4/5
"Kezdetben vala a Város.
Aztán jöttek a papok, és rátaláltak az Igaz Vallásra.
És így lőn Papváros.
A kételkedők, a gúnyolódók, a kérdezők és tagadók száműzése után új világ születik: az ájtatosok menedéke, a kikényszerített egység, a helyes úton járó polgárok birodalma. Az egyházhierarchikusan demokratikus városállam, ahol mindenki számára világos a különbség jogos és jogtalan éhezés között, ahol imával oltják a tüzet, ahol a gyerekeknek már az iskolában megtanítják kordában tartani zabolátlan gondolataikat, és ahol a kecskebőrbe kötött alkotmánykötet mindenkit pontosan eligazít, mit szabad és mit nem. Végre megkezdődhet a felkészülés a Megváltó érkezésére.
De mi van, ha a Megváltó csak nem akar megérkezni? És mi lesz, ha egy nap mégis megérkezik?
Kal Pintér Mihály első regénye sodró utazás a Hit Városába, egy feje tetején pörgő, szédítő világba. Arcátlanul őszinte szatíra, amelyen sírva nevethetünk és nevetve sírhatunk.
Semmiképp ne keresgéljünk hasonlóságokat a valósággal. Azok előbb-utóbb úgyis megtalálnak."
Vannak azok a történetek, amiket azért olvasol, hogy elmenekülhess a valóságból, némileg fellélegezhess. És vannak azok, amiket pont azért olvasol, hogy az adott helyzetre reflektáljon, hogy görbe tükröt tartson neked és a világnak. Ez a történet is az utóbbi kategóriába tartozik.
Mielőtt a kezembe vettem volna a könyvet, nem tudtam, mire is számítsak. És nem is azt kaptam, amire először gondoltam, de ennek ellenére tetszett, amit kaptam. Vagyis inkább felemás az érzés, mert tetszett is, de egyben igazán elszomorított.
Nem tudom, mennyire tetszik másoknak, én mindig is nagyon vonzódtam a fekete humorhoz. Talán azért, mert nálam is amolyan végső mentsvár, ha másba már nem is, de ebbe még belekapaszkodhatok. Szóval azoknak, akik eleve kedvelik ezt a fajta humort, máris tudom ajánlani.
Azért is érdemes elolvasni, mert hullámvasútra ültet, egyszer nevetsz, hogy aztán a következő pillanatban a mélybe zuhanj és keserűen belegondolj a valóságba. Engem felrázott bizonyos tekintetben, ami jó dolog. Szeretem, ha tényleg nyomott hagy az olvasmány, és nem felejtem két másodpercen belül el miután letettem.
Papváros utcáin járkálva az ember hitetlenkedhet, megdöbbenhet, felháborodhat. Látunk itt mindent, ami alapvetően zavarja, netalántán el is borzasztja az embert. Megállapíthatjuk, hogy mi ilyet nem csinálnánk, és nem is hagynánk, hogy ez megtörténjen. De tegyük a kezünket a szívünkre, ezek a történetek, események még ha nagyon is kifigurázva, eltúlozva, de a mi életünkből vannak. Ezek a mindennapjaink. Amik mellett elmegyünk, amiket eltűrünk. Bezzeg ha olvassuk! Úgyhogy azért is tudom ajánlani ezt a könyvet, mert elgondolkodtat, esetleg megmutat olyan dolgokat, amiket eddig nem láttunk, vagy nem akartunk látni. Akárcsak a legtöbben, én sem szeretek a rossz dolgokkal szembesülni, de az utóbbi időszakban kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy ezekről is kell beszélni. Sőt! Ezekről kell igazán. Mert ha csak hallgatunk, akkor esélyt sem adunk annak, hogy változtassunk, mindegy miről van szó. És itt jön képbe ez a könyv. Beszél ezekről a problémákról. És úgy teszi mindezt, hogy nem döngöli az olvasót a földbe, hogy miért nem tett eddig valamit. Megnevettet, közben azért odaszúr, hogy a súlyát mégis csak érezzük, de valahol ott a remény is. Hiszen a könyvben sem lettek teljesen magukra hagyva a város lakói. Pedig tettek rendesen érte.
Nekem a nyelvezetével nem volt semmi problémám, könnyen megszoktam, de azért van egy sajátos kifejezés módja az írónak, ami elsőre szokatlan lehet. Azért adjatok neki egy esélyt, mert rá lehet érezni. És valahogy kell is az egészhez ez. Legalábbis én úgy éreztem, illik a történésekhez.
Így írás közben jövök rá, milyen nehéz erről a könyvről úgy beszélni, hogy ne lőjem le a fontos dolgokat, miközben egy csomó kimondásra váró dolog kavarog bennem. Azt hiszem kénytelen leszek néhány közeli ismerősömmel elolvastatni és utána megbeszélni az élményt :D. Mert ezt csak úgy lehet. És mert azt hiszem ez tényleg olyan könyv, amiről mindenkinek más lesz kicsit a véleménye. Más fogja meg, más érzéseket kelt benne. De ez a lényege, mert ha ezt megtudjuk a másikkal beszélni, kultúrált hangnemben, akkor már elindul valami. Ha más nem, egy tök érdekes párbeszéd, egy arra érdemleges könyvről.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.
Aztán jöttek a papok, és rátaláltak az Igaz Vallásra.
És így lőn Papváros.
A kételkedők, a gúnyolódók, a kérdezők és tagadók száműzése után új világ születik: az ájtatosok menedéke, a kikényszerített egység, a helyes úton járó polgárok birodalma. Az egyházhierarchikusan demokratikus városállam, ahol mindenki számára világos a különbség jogos és jogtalan éhezés között, ahol imával oltják a tüzet, ahol a gyerekeknek már az iskolában megtanítják kordában tartani zabolátlan gondolataikat, és ahol a kecskebőrbe kötött alkotmánykötet mindenkit pontosan eligazít, mit szabad és mit nem. Végre megkezdődhet a felkészülés a Megváltó érkezésére.
De mi van, ha a Megváltó csak nem akar megérkezni? És mi lesz, ha egy nap mégis megérkezik?
Kal Pintér Mihály első regénye sodró utazás a Hit Városába, egy feje tetején pörgő, szédítő világba. Arcátlanul őszinte szatíra, amelyen sírva nevethetünk és nevetve sírhatunk.
Semmiképp ne keresgéljünk hasonlóságokat a valósággal. Azok előbb-utóbb úgyis megtalálnak."
Vannak azok a történetek, amiket azért olvasol, hogy elmenekülhess a valóságból, némileg fellélegezhess. És vannak azok, amiket pont azért olvasol, hogy az adott helyzetre reflektáljon, hogy görbe tükröt tartson neked és a világnak. Ez a történet is az utóbbi kategóriába tartozik.
Mielőtt a kezembe vettem volna a könyvet, nem tudtam, mire is számítsak. És nem is azt kaptam, amire először gondoltam, de ennek ellenére tetszett, amit kaptam. Vagyis inkább felemás az érzés, mert tetszett is, de egyben igazán elszomorított.
Nem tudom, mennyire tetszik másoknak, én mindig is nagyon vonzódtam a fekete humorhoz. Talán azért, mert nálam is amolyan végső mentsvár, ha másba már nem is, de ebbe még belekapaszkodhatok. Szóval azoknak, akik eleve kedvelik ezt a fajta humort, máris tudom ajánlani.
Azért is érdemes elolvasni, mert hullámvasútra ültet, egyszer nevetsz, hogy aztán a következő pillanatban a mélybe zuhanj és keserűen belegondolj a valóságba. Engem felrázott bizonyos tekintetben, ami jó dolog. Szeretem, ha tényleg nyomott hagy az olvasmány, és nem felejtem két másodpercen belül el miután letettem.
Papváros utcáin járkálva az ember hitetlenkedhet, megdöbbenhet, felháborodhat. Látunk itt mindent, ami alapvetően zavarja, netalántán el is borzasztja az embert. Megállapíthatjuk, hogy mi ilyet nem csinálnánk, és nem is hagynánk, hogy ez megtörténjen. De tegyük a kezünket a szívünkre, ezek a történetek, események még ha nagyon is kifigurázva, eltúlozva, de a mi életünkből vannak. Ezek a mindennapjaink. Amik mellett elmegyünk, amiket eltűrünk. Bezzeg ha olvassuk! Úgyhogy azért is tudom ajánlani ezt a könyvet, mert elgondolkodtat, esetleg megmutat olyan dolgokat, amiket eddig nem láttunk, vagy nem akartunk látni. Akárcsak a legtöbben, én sem szeretek a rossz dolgokkal szembesülni, de az utóbbi időszakban kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy ezekről is kell beszélni. Sőt! Ezekről kell igazán. Mert ha csak hallgatunk, akkor esélyt sem adunk annak, hogy változtassunk, mindegy miről van szó. És itt jön képbe ez a könyv. Beszél ezekről a problémákról. És úgy teszi mindezt, hogy nem döngöli az olvasót a földbe, hogy miért nem tett eddig valamit. Megnevettet, közben azért odaszúr, hogy a súlyát mégis csak érezzük, de valahol ott a remény is. Hiszen a könyvben sem lettek teljesen magukra hagyva a város lakói. Pedig tettek rendesen érte.
Nekem a nyelvezetével nem volt semmi problémám, könnyen megszoktam, de azért van egy sajátos kifejezés módja az írónak, ami elsőre szokatlan lehet. Azért adjatok neki egy esélyt, mert rá lehet érezni. És valahogy kell is az egészhez ez. Legalábbis én úgy éreztem, illik a történésekhez.
Így írás közben jövök rá, milyen nehéz erről a könyvről úgy beszélni, hogy ne lőjem le a fontos dolgokat, miközben egy csomó kimondásra váró dolog kavarog bennem. Azt hiszem kénytelen leszek néhány közeli ismerősömmel elolvastatni és utána megbeszélni az élményt :D. Mert ezt csak úgy lehet. És mert azt hiszem ez tényleg olyan könyv, amiről mindenkinek más lesz kicsit a véleménye. Más fogja meg, más érzéseket kelt benne. De ez a lényege, mert ha ezt megtudjuk a másikkal beszélni, kultúrált hangnemben, akkor már elindul valami. Ha más nem, egy tök érdekes párbeszéd, egy arra érdemleges könyvről.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése