, irigykedések ma sem ritkák, de jobb esetben nem kell az életedet is féltened (ami nem elhanyagolandó fegyvertény). Nem egyszer éreztem azt, hogy szívesen belépnék a világba, és jól megmondanám a tutit egyeseknek (amiért valószínűleg fővesztéssel jutalmaznának), vagy éppen gatyába ráznám az illetőt, netalántán a hályogot vakarnám le a szeméről. Sajnálatos, hogy egyiket sem tehettem, csak izgulhattam a hőseinkért.
Finta mellett természetesen a család többi tagjának életéről sem maradunk le. Továbbra is teljes mértékben elfogult vagyok Amadéval, az ő részeit vártam talán a legjobban. Bár most Péter is mintha többet szerepelt volna, és ez kifejezetten tetszett, őt ugyanis még nagyon semlegesnek érzem, nem tudom, hova helyezzem el.
A szülők sem maradhatnak ki az eseményekből (főleg a rossz, baljós dolgokból), de jó volt látni, hogy összetartanak, történjék bármi is. A család az család.
Sőt, ebbe lassan nem csak a vér szerinti családtagok tartoznak bele. Nem tudom, ez vajon tényleg megtörténhetett-e abban a világban, de tetszett, hogy a sok-sok éve őket hűségesen szolgáló emberek is milyen jó bánásmódban részesültek, megbecsülték őket.
Hatalom, ármány, cselszövés. Elhiszem, hogy ilyen környezetben nem fenékig tejfel az uralkodás, de azért időnként ennek ellenére fenéken tudtam volna billenteni Lászlót. Nemesi vér ide vagy oda. Biztos nehéz lehet ennyi akarat között egyensúlyozni, vagy bármiféle egységet megalkotni, de időnként a másik oldalt is megtudtam érteni. Persze lehet, mások is pont így dorbézoltak, meg vették semmibe a feleségüket, aláztam meg bárkit, akinél nagyobbak voltak. Sőt, sokan talán most is így csinálják, aztán még sem királyok...(de kezdünk eltérni a tárgytól).
Értettem én, miért szeretett volna megfelelni a kunoknak, és azt is, hogy közben miért próbált eleget tenni a magyar nemeseknek és a pápa követének. Ennyi felé szakadni nem is lehet.
De közben meg olyan felelőtlen, pökhendi, embert rajzoltak elém, akinél komolyan azt éreztem, szüksége lenne egy igen komoly pofonra (hála istennek egynémely szereplő osztozott velem ezen a nézeten :D).
Mondjuk tudom, mi lesz a sorsa, amiért sajnálom, de kicsit úgy érzem jogos a dolog...
A könyv vége...letettem és a legnagyobb problémám az volt, hogy nincs ott a folytatás. Most komolyan, leír nekünk egy ilyen csavart, aztán ott hagy minket nézelődni?? A többi szereplőről, akit érint a dolog nem is beszélve. Nagyon remélem, hogy pozitív lesz a végkifejlet (már amennyire az lehet egy ilyen helyzetben), mert megszerettem ezt a családot. Bátrak, okosak, hűségesek igaz, nem követik vakon a feljebbvalójukat. De talán nem is feltétlen baj (amíg megússzák élve).
Aki olvasta a korábbi köteteket, nyugodtan ugorjon neki ennek is. Pergő cselekmény, szerethető/utálható szereplők, és jó adag izgalom garantált. Aki még nem olvasta az előzményeket, gyorsan tegye meg, aztán csapjon le erre is.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése